2017. május 15., hétfő

Szivárványos szájszéllel

Tusfürdő-képregény Happy Tree Friends hangulattal.

Valamikor még a télen hosszú időt (azaz több mint fél órát) kellett várakozással eltöltenem egy plázában, és a legkevésbé stresszes üzletnek a drogéria ígérkezett, hát ráérősen körülnéztem. Nem a gyerekpolcoknál jártam, teljesen a felnőtt cuccok között akadtam az unikornisos tusfürdőre (itt jelezném, ritkán járok emberek közé boltba, nem látok reklámokat, nekem minden vicc új, bezzeg a kétlányos városi apuka barátunk egyből vágta, miről beszélek).

Ritkán használok tusfürdőt, de olyan nem létezhet, hogy pont én ne fürdőzzek szivárványban, meg hát eleve milyen vicces német szó már a Regenbogen, muszáj volt megvennem. Szerintem 250 forint egyáltalán nem pénz azért, hogy most már hónapok óta minden alkalommal megvidámít a gondtalan-boldogan szivárványon csúszdázó szarvas póni puszta látványa is, ha betérek a fürdőbe. Könnyű engem boldoggá tenni, na.

  unicorn01

Itthon a flakon hátoldalát is elolvastam, abból kiderült, hogy kicsit át lettem verve, mert a folyadék igazából felhő- és csillagillatú, nem egyszarvú- és szivárványbukéjú, de egye fene, a történetben még cupcake is volt, elismerően lapogattam virtuálisan a copywriter vállát.

Aztán a napokban megint testszaküzlet felé kellett kanyarodni, meg is néztem, van-e valami elmebájos újdonság. Volt. Drámai felütés: az egyszarvú elindult a drogériába, de sosem ért oda…

  unicorn02
És még hazudik is 

A hagyomány szerint ugye a szivárványt valójában az unikornis fingja. Vagyis mikor egy kihalt őslény felzabál egy valószínűleg sosem létezett mesebeli patást, akkor pontosan micsoda, és melyikük emésztésének melyik pontján alakul át tusfürdővé? Próbálom kibogozni a sztorit, mert ha esetleg egy gyerek megkérdezné, valahogy mégiscsak meg kéne neki magyarázni, de még nincs meg a belekötésmentesen logikus vonal (a hátoldali mesepapír ezt a buktatót úgy kerüli ki, hogy a felhőillattal mindegyik lény csak lemossa magáról a saját rögös útja csillagporát, vagy mi).

Egyelőre a fürdőben farkasszemet néz az általam őrzött utolsó unikornis a hazudós, szivárványszomjas dinókkal. Azt hiszem, bedobom közéjük a gumikacsát is, meglátjuk, hogy alakul így a meccs. Mindenesetre a tusfürdő-szövegíró szakma kezd egész vonzó foglalkozássá válni a szememben. És mennyi lehetőség van még a fogkrémekben is!

11 megjegyzés:

konyvesszilvi írta...

Hát Piszkém, igazábol nálam van még egy érintetlen Unikornisos tusifürdő ha igényelnéd. :D
Kint ahonnan e nemes egyszarvú származik ( németország) nagy hagyománya van, csokit kb 1 ora alatt felvásárolták, mindenhol egyszarvuak. Még az egyik német cölöb csávo nadrágját is leette a felfujhatú unikornis verzio.

Aztán jött a tusfürdője amivel ténlyeg már magadtol repülsz nem kell boszorkányseprű vagy repülő szőnyeg azis azért drágább mint eme kis tusfürdő :D

AMugy ismerem a német magyar tulaját a drogériának, ős is imád repkedni meg imádja a vihar utáni szivárványt igy jött az alapötlete és hát kaszál rajta. Valszeg élhetne jobban az álmainak. :P De fogkrém iparban mit látsz? egyszaru tetkot a fogamra ? :P

Piszke a Birtokról írta...

@szk: fogtetkó!!!!! ez mekkora ötlet :D eddig csak szövegben gondolkodtam...

konyvesszilvi írta...

@piszke nézd egy állitolag "kreativ " nőszemély vagyok, lehetnék valaki muzsája is :D


fogkrémreklámra rimgyüjteményem van, a büdi ( dohány-alkohol-kábszer) kombos nőkről és kreativ neveket kapnak a hölgyek a versikékben
Anja büdi, Juli büdibb , Steffi is büdi. De van rá megoldás a Colgaty/meridol/blendimendi kisöpri a büdit és volt nincsen :D ( természetesen a felsorolt nevek mind kitaláciok és a német naptárambol néztem ki őket.

Én nyugi használok fogkefét büdi se vagyok és az elhasznált fogkevével ma életem első duguláselháritásán is átestem. igy dugulásszüz vagyok.

:)))) ( ebből szerintem látszik hogy még mindig könyvet és forgatokönyvet irok/forditok )

aarkus írta...

Ezt meg kell néznem a saját szememmel is. Indulunk a deddel a drogériába.

emama írta...

Pont ilyen csapongva csacsogásra vágytam, köszi!!! :)

Unknown írta...

Van ám unikornis virsli vagy kolbasz is. Bizony...rózsaszín. :)
https://static.marquardmedia.hu/data/cikk/195/195140.640.jpg

Piszke a Birtokról írta...

@Szilvi: na jó, ez már horror :D jöhet a trollburger is :P

konyvesszilvi írta...

AMugya cégnek ahol vetted márvan VIVA CUBA illata is ha esetlegegy kubai kiruccanásra vágynál .

Ez az Unikornis cucc amugy nagy biznissz van felfujhato izé meg csokimeg szalámi belőle, a DM meg a német szépségipar napján már Unikornis rodeovolt :D

Mona írta...

Engem az "elmebájos" szavad varázsolt el ;) pontos forrásmegjelöléssel használható? :) <3

Piszke a Birtokról írta...

@Mona: nem ragaszkodom a credithez, használd bátran :)

Névtelen írta...

bírom a humorod