Legatyásodva

Haute couture, terepítőprogrammal.

Megadta magát a legutolsó vékonyabb, a mezőnyt tekintve még vállalhatónak nevezhető nadrágom is. Alattomosan tette, egy hangosabb reccsenésre sem méltatott, ember szólt a nádasban, hogy kilátszik a farzsebemből a seggem. Úgyhogy nem halogathattam tovább, egyébként is már egy hete álltak az asztalon a könnyű kis thai anyagok, a varrási szándék érett egy ideje. A piros viszont így nyári fényben jujpirosnak, a sárga jajsárgának, a kék meg túl unalmasnak tűnt, és kombinációban sem tetszett. Időközben a romantika is kiveszett belőlem, az ábrándos pasztellek és virágminták helyébe hippi lustaság tolakodott, szóval egy zacskó fekete festék mellett megálmodtam a Laza Darázs elnevezésű, fekete-élénksárga csíkos-foltos lounge-kollekció első darabját.

Alapja a közönséges sárgagatyó (pantalus crocinus transparicus vulgaris)

Csak nem számoltam a Ruhamágiával. Életemben többször is eldöntöttem már, hogy kis újdonságot csempészek a zöld változatos árnyalataiban játszó desszantos ruhatáramba, és mindig sikerült is egy tényleg új terepszínt találnom, vagy egy valóban új szabású zsebbel rendelkező cuccal hazaállítanom. Ennek mondjuk megvan az a felbecsülhetetlen értékű előnye, hogy sötétben, csukott szemmel, tükör nélkül is öltözködhetek, mert színben biztosan bármi passzol bármihez. Viszont míg az elmúlt években én ruhabolt közelében sem jártam, a Ruhamágia kihasználta az időt, és brutálissá erősödött. Hosszú szoknyából még nem képes rövidnadrágot csinálni (illetve még nem adtam rá esélyt, hogy kiderüljön), de tereprendezni nagyon tud: a sárga anyagból a fekete festékkel és némi csomózással sikerült egy pont ugyanolyan terepzöld nadrágot varázsolnia, mint amilyen az előző ezer katonai gatyám volt, pont csak annyira megfoltosítva, hogy legalább újnak se tűnjön. Bezzeg a kezem az fekete.

Falura jó lesz, legalább nem szakadt

A Guccinak üzenem, hogy azért ne röhögjön a markába, a Birtoque Batique Boutique™ nem adja fel.