A sokfelvonásos veranda már-már majdnem kész.
A verandanövesztés különböző fázisairól többször is beszámoltam korábban, a legutolsó stádiumhoz jutva örültem, hogy van
többé-kevésbé nem beázó tető fent, meg beton lent. Az persze zavart, hogy
minden éppen vagy sose használt cucc/szemét is itt tornyosult putrisan, de volt
egyéb teendő.
Ám eljött egyszer csak az a pont, amikor házon belül az eredeti
romos állapotokhoz képest akkora fejlődés mutatkozott, hogy rendezett(ebb) és
rendezetlen között még szembeszökőbbé váltak a különbségek. Ennek következtében
nemtom hány év itt élés után döbbent rácsodálkozással néztem körül egy reggel a
verandán: baszki, ez rózsaszín…
Pedig már a legelején is feltűnhetett volna...
Onnan kezdve már nem az állandó kupleráj, a két éven át a
veranda közepén szobrozó és sose használt, de mozdíthatatlanul nehéz
szalagfűrész, a kivillanó meztelen téglák és az ablakok körül dudorodó, egyre
barnuló sárga purhabok zavartak a legjobban, hanem a rózsaszínség. Tettidő
lett.
Tényleg több ezer képet nyálaztam át, hogy be tudjam mutatni
az eredeti állapotok drámai rútságát, ám valószínű, hogy van egy öntudatlan
esztétikai szűrőm, mert mint kiderült, szinte mindig úgy fotóztam a verandán és
környékén, hogy az ocsmány részek ne látsszanak. De szerintem a lényeg így is
érezhető:
Az évezredek során több mint négy rétegben, különböző
színekkel és hengerekkel felvitt díszcsicsát az eredeti festékanyagok miatt
lecsiszolni se lehetett rendesen, bár hősiesen megpróbáltam (máskülönben a
mészfestéket úgy dobta volna le magáról az enyves cucc, mint a huzat), végül a
csiszolás/glettelés/vakolás megfelelő kombinációival ez el lett sikálva,
kifehéredhetett végre a (főként) rózsaszín fal.
Az ajtó és az ablakok kapcsán pedig kiderült, hogy megfelelő
körülmények együttállása esetén simán tudok elvtelen ribanc lenni. Utálom az
oldószeres zománcfestéket, ennél jobban csak a fényes zománcfestéket utálom
jobban, de amikor a festékboltban erőszakosan a szemem elé ugrott a Military
zöld elnevezésű magasfényű zománc, egy pillanatot sem haboztam, pont ez a szín
kellett nekem.
A vályogrész alján téglasor állja útját az egereknek, a raklapokból
barkácsolt 3 méteres kanapé is kapott végre vastag-masszív szivacsmatracokat,
eltűntek a mindenhol lógó vezetékek, helyére került a saját lakást is kapott
dartstábla, felcsavarodtak ide-oda a tündefénysorok, szóval
lounge-hygge-vagyamitakarsz.
A talaj még mindig natúr beton, de azzal a következő tíz évben nem tervezek foglalkozni. Legalább jól lehet rá krétával rajzolni.
6 megjegyzés:
Elnézve a kezdeteket, Piszke, tényleg minden elismerésem, hogy ezt így végigcsináltátok és kibírtátok! Nagyon szép lett a veranda, tök jól áll neki ez a zöld meg a natúr tégla.
Ami az enyves festéket illeti (csak beltéri tapasztalat, és számotokra jócskán el is késett, de hátha valaki még hasznát veszi): dunsztolni kell. Fogsz egy nagy pemzlit, vízzel átkened a festett falat, aztán becsuksz ajtót-ablakot (nem árt, ha meleg van odabent). Másnap nekiállhatsz spaklival, le fog jönni az utolsó réteg is, a hengerelt cirkalmakkal egyetemben.
Mutatsz majd kertfotókat is? Ebben az ínséges téli időben...
Juli
És így lett a verandából vönyörű 😁😁😁
@Hobbikertész: óbasszus, hát ezt alapból bele akartam írni, dehülyevagyok. De így jobb, úgyis te találtad ki :D
Lenyűgöző, minden elismerésem!
Hol is van ez a - ma már nem rózsaszín - birtok?
aaaaaww, nagyon szép lett!!
Megjegyzés küldése