20 fok árnyékban

Dolgoztunk megint sokat.

Egy láncfűrész segítségével kicsit nagyobbítottunk a leendő ajtónyíláson, bár az elvárt formát és méretet még mindig nem teljesen éri el. Emberemről viszont kiderült, hogy esélye se lenne a texasi láncfűrészes gyilkos bárhányadik részében szerepet kapni, mert egy karvastagságú fatörzsbe is képes beletörni az eszközt. Végülis nem baj, elég nyáriasan meleg volt a hétvégén, alig kellett fűteni. Rombolásilag eljött az ideje, hogy az esztétikailag engem erősen zavaró, udvarfelező drótkerítést is eltüntessem. Namost ez csípőfogó nélkül nem két mozdulat, de így legalább hosszabban elmélyedhettem gyerekkori emlékeimben, amelyek arról szólnak, hogy a csalán csíp, az akác meg szúr, és amely emlékek (a kesztyűvel együtt) sajnos a kelleténél csak két perccel később jutottak eszembe, dróthálóba és tövisekbe gabalyodva. A teremtés jegyében viszont elültettem öt málnatövet. Bár a szakirodalomban nem néztem utána, felteszem egyik sem ajánlja kifejezetten, hogy ezt a tevékenységet pont az alkonyati sötét beállta után, sarlónyi holdfénynél kell végezni, de végülis mindegy, szerintem nem emiatt kúrtam állkapcson magam az ásónyéllel. Hogy emberem miért vert a véső helyett a kezére hatalmasat a kalapáccsal, azt se tudja senki se. Ellenben az kiderült, hogy a Birtok még mindig tartogat meglepetéseket. Találtunk például még egy pincét. Az első ugye nagyon trükkösen rejtőzködött az épület végében, ez a mostani meg csak egyszerűen funkciótlan dombnak álcázta magát az udvar szélén. De ahogy nekiálltunk téglaoszlopot bontani a tyúkól mellett (csak úgy puszta kézzel, és nem azért, mert szörnyen erősek vagyunk), a csigák, kövér és hosszú giliszták meg pókok társaságában leltünk a domb oldalában egy lukat is, kitéglázva, ez lehet a bejárat. Ez most újabb dilemmákat okoz, ugyanis oda terveződött a majdani kocsi/motor/szekér/traktorbeálló, de ha az embernek van egy feltehetően kurva nagy, kitéglázott pincéje, amiben még harcoló janicsárokat is találhat esetleg, azt mégse bontja le holmi beállók kedvéért. Egy biztos, a felderítés ismét rengeteg ásással jár majd, hurrá. Az ásással a málnabokrok környékén még sok baj nem volt, azon túl, hogy fárasztó, de amikor a dróthálókat tartó betonoszlopok kiásására került sor, akkor lettünk volna inkább répa vagy jegesmedve, csak ásni ne kelljen. Ezért a legújabb ötletem az, hogy a vakondokkal beszélek, hátha rá lehet venni őket, hogy célirányosan túrjanak, például a betonoszlopok körül. Meg akár az emésztőt is kiáshatnák.