2011. február 1., kedd

A padló nagykorúsítása

Páccal felszerelkezve és kételyeinket elveszítve nekiálltunk hát padlót színezni.

Korábban is gondoltam már, hogy lazúr helyett a pác a jó és kényelmes (mi több, olcsóbb) megoldás, de valahogy mindenhol annyira túlmisztifikáltan írták le ezt az egész padlókezelést, hogy szinte szentségtörésnek éreztem ilyen egyszerű (máskülönben tökéletes) és kézenfekvő anyaggal illetni a padlót.
A boltban látott minta alapján egy rétegben terveztük felvinni a pácot, össze is házasítottam a port a vízzel, aztán térdelőrajtba helyezkedtünk és kentünk. Na most azzal együtt is, hogy számítottam rá, az elején meglehetősen drasztikus volt a különbség.
Dokumentálhatnék minden fázist képekkel, de mivel ebben a helyiségben kétpercenként mások a fényviszonyok, és az se mindegy, hogy milyen szögből nézzük a padlót, ráadásul időközben a mesterséges világítás is megváltozott (SzembeGyuri visszakérte a reflektorát, mert sötétben nem tudott traktort szerelni), simán úgy nézhetne ki, mintha több különböző padló feküdt volna modellt, úgyhogy majd csak a végeredményre szorítkozom, az nagyjából színhelyes.
Arra direkt nem ügyeltünk túlzottan, hogy naaaagyon szépen kenjünk, ráadásul ketten egyszerre pácoltunk két irányból, és nyilván máshogy kezeljük mindketten az ecsetet, ezzel létre is jött a kívánt egyenetlen hatás, ami az egy nap száradást követő csiszolás után lett nagyon jól látható. Kis ideig gyönyörködtünk ebben az állapotában is, aztán vasárnap éjjeli programként jött az olajozás, azóta pedig hagytuk száradni, illetve időnként letörölgettük róla a felesleget, és most úgy néz ki a padló, mint amit húsz éve már használnak, de jól karbantartják. Ember teljesen szerelmes belé, felőlem egy picit lehetne világosabb, de ezt leszámítva én is odavagyok érte.
A wow és a hangya a tms barátunk által hozzáadott plusz.

Származási hely: Birtokos eset


Most már tulajdonképpen csak annyi a bajunk, hogy az új régi padló mellett igazán észvesztően ronda a fal, de meszelni akkor se tudunk tavasz előtt nekiállni.

8 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

Nagyon szép lett a padló! Pár napja ide látogattam és rabul ejtődtem! Mi négy éve költöztünk vidékre (bár addig sem laktunk valami hű, de nagy városban), olyan itt lakni, mintha vissza mentünk volna az időben:)
Nem tudom jutott e már eszedbe a könyvírás, de igazán elgondolkozhatnál rajta! Az elsők között lennék aki megveszi!

Névtelen írta...

Szép lett!
Az "embernek" meg üzenem, hogy ne a padlóba legyen szerelmes, hanem beléd! (De legalább tetszik neki!)
Te pedig nyugodj meg, idővel kopni/érni fog. Lesz ez még világosabb a használt részeken!
Laci

Névtelen írta...

Én úgy gondolom egy igazi "írót" olvashatunk, egyszer majd talán felfedi kilétét!
Lehet hogy már olvastunk is pár könyvét! :)

Fűszeres Eszter írta...

Ez a pác meg is keményíti a fát? Nekünk a konyhában kalsszik lakkal van kezelve a hajópadló, de túl hamar engedtük rá a motorral a kétévest, így kicsit a lakkban, de a fában is látszik az eredmény.

Nils Holgersonné írta...

WOW. (egy másik hangya)

Piszke a Birtokról írta...

@Fűszeres: nem, ez a felületén semmit nem változtat. Mivel ez a hálószoba, ide csak mi, max. mezítláb járunk be, úgyhogy nem akartuk keményíteni, lakkozni. De lesz majd olyan helyiség is, ahol muszáj lesz.

Piszke a Birtokról írta...

@ Fűszeres: kicsit összeszedetlen vagyok ma :) Szóval egy kicsit később a keményviasz még szóba jöhet.

Piszke a Birtokról írta...

Könyvet írni pedig nem tervezek, és az csak az egyik visszatartó ok, hogy túl jól ismerem a könyvkiadási és -terjesztési viszonyokat :)