2015. május 18., hétfő

Egyszerűen túl sok

Igazán nem szeretném sajnáltatni magam.

Pár éve ilyentájt küldött egy mailt a britán; a szenvtelen angol tárgyilagosság álcája mögött egyből felismertem a mondatban az elúrhodni készülő pánik jeleit:

Piszke, egyszerűen túl sok az eper!

Hanyatt-homlok rohantam a megmentésére, eperért a szomszédért bármit, és közben határozottan leszögeztem: olyan mondat nem létezhet, hogy túl sok eper. El is kapott rendesen az eperlekvár-ciklon, minek következtében tavaly szomorúan vettem tudomásul, hogy az én növényeim inkább a szabad területek elbitorlásával vannak elfoglalva a gyümölcsözés helyett.
Idén a britán búsul ugyanezen okból, közben irigykedve vigyázza az enyéimet, rendszeresen küld például lokális seregélysűrűség-figyelmeztetőket. Elkészült már az első pár üveg lekvár, és nem tudtam komolyan venni a britán hajdani levelét. De ma azért meginogtam kicsit.

Eperroham indul

A tegnapelőtti 75 deka és a tegnapi fél kiló után ma 2 kiló a zsákmány, és gyakorlatilag még el se kezdték igazán nagy tömegben az érést. Változatos terveim vannak velük bodzával, rebarbarával és fűszernövényekkel kombináltan is, szóval még mindig nem hiszem, hogy teljes komolysággal ki fogom jelenteni valaha is, hogy egyszerűen túl sok az eper, de majd meglátjuk.

Mindeközben a kert többi része is döbbenetesen kertszerűen alakul. Vannak például ekkora fügéim, nem kis számban:

Ez a téliesített egyed, a kontrollcsoporton jóval kisebbek

A szokásos májusi hisztit (nem férnek el a paprikák és paradicsomok) már előadtam. Ember remek magaságyakat csinált a fűszereknek is,

Menta, tárkony, citromfű, meg a többiek

szépen alakul a palackültetvény is,

a cukkinikről már le kellett szedni, mert klausztrofóbiásan sikítoztak, hallottam

és az utcai fronton három év léha semmittevés után versenyt dúsulnak és magasodnak a bokrok is.

Még mindig a korallberkenye a kedvenc, de nő a fenyő, a tiszafa, meg a tűztöv is

Hülyenevűekből a josta már pár bogyót is hozott, a gojik még csak bozótosodásra gyúrnak.

Josta

Az alma-, körte- és barackfák gyakorlatilag már most túlterheltek gyümölccsel, pedig messze még a szüret. Kezdődik mindjárt a durva bodzaszörp-szezon is, de most még az akácok vannak túlsúlyban.

Szorozd meg 32-vel sűrűn a ház körül, és képzeld el az illatot

Életemben először megpróbálkoztam a kertben virágos növénnyel – muszáj volt, mert ilyen idióta színkombináció nem létezik –, ezt elültetés után pontosan fél órával, mérnöki precizitással túrta ki a vakond.

Azóta az el is tűnt, a lila-narancs vígan elvan

Veszettül nő az előnevelt ricinus és a bazsalikom.

A mérgező bogyókkal nem mindenkit fogunk megkínálni

A különösen veszedelmes és vad pitypangokat eleve ketrecben tartjuk.

Azt most hagyjuk, hogyan lett ez így

Mátrai borzderesek tejéből elkészült életünk első házi vaja és túrója.

Azóta sok vajaskenyér fogy

A capuccino-ikrek rájöttek, hogy nem csak a diólevél, de az akácvirág is olyan csemege, amiért érdemes akrobatizálni.

Mondjuk csak a bugra kedvéért is képesek akrobatizálni

A kis vakarék pedig, aki eleinte enni se akart, csudaszép kis állat lett.

Csak a pirosító használatával esik néha túlzásokba

És még mielőtt valaki kérdezné: most megyek bálát pakolni, este meg bálázni.

(Raklap ügyében reményhal. Azonmód telekürtölöm a világot, amint előkerül)

13 megjegyzés:

Dominika írta...

Most elképzelem, hogy a verandán akácillatba burkolózva házi vajjal megkent házi kenyeret eszünk, mellé citromfüves, mentás limonádét iszunk, utána valami brutális epres poharas cuccot desszertnek, meg az a nagyon durván giccses naplemente, és bocs, de nem tudlak sajnálni. Nem megy. :)
A fügét átadom másnak, a cifra nevűeket is, a mérgező bogyókról nem is beszélve, de a pirosítós rackát azért megdögönyözném rendesen, a dupla capuccinora pedig a desszert után tartok igényt.
Raklap meg majd előkerül, kibírhatatlanok ezek a kamaszok...

Névtelen írta...

Ha túl sok a bála, akkor lehet küldeni befogadom őket. Laci
Azokban a palackokban nem főnek meg a növények?

Piszke a Birtokról írta...

@Laci: csak starter-palackok, uborkanak, babnak, cukkininek, amint jol lathatok a novendekek, a palack lekerul roluk, evek ota bevalt. Bala: sokba lenne az :) (szerencsere tavaly is mind elfogyott, meg mielott kidontotte volna a pajta falat)

Messzenéző Minyon írta...

Azért az én csőrömet nagyon piszkálja (izé, piszkélja), hogy miért is kerítettétek be ilyen gondosan a pitypangot? Hogy ne egyék meg a birkák???

Piszke a Birtokról írta...

@MM: sejtettem, hogy nem úszom meg :) A rács volt a legelsô komposztálókeretünj, de az ôszi sárvíz egy 2 m mély gödröt mosott alá, amiben el is tûnt. Alkalomadtán kiemeltük, de nem foglalkoztunk vele (van két nagyobb komposzt már régóta) és a pitypangok meg ilyen groteszkül belenôttek.

konyvesszilvi írta...

wow én összevonnám a két posztot és az egyszeruen sok a "rosszkedv hete" tudnám kifejezni.

igy örüljetek a rackáknak as ok jo termésnek és hogy nem kell randon Spárga honapot tartani rebarbara sütivel.........dehát minden elmulik és hát mindig jobb valami helyette barikat reptethetitek kb 10-12-nek valo sváb füvecske várja itt őket :D

konyvesszilvi írta...

wow én összevonnám a két posztot és az egyszeruen sok a "rosszkedv hete" tudnám kifejezni.

igy örüljetek a rackáknak as ok jo termésnek és hogy nem kell randon Spárga honapot tartani rebarbara sütivel.........dehát minden elmulik és hát mindig jobb valami helyette barikat reptethetitek kb 10-12-nek valo sváb füvecske várja itt őket :D

Messzenéző Minyon írta...

Végül is a pitypang is jól komposztálódik, nem?
Raklapot nem is kérdezem, mivel nem írtad, hogy meglenne :(

Unknown írta...

Minthen nagyhon szep, minthen nagyhon jó, minthennel mekvagyhok elegedve.

És hányszor mondjam még el?
NEM VAGYOK ROBOT!

Nils Holgersonné írta...

na, akkor nekifutok mégegyszer (megint késve :D): Boldog szülinapot, Piszke, sok eperrel, meg mentával, meg akáccal, meg mindenfélével.

Piszke a Birtokról írta...

@NHné: köszönöm, nem késtél el, nálam is ünnepi hetek vannak, mint Lilinél :)

(A) írta...

Nem tudom mikor van/volt/lesz, és hogy az ünnepi hetek tartanak-e már/még, de akárhogy is van:
Boldog szülinapot!
Epreset, bodzásat, levendulásat, mézeset, barikásat, zölddiósat, cseresznyéset, illatosat, ízeset, mosolygósat, szeretetteltelit.
Az utóbbi kettőből tudok ajánlani egy-egy adagot! :)

Piszke a Birtokról írta...

@(A): köszönöm, köszönöm, logisztikai okokból tulajdonképp még mindig tart egy kicsit :)