Tegnap megkérdezte emberem, hogy szerintem mi fog változni, ha már a Birtokon élünk.
Mondtam, hogy szerintem végre kurva sokat fogok motorozni, mert nincs budapesti forgalom, és ez egy elég jelentős változás. Illetve kilátásba helyeztem egy kevés tájszólást is. Ugyan vigyorgott erre nagyon, de azért pontosított, hogy a mi viszonyunkat illetően hogy gondolom. Merthogy szerinte nemcsak kvantitatív, de kvalitatív javulás is bekövetkezik majd az együtt töltött idő tekintetében, mivel onnan például nem fog reggelente bejárni az irodába. Más szavakkal mondva folyton együtt leszünk. Erre kevéssé romantikusan azt feleltem, hogy egyrészt egy hold földön bújócskázhatunk úgy egész nap, hogy sose találjuk meg egymást, másrészt meg ismerve magunkat, inkább arra számítok, hogy amikor a falu végiből szól a szomszéd este tízkor, hogy ’a zura már igazán abbahagyhatná azt a kurva fűrészelést ilyenkor’, akkor én bemennék a műhelybe szólni neki, és akkor tényleg együtt lennénk. És erre tök szomorúan nézett rám, hogy ’miért, hát te nem ülnél ott, miközben én fűrészelek?’. Én pedig azt mondtam, hogy nem, mert engem lefoglal a dugványozás, a rózsametszés és a házi rágcsálóink paraszti léthez idomítása (lásd még hörcsög gumicsizmában), de aztán kicsit megsajnáltam, és megígértem, hogy ha halk dolgokat csinál a műhelyben, akkor majd ülök mellette közben. Na kérem, így kell elővezetni fájdalommentesen, hogy lesznek rózsabokraink.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése