Nyilván rémálmok

Oly jó volna, ha végre nem a családi elmegyógydáról írhatnék.

Hanem már a munkálatokról, meg az álmokról, meg rozmaringbokrokról, meg felhólyagosodott tenyerekről. Mondjuk. Tegnap este végre sikerült beszélnem apámmal is, tehát már csak annyi van hátra, hogy ma is elérjem, és meg is jegyezze, hogy csütörtökön délelőtt valóban ott legyen a bankban. És hogy alá is írjanak mindketten. Nem titkolt rémálmom, hogy ha egyáltalán eljutunk odáig, a bankban kezdenek valami improvizatív botrányba, például apám az ügyintéző hölgy ölébe ül, vagy elküld mindenkit a kurvaaannyába ismeretlen okokból, vagy nagymama újra felteszi a kérdést, hogy miért is vagyunk itt, és tudnak-e róla, hogy ő tartja el apámat, és sorra tűnnek el a bugyijai a szekrényéből. Tartok tőle, hogy még az én fantáziám is kevés ahhoz, amit előadhatnak váratlanul. Ha minden jól megy, akkor csütörtök este csúnya ivászatot fogunk rendezni.