Biztos irtási kötvény

A biztosítási ügynök mindig gyanús.
Eleve gyanús az, hogy nagyjából egyetlen biztositós weboldalon sem lehet irodát találni, mindenki az ügynököket ajánlgatja, fotóval, ars poeticával, lelkendezéssel hobbikról és munkáról. Márpedig a találkozó kikerülhetetlen, jelzálogosdis biztosítások esetén nem lehet onlány kötni, szóval vagy iroda, vagy ha nem, hát ügynök. Úgyhogy megpörgettem zsinórjánál az egeret, ledobtam, aztán ahova mutatott a kurzor, azzal a lénnyel vettem fel a kapcsolatot. Az asszonyszemély viszonylag hamar jelentkezett is, mondván, hogy küldi a férjét, aki szintén biztosít, csak épp jobban ráér. Hát nekem mindegy, csak legyünk már túl rajta, mert tudom, hogy fájni fog, időben és pénzben is. Férj megbeszélt időben megjelent, legalábbis a környéken, mert a találkozási helyszínként megbeszélt cukrászdában (az ember mégse invitál önként mindenféle ügynököket a hajlékába, ugyebár) gyorsan tisztázta a pultosokkal, hogy az én nevemmel ott senki nem dolgozik, tehát biztos eltévedt. Baszki, egy szóval se mondta senki, hogy ott dolgozom, hanem hogy ott találkozunk. No mindegy, végül muszáj volt lakáson belülre engedni, mert ezek ilyenek, kitalálnak mindenféle trükköket, mint például lemerült laptop. Egész emberszerű volt máskülönben, bár én még ezt sem tudom értékelni, ha közben hozamokról, meg egyáltalán, számokról beszél. Később revansot is vettem emiatt, nagyon durván sikerült összezavarnom azzal az egyszerű ténnyel, hogy a hivatalos lakcímem nem az a hely, ahol IRL lakom, a jelzálogozott ház meg egy harmadik cím, és emberem (aki majd hatalmas vagyonokat söpörhet be, ha meg találok halni) szintén nem ott lakik, ahol, hanem egy negyedik címen. Én ezt ugyan nem gondoltam sose ilyen bonyolultnak, de ki tudja, hogy jár egy ügynök agya? Mindenesetre rövidke másfél óra elteltével legombolt rólam 30 rugót (most tartunk összes eddigi költségben 413 ezernél), én pedig életemben először biztosítást kötöttem, de legalább mindjárt kettőt.