Konzumálunk

Jött haza tegnap emberem, azzal a kérdéssel, hogy van-e estére bármi programunk.

Ezt kétféle hangsúllyal tudja kérdezni, a mostani az a fajta volt, amitől jobb mindenkinek, ha nincs megbeszélve semmi, mert ő már úgyis kitalált valamit. Nekem viszont ha terveim nem is, vágyaim voltak, így elővettem azt a típusú nézést, amit a nőiségüktől sikeres nőstények szoktak tehetségesen bevetni, ha kilátásba kerül némi ékszer, bunda, gyémánt jacuzzi, lehetséges filmszerep vagy reménybeli örökség. Reávetettem hát ezt a tekintetemet, és szerelmesen azt suttogtam neki: menjünk barkácsboltokba.
Összesen 90 perc alatt két intézményt is körbejártunk, ez az overdózis vezetett oda, hogy emberemnél fellépett az addikció: ma még két nagy és egy kisebb boltban voltunk. Mostanra már van mindenféle óvszerünk (kesztyű, maszk, csak a rend kedvéért), meg csomó olyan szerszámunk, amivel rombolni lehet. Például egy csodaszép pajszer, amivel eddigi irodalmi, filmtörténeti és kriminalisztikai tanulmányaim szerint kizárólag illegális tetteket lehet végrehajtani. A pajszerosztályon empatikusan el is tűnődtem egy darabig, hogy egy pályakezdő lator biztos nem hirtelen felindulásból vesz pajszert, hanem jól átrágja a dolgot, majd felkészülten és célirányosan megy a polcokhoz, mint a Sekély sírhant összes hőse, és élete első pajszere még nagypapakorában is meglesz, néha előveszi, megsimogatja, és könnyes szemekkel emlékezik az együtt megélt kalandokra. Holnap még kell menni fajanszokért, sok méter csövekért, meg kell menni talicskaboltba is, nagyjából összeállt, hogy mik azok a nagyméretű vagy nehéz vagy sürgős izék, amiket most kell megvenni, hogy teherautóval tudjuk levinni őket a szerzett faanyagokkal együtt. A 24 órás konzumálási rohamnak két sötét foltja volt csak. Az egyik, hogy emberem sehol se talált harci szekercét, olyan kis női retikülbe való méretűt. Egész pontosan nem tudnám megmondani, mire kell neki, de érzem a létjogosultságát. A másik pedig a világ legrettenetesebb szerszáma. Ott van ugye a gyepszellőztető, aminek funkciójával kapcsolatban már évek óta nem tudok dűlőre jutni, de ez nem szörnyű. Az igazán szörnyű szerszám az a rókafűrész. Ezt soha az életben senki nem fogja tudni megmagyarázni nekem, hogy nem az, aminek gondolom.

Származási hely: Birtokos eset

Tetőponton

Megint változik a terv, izgalmasodik a hétvége.

Normál számítások szerint az istálló tetőszerkezetének kicserélése elég súlyos összeg, még úgy is, hogy a cserepek maradnak. Csak a szarufák kerülnek piaci áron 200 ezerbe, plusz lécek, szigetelőanyag, meg hát a tetőablakok. Ezért döntöttünk úgy nemrég, hogy mégse azzal kezdjük a munkákat, mert aztán az emésztőre se marad pénzünk. Tegnap viszont felajánlottak nekünk a szükségesnél is több szarufát meg egyéb faanyagokat, sose használtakat, összesen 60-ért. Meg ugyanennyiért 6 lefóliázott, vadonatúj thermoablakot és ajtókat. És mi ennek nagyon örültünk, bár még nem számoltuk ki, hogy az új fordulatnak köszönhetően érdemes-e akkor mégis már most ősszel megcsinálni a tetőt. A hétvége eredetileg hajópadlófelszedéssel, szakadék tapéta lehámozásával és mennyezetbontással telt volna a leendő fürdőben, ehhez most hozzácsapjuk a faanyagok leszállítását, meg a rengeteg fel-le rakodást is. Ha már úgyis teherautót kell fizetni, erősen töröm a fejem, hogy mit lenne logikus még felpakolni. Szerszámok, betonkeverő, bojler, melóskosztüm egyértelmű. Régi villanytűzhely, kávéfőző? Néhány edény, bögre? Valahonnan szerezzünk egy matracot is? És a jó munkához valami zenegép? Alpincucc és jégcsákány, csak a biztonság kedvéért? Még nem tudom. Az biztos, hogy málnabokrot viszek, mostanában jó azt ültetni.

Emésztő gondok

Ez tényleg szar ügy.

Egy ideje ugye már értetlenkedek azon, hogy mitől sokszázezer forint egy pöcegödör, de kiderült, hogy a témába vágóan ennél szebb kérdések is vannak. Például hogy mi tart 4 (igen, négy) hónapig az engedélyeztetésén. Pont ugyanennyi idő alatt lehetne engedélyeztetni egy palotát, kacsalábbal. Márpedig négy hónap, mert egyébként is minimum 60 nap a törvényi határidő, de 25 településre csak két ember van. Az engedélyeztetéshez hozzátartoznak olyan dolgok is, hogy helyszínen szemléznek, meg megkérdik a szomszédokat is, hogy kinek mi kifogása a gödrünk ellen. Ez azért lesz érdekes, mert effektíve nincsenek szomszédaink, egy akácbozótos és egy almakert nem hiszem, hogy nagyon kifogásolna bármit is. De legalább a tervdokumentációkat (ez is milyen beteg dolog már, sokoldalas paksamétát csinálni egy emésztőről) se tudjuk beadni most iziben, mert még egy hónap, mire a földhivatalban is hivatalosan a nevemen lesz a Birtok, azt pedig meg kell várni hozzá. Mindezek a bürokratikus kanyarok pedig összesen 25 ezerbe lesznek majd. És akkor mondok még jobbat: a Szokásos Eljárás szerint a szagértők a kész gödröt félig feltöltik vízzel, majd egy hét múlva eljönnek megnézni, hogy mennyi szivárgott el belőle. Ha szivárog, az máris nem jó, ha meg nem szivárog, az azért nem jó, mert egy már eleve félig teli gödörrel kezdve hamarabb kell először szippantóskocsit hívni. Azt meg persze nem ők fizetik. Tehát leghamarabb is február végén kezdhetünk emésztőt csinálni, kapargathatjuk majd a fagyott földet. Addig meg se zuhany, se budi, se lefolyók, de festés, aljzatbontás, csőkiállás-elhelyezés azért mehet. Végülis a bográcsos, tábortüzes vízmelegítésnek is megvan a maga bája. Kifejezetten passzol a földön alváshoz és a kertben pisiléshez.

Traktorra, hamar!

Traktorare necesse est.
Találkoztunk Lalival is, aki a hatezer négyzetméteres kiskertünket műveli, most épp szotyival, jövőre meg búzával. A művelésért cserébe ő nyírja a gyepet a kisebbik kertünkben. És lehet, hogy tud nekünk markolót szerezni az emésztőhöz (szókincsem ennek kapcsán tovább bővült, miszerint kefni*, és ez nem főnévi igenév). Engedélyezések kapcsán szóba került a polgármesterasszony, aki tizenvalahány éve van már a poszton, és a mostani választásokon tervei szerint utoljára indul. Kérdeztük a Lalit, hogy van-e esélye nyerni. Mondta, hogy van. Elég jó esélye van. Bár egyre kevesebb. Mert a Jani az ellenfele. Annak meg traktorja is van.
Emberem azóta dupla erőbedobással nézegeti a traktorokat, szerintem komolyan gondolta, hogy négy év múlva ő akar lenni a seriff. Én a cél érdekében valami hasonló Lamborghini-modellre szavazok.

Származási hely: Birtokos eset

*üreges mennyezeti béléstest, betonból vagy kerámiából

Birtokba vettük

Megkaptunk másfél kiló kulcsot, ezzel hivatalosan is a miénk a Birtok.

Újdonsült birtokosi minőségben gyorsan számba vettük az elsődleges teendőket, aztán kiültünk a verandánkra, feltámasztottuk a lábainkat a gerendára, és csak bámultuk az eget, a sárgán virító almafáinkat, a kerekes kutunkat. Öt perce már csak a darazsak zümmügése és a lombok zizegése hallatszott, aztán távoli halk motorzajra füleltünk.
’Szerintem a zöld’ mondta az emberem.
’A kék’ mondtam ellent.
Egy perc múlva a kék traktor haladt el a ház előtt, én nyertem. Asszem nem fogunk mi itt unatkozni.

Birtok-viszony

Tegnap megkérdezte emberem, hogy szerintem mi fog változni, ha már a Birtokon élünk.

Mondtam, hogy szerintem végre kurva sokat fogok motorozni, mert nincs budapesti forgalom, és ez egy elég jelentős változás. Illetve kilátásba helyeztem egy kevés tájszólást is. Ugyan vigyorgott erre nagyon, de azért pontosított, hogy a mi viszonyunkat illetően hogy gondolom. Merthogy szerinte nemcsak kvantitatív, de kvalitatív javulás is bekövetkezik majd az együtt töltött idő tekintetében, mivel onnan például nem fog reggelente bejárni az irodába. Más szavakkal mondva folyton együtt leszünk. Erre kevéssé romantikusan azt feleltem, hogy egyrészt egy hold földön bújócskázhatunk úgy egész nap, hogy sose találjuk meg egymást, másrészt meg ismerve magunkat, inkább arra számítok, hogy amikor a falu végiből szól a szomszéd este tízkor, hogy ’a zura már igazán abbahagyhatná azt a kurva fűrészelést ilyenkor’, akkor én bemennék a műhelybe szólni neki, és akkor tényleg együtt lennénk. És erre tök szomorúan nézett rám, hogy ’miért, hát te nem ülnél ott, miközben én fűrészelek?’. Én pedig azt mondtam, hogy nem, mert engem lefoglal a dugványozás, a rózsametszés és a házi rágcsálóink paraszti léthez idomítása (lásd még hörcsög gumicsizmában), de aztán kicsit megsajnáltam, és megígértem, hogy ha halk dolgokat csinál a műhelyben, akkor majd ülök mellette közben. Na kérem, így kell elővezetni fájdalommentesen, hogy lesznek rózsabokraink.

Hiányos a szókincsem

Mikor elkezdődött ez a Birtokosdi, valami mély sejtelemtől vezérelve megígértem minden ismerősnek, hogy biztos rengeteg új hülye szót fognak hallani tőlem.

Jöttek is hamar az olyan szépségek, hogy hónaljfa, meg gyámolított fedélszerkezet, és már samottból is egész jó vagyok. Ez utóbbi elég fontos lehet, ha az ember melegedni akar, nincs radiátora, és elveti az olajoshordó-ujjatlan kesztyű koreográfiát is. Na szóval épp öntöttvas kályhákat kutattam, találtam is szépet (meg nem szépet is, homoerotikus vadászjelenet-domborművel), mikor az öntöttvas kategóriában felbukkant a tarkedlisütő. Grammatikai vonalon egyből valahová a rahedli és a partedli közé helyeztem, gondoltam esetleg a tarhonya és a nokedli szerelemgyereke, a kép szerint meg olyan, mint egy ötadagos strucctükörtojás-sütő. Nem bírom ám én ezt a tudatlanságot. Valaki süthetne nekem tarkedlit.

Az Ügynök lóhalála

Tényleg sose kezdjen senki biztosítási ügynökkel.

Valamit annyira elszámolt nekem ez a jólélek, hogy kiderült, baleset esetén kábé aranyárban vagyok kilónként, és ez az érték meg már megköveteli, hogy orvos igazolja, miszerint nem vagyok összetörve. Speciális orvos, speciális rendelőben, ahová az Ügynöknek is el kell kísérnie. Vizsgálat előtt vagy fél órával találkoztunk utca 178-nál, mondván, hogy a 142 a végcél. És sétáltunk szépen, böszme nagy házak mellett, lassan fogytak a számok, gyorsabban az emberek. Egyre több lett a lepattant gyártelep. Lopva rásandítottam az Ügynökre párszor, de inkább elveszettnek tűnt, mint pszichopatának, szóval az életemet nem féltettem, különben is vasalt bakancs volt rajtam. Aztán úgy 150 környékén eszébe jutott, hogy van neki ugye ez a memóriazavara, mégis megnézi azt a papírt. Persze hogy 192 volt a jó cím. Ettől aztán úgy elszégyellte magát, hogy zavarában majdnem a rendelőbe is bekísért. Elmondom, mi volt ez a szörnyű komolyság, amihez speciális orvos kellett. Speciálisan megkérdezte, sportoltam-e valamit, mire én bevallottam, hogy most futottam az Ügynökkel két kilométert, vasalt bakancsban. Speciálisan, ellenőrzés nélkül elhitte minden szavamat kórelőzménnyel, vérnyomással, testsúllyal kapcsolatban. Speciálisan önállóan beírta, hogy gyerekkori appendectomia, holott egy szóval se mondtam, hogy gyerekkori, nem is az. Aztán speciálisan körbemérte a nyakamat, a mellemet meg a derekamat egy cseppet se flexibilis mérőszalaggal. És ő mindebből speciálisan megállapította, hogy elég ép vagyok, szabad velem biztosítást kötni, és erről papírt is adott. Én azt hiszem többet nem veszem fel a telefont, ha az Ügynök keres.

Távolban egy kerámialap

Mi amolyan távolságtartóan szoktunk költözködéssel meg berendezkedéssel foglalkozni - öt év alatt négy költözés már feljogosít, hogy szokásnak hívjam.

A hagyományos menete a távolságtartásunknak a következő: ember elvonul dolgozni, aztán én is géphez ülök, majd elkezdem bombázni képekkel meg linkekkel, és ezekre sokkal jobb hatékonysággal válaszol, mint mikor live and acoustic próbálok neki mutogatni valamit. Nem értem a dolog pszichológiáját, mert úgy meg nem működik, ha ül tőlem három méterre a laptoppal az ölében, és úgy küldök neki valamit. Az egyébként mindig véletlenszerű és logikus munkasorrendtől független, hogy épp mivel fárasztom. Ma a kerámia főzőlapok kerültek sorra. A mostani lakáshoz járó kerámialaptól tisztességesen be voltam szarva, én addig csak a gázos tűzhelyeket kezeltem profin, meg egyáltalán, a kerámia az nekem már majdnem porcelán, amiről köztudott, hogy nem bír semmi erős igénybevételt (lásd elefánt), szóval nem tudtam elképzelni, hogyan fogom majd levitáltatni a fazekakat a lap fölött, hogy senkinek ne essen bántódása. Ehhez képest gyorsan megszerettem, még úgy is, hogy kényeskedő hülye, aminek külön tisztítószer kell. Nem volt hát kérdés, hogy a Birtokra is ez lesz. Két kikötés volt: relatíve olcsó legyen, és touchscreen kezelőfelülete legyen, mert csak egy munkalapba lesz beépítve, nem sütőbe. Touch Control, na, nem mindegy? Ami egyébként csak újabb félnivaló, hogy a gombok helyett hányszor fogok a forró sütőlapokra tenyerelni, de hagyjuk ezt most. Szóval küldtem embernek megint sok linket, mert szeretem, ha van miből választani, még akkor is, ha már elsőre evidens a választás. Választott is gyorsan egyet, tessék nézni, milyen kis dezájnos a tapogatnivaló része:A rend kedvéért küldtem még egyet, ami kicsi olcsóbb, mire postafordultával jött a vétó: ez nem jó, mert butább is, csúnyább is, és - jön a kulcsmondat - nincs rajta gyerekzár. Szeretném leszögezni, hogy se macskánk, se gyerekünk, és egyik sincs tervbe véve a következő hatvan évben, tehát rajtam kívül nemigen lesz őrizetlenül hagyva veszélyesnek számító élőlény a háztartásban. Gondolom én. De azért kezdek kicsit aggódni.

Kiskacsa fürdik

Hány gumikacsának van legitimitása egy darab fürdőben?

Miután papíron nagyon hamar áttörtünk mindenféle falakat, kiderült, hogy nem is fürdőszobánk, hanem egész fürdőtermünk lesz, nosza hát, legyen medencényi fürdőkádunk. Régen rá voltam kattanva a fadézsára, de a filmeken mindig jobbak vannak, mint amit mostanság kapni lehet. Mondjuk félmillió alatt. De hát azért kád csak kéne. A lépcsőn megközelíthetőtől a padlóba süllyesztettig terjedő verziókban kellett kiegyezni, valamiért ember annyira nem harapott arra az ötletemre, hogy a majdani függőhídról, csúszdán keresztül lehessen megközelíteni. Végignéztük, mit kínál a piac. Kidobtuk a fúvókás, bugyborékos, zenélős baszkákat, máris erősen csökkentek az esélyek. Volt egy 160as átmérőjű körkád, amiről el tudtam képzelni, hogy esetleg kényelmes mindkettőnknek és a négy sárga gumikacsának is, de aztán megijedtem, hogy a kiskacsák egy ekkora tavon bazi egyedül éreznék magukat, ha mi épp nem ázunk velük, és akkor találtam a szomszédos gigantkacsát. Aztán kacsa ide vagy oda, egy idő után betagadtam: nem akarok ovális kádat, kör alakú kádat, és egyáltalán fehér kádat. Ember nem tököl sokat problémákon, közölte, hogy rendben, akkor ő fog kádat (is) csinálni, ha lehet műkőből ablakpárkány, akkor kád is lehet, sőt, bármilyen formájú és színű, még ha végül annyiba is kerül, mintha csak úgy hétköznapiasan vennénk egy kádat. És én ennek nagyon örültem, majd azon pillanatban megvilágosodtam: én nem is akarok kádat. Nem is szeretek annyira kádban ücsörögni. Olvasni szeretnék, de kényelmetlen, és minden könyvem hullámos lesz egy idő után, kádban dugni is inkább viccesebb és életveszélyesebb, mint hűdejó. Szóval különösebb egyeztető tárgyalások nélkül eldőlt, hogy inkább vízesést csinálunk a fürdőbe, és persze a kacsákra megint csak később gondoltam. Átképezzem őket BASE-jumper kacsáknak, akik elegánsan le tudnak vetődni a vízoszlop tetejéről? Vagy csak sima pancsolókacsaként szórjam őket szét a fürdő padlóján mindenhol? Aztán ide keveredtem, és úgy döntöttem, hogy gumikacsafarmunk lesz. Esetenként a sötétben világító kacsa se jönne rosszul, de a kedvencem a terepszínű Rambo-kacsa, csak félek, hogy sose találnám meg.

Célvonalba dőltünk

Nem akartam tudni, de ma megtudtam: 35 ezret kell adnom a banknak, folyósítási díj címén. Vagy valami hasonló.

Ezt azért tudtam meg ilyen hamar, mert szólt a bank, hogy egy fillér nincs ám a magánszámlámon, szóval próbáljak valamit tenni ez ellen, mert ők egyébként utalnának már az eladónak. Szerettem volna mondani, hogy nézzék meg figyelmesen a céges számlámat, mert azon sincs ám egy fillér se, ha lenne pénzem, nem tőlük kéregetnék kölcsön, ugye. De nem mondtam. Csak pörgött a fejemben a számláló, 165 ezer forint ügyintézkedési költségnél tartunk. Értsd: ha egy lukas gomb nélkül akarsz bármilyen odút is venni, az előlegen felül legalább ennyit jó ha össze tudsz kaparni valahonnan.

Tegnap estére fejben már nagyon eladósodtunk. Ember a ház-légvár mellett szorgosan építi az új vállalkozás-légvárát is, gyönyörű táblázatokat rittyentett mindenre vonatkozóan, jól megcsodáltam, aztán rámutattam, hogy ha egy fillér bevétele sincs, akkor is havonta 120 ezer sarcot ki kéne fizetnie minimum. Hozzátéve az én minimum 90 ezres kötelezettségemet (nehéz a kisvállalkozók és hitelfelvevők élete mostanában), az jön ki, hogy ez még zsíroskenyérrel sem átvészelhető. Pedig tetszik nekem a vállalkozás-légvára, és ő is szeretné csinálni. Utolsó esélyt adva a dolognak sutba vágtam a racionalitást, gondoltam, kezdjünk szokni a paraszti léthez, vessünk. Egyelőre kártyát. Bárhogy variáltam, rendre affelé mutatott a dolog, hogy nem kéne most ugrálnia. Szegény. Nagyon el szokott szomorodni, ha kipukkasztják a légvárait. De nem lennék meglepődve, ha ma egy újabb légvár-növendékkel állítana haza.

Barbaház

Emberem egész éjjel építkezett, tehát elég morcosan ébredt.

Szerencsére nagyon halkan álmodik, legalábbis én nem ébredtem fel álmodott légkalapácszajra, meg létra se borult rám az álmából, és valóságosan sem törte be az orromat a könyökével. Nem tudtam meg, pontosan mit csinált az éjjel, mert felkelés után csak nyüsszögni bírt, hogy jajj de építkezett.
Na aztán délután hazajött, láthatóan kipihente magát az irodában, mert így köszöntött vigyorogva: '22 méter hidegvíz, 11 méter melegvíz'. Tromfoltam rá, hogy 'taréjszelemen' meg 'vihardeszka', de nem tudtam összezavarni. Megmutatta a berajzolt vízcsöveket (ezek voltak a méter vizek), és közölte, hogy egyébként is teljesen áttervezte az eddigi terveket. Jó, a terv azért túlzás, szóval az eddigi elképzeléseket, amelyek minden elképzelésünkhöz hasonlóan csodálatosan tudják változtatni a formájukat, mint Pom Pom és Barba papa. Vályogház ide vagy oda (3 helyiség, plusz a konyha), mi az istállóra vagyunk rákattanva, ott akarunk lakni, egybenyitva a mellette levő kis téglaépülettel, szépen egy légtérben vagy 70 négyzetméter, plafon nélkül. Az elején még azon is eltöprengtünk, hogy nem kéne-e azt a vályogot ledózerolni, elvégre túl jó állapotban van. De miután naponta öt percig hajlandóak vagyunk realisták lenni, be kellett lássuk, hogy a rendelkezésre álló összegből tavaszra még sehogyse lesz lakható az istálló, esetleg kölcsönkérünk néhány lovat, ne álljon már ott üresen. Szóval tavasztól egy darabig muszáj lesz a vályogházban lakni. Ami különben nagyon mókás épület a maga nemében, egyre inkább kedvelem. A konyha egy buborék a házon, nagy kockaablakokkal, klasszikus hosszú spájz nyílik belőle, az utcai szobában bokáig ér az ablak, a középső helyiségben gyönyörű vastag a párkány, és vannak szép ívek is a falnyílásokon, amiket ajtókkal jól elrejtettek. Jó tehát, akkor ezt tegyük lakhatóvá. Kell bele víz, hogy legyen valami fürdő. Meg meg kéne erősíteni a padlást. Meg leverni bent a falat és kimeszelni (vagy ha én vagyok az erősebb - én vagyok - akkor színes falakkal álmodom, tehát ér kifesteni). A minden szobában más és más padlóval talán nem csinálunk semmit. Egyelőre. De kívülről akkor is le kéne verni a bazi ocsmány vajszín-bordó csíkos vakolatkombinációt, és azt tényleg fehérre meszelni. És ekkor több hét hallgatás után bevallottam az emberemnek, hogy itt már eléggé el vagyok veszve a munkafolyamatok egymást követésének logikáját illetően. Szerintem kicsit ő is, de mindig magabiztosabban tud vigyorogni, mint én. Különben se várhatom el tőle, hogy teljes munkaidőben a grafikai és a projekttervező programmal játsszon, kell neki egy kis idő a tervezett vállalkozásával kapcsolatos ügyintézésekre is. Ja nem mondtam? Ki akar lépni a cégéből.

Na még egy kör

Azért az már kóros, hogy az Igaz hittel c. könyv címét simán Igaz hitel-nek olvasom.

Mielőtt ez az egész Birtok-ügy felmerült volna, azelőtt konkrétan 2 héttel szaladt ki a számon, hogy lőjenek nyakon és verjenek agyon szívlapáttal, ha én valamire valaha is nekiállok hitelt felvenni. Asszem nem dramatizáltam túl a sejtelmeimet. Pénteken újra eljött az Ügynök, a kijavított papírokkal, aztán indult Budára. A gyerekénél lesz az Ügynök neje által rajzol itiner, és majd ő irányítgatja apját, ami azért vált szükségessé, mert mire szegény Ügynök megtanulta a Móricznál az útvonalat, addigra pont szétbombázták a környéket, és ugye a memóriája nem olyan, hogy csak úgy hipphopp felismer és megjegyez egy kerülőutat. Remélem a fiát már felismeri. Basszus, ezek tényleg nonstop úgy élhetnek, mint egy sitcom-család: apa mindig vicces, de legalábbis mindig lehet rajta röhögni.
Szóval már tényleg csak egyetlen földhivatali papír kikérése maradt. Erre én is rákérdeztem a bankban, meg emberem is. Vasárnap még kitaláltuk, hogy helyszínrajzot se felejtsünk már el kérni, arra biggyesztjük majd rá a pöcegödör-tájolást, hogy azt valaki aláírja, és engedélyeztetésre be lehessen adni. És akkor ma reggel ember hősiesen nekilendült az utolsó kanyarnak, majd kisvártatva rámtelefonált, hogy ugyan mondjam már meg a jelzálogos ház adatait is, mert persze az is kell. Összesen 12 ezer forintos tarifát sejtek. És ha ezek után ma azt mondja a bank délután, hogy még mindig hiányzik valami, akkor emberemből agresszív ork válik, én meg újra átolvasom Leacock novellagyűjteményét, melyben feketén-fehéren szerepel, hogy minél kisebb összeget kérsz kölcsön, annál nagyobb vele a macera, szóval jól felfrissítem az emlékezetem, aztán elmegyek valahova pár milliárdot kérni, ami úgysem fog senkinek hiányozni.
Gyors számvetés - és kurvára remélem, hogy innentől kezdve már csak konkrét nyűglődésekről fogok beszámolni, nem bürokratikusokról -, szóval gyors számvetés szerint most tartunk majdnem 2 hónapnál az adásvételi aláírásához képest, ha mindent hűdeazonnal csináltunk volna, akkor is max. egy héttel lennénk beljebb. 300 ezer forint előlegen túl pedig az össz ügyintézési költség (és ne, ne kérdezd meg, hogy majd mit és mennyit fognak még a számlámról vonni, ilyen-olyan banki illeték címén, nem is akarom tudni) úgy 130 ezer, not including idő, telefon, utazási költség. De mint tudjuk, az élmény megfizethetetlen.

Update: miután a lelkemet is eladtam és mindenemet a bankra hagyományoztam, még mindig nem sima az ügy. 139 aláírás még nem elég ahhoz, hogy csak úgy pénzt utaljanak az eladónak. Szóval ha nem is szíveskedek befáradni holnap, akkor is írjam alá és küldjem be emberemmel azt a papírt, melyen megbízást adok a banknak, hogy utaljanak. Sose lesz ennek vége.

Biztos ami biztos

Az én Ügynököm mégse gyanús, csak furcsa.
Az Ügynök (most már kijár neki a nagybetű) újra hívott, hogy újfent meglátogatna, mert elfelejtődött egy aláírás, meg akkor hozná is, amiket vinnem kell a banknak. Majd még egyszer hívott, hogy akkor melyik lakcímre is jöjjön. Már meg sem lepődtem. De végül idetalált, aztán lepődtem. Először is hozott egy kis szeretetcsomagot, szép tasakban pezsgőt, desszertet, kávét. Merthogy köszönjük, hogy minket választott. Höhh. Aztán - tudom, perverz vagyok, de engem az is érdekel, miért lesz valaki BKV-ellenőr - megkérdeztem egyszercsak, hogy miért is lett biztosítós. Atipusos sztorit hallottam. Ő hajdan autószerelő volt, aztán egy agyvelőgyulladás következtében eléggé elvesztette a vizuális memóriáját. Emlékezett arra, hogy nős, de a feleségére nem emlékezett. Emlékezett arra, hogy autószerelő, de azt se tudta, hogy néz ki egy autó. Hát mihez kezdjen így az ember, harmincvalahány évesen? Mit lehet aránylag gyorsan megtanulni, amiből meg is lehet élni? Ígyen lett biztosítós. És így már értettem, hogy miért okoztak neki problémát a címek, hogy nem is ott lakom, ahol. 13 éve állandóan térképpel jár a városban, bizonyos környékeken már egész jól eligazodik, ami nagy haladás ahhoz képest, hogy eleinte a szomszédok kísérték haza a sarki közértből, mert fogalma sem volt, hol lakik, melyik házból lépett ki tíz perccel korábban. Izé. Ezért már legalább az Ü kijár neki.

A róka élve jó

Ezzel persze a tyúkok nem mindig értenek egyet.

De én akkor is jobban bírom az élő rókát, mint a döglött rókát. Sokkal jobban bírom, mint a saját pajtámban oszladozó, bűzölgő rókát, de pechemre pont nem egy élő rókám van, hanem egy foszlazodó.
Szóval voltunk a hétvégén ismét a Birtokon, és ezúttal a kulcsokat se felejtettük el elkérni, mert ember szakértő apukája is velünk jött. Szakérteni, persze. Aztán a rókadög meg ott vigyorgott a szalmán. Ástunk neki gödröt (na tegye fel a kezét, aki tudta, hogy ásóból tényleg van jobbkezes és balkezes), de még a siratóénekek előtt végül logikus énünk is előbukkant - hát mégiscsak kéne szólni a polgármesterasszonynak, hátha akarja valaki vizsgálgatni a bűzlő szőrcsomót. Ez alkalommal megtaláltuk az asszonyt, mert ez alkalommal jó házba mentünk be. Ha már ott voltunk, a rókán kívül is találtunk témát, bár elmesélte a veszett macska esetét is, aki rettegésben tartotta a környéket, megmarta az urát (nem a macskáét, hanem a PMasszonyét), aztán jött a pánik, mert PMA könnyed nemtörődömséggel egyszerre mosta ki a veszettmacskás nadrágot a gyerekek cuccaival, és várták, hogy majd mind meghalnak, kivéve az urát, akit beoltottak a macska miatt, de aztán happy end lett, és minden veszettmacskát leparittyáztak. Beszélgettünk a tervekről is. Hogy az istállóból lakóépület? Ó, rendben, a kutyát se érdekli. De hogy emésztőt kell ásni? Na, azt engedélyeztetni kell. (Egyébként tudja valaki, mi a szar kerül - alsó hangon - 300 rugóba egy emésztőn? Ezen pörgök már egy hete, és minden független megkérdezett egybehangzóan állítja, hogy igen, az még egy viszonylag jó ár.) Ács? Hát tényleg, mondta PMA, az a szomszéd faluból való ács - akinek nagyon mesehősös neve van egyébként, és ő lett a tenderünk győztese, tekintve hogy ő adott egyedül árajánlatot - tényleg jó szakember, csak ne adjanak neki inni. Bólogattunk, hogy rendben, mi nem szoktunk itatni senkit. Viszont kéne markoló az emésztőhöz. Hát a Csaba tulajdonképpen meg tudná csinálni, mondta. Már amennyiben nem iszik, tette hozzá. Itt abbahagytuk a kérdezősködést a további mesteremberekről, még mielőtt kiderül, hogy a faluban nem is lakcím vagy személyi szám, hanem standard véralkoholszint alapján tartják nyilván a lakosokat.
A szakértői mustra viszont megállapította, hogy igazán sehol semmi gáz, ami megnyugtató, tekintve, hogy lehet, hogy egy darabig mégis a vályogházat kell használni, ha odaköltözünk. Számszerűsítettük ugyanis az egy kis ezt, egy kis azt, és nyakon vert a realitás, hogy egymillióból épp meglesz a tető meg az emésztő, és ha szerencsénk van, talán másfél ablak is. Ha valakinek van felesleges pár milliója ajándékba, szívesen fogadjuk. Cserébe elnevezünk róla majd egy hordót a frissen felfedezett, eddig takarásban megbúvó borospincénkben. Nagyon trükkösen rejtőzik:

It ain't over...

Amennyit én szopok, azzal egy pornófilmben már tisztességes pénzeket is kereshetnék.
Azért az én aranyhal-memóriámat kell hibáztatni, hogy reggel nem vittem magammal minden, banknak kellő papírt, ezért ahelyett, hogy hazafele útközben bebicikliztem volna a bankhoz, előbb még haza kellett tekerni. Az is az én hibám, hogy a lustaságnak engedve motorral mentem vissza a bankhoz, de legalább ezredszerre is elhatároztam, hogy ebben a városban legfeljebb éjszaka vagyok hajlandó közúton közlekedni. Az azért nem normális, hogy klausztrofóbiám van a háromsávos úton, mert mindenhol csak kamionok állnak, több kilométer hosszan, én meg közöttük sunnyogok és centizek, gyök kettővel, de még így is gyorsabban haladva, mint bárki más. És még kérdezze valaki, hogy miért akarok vidékre költözni... Na az viszont nem annyira az én hibám, hogy még kurvára nincs meg minden kellő papír. Lesz még egy kör a földhivatalnál, de ennél bonyolultabb a biztosítások ügye, tessék jól figyelni. Elvileg az a szokás, hogy ilyen esetben, mint az enyém, kell egy életbiztosítás rám, egy biztosítás a jelzálogozott házra (apámék háza), meg egy a megvásárolni kívánt házra (Birtok). Ehhez képest a banki szerződésből kimaradt, hogy életbiztosítást kell kötnöm, csak a két házbiztosítás volt. Amiből a Birtokot a bank 0 forintra értékelte, emiatt az Ügynök nem is értette, azt mondta ne kössünk, különben is problémás, mert van benne vályog. Kötöttem hát apámék házára, ez rendben is van, meg magamra, mert jófej vagyok, bár a szerződés ugye nem kötelezett erre. És akkor ma azt mondta a bank, hogy hát azért kéne a Birtokra is. Vagy nem is tudja. Na jó, majd megkérdezi. De az életbiztosításom - amit merő jófejségből kötöttem - nem jó, emberem nem örökölhet utánam hatalmas vagyonokat, mert a banknak kell a kedvezményezettnek lennie. És a tangám nem kéne, he? Asszem mégiscsak leverem emberemen, hogy beleugrasztott ebbe a mókába, mert közben mintha már el is felejtettem volna, miért is csinálom ezt az egészet. Sőt, olyaddig kombináltam az anyagi nyüszörgést, hogy eltelt tépelődéssel és számológépnyomogatással két hét, mire egyszercsak fogmosás közben hirtelen bevillant, hogy hát basssz, nem is nekem egyedül kell mindezt megoldani. Még mindig nem szoktam meg, hogy komoly helyzetekben magamon kívül másra is számíthatok. Hiába, öt év együtthálás azért nem sztornózhat minden gyerekkori traumát.

Biztos irtási kötvény

A biztosítási ügynök mindig gyanús.
Eleve gyanús az, hogy nagyjából egyetlen biztositós weboldalon sem lehet irodát találni, mindenki az ügynököket ajánlgatja, fotóval, ars poeticával, lelkendezéssel hobbikról és munkáról. Márpedig a találkozó kikerülhetetlen, jelzálogosdis biztosítások esetén nem lehet onlány kötni, szóval vagy iroda, vagy ha nem, hát ügynök. Úgyhogy megpörgettem zsinórjánál az egeret, ledobtam, aztán ahova mutatott a kurzor, azzal a lénnyel vettem fel a kapcsolatot. Az asszonyszemély viszonylag hamar jelentkezett is, mondván, hogy küldi a férjét, aki szintén biztosít, csak épp jobban ráér. Hát nekem mindegy, csak legyünk már túl rajta, mert tudom, hogy fájni fog, időben és pénzben is. Férj megbeszélt időben megjelent, legalábbis a környéken, mert a találkozási helyszínként megbeszélt cukrászdában (az ember mégse invitál önként mindenféle ügynököket a hajlékába, ugyebár) gyorsan tisztázta a pultosokkal, hogy az én nevemmel ott senki nem dolgozik, tehát biztos eltévedt. Baszki, egy szóval se mondta senki, hogy ott dolgozom, hanem hogy ott találkozunk. No mindegy, végül muszáj volt lakáson belülre engedni, mert ezek ilyenek, kitalálnak mindenféle trükköket, mint például lemerült laptop. Egész emberszerű volt máskülönben, bár én még ezt sem tudom értékelni, ha közben hozamokról, meg egyáltalán, számokról beszél. Később revansot is vettem emiatt, nagyon durván sikerült összezavarnom azzal az egyszerű ténnyel, hogy a hivatalos lakcímem nem az a hely, ahol IRL lakom, a jelzálogozott ház meg egy harmadik cím, és emberem (aki majd hatalmas vagyonokat söpörhet be, ha meg találok halni) szintén nem ott lakik, ahol, hanem egy negyedik címen. Én ezt ugyan nem gondoltam sose ilyen bonyolultnak, de ki tudja, hogy jár egy ügynök agya? Mindenesetre rövidke másfél óra elteltével legombolt rólam 30 rugót (most tartunk összes eddigi költségben 413 ezernél), én pedig életemben először biztosítást kötöttem, de legalább mindjárt kettőt.