2018. július 8., vasárnap

A szivárvány mögött

A Pride alkalmából vettem egy melegházat.

Az időzítés nem szándékos volt amúgy, régóta szerettem volna már, kell ez Giccsfalvára az igazi country magazinos léthez, és hát most hirtelen ugrott ránk szinte ingyen. Nem tudom, mikor vált természetessé számomra, hogy itt a világ végén még egy nyamvadt fóliasátrat se vehet az ember a nyelveken szólás ajándéka nélkül, de alig lepett meg, mikor kiderült, hogy hollandok hirdetik pár faluval arrébb (az viszont nekem is kezd feltűnni, hogy valahogy mindig csak pár faluval odébb élő hollandokkal ismerkedünk, közben a saját falunk hollandjait meg fel sem ismerném…).

Amikor előzetesen telefonon egyeztettem az eladóval, elég rossz volt a vonal, egy ponton úgy is gondoltam, hogy nem hallok rendesen, vagy valamelyikünk angolja megcsorbult útközben, de a helyszínen kiderült, hogy jól értettem, a plexi tényleg egy helikopter miatt károsodott kissé. Persze, elfelejtettem, hogy errefelé normális az is, hogy orvosi vészhelyzetben mentőhelikopter jön – mert a rohamkocsi sose érne ide –, és ilyenkor az esethez legközelebbi, legnagyobb kertben száll le, hát náluk is ez történt, és a turbulencia némiképp megzilált néhány panelt, de ez simán pótolható hiány.

A tolerancia jegyében mindenki hülyeségével szemben is elnézők vagyunk egy darabig, úgyhogy elsőre az eladó kedvéért kipróbáltuk, hogy egyben tesszük fel a trélerre a házat. Tulajdonképpen felfért.

Untitled

Na most ha egy rajzfilmben élnék (bár sokak szerint abban élek), haza is szállítottuk volna így, csak volt egy olyan sejtésünk, hogy a lehetséges útközbeni rendőrök nem értenék ezt a rajzfilmes liberalizmust, egy holland melegházról meg még a legnaivabbaknak is eszébe jut a Fűbenjáró bűn, hát ezt a magyarázkodást részlegesen sem akartuk bevállalni, szóval inkább nekikezdtünk szétlegózni a házikót. 

A holland páron kívül (kissé hátráltató) segítségünkre volt még a szétszedésben egy hallókészülékes helyi erő is, akivel ember meglehetősen türelmetlen és ingerült stílusban kommunikált a munka során. Ezt a hangnemet a hazaúton a szemére is vetettem halkan, amire az volt a válasza, hogy ’én nemtom, ez süket volt vagy mi, sose figyelt oda, mit mondok’. De legalább utólagosan kicsit elszégyellte magát, mikor felnyitottam a szemét.

A csudaház jelenleg lapra szerelve vár az összelegózásra, azt még ne kérdezzétek, hogy miket fogok benne nevelni, jelen pillanatban a mindent is lenne a válaszom, majd hamarost kiművelődöm és csiszolok az elképzeléseken. De abban valami ősi meggyőződés szintjén szinte kényszeresen biztos vagyok, hogy a berendezéshez egy Szokol rádió is kell majd.

15 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves Piszke!
A Szokol rádió kizárólag a hátlapra postásgumival felapplikált kettő darab laposelemmel autentikus berendezési tárgy. Postásgumival tudok szolgálni, ha szükséged van rá.
Ellenben rég olvastam a Szent Csondérról, nem kaphatnék valami infót, megy még?
Nóra

Piszke a Birtokról írta...

@Nóra: Szent Csondér (és Kláááász)-horda fel-alá vonul a környéken (dologidő van, ugyebár), saját traktor viszont még egy buta kis tz4k sincs továbbra se, de mivel munkagép-kommunában élünk, ez nem is nagy baj, a rendsodró úgyis mindig itt parkol és az is elég dekoratív. Ha megvan a Szokol, küldetek a postásgumiért, köszi :)

Bodzás Vendégház írta...

Nálunk épp az idén csődölt be a Pride-ház, igaz, saját készítésű volt, és a szabadon legelésző libák, no meg a Bakonyban járó kósza szelek tették tönkre a fóliáját, így egyelőre idén hagytuk az egészet( mármint a fólia felújítását) a francba, azaz jövőre, vagy ki tudja mikorra. Lehet, hogy libalegelő lesz belőle, a földjét mindenesetre trágyázzuk nyúltrágyával stb-vel. Vagy virágnevelő lesz, nem tudom. Szóval ti a lelkesedés elején vagytok, mi egy kicsit lehűltünk, ami nem azt jelenti, hogy jövőre esetleg nem kapunk új erőre. Sok sikert és hajrá! (mondom magunknak is.)

Piszke a Birtokról írta...

@Bodzás Vendégház: (hejj, ha tudnám, miért nem kapok mailben értesítést a kommentekről...) Egyelőre óvatos lelkesedő vagyok, az már biztos, hogy fűteni nem akarom, viszont mélyített alapra kerül, és pultos nevelde lesz. Elvileg szélvédett lesz a helye, már csak a rackák kíváncsisága lehet kérdés, de szerintem csak ezért nem fognak kerítést mászni.

Unknown írta...

9nekünk üvegből van, az müködik a müanyagot és nejlont azt elviszi a szél ( eső és vihat , tapasztalat)és ténleg már csak a hült helyét vagyis hült melegét érezhetitek. üvegház az müködik megéri a pénz és a nem nehéz opcio, ha érdekel küldök infokat, régi bontott üvegekből hegesztőpákával és keret megalkotása után jön az üveg behelyezése, low cost megalkothato és megéri ( télen is tud segiteni ) majd ha minden okés akkor mükszik, küldjek mailben képet rola? nekünk 30 éve van kb , és müködöképes, már ha hosszu távon gondolkozol, ha csak fellándolás a meleg lét (tehát egynyári eset) akkor meg a kalandozások után vessétek be a helyét.
puszi visszatalált KSZ

Unknown írta...

f...ck a rendszerbe Könyves Szilvi volnék dehát , anonym lettem :D

puszi KSZ

Egérke írta...

Sziasztok! Piszke, újra elolvastam az egész blogot, imádlak még mindig, tettekre sarkallnak a szavaid :D
A pride házról annyit, hogy nekem is van egy itthon, kb 10 méter x 5 méter, fűthető lenne, ha lenne rajta akár egy üvegtábla is, de cserébe van annyi lebetonozott fém váz, hogy Sannnyinak kifolyna a nyála ha látná. Én is gondolkoztam a beterítésén, első körben fóliáztuk, aztán amikor megjött az első jégeső újrafóliáztuk, aztán a másodiknál már nem. Javaslom inkább a műanyag táblát vagy az üveget, attól függ mit bír el, de ennyi fólia árán már aranyüveg is lehetne benne (vö Férj biztosra megy, minden alkalommal 4 réteg cucc)

Piszke a Birtokról írta...

@Egérke+ksz: ehhez lapokban lehet venni/vágatni légkamrás lapokat, tulajdonképp megnyugtató, hogy a helikopteren kívül mindent kibírt eddig :) Földbe mélyített alappal kerül az igazi helyére, a medence fala zsalukôvel lesz tapétázva, a talajra cementlapok reciklálódnak, és pultok kerülnek a két hosszabb oldalra, és így 2,5 m belmagasság is lesz. Fûteni nem tervezem, annyira (még) nem gondolom komolyan...

Egérke írta...

áh, most lelepleztelek! akvapóniát csinálsz! :D

Egérke írta...

Piszke, lassan már elvonási tüneteim vannak, legalább egy kósza bari fotót dobj ide nekünk! :D

Sopeka írta...

Piszke, mi van veled mostanában? Kevés a szabadidőd? Jó volna hallani felőled!

Piszke a Birtokról írta...

@Zita+Egérke: tudom én, hogy hülyén hangzik, de mostanában inkább belsô hangom van külsô helyett (ide egy sose létezett emoji képzelhetô). Meg aztán annyi mindenrôl nem tudtam vagy akartam akkor és ott írni, most pedig már nem is tudom, mit és hogyan. Nem hülyültem meg (a szokotton felül), csak a neten is roppant kevés idôt töltök, aztán mindig azzal áltattam magam, hogy majd télen, de hát tegnapelôtt még nyár volt. És ilyesmik :D

Sopeka írta...

Na, jól van, szóval zajlik veled az élet. Azért majd gyere és mesélj, mert jó olvasni a gondolataidat, a mindig friss, ráadásul humoros meglátásaidat. Ha nem így lenne, nem néznék ide időnként (reménykedve) vissza. :)

Egérke írta...

Egyetértek Zitával, várunk vissza ;) én már elkezdtelek megcsalni, végigolvastam Nesztelencsigát, már csak a számomra aktuális életesemények miatt is, ha 2009-re vetítjük, az aki tudja érti. Imádom őt is, de téged azért jobban :D (nem nyalok, á nem, én soha, nemnem) de arra mindennél jobban kíváncsi vagyok, hogy idén báláztatok-e? mert egy szó sem esett róla. és ha nem, akkor hol szakadt szét az univerzum szövete?

Piszka a Birtokról írta...

@Egérke: azt azért szögezzük le, hogy Nesztelencsigát olvasni MINDIG jó választás ;)