Tollanya

Madaras történet hepiend és tanulság nélkül, nyugalom megzavarására alkalmas, ám ornitológiailag érdekes fotókkal.

Nem akarok én riogatós zöld lenni, de szólok, hogy egyetlen figyelmetlen suhintással tényleg komplett élőhelyeket lehet tönkretenni. Már zuhant a bozótág, mikor ember észrevette rajta a madárfészket, és brúszvilliszesen jól meg is mentette, csak épp visszatenni nem volt hová. Mert már a környékből is likvidált minden bozótot. Mivel családbővítésről nem szép dolog egyedül dönteni, hívott gyorsan, hogy leszünk-e madármostohák. Az általában szárnyaló fantáziám kicsit megtorpant, mikor fejben ahhoz a részhez értem, hogy repülni tanítom a fiókot, de a történek miatt még így is erkölcsi kötelességemnek éreztem az örökbefogadást.
Egy tejesdobozzal és a británnal felszerelkezve elindultam a helyszínre, ez utóbbi egyrészt azért kellett, mert ő csomó madarat tényleg képes felismerni hangról, színről, repülési mintázatról, barátjáról, mindenféléről (a teázás mellett a legalapvetőbb angol hobbi ugyebár a birdwatching), másrészt pedig mert az első két napban rá várt a pótanyaság, nekünk máshol volt dolgunk, az meg azért már tényleg túlzás, hogy ennyire komplett állatkerttel utazzunk. Hiába nézegettük viszont a damilból és fűszálakból font fészekben tátogó madárbabát, annyira picike volt, hogy nagyjából a struccot és a griffet tudtuk csak teljes bizonyossággal kizárni a családfájából.

Szerintem szép

Azt se tudtuk, rovart vagy növényt eszik-e, de próbálkoztunk: fecskendőből vízzel, áztatott bulgurral, régi zokniból takarót is kapott. Nem mondanám magam madárrajongónak (bár idén valahogy hirtelen csomóféle költözött a kertbe, és ez meglehetősen tetszik), de a nagy hasú kicsi lény tátogása, mozgása, felépítése simán órákra lekötött.

Kedvenc pozíció fészekbe fúrt csőrrel

Estére már úgy gondoltam, hogy a repüléstanítást is megoldom neki, amint odáig jutunk. Reggelre pedig helyre kis kék kalitkát is szereztünk neki kölcsönbe, nyilván nem attól féltünk, hogy fogja magát és szárnyra kap, csak nem jutott eszünkbe jobb macskabiztos megoldás. És aztán így zoknistul, fecskendőstül, fészkestül és kalitkástul a britán gondjaira bíztuk. Alig értünk el a legközelebbi nagyvárosig, amikor a jó szomszéd megüzente, hogy szerinte a madárka dodó, abban legalábbis feltétlenül hasonlítanak, hogy ez a példány is kihalt. Szóval kicsit sem volt sikeres a lelkes próbálkozás, de legalább most utánanézek, hogyan kell/lehet profin életben tartani egy ilyen kismadarat, hátha szükség lesz a tudásra a jövőben.