Döglött kamera birtokában most egy darabig csupa olyasmikről fogok írni, amihez vannak elfekvőben illusztrációim (ha már a Husqvarna nem jelentkezett barter-fűkaszával, a Canon még gondolkodhat a lehetőségein, pusztán az olvasók érdekében, természetesen). A mai téma a keresőszavaknak köszönhető, nélkülük valószínűleg megint elfelejtettem volna, ami januárban még az eszemben volt. Szóval szezonális poszt, meggyes, cseresznyés tavalyi tapasztalatokkal, hátha jól jön valakinek.
A cseresznyeszezon észrevétlenül (és nagyon kevés gyümölccsel) már le is szaladt, ráadásul továbbra is saját cseresznye nélkül, a vadmeggyre ráoltás germersdorfival egy következő projekt. A meggy viszont tartja magát ahhoz a szokáshoz, hogy az országos átlaghoz képest itt úgy 3 hét csúszásban vannak az évszakok, vagyis pont ráérek még rákészülni az idei meggyrohamra. Ez nem csak a meggymagozó komplé naftalinból előszedését és kivasalását jelenti. A mindkét kezet és szemet lefoglaló magozástól elválaszthatatlan előkészítő rész az, mikor jó sok youtube-os showder klubot betárazok a napokig, naponta órákon át tartó művelethez. Ennek kapcsán vált egyébként tavaly nyilvánvalóvá az az összefüggés, amit azóta csak Kabaré-törvényként emlegetünk: tökmindegy, hogy élőben vagy archívból hallgatunk a nap bármely szakában kabarét/stand-upot, tíz percen belül biztosan betoppan egy szomszéd; de ezt mondjuk jó tudni, ha netán egyszer olyan vészhelyzet alakulna ki, amikor más segélyhívó eszközöm nem lesz, csak a Kossuth hangtára.
Meggyből egyértelműen a csokis-rumos meggylekvár volt a kedvenc (épp most készül az idei első adag), ha mostantól csak azt csinálnék, már azzal is mindenkit boldoggá tennék, mérhetetlenül gyorsan fogy. A metódus egyszerű: amint késszé nyilvánítjuk az üstben fortyogó meggylekvárt, mehet bele az étcsoki (kb. 1 tábla/1,5 kg) és a 2-3 cent rum, kész.
A nagy kérdés tavaly a szódás cucc volt, a többféle kísérleti dunsztosból a magozott meggy a legjobb. Maggal együtt kicsit kesernyés maradt, tehát maradjunk az ortodox szódás meggy módszernél: kimagozott meggy és cukor ízlés szerint rétegezve a befőttesben, majd az egész felöntve igazi szódával (sokbubis ásványvíz nem jó), lezár, eltesz. Az eredmény könnyed rumos hatású, eredeti állagban megmaradó gyümölcs.
 |
| A leginkább fotogén a szódás magos cseresznye, de ez a legkeserűbb |
Újabb meggymagpárnára egyelőre nem kaptam felkérést, de nem bízom a véletlenre a dolgot, gyűjtöm a magokat (ha valakit érdekel, 1 kiló meggyből 9 deka a mag, egy liba mérete pedig 65-ször 55-ször 25, csak hogy tudományos ismeretterjesztés terén is hozzáfűzhessünk valami hasznosat).
Ez pedig hálából Tarhonyakártevő csigatésztás leírásáért:
 |
| Támogatom a video tutorial ötletét, ha belefér (ha nem, majd egyszer én) |
10 megjegyzés:
Jól hangzik a szódás meggy, már csak meggy kellene valahonnan.
Az igazi szóda mit jelent a te olvasatodban? Olyat amit te csinálsz otthon, vagy amit venni lehet, szikvizet vagy mit. Egyáltalán van még olyan?
Tartósító szer nem kell bele?
@csakBea: tartósító semmi, elintézik a buborékok meg a szóda. Szódából házi és szikvíz is jó (abszolút van még olyan, ide hetente jár a szódás kocsi, mi is azt a szódát használjuk).
@Piszke: Köszönöm. Mennyi az az idő, ami után késznek lehet nyilvánítani?
Lehet, hogy horrorisztikus a fantáziám, de első pillantásra ez a fotogén cucc engem formalinban úszkáló embrióra emlékeztet, bocs :)
@csak Bea: jól van, akkor nem csak nekem kifacsart a fantáziám, megnyugodtam :) A kérdésre pontosan nem tudok válaszolni, mert direkt hagytam kora tavaszig állni, de szerintem 2-3 hónap alatt jó, Karácsonyra már biztos.
Még egyszer köszönöm! Akartam kérdezni: futnak már a hajnalkák?
Hajnalkàk most tartanak a New York maraton startjához hasonló tülekedôs tömegjelenetnél, már összekócolták a párhuzamosokat is, és ezerrel törnek a csillagok felé. Csipesz mint mérce napi átlag 5 cm tekeredéses növekedést jelez. Majd ha megjavul a gépem, ezt is megmutatom
Hogy itt mik vannak:-) Kislánykoromban, amikor a nagyszüleim még neveltek disznókat, én magam is böngyörgettem az ilyenen a csigatésztát. Mert hát disznóvágáskor az orjalevesbe alapfelszerelés volt.
Hajnalkát én is ültettem egyszer. Olyan gyönyörű lett, hogy befutott mindent. Mindenki megállt megcsodálni azt a zuhatagot. De mire leoperáltam a kerítésről, az ereszcsatornáról és a tornácoszlopokról az elszáradt indákat, hát leszakadt a reumás karom, mindkettő. Alig bírtam aludni, annyira fájt. Azóta nincs hajnalka. (Volt egy kósza gondolatom, hogy nem tépkedem, hanem meggyújtom a kerítésen, azt már úgyis festeni kéne, de aztán lebeszéltem magam a gázcsonk miatt.) Az is érdekes, hogy abból a rengeteg virágból, ami biztosan szórt jó sok magot, a következő évben nem kelt ki egyetlen tő sem.
@Putrinka: ez azért érdekes, mert a británnál idén ugyanez történt (elvileg szétszóródott magok nem keltek ki, viszont a veteményébe véletlenszerűen került pár mag, azok most a földön tekeregnek a kapor körül). Mások meg ugye a meggyilkolhatatlanságára panaszkodnak. Én nem aggódom, mert nálam a "kiirthatatlan" kategória köztudottan azt jelenti "talán megmarad, de nem valószínű", a futtatóval meg jó eséllyel nem kell kacsonként leoperálni majd mindenhonnan, hanem két határozott vágással bonthatom az egészet ősszel. Na majd kiderül.
Ezer hála és köszönet a rumos-csokis meggylekvár receptért! Most csináltam, ez valami fantasztikus finom, még a 78 éves kritikus anyámnak is nagyon ízlett! Holnap ismétlés... :)))
Viki
@Viki: örülök :)tavaly nekem is az egyik itteni kommentelő tette be a bogarat a fülembe. És az én 83 éves nagymamám is vígan-észrevétlen megeszik egy fél üveggel egy lendülettel :D
Megjegyzés küldése