Meg sárkapálás, meg sárlapátolás.
Leértünk hát végül (és a vezetési tálentumomról csak azért számoltam be, hogy később ne lehessen feltenni a kérdést, miért nem használom szükség esetén a Dívát), raktunk egy kis tüzet, aztán megnéztük a tennivalókat. A nyesttel nem sikerült beszélni, vagy valahol máshol bulizott, vagy megsejtette szándékunkat, és belepusztult a bánatba, legalábbis valami penetránsan bűzlött a padláson. Ahova először is azért mentünk fel, hogy nagyjából kijelöljük a fürdő fölötti részt. A vályogházak felépítése klasszikusan általában azt a sorrendet követi alulról felfelé haladva, hogy festék (vagy esetünkben tapéta, ógyász), vakolat, nádtáblák, rágcsálómúmiák, gerendák, deszkák, és végül úgy 15 centi, jól odatapasztott, tömör sárréteg. Úgy terveztük, hogy ezt a sárréteget fogjuk leszedni, a későbbi rendes szigetelést előkészítendő. Sétálgattunk odafent, döngött a palló rendesen, de aztán osztottam-szoroztam, hogy kicsivel nehezebb vagyok mint egy nyest, ám vélhetően négyzetmérenként könnyebb, mint a sárréteg, ergo nem szabadna hogy leszakadjanak alattam a deszkák, és így is lett, lám milyen csodás dolog az aritmetika meg a fizika. A két nap tehát azzal telt, hogy a padlás közepén kiskapával felbontottam a sárréteget, amit ember ellapátolt a padlásfeljáróig, de segítettem neki, a nagyobb darabokat diszkoszvető módjára hajítottam előre, minden hajításnál számítva arra, hogy ez a lendületes sártömb már biztos átluggatja a födémet. De nem. Később ember ácsolt egy szép csúszdát (persze nem nekem, hanem a törmeléknek, mert ő inkább praktikus és funkcionális megfontolásokat részesít előnyben a kedves vagy romantikus gondolatokkal szemben), nekitámasztotta a lépcsőnek, innen kezdve bemutathattam, hogy milyen kígyótestű és technikásan alpinos is vagyok én, ha fel kell jutni a padlásra a lépcső kiiktatásával. Márpedig fel kellett, mert a sárhegyet én lapátoltam a csúszdába, a végéhez odatolt talicskába nagy hanggal belerobajlott minden lapátnyi törmelék, majd ember elnyikorgott a talicskával a dombra, mely egyre csak nőtt. Nagyvonalú becsléseim szerint összesen úgy egy tonna sarat mozgattam meg a rövid hétvége alatt. Ennek egyik következményeként az a lehetetlenség is megtörtént, hogy izomlázra ébredtem az éjszaka közepén, még a csípőlapátjaim is izomlázasak voltak. Viszont nagyjából kezdünk a rombolásos fejezet végére érni (már persze csak az első felvonásban), lassan jön az alkotói szakasz. Vagy válság, majd meglátjuk.
2006. november 15., szerda
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Ahogy olvasom a blogot, egyre inkább azt hiszem, te vagy én. Vagy fordítva. Vályogház padlásáról vastag sárréteg levakarása. Nekem 3 napig tartott. Aztán olyan derékfájás.. pff. :) de szép is volt
Megjegyzés küldése