2006. október 10., kedd

Kettős látás

Látens kettős látásról vajon tud az orvostudomány?

Nem a klasszikus kettős látásról beszélek persze, hanem a Birtokhoz kötődő kettőslátásról, ami van nekem meg emberemnek, de másoknak, a többségnek általában nem. Látták már páran a maga valójában is a helyszínt, többen meg fotókon, és általában ugyanaz volt a reakció. Bolondoknak kijáró elnéző mosoly, majd udvarias félmondat arról, hogy hát ez sok idő és sok pénz lesz, mire rendberakjuk. Nekik egyeslátásuk van, bár ha őket kérdeznénk, biztos éleslátásnak neveznék. Látják a romos falakat, a nyithatatlan ablakokat, a hepehupás verandát, a düledező pajtát, a beszakadni készülő tetőt, ami van. De nem látják, ha lefestem és eltáncolom nekik, akkor se látják a lehetőségeket, a megálmodott tereket, a színeket és a formákat, az idióta ötleteket. Amiket mi a kettős látásunk miatt hol nagyon élesen érzékelünk, mondjuk már kész fürdőteremnek látva egy jelenleg földpadlós, ronda falú helyiséget, hol meg úgy, mintha szépen rajzolt pauszt tennék a mostani állapotokra. Alapjaiban sem látják ezeket, nem ám hogy továbbgondolják, tovább ötleteljenek velünk. Megrekednek pénznél, időnél, munkánál, mindent materialista értéken mérnek, biztonságosan realista lehetőségek közt terveznek, mereven, mert a fantázia és a lelkesedés, és a l’art pour l’art ötletelés esetleg elfecsérelt időnek tűnik. És ennek semmi köze a tulajdonviszonyokhoz. Nem az a baj, hogy hülyének néznek, vagy hogy nem úgy tudnak velünk örülni, ahogy mi örülünk már előre is, vagy hogy azt érzem, szándékosan szilárd(nak tűnő) valóságba akarnak rángatni minket. Nem is tudom, mi a baj. Most csak annyit tudok orvosilag megállapítani, hogy a felnőttkor igazi szimptómája a kettős látás elvesztése.

Nincsenek megjegyzések: