2012. július 22., vasárnap

Szilvaédes

Nekem aztán senki ne mondja, hogy bármihez is túl öreg.

Anyai ágon a teljes terjedelmes rokonságom remekül süt-főz, általában még attól sem jönnek zavarba, ha hirtelen sokkal kell megszorozni az adagokat. A családi örökséghez az is hozzátartozik, hogy legtöbbjük váratlan vendég esetén kissé szégyenkezik, mert készülés híján csak háromféle kaját tud felkínálni (igaz ugyanez ember anyukájára is). Szóval ezen a fronton sosem panaszkodhattam, rejtélyes módon azonban az eltevős gén teljes egészében kimaradt a família DNS-éből. Nagymamám a négy lánytestvérével együtt a háború kezdetén maradt anyuka nélkül, egy vidéki kisvárosban, nyilván befőzhető gyümölcs se volt sok, meg minta se. Így nekem a házi befőtteken túl kimaradt az életemből a nagymama lekvárja is.
Képünk csak illusztráció, részlet az „Eper mentával” című lekvárból, ami döbbenetes hasonlóságokat mutat a bazsalikomos paradicsomszósszal
Szóba is került ez nemrég nagymamával, aki immár 83 éves, és jelenleg kissé rosszul érzi magát, mert egy komplikált szemműtét miatt már egy hónapja harmadolnia kell a szokásos Gyalogkakukk-tempóját, ami azt jelenti, hogy most legfeljebb csak annyira pöröghet, mint én alapjáraton, és ezt borzasztóan unja. Szórakoztatásul legalább én elmesélem neki gyakran, hogy mit teszek-veszek épp, ezért mostanában a szokottnál is többet beszélünk telefonon. Ma azért mégis kicsit megijedtem, mikor már pitymallati 8-kor rám csörgött. De hát tényleg vészhelyzet volt. Kapott ugyanis a kedves szomszédoktól majdnem két kiló szilvát, és hát igazán kár lenne, ha megrohadna alapon úgy döntött, ő bizony lekvárt fog főzni. Celofánja se volt, a szalicil a szekrényben még a múlt századból származott, de az eltökéltség felülírt minden akadályt, és telefonos távirányításommal, plusz kalózos szemkötővel korlátozott látással megfőzte élete első másfél üveg lekvárját. Büszke vagyok rá nagyon.

10 megjegyzés:

Dominika írta...

Az én nagymamám nagy lekváreltevő volt, és pontosan úgy pörgött, mint a tiéd, bár ő kicsit hamarabb volt kénytelen visszavenni a ritmusból. Már megromlott a látása, és emiatt mindig szabadkozott, hogy nem tud nekem több mazsolás pitét sütni. Viszont készített pár üveg baracklekvárt. Csak néztem, hogy mi az a sok pici fekete izé a lekvárban, beújított mama valami új fűszerrel? Hát, tele volt hangyával, csak azt ő a szeme miatt nem látta. Attól még finom volt. Nagyon.

Hobbikertész írta...

Jobbulást a mamának, mondd meg neki, hogy én is az ő példáját fogom követni. Az elmúlt 4 évben vennem sem kellett lekvárt, mert annyit kaptam. Szomszédasszonytól, szembeszomszédtól, kollegától, mamától, nagynénitől, anyukámtól. Valahogy olyan bociszemekkel tudok nézni, amikor valaki lekvárbefőzésről beszél, hogy mindig kapok szánalomlekvárt egy üveggel. De előfordult már, hogy cserekereskedelemben tettem szert igazi jó házira. :)
Ha elélek 83 évig, esküszöm, hogy lekvárt fogok készíteni torta helyett. ;)
Csókolom a mamát!

Nils Holgersonné írta...

Hú, akor méh nekem sem késő :) bár engem eddig is csak a helyhiány tartott vissza, meg néhány durvább gyerekkori emlék 80 kiló akármilyen gyümölccsel a panellakás konyhájában, de ezeket kezdem feldolgozni.

A nagymamád nagyon menő, pláne, hogy nem restellt telefonos segítséget kérni.

Piszke a Birtokról írta...

@Dominika: a másik nagymamám 80 fölött szintén nagyon fitt volt fizikailag, szellemileg viszont kicsit kezdett hanyatlani, csinált nekünk olyan krumplis pogácsát, amiből kimaradt a krumpli, de jó sok borssal ellensúlyozta :) (azóta is szeretnék őféle krumplisat enni, amit én csinálok, az nem olyan).

@Hobbikertész: átadom :) és ha netán megérem a te 83. szülinapodat, esküszöm, behajtom rajtad az ígéretet :D

@NH-né: amíg nem csináltam, mindig valami nagy macerának/varázslatnak hittem, pedig nem. Ráadásul nem is tonnákról beszélünk, mindenből 3-4 üveggel elég, az pont elfogy következő évig. Nagymamám pedig mindenestül olyan menő, hogy azt el se tudjátok képzelni :)))

Edit írta...

Tök jó fej a nagyi :))
A szilvalekvárt én is valami ördöngősségnek hittem, aztán tavaly itt pesten tettem el. A tepsis módszert használtam, vagyis este be a sütőbe alapjáraton, reggel ki lábosba, rottyantottam vagy 15 percet és kész. Se kavargatás, se leégés.Tiszta üvegekbe oszt jó napot.
Fini lett. Bár nem mindegy hogy milyen szilvát vesz az ember, mert nekem volt olyan amelyik nagyon vizes volt, s azzal nem sikerült.
De nekem bejött ez a sütős-tepsis megoldás

Rita nyirati írta...

nahát,leesett az állam, szeretnék én mind fizikailag, mind szellemileg a töredéke lenni mindennek olyan 65 éves koromban.

a szilva üstben vagy sütőben remekjó szerintem, de amit nagyon ajánlok, az a bazsalikomos őszibaracklekvár, azt holnapután posztolom.:)

Piszke a Birtokról írta...

@Rita: idén én még nem is találkoztam őszibarackkal, de bízom benne, hogy még fogok, úgyhogy írd azt a receptet :)

Rita nyirati írta...

sztem ez a diótermés miatt van, így kompenzál a természet!errefelé 200 forint...
barterezni lenne jó,lenne jó.

Putrinka írta...

Ó az engem is érdekelne, mert Mariska annyi őszibarackot fog adni, hogy belefulladhatok.
Ami a szilvát illeti, nagymamáméknak nagy kertjük volt, mert piacoztak is és rengeteg szilvafájuk. Egy fajtából (ők bercenceinek mondták, de szerintem helyesen besztercei) még olyan paradicsomlé sűrűségű, édeskés-ecetes valamit is főzött, amit savanyúságként tálaltak fel száraz húsok mellé.
A szilvalekvárt anyukám is tepsiben sütötte, sokkal egyszerűbb, mint lábasban kevergetve, főleg ha csak kisebb mennyiségről van szó. Imádom a szilvalekvárt sajtszeletre kenve nassolni. Nálam tepsiben eddig csak sült eperlekvár készült (recept SJ-től koppintva)amit én nagyon imádok, fagyihoz, sütihez csodálatos, kis balzsamecettel pedig húsokhoz, sonkához.

Messzenéző Minyon írta...

Na, ilyet sem hallottam még: a nagymama az unokájától kér tanácsot lekvárfőzés-ügyben :)