Babmeg

A Grimm fivérek bekaphatják.

Harmadik napja babot fejtek, de nem azért, mert annyi van. Rögtön az elején tisztázzuk, hogy semmit nem tudok a babokról, fogalmam sincs, hogy a zöldbab az egy külön fajta, vagy bármelyik bab lehet az még fiatalon, és ha van szárazbab, akkor mi a nedves bab, vagy egyáltalán mikor minek van a babnál ideje, főzni tudom, aztán kész.

Valahogy az sem állt össze eddig, hogy a ’babramunka’ kifejezésnek köze lehet a babhoz, most viszont már semmi kétségem. Kezdődött az egész ugye a telepítéssel: miután nem szaladgálós babot vettünk, végül remek tempójú, kukorica-bab-bab-kukorica-bab-bab ütemképlettel szórtuk el a kisbabokat (ugyanez a kertrészlet angolul érdekes módon az angolkeringő ritmusát adja ki, jövőre majd megpróbáljuk jambikus pentameterben is). Aztán a napokban úgy véltük, ideje lehet a szedésnek, elég szárazak már a csövek. Hát nem tudom, hogy egy ortodox sóletszüret miként zajlik, de kétlem, hogy a bevett szokások szerint jártunk el. Elsőként kihúztuk gyökerestül a földből, második lépésként lecsavaroztuk a kukoricaszárakról a bab felső részét, majd a kezünkben lógatott bokorról ládába tépkedtük a hüvelyeket. Így volt a legegyszerűbb, és még így is kevés volt a kezem, hogy az alattomosan nyakra támadó szárnyashangyákat kivédjem, és bár ez nem a bab hibája, de már ott kezdtem kicsit neheztelni rá. Pedig ez közel se volt annyira kiborító, mint maga a pirgálás.

Már ott tartottam, hogy inkább írok haikut a babról, de ezt én már nem bírom. Találtam csupa olyan pótcselekvést, amit épeszű ember önszántából nem tesz. Ma reggel például még kilencet se kukorékolt a kakas, de már fortyogott a lekvár, sült a kuglóf, fogkefével vízkőtelenítettem a mosogatót és még a matrachuzatot is nekiálltam kimosni, csak babozni ne kelljen.

Országszerte fosókaszilvának hívják, amiben engem bizarr módon pont a kicsinyítő képző zavar, szóval nálam aranyszilva lett a lekvár neve

Mert valahogy annyira nem volt ritmusa az egésznek, az se látszott, hogy fogyna a hüvelyes, az se, hogy telne a magos doboz, ráadásul röpködtek szerteszét, mint a tictac földúton a kocsiban, a felét másodszüretelni kellett a földről, fél óránál tovább egyszer se bírtam. Közben se egy tökhintó, se egy üvegcipellő, de még csak egy kedves tündérkeresztanya se, hogy legalább segítsen. 

A nagy keserv után kábé két kiló (különben szép és egészséges) babbal vigasztalódhatok.

Az eredeti terveken kissé módosítva most úgy gondolom, hogy jövőre kizárólag csak akkor fogok több és többféle babot termelni, ha elegendő számú résztvevője lesz a Birtok első meditációs Hamupipőke-táborának.