Biztos ami biztos

Az én Ügynököm mégse gyanús, csak furcsa.
Az Ügynök (most már kijár neki a nagybetű) újra hívott, hogy újfent meglátogatna, mert elfelejtődött egy aláírás, meg akkor hozná is, amiket vinnem kell a banknak. Majd még egyszer hívott, hogy akkor melyik lakcímre is jöjjön. Már meg sem lepődtem. De végül idetalált, aztán lepődtem. Először is hozott egy kis szeretetcsomagot, szép tasakban pezsgőt, desszertet, kávét. Merthogy köszönjük, hogy minket választott. Höhh. Aztán - tudom, perverz vagyok, de engem az is érdekel, miért lesz valaki BKV-ellenőr - megkérdeztem egyszercsak, hogy miért is lett biztosítós. Atipusos sztorit hallottam. Ő hajdan autószerelő volt, aztán egy agyvelőgyulladás következtében eléggé elvesztette a vizuális memóriáját. Emlékezett arra, hogy nős, de a feleségére nem emlékezett. Emlékezett arra, hogy autószerelő, de azt se tudta, hogy néz ki egy autó. Hát mihez kezdjen így az ember, harmincvalahány évesen? Mit lehet aránylag gyorsan megtanulni, amiből meg is lehet élni? Ígyen lett biztosítós. És így már értettem, hogy miért okoztak neki problémát a címek, hogy nem is ott lakom, ahol. 13 éve állandóan térképpel jár a városban, bizonyos környékeken már egész jól eligazodik, ami nagy haladás ahhoz képest, hogy eleinte a szomszédok kísérték haza a sarki közértből, mert fogalma sem volt, hol lakik, melyik házból lépett ki tíz perccel korábban. Izé. Ezért már legalább az Ü kijár neki.