Rejtélyfalva

Eső, kapa, nagykaland.

Esőisten apukám ismét nálunk tölt pár napot, a helyiek már az érkezése hírére is verbális örömtüzet gyújtottak, mivel a múltkori áradat óta nemigen volt csapadék. Péntek hajnalban még a boltban is a tehetségét megillető lelkesedéssel fogadtak, hiába mondtuk előre, hogy szabadságra jön, nem lesz esőcsinálás. Ennek ellenére is neki tulajdonították pár nap múlva a még csak készülődő zivatarokat, úgyhogy mikor estére már tisztes mennyiség leesett, mondtam neki, hogy ő kel legkorábban, reggel óvatosan nyissa az ajtót, hátha addigra ellepik a verandát a hálás falusiak ajándékai.
De még ilyen felvezetés után sem tudtuk értelmezni az asztalon talált, becsomagolt fejű, vadonatúj, névvel ellátott kapát. Már csak azért se, mert az eső és a kapa között legfeljebb nagyon laza logikai relációt tudok felfedezni. Úgyhogy azóta is megy a találgatás.
A legkevésbé valószínű eshetőség, hogy míg máshol békát meg halat hoz az eső, nálunk névre szóló kapát. Lehet az is, hogy valami helyi népi játékba keveredtünk, csak a szabályokat nem árulták el nekünk. Vagy finom utalás, hogy kapálni kéne menni valahová, de a desztinációra vonatkozóan nem adott támpontot az ismeretlen kapatündér. Nem kizárt az se, hogy ez a jel errefelé valami vendettáert kiáltó, halálos sértés vagy fenyegetés, csak eltévesztették a házszámot, vagy rosszul címzett kapát húztak ki a stócból, tekintve hogy Judit meg a közeli szomszédságban sem lakik.

Eredeti állapotban keresi gazdáját

Az se kizárt persze, hogy a hajnali buszra várók közül valaki későn jött rá, hogy ma mégsem akarja városnézésre vinni a kapát, és megbízható csomagmegőrzőnek gondolta a portánkat. Biztos van valami nagyon kézenfekvő magyarázat is, de ide még nem jutott el.