A petúniaszatír

Beüzemelődött tavaly márciusban a melegház (my pride and joy, haha), és nem a levegőbe beszéltem, tényleg mindent IS palántáztam.

Zöldségekben korábban is jó voltam, de a virágos virágokkal kapcsolatban még mindig akadtak fenntartásaim. Viszont előző évben csudálatosan gót, bizarrul gyönyörű és könnyen kezelhető fekete petúniát sikerült kapnom, és ősszel bátran fogtam belőle magokat. És a melegház trópusi klímájától eltompulva elszórtam belőle néhány cserépnyit. Meg vettem két zacskó színes petúniamagot, és azokat is.

Na most a matek nekem nem úgy nem erősségem, hogy nem tudok számolni (bár azt se nagyon), hanem hogy sokszor eszembe sem jut számításokat végezni, legalábbis előre. Nagyjából azt sem néztem, hány cserépbe vetek, meg úgy egyáltalán a petúnia lélektanában sem voltam járatos, vitt a lelkesedés.

Aki még nem találkozott petúniamaggal, annak elmondanám, hogy 1 gramm petúniamag az nagy vonalakban 8 ezer darab magot jelent, ebből a méretére is következtetni lehet: igen, tényleg nem lehet egyenként elhelyezni őket a földbe. De még huszasával is nehéz. Az illő távolságokról ne is beszéljünk.

Összesen 9 kis cserépben indultak el duhajul a zöldek, és elég hamar ideje lett átültetni őket. Amikor a második szivartálcát pakoltam teli úgy, hogy 7 teli cserép még mindig volt, akkor kezdett az elméleti matematika a gyakorlatban is tarkón verni, miszerint van már 132 cserépnyi petúniám, és ha átlagolom a maradékokat, és még realista-pesszimista is vagyok, akkor is körülbelül 500 fog vígan és egészségesen virággá fejlődni.

Ennél a pontnál már láttam magam, amint langyos éjeken, sötét újholdnál láthatatlan virágninjaként settenkedve petúniába borítom a teljes falut, illetve elhatároztam, hogy aki belép a kapumon, az nem távozhat minimum 5 cserép petúnia nélkül, továbbá petúniaszatír üzemmódban mindenkire ráerőszakolok néhány bokrot, akit csak meglátok a környéken.

Végül nagyjából ez is történt, kivéve a ninjás részt, mert lusta voltam, úgyhogy a maradékokkal körbeültettem a melegházat, a kutat és minden elfoglalható felületet, összességében egészen meseszerűen nézett ki (és hadd fakadjak sírva ennél a pontnál, pár ezer fotóm ugyanis úgy eltűnt, mintha sose lett volna, kénytelenek lesztek bemondásra elhinni, szégyenszemre még petúniafotót is a netről kellett raboljak), ráadásul az öntözés és a leszáradt virágok lecsipkedése napi egy óra tökéletes meditációnak bizonyult hosszú távon.

Ezzel együtt nem lett petúniacsömöröm, de idén azért már megfontoltabban vetettem. Most mindössze 26 pohárban növekednek a többé-kevésbé már szétültetett petúniák, vagyis ötvennél több várhatóan nem lesz. Mármint cserépben. Mert amint végeztem a gondos-precíziós palántázós munkával, hirtelen észrevettem, hogy a melegház körül minden közreműködés nélkül seregesen aktiválódnak az ősszel elszóródott magok. Ha csak a tizedük éli túl, akkor is machete kell majd hamarosan a bejutáshoz.