Csillagos takaró

Két napja külön alszunk emberrel, és az egész az én hibám.

A kolbászfotózós-kertmelegítős estén ugyanis a csillagokat és a majdnem teliholdat bámulva ártatlanul megkérdeztem tőle, mikor aludt utoljára a szabad ég alatt. Nekem ez gyerekkoromtól rendszeres program volt, Balatonon gyakran komoly harcok mentek a hintaágyért, megesett olyan is, hogy a földön éjszakázásból arra ébredtem, hogy eltévedt vakond böködi a derekamat, van ennek hangulata, na. De utoljára e. e. (emberem előtt) aludtam igazán úgy, hogy sátorponyva sem volt köztem meg a galaxis többi része között, és hirtelen hiányozni kezdett az élmény, nem is értettem, eddig hogy hagyhattam itt ezt ki, és magamban gyorsan ki is találtam, hogy teliholdkor irány a függőágy.

Imádom, hogy a spanyoloknak külön visszaható igéjük van a függőágyban heverészésre

Ember viszont a kérdésre hosszúra nyúló csönddel válaszolt, ami azt sugalmazta, hogy valójában még soha nem éjszakázott a szabadban. A sötétben is látszott az auráján, hogy eljött számára a kihívás napja, mert az nem lehet, hogy a nője lenyomja egy ilyen hagyományosan macho területen, úgyhogy pillanatok alatt megszületett a dacos elhatározás: Ma Kint Alszik. És mint a sablonszerű karikatúrákon ábrázolt kirakott férjek, elszánt arccal és hóna alatt a kispárnával meg takaróval felvonult a fák közé megágyazni magának.
Kicsit aggódtam, hogy így bemelegítés nélkül indul neki, mert nyilvánvalóan vannak veszélyei a szabadban éjszakázásnak. Apámmal (aki szerintem országos csúcstartó a hobbikategóriás szabadtéri alvásban) például tavaly óta szállóige köztünk SzembeJuli mondása (mint kiderült, ő már nem is emlékszik rá, de nekünk attól még klasszikus maradt), aki többek közt azért nem merne kint aludni, mert mi van, ha megnézi a róka? Rókán túl abból is látszik ám emberem rutintalansága, hogy megkérdeztem tőle, mi a teendő UFO-támadás esetén, mire ő rövid töprengés után azt felelte "nem ellenkezni", pedig a helyes válasz egyértelműen az, hogy "kiabálok neked, hogy hozd gyorsan a fényképezőgépet". Rövidített programot nyomott végül, pitymallatkor visszavonult a házba, mert fázni kezdett a háta. Ugye, mondtam én, hogy ilyen felkészületlenül nem lehet.
Aztán tegnap eljött az én időm, a Telihold. A pozicionálásból fakadóan ugyan pont a holdat nemigen láttam, a tücskök meg elég hangosak voltak, és az éj közepén pár csepp esőt is kaptam, de az utóbbi idők legjobb éjszakája volt ez a bodza és az akác meg ég és föld között, karnyújtásra a kukoricástól. Úgy érzem, kezd kialakulni a függőségi viszony.