Csőrre töltve 2.

Spontán manifesztálódott a verandámon Gerald Durrell gyerekkora.

A malackás-traktortüzes napot követő hajnalon még csak virágokat bambultam a kelő nap fényében.

Ilyen szín eddig nem volt

Ahogy a képen is látható, a tülekedve növekvő hajnalkák rohantukban összekuszálták a párhuzamosokat.

A humán mérce 185 centi magas

Felslattyogtam a veteménybe is, megállapítottam, hogy le kéne fújni rézgáliccal a krumplibokrokat.

A két nyári ciprus nekünk kifejezetten tetszik a konyhakert közepén

Késő délelőttig egész nyugodtan telt az idő, kivéve, hogy az egyébként is félszemű cica a négy lábából háromra csúnyán sántított, viszont a kézrátételes gyógyításban eleinte nem volt partner, és ez aggasztott (közben random időközönként belga jobbról el, belga balról el, belga jobbról újra, belga biciklivel balra el, mintha egy kemping recepcióján ülnék). És akkor beállított az egyik szomszéd „ezért most biztos meg fogsz ölni” felvezető szöveggel, és abban a pillanatban ébredtem rá, hogy falun milyen könnyen megbélyegzik az embert. A jóember ugyanis talált a földön egy fészket két fiókával, és bár tudta, hogy az első ilyen akciónk nem volt sikeres, úgy gondolta, mégis az a legjobb, ha ide hozza a lelenceket.

A múltkorinál pihésebbek, nyitott szeműek

Mivel nem számítottam rá, hogy ilyen hamar újra megtörténhet, a múltkori tanácsok ellenére továbbra sem figyeltek életmentő madártápként jégropi-lisztkukacok a fagyasztóban, tehát improvizáltunk Esőisten apámmal. Bevillant, hogy kukac a biomeggyből nyerhető, de a negyed órás szemöldökcsipeszes kitessékelés nyomán felgyűlt kupac kukacot a zilált és ritkás hajzatú, aszott öregurakra hasonlító csibék fél perc alatt be is tolták.

A típus kérdéses

A vitaminbevitel érdekében a meggyből is kaptak, ezt is szerették, de proteinnel még mindig nem álltunk jól, csirkemájat meg mégse adhatok nekik, az durva kannibalizmus. És ekkor eszembe jutott, mekkora mázli, hogy reggel nem rezeltettem be a krumplibogarakat, tehát gyűjtés indult. Innen kezdve az alap felállás az lett, hogy a nagy asztalon előttem a laptop, mögötte kartávolságban madárfészek, kézközelben a fényképezőgép, kicsit messzebb, de könnyen elérhetően a csipesz, egy tál kukaccal megbolondított gyümölcs, meg a krumplibogár-befőtt, amit apukám néha megfűszerez egy-egy frissen lecsapott másmilyen rovarral. Főkutya az asztal alatt fekszik, a lábadozó Kalózmacs az ölemben vagy a közelben, a kertben kisujjkörömnyi békák, a tető alatt fecskék, az istállóba pedig ingajáratban közlekedik a rozsdafarkú mama (még nem tudtam megszámolni, hogy az ő fészkében mennyi a fiók). És persze néha a szomszéd Vodka kutya is átoldalog.

Békafutam

Sajnos az esővel együtt leesett hőmérsékletre az egyik kis szárnyas nagyon rosszul reagált, a másik viszont szerencsére változatlanul aktív: elég csak megkoccantani valamit az asztalon, és automatikusan zsiráfnyak nő ki a fészekből hatalmas szájjal, ami megfelelő zenei aláfestéssel kifejezetten drámai hatású látvány. Meglehetősen frusztrál ám ez a sikertelenség, hogy minden erőfeszítés ellenére sem voltam képes a kicsit életben tartani, de arra még képtelenebb lettem volna, hogy azt mondjam a szomszédnak, vidd vissza a földre, ahol találtad. Szóval a Drukkgyár dolgozói a megmaradt kismadárnak is szoríthatnak.