Gyógyped-szekció

Nem lehet könnyű aranyhal-idomárnak lenni.
Csak mondanom kellett, és íme: hívott a bank. A héten mehetünk aláírni. Mehetnénk. Izé. Első körben, miután apámat úgyse lehet soha elérni, hívtam nagymamát, hogy előkészítsem a terepet, azaz újra elmeséljek mindent előlről. Mint kötélidegzetű aranyhal-idomár, aki a furcsa kis lény 3 másodperces memóriáját figyelmen kívül hagyva próbál 'hát emlékszel' és 'ahogy a múltkor mondtam' kezdetű argumentumok gyakori ismételgetésével valódi megértést vagy emlékezetet kicsikarni az illető uszonyosból. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy fél órás látogatás alatt öt standard történet kerül szóba 1935 és 1950 közöttről datálva, számoljunk egyenként 2 perccel, ami azt jelenti, hogy mindegyik háromszor jön elő a 30 perc alatt, de legalább szóról szóra, hangsúlyról hangsúlyra ugyanúgy. És a lélegzetvételnyi szünetekben próbálom becsempészni a saját mondókámat, néha válaszolva olyan kérdésekre is, hogy 'de nem a férjed, ugye?' meg 'apád tud erről az egészről?' valamint 'miért, most hol laktok?'. Jól jelzi anyja és fia közti viszonyt, plusz apám memóriájának állapotát, hogy ő is meg szokta kérdezni 'és nagyanyád tud erről?'. Átérzem, hogy nem lehet egyszerű az elmeosztályos dokik élete se.