Elődöntő

Fejenként 49, összesen 147 aláírás, ha csak családon belül számoljuk.

Nagymama emiatt konkrétan büntetőtáborhoz hasonlította a délelőtti kalandtúrát, ezer éve nem kellett aláírnia a nevét, nem ám ennyiszer. Mert végül eljutottunk a bankba, de nem tudom, voltam-e valaha ennyire ideges. A lehetséges performanszokhoz képest egész lightosan sikerült megúszni. Apám csak eleinte tegezte az ügyintéző csajt, és nagymama se jutott túl mélyre a világháborús történetekben, és a végén egész könnyű volt visszaterelni a dolgozói dohányzó felé vezető ajtóból a valódi kijárat felé. Mindenesetre jó volt látni, hogy az ügyintéző hölgy is feszeng annyira, mint én. De mindezzel a megpróbáltatások még nem értek véget, van még egy parádés kör. Olyan nagy cucc lett volna odahívni a közjegyzőt is, mint normálisan szokták? Nem, nem volt ott, tehát jövő kedden még egy autóba pakolódás és aláíráscsomag jön. Aztán már tényleg csak három biztosítást kell megkötni, és szinte már meg is vagyunk. Talán.
Elmei alapon kurva fáradt vagyok. Mindettől függetlenül én most elmegyek mentát vadászni, itten ma este akkor is mojito-party lesz. Punktum.