Tényleg sose kezdjen senki biztosítási ügynökkel.
Valamit annyira elszámolt nekem ez a jólélek, hogy kiderült, baleset esetén kábé aranyárban vagyok kilónként, és ez az érték meg már megköveteli, hogy orvos igazolja, miszerint nem vagyok összetörve. Speciális orvos, speciális rendelőben, ahová az Ügynöknek is el kell kísérnie. Vizsgálat előtt vagy fél órával találkoztunk utca 178-nál, mondván, hogy a 142 a végcél. És sétáltunk szépen, böszme nagy házak mellett, lassan fogytak a számok, gyorsabban az emberek. Egyre több lett a lepattant gyártelep. Lopva rásandítottam az Ügynökre párszor, de inkább elveszettnek tűnt, mint pszichopatának, szóval az életemet nem féltettem, különben is vasalt bakancs volt rajtam. Aztán úgy 150 környékén eszébe jutott, hogy van neki ugye ez a memóriazavara, mégis megnézi azt a papírt. Persze hogy 192 volt a jó cím. Ettől aztán úgy elszégyellte magát, hogy zavarában majdnem a rendelőbe is bekísért. Elmondom, mi volt ez a szörnyű komolyság, amihez speciális orvos kellett. Speciálisan megkérdezte, sportoltam-e valamit, mire én bevallottam, hogy most futottam az Ügynökkel két kilométert, vasalt bakancsban. Speciálisan, ellenőrzés nélkül elhitte minden szavamat kórelőzménnyel, vérnyomással, testsúllyal kapcsolatban. Speciálisan önállóan beírta, hogy gyerekkori appendectomia, holott egy szóval se mondtam, hogy gyerekkori, nem is az. Aztán speciálisan körbemérte a nyakamat, a mellemet meg a derekamat egy cseppet se flexibilis mérőszalaggal. És ő mindebből speciálisan megállapította, hogy elég ép vagyok, szabad velem biztosítást kötni, és erről papírt is adott. Én azt hiszem többet nem veszem fel a telefont, ha az Ügynök keres.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése