Apa kocsit hajt

Titokban már régen rettegtem tőle, hogy elhangzik nemsoká az a bizonyos mondat.

Nem, nem az, hogy 'gyere hozzám feleségül' vagy hogy 'csináljunk egy raklap gyereket', esetleg hogy 'mégis az a rózsaszín plüss fotel kéne a sarokba', emberem mellett nagyon komolyan nem kell aggódni ilyesmin. Lappangó félelmeimről ráadásul kis ideig el is feledkeztem, mikor kipróbáltuk, hogy pajszert és 25 méter vízcsövet is tökéletesen tudok motoron szállítani. Aztán ma reggel végül mégis kimondta emberem, hogy muszáj lesz egy autót beszereznünk. Namármost én az autókkal mindig is úgy voltam, hogy ha ennyi évtizeden át elvoltam nélküle, akkor olyan nagy szüksége senkinek nem lehet rá, még akkor se, ha elismerem, hogy bizonyos szempontokból hajlok a puritán életvitelre. Az autókkal mindig csak a nyűg van, nem lehet velük haladni, sosincs parkolóhely, ráadásul képtelen vagyok halálveszélyes helyzetek előidézése nélkül autót vezetni, mert sose érzem, hogy meddig tart egy autó eleje és háta, nem beszélve az oldalairól. Egyáltalán, micsoda idiótaság, hogy nem középen van a kormánya. De belátom, jelen viszonyok közt talán mégis szükség van rá. Mikor ez az egész téma még a biztos bekövetkezhetetlenség sűrű fátylát viselte, minekutána bátran mertem beszélgetni róla, megállapodtunk abban, hogy a mi szükségleteinket csakis egy lada Díva elégítheti ki, mert tanyára személyautót nem vesz az ember, minden más meg csak diszkódzsip. Ugyan a Díva kényelmetlen is, lassú is, meg sokat is eszik, de alapvetően igénytelen állatka, és nem nagyon akad el sehol. Úgyhogy mától autók helyszíni szemlézése is a napi tennivalók közé került, már most küldött emberem egy halom hirdetést. Azt a gubancot még nem tudom, hogyan fogjuk feloldani, hogy ha most veszunk egy ilyen dögöt, akkor nem marad semmi pénzünk arra, amit szállítani kéne vele, de ilyen bagatellségekkel nem szoktunk sokat foglalkozni. Egyelőre azzal biztatom magam, hogy egy Dívát vezetve a legtöbb autónál nagyobb és félelmetesebb leszek, így már nem nekem kell a kiterjedéseimmel törődni, hanem a többi autósnak. (Közben pedig ember épp csekkolja, hogy a biztosítók valahonnan biztos ismernek engem, mert ha az én nevemre kerülne az autó, veszélyesebbnek tartanának, és drágább lenne a kötelezőm, mint neki. További érdekes adat, hogy Budapest-Birtok viszonylatban kb. 100%-os az árkülönbség.) Addig meg csak egyetlen rejtély foglalkoztat erősen. Ha elfogadjuk (és miért ne tennénk) azt a tapasztalati tényt, miszerint a férfiak nagyjából az alapszíneket képesek megkülönböztetni egymástól, és a barack az nem szín, hanem gyümölcs, akkor hogy lehet az, hogy négy darab, tökegyforma színű kocsit a hirdető férfitulajok képesek homok-, bézs- (sőt, beige), vaj-, illetve krémszínűnek titulálni?