Vidralutri

Lottó ötösre nagyobb az esély.

Sose szoktam semmit kérni szülinapra, karácsonyra, mert én a meglepetéseket szeretem, de idén kivételt tettem: a Vidrafarmra akartam végre eljutni. Ésszel persze tudtam, hogy természetes élőhelyein megfontolt óvatosság jellemez minden állatot, gyermeki lelkem azért mégis azt vizionálta, hogy kétszáz méterrel a bejárat után hordában csimpaszkodnak rám a világ legszebb állatai, és közös, fröcskölős hancúrozást csapunk a tóban, opcionálisan vízilabdameccsel. Reggel még azon is nagyon erősen tépelődtem, hogy szegényes ruhatáramból mit vegyek fel, ami igazán tetszhet a vidráknak, szóval készültem a randevúra nagyon, hiszen világéletemben szerelmes voltam beléjük.

Hogy lehet egy állat ennyire gyönyörű?

Az elképzelt vidrasorfal helyett a bejáratnál marcona férfi fogadott, úgy nézett ki, mint akit lesmárolt a Mikulás, és elkapta tőle a szakállát. Egy térképen fél perc alatt elmutogatta, merre van észak, kilátó, lelátó és tó, majd a lényegi információ is elhangzott. A terület 150 hektár, és van tíz vidra. Ami éjszakai állat. Sok szerencsét, leányom.

Ő itt Aladár, a demóvidra, akit azért tartanak a bejárati híd alatt, hogy legalább ennyi vidrát biztos kapjon a látogató.

Nem estünk kétségbe, rutinosan mozgunk sokféle vadonban, ismerős a Sztanyiszlavszkij-módszer is, tehát azzal a kérdéssel indultunk útnak: hol héderelnék, ha vidra lennék? Szinte teljes magányban róhattuk a tanösvényeket, rejtőző teknős, százféle lepkepillangó és szitakötő, meg millió madár került közben az utunkba.

Él, láttuk mozogni

- Figyi, gólya, leetted magad. - Hol???

Tündérkék

Ferrari-piros

Beleharaptak a szárnyába

A képen egy szürke gémet rejtettünk el, elvileg kanalas is van a térségben

Ilyen buzogányt utoljára gyerekkoromban láttam tömegesen, a balatoni nádasokban

Natúr vidrához legközelebb néhány lábnyom erejéig jutottunk (amiből kiderült, hogy igen jó vidra lennék, mert már előre kinéztem magamnak azt a susnyát, hogy a helyükben én biz itt laknék legszívesebben, és tessék), de a négy óra kóborlás így is jó volt. Igyekeztem nagyon belátóan, megértően és felnőttül viselkedni, tényleg nem várható el a szabad vidráktól, hogy csak a kedvemért flash mobot nyomjanak fényes nappal, de picit azért csalódott voltam.

Áramvonalas, izmos, és úgy is tud úszni, mint egy mini Loch Ness-i szörny

Aladárban bíztam még, hogy kifelé menet talán tőle elköszönhetek, bár nem volt nálam egy darab hal se, és a Mikulásbácsi is csak azzal tudta felébreszteni érkezésünkkor. De Aladár kitett magáért. A késő délután, a felhős ég, meg valószínűleg az, hogy rajtunk kívül senki nem volt a környéken, annyira bátorrá és kíváncsivá tette, hogy a haverjával együtt előbújtak a nádasból, és a hangos-füttyös játszáson kívül a kedvencemet is előadták, a szabad stílusú hanyatt úszást, amiben a vidrák verhetetlenek. Teljesen meg voltam hatódva.
Összesítve: gyerekkel ne menj oda csak vidráért, mert csalódott lesz. Ha nem köt le minden falevél, hernyó, sikló, nem szeretsz az ösvényekről letérni és fél órákat csendben guggolni, ne menj oda. Különben meg irány Petesmalom.

I ♥ vidra

Egyébként nem tud valaki egy vidravakargatói állást?
PS: és ahogy Csaba volt szíves emlékeztetni rá, ajánljuk megnézésre a témába vágó klasszikust, a Vidrasorsot