A szivárvány mögött

A Pride alkalmából vettem egy melegházat.

Az időzítés nem szándékos volt amúgy, régóta szerettem volna már, kell ez Giccsfalvára az igazi country magazinos léthez, és hát most hirtelen ugrott ránk szinte ingyen. Nem tudom, mikor vált természetessé számomra, hogy itt a világ végén még egy nyamvadt fóliasátrat se vehet az ember a nyelveken szólás ajándéka nélkül, de alig lepett meg, mikor kiderült, hogy hollandok hirdetik pár faluval arrébb (az viszont nekem is kezd feltűnni, hogy valahogy mindig csak pár faluval odébb élő hollandokkal ismerkedünk, közben a saját falunk hollandjait meg fel sem ismerném…).

Amikor előzetesen telefonon egyeztettem az eladóval, elég rossz volt a vonal, egy ponton úgy is gondoltam, hogy nem hallok rendesen, vagy valamelyikünk angolja megcsorbult útközben, de a helyszínen kiderült, hogy jól értettem, a plexi tényleg egy helikopter miatt károsodott kissé. Persze, elfelejtettem, hogy errefelé normális az is, hogy orvosi vészhelyzetben mentőhelikopter jön – mert a rohamkocsi sose érne ide –, és ilyenkor az esethez legközelebbi, legnagyobb kertben száll le, hát náluk is ez történt, és a turbulencia némiképp megzilált néhány panelt, de ez simán pótolható hiány.

A tolerancia jegyében mindenki hülyeségével szemben is elnézők vagyunk egy darabig, úgyhogy elsőre az eladó kedvéért kipróbáltuk, hogy egyben tesszük fel a trélerre a házat. Tulajdonképpen felfért.

Na most ha egy rajzfilmben élnék (bár sokak szerint abban élek), haza is szállítottuk volna így, csak volt egy olyan sejtésünk, hogy a lehetséges útközbeni rendőrök nem értenék ezt a rajzfilmes liberalizmust, egy holland melegházról meg még a legnaivabbaknak is eszébe jut a Fűbenjáró bűn, hát ezt a magyarázkodást részlegesen sem akartuk bevállalni, szóval inkább nekikezdtünk szétlegózni a házikót. 

A holland páron kívül (kissé hátráltató) segítségünkre volt még a szétszedésben egy hallókészülékes helyi erő is, akivel ember meglehetősen türelmetlen és ingerült stílusban kommunikált a munka során. Ezt a hangnemet a hazaúton a szemére is vetettem halkan, amire az volt a válasza, hogy ’én nemtom, ez süket volt vagy mi, sose figyelt oda, mit mondok’. De legalább utólagosan kicsit elszégyellte magát, mikor felnyitottam a szemét.

A csudaház jelenleg lapra szerelve vár az összelegózásra, azt még ne kérdezzétek, hogy miket fogok benne nevelni, jelen pillanatban a mindent is lenne a válaszom, majd hamarost kiművelődöm és csiszolok az elképzeléseken. De abban valami ősi meggyőződés szintjén szinte kényszeresen biztos vagyok, hogy a berendezéshez egy Szokol rádió is kell majd.