Rituális tavasztánc kíséretében megszabadultunk az ablakban lógó, gigantikus pálcika-hópehelytől.
 |
| Származási hely: Birtokos eset |
Ha ettől sem kezd el javulni az idő, akkor a még félelmetesebb B-terv lép életbe: továbbra is nagyon felöltözöm majd.
2011. február 28., hétfő
Mágia
A kitartó hideg miatti végső elkeseredésünkben varázslathoz folyamodtunk.
Rituális tavasztánc kíséretében megszabadultunk az ablakban lógó, gigantikus pálcika-hópehelytől.
Ha ettől sem kezd el javulni az idő, akkor a még félelmetesebb B-terv lép életbe: továbbra is nagyon felöltözöm majd.
Rituális tavasztánc kíséretében megszabadultunk az ablakban lógó, gigantikus pálcika-hópehelytől.
Ha ettől sem kezd el javulni az idő, akkor a még félelmetesebb B-terv lép életbe: továbbra is nagyon felöltözöm majd.
2011. február 25., péntek
Az igazi falusi férfi
Eredetileg a verandáról akartam írni, de a flex közbeszólt.
Azt szerintem minden városi is tudja, hogy a falvak csak relatív csendesek: télen a láncfűrész hangja a normál alapzaj, tavasztól őszig (kora hajnaltól késő estig) meg a flexé. Bármely rendes falusi ember egyből McGyverré változik, ha flexet adsz a kezébe; gyakorlatilag nincs megoldhatatlan feladat, ha van flexed. A kreatív flexművészet rejtelmeibe pedig ma délután váratlanul igen mély betekintést nyerhettem emberemnek köszönhetően.
Az úgy kezdődött, hogy le akarta tolni a haját, mert már nagyon a fülére nőtt. Nem, nem lesz horror, nem flexszel vág hajat (egyelőre). Na szóval sok évig volt neki egy régi kedves hajnyírója, de az nemrég kiszolgálta az idejét és az örök pengemezőkre távozott. Ám mivel hirtelen kellett újat venni, nem voltunk elég körültekintőek a választáskor: az új beretvához tartozó távtartónál a legkisebb távolság 6 mm, emberem meg a 3 milliméteres hajat kedveli.
És az igazi férfi mindent megtesz a szépsége érdekében. Igen, frankón leflexelte a műanyag távtartóról a fölösleget.
Azt szerintem minden városi is tudja, hogy a falvak csak relatív csendesek: télen a láncfűrész hangja a normál alapzaj, tavasztól őszig (kora hajnaltól késő estig) meg a flexé. Bármely rendes falusi ember egyből McGyverré változik, ha flexet adsz a kezébe; gyakorlatilag nincs megoldhatatlan feladat, ha van flexed. A kreatív flexművészet rejtelmeibe pedig ma délután váratlanul igen mély betekintést nyerhettem emberemnek köszönhetően.
Az úgy kezdődött, hogy le akarta tolni a haját, mert már nagyon a fülére nőtt. Nem, nem lesz horror, nem flexszel vág hajat (egyelőre). Na szóval sok évig volt neki egy régi kedves hajnyírója, de az nemrég kiszolgálta az idejét és az örök pengemezőkre távozott. Ám mivel hirtelen kellett újat venni, nem voltunk elég körültekintőek a választáskor: az új beretvához tartozó távtartónál a legkisebb távolság 6 mm, emberem meg a 3 milliméteres hajat kedveli.
És az igazi férfi mindent megtesz a szépsége érdekében. Igen, frankón leflexelte a műanyag távtartóról a fölösleget.
2011. február 17., csütörtök
2011. február 16., szerda
Farsang
Jelmezbálra készül a SzembeCsalád.
Egészen pontosan Panni készül az iskolai farsangra. Jelenleg az anyai ötlet kivitelezése zajlik, mely szerint Kulcs lesz a leány, de Panni nem teljesen boldog a döntéssel. Ő Befőtt akart lenni.
Egészen pontosan Panni készül az iskolai farsangra. Jelenleg az anyai ötlet kivitelezése zajlik, mely szerint Kulcs lesz a leány, de Panni nem teljesen boldog a döntéssel. Ő Befőtt akart lenni.
2011. február 15., kedd
Bemutatjuk a britán szomszédot
Valójában ő sem tudja, hogy is keveredett a faluba.
De egyszer csak itt volt, megvette a házat, és nagyjából a mi emésztőnk készítése idején már itt élt annyira, hogy minden tolakodástól mentesen, szemből drukkoljon nekünk. Természetesen vele is az állatok kapcsán keveredtünk beszélő viszonyba: először Főkutya szerelmes lett a britán épp itt tartózkodó barátnőjének kutyájába, majd jött a közös aggódás egy elütött kiscica miatt (érdekes adat: a fehér macskák nagy része genetikailag süket. Amelyiknél eddig kipróbáltam, az tényleg mind Beethoven volt).
Mike (aki nem Mike, de José barátunknak ez ragadt be valamiért) örült, hogy valakivel végre lehet hülyeségekről beszélgetni (persze a 4-5 német szomszéddal is haverkodhatott volna, de mivel vagy 15 évet élt a bajoroknál, valahogy nem kereste itt is a társaságukat), és mire a verandatető építéséig jutottunk még azon az őszön, már egészen közvetlen volt a viszonyunk. Olyannyira, hogy felajánlotta a kertjében nettül heverő bontott cserepeket, és ezeket át is talicskázta nekünk. Feltolta a taligát a kaputól, megtörölte a homlokát, majd a feldúlt kerten teátrális mozdulattal körbemutatva ígyen szólt: Hozzatok ide egy rekettyést! A hirtelen rám törő röhögéstől nyilván leestem az állványról, de mire földet értem, a barátság már meg is köttetett.
Igaz, hogy 17 évesen otthagyta a francba Angliát, és élt mindenfelé a világban, de azért masszív Monty Python-rajongó, nyolc aszályos nyári hetet követően boldogan indult sétálni az esőbe, igazi faarccal tolja a legbrutálisabb poénokat, és tea nélkül nem üzemel. Szimpatikusan zöld elveket vall és ültet gyakorlatba (és ültet mindenféle vicces zöldeket), de a vakondokkal örök harcban áll, viszont fáradhatatlanul próbálja meggyőzni SzembeGyurit arról, hogy a hátsó kertben tartsanak közösen sportbirkákat.
„Mesterszakács hálás közönséget keres” jeligére igen jól jártunk egymással, tudja, hogy bármilyen erősségű curryt képes vagyok elfogyasztani, és ha rövidebb-hosszabb ideig távol vagyok, akkor emberemre is lelkesen főz, tavasztól őszig. Mert a telet azt nem bírja Európában, és ötvenegynehány évesen, kvázi nyugdíjban már megteheti, hogy a hideg hónapokat Délkelet-Ázsiában töltse egy helyi szakácsnál. (Ennek kapcsán most nem szeretnék arról az egész nyáron átívelő tortúráról beszámolni, amelynek során ennek az ottani ismerősnek magyar vízumot próbáltunk szerezni a megyei bevándorlási hivatalnál, de röviden azt tanácsolom mindenkinek, hogy eszébe se jusson ilyen mókába kezdeni.)
Jelenleg is ott szenved a 30 fokban, a steakek és tojásos szalonnák nélküli világban, és gyötrődését részletesen ismerem, mert időközben sikerült megtanítanom e-mailt küldeni. Azzal azért még mindig meg tud lepni, hogy egyazon üzenetben képes leírni például a „gyümölcsfa-metszés”, a „tálib”, a „gőzgép” és a „kobzos” szavakat, ráadásul mindennek értelme is van. Mindenesetre akár itt van, akár messze, állandó szórakoztató elem az életünkben, és így, hogy a hivatalos bemutatás már megtörtént, lesz még róla gyakran szó. Már csak pár hét, és újra hazatér – reszkessetek, vakondok!
De egyszer csak itt volt, megvette a házat, és nagyjából a mi emésztőnk készítése idején már itt élt annyira, hogy minden tolakodástól mentesen, szemből drukkoljon nekünk. Természetesen vele is az állatok kapcsán keveredtünk beszélő viszonyba: először Főkutya szerelmes lett a britán épp itt tartózkodó barátnőjének kutyájába, majd jött a közös aggódás egy elütött kiscica miatt (érdekes adat: a fehér macskák nagy része genetikailag süket. Amelyiknél eddig kipróbáltam, az tényleg mind Beethoven volt).
Mike (aki nem Mike, de José barátunknak ez ragadt be valamiért) örült, hogy valakivel végre lehet hülyeségekről beszélgetni (persze a 4-5 német szomszéddal is haverkodhatott volna, de mivel vagy 15 évet élt a bajoroknál, valahogy nem kereste itt is a társaságukat), és mire a verandatető építéséig jutottunk még azon az őszön, már egészen közvetlen volt a viszonyunk. Olyannyira, hogy felajánlotta a kertjében nettül heverő bontott cserepeket, és ezeket át is talicskázta nekünk. Feltolta a taligát a kaputól, megtörölte a homlokát, majd a feldúlt kerten teátrális mozdulattal körbemutatva ígyen szólt: Hozzatok ide egy rekettyést! A hirtelen rám törő röhögéstől nyilván leestem az állványról, de mire földet értem, a barátság már meg is köttetett.
Igaz, hogy 17 évesen otthagyta a francba Angliát, és élt mindenfelé a világban, de azért masszív Monty Python-rajongó, nyolc aszályos nyári hetet követően boldogan indult sétálni az esőbe, igazi faarccal tolja a legbrutálisabb poénokat, és tea nélkül nem üzemel. Szimpatikusan zöld elveket vall és ültet gyakorlatba (és ültet mindenféle vicces zöldeket), de a vakondokkal örök harcban áll, viszont fáradhatatlanul próbálja meggyőzni SzembeGyurit arról, hogy a hátsó kertben tartsanak közösen sportbirkákat.
„Mesterszakács hálás közönséget keres” jeligére igen jól jártunk egymással, tudja, hogy bármilyen erősségű curryt képes vagyok elfogyasztani, és ha rövidebb-hosszabb ideig távol vagyok, akkor emberemre is lelkesen főz, tavasztól őszig. Mert a telet azt nem bírja Európában, és ötvenegynehány évesen, kvázi nyugdíjban már megteheti, hogy a hideg hónapokat Délkelet-Ázsiában töltse egy helyi szakácsnál. (Ennek kapcsán most nem szeretnék arról az egész nyáron átívelő tortúráról beszámolni, amelynek során ennek az ottani ismerősnek magyar vízumot próbáltunk szerezni a megyei bevándorlási hivatalnál, de röviden azt tanácsolom mindenkinek, hogy eszébe se jusson ilyen mókába kezdeni.)
Jelenleg is ott szenved a 30 fokban, a steakek és tojásos szalonnák nélküli világban, és gyötrődését részletesen ismerem, mert időközben sikerült megtanítanom e-mailt küldeni. Azzal azért még mindig meg tud lepni, hogy egyazon üzenetben képes leírni például a „gyümölcsfa-metszés”, a „tálib”, a „gőzgép” és a „kobzos” szavakat, ráadásul mindennek értelme is van. Mindenesetre akár itt van, akár messze, állandó szórakoztató elem az életünkben, és így, hogy a hivatalos bemutatás már megtörtént, lesz még róla gyakran szó. Már csak pár hét, és újra hazatér – reszkessetek, vakondok!
2011. február 10., csütörtök
Nem teflon
A cica azért lett, mert mondogattuk korábban szerte a faluban, hogy majd ha már itt lakunk, szeretnénk macskát, de olyan pirosat, mint amilyen a Főkutya.
Tavasz végén aztán szóltak az egyik házból, hogy lett ilyen színű is, meghagyják? Perszehogy. Nagyjából egy hónapos volt, mikor először láttuk, ekkor derült ki, hogy gyakorlatilag csak egy szeme van, de nem lett volna szép reklamálni, hiszen megrendeléskor nem kötöttük ki, hogy kizárólag kétszemű macska jöhet szóba. A színében pedig nem volt hiba.
Eszembe sem jutott, hogy egy macskát lehetne/kéne nevelni, viszont a Főkutya magára vállalta a feladatot, néha jó példával, néha könnyed terrorral terelgeti a kis vöröst, aminek köszönhetően szépen kiokosították egymást. A cica eljár velünk sétálni, kikéredzkedik a dolgára (nem tartunk almot), és ha mindketten kint vannak, de csak a macs akar bejönni, valami fondorlattal képes beengedtetni magát a kutyával, aki „bekopog” helyette. Bárhol szívesen alszik, ahol útban van, akár az instabil ruhaszárítón is, a létező legidiótább alvópózokat vonultatja fel, és ha már nagyon zavarjuk, akkor bevonul a szekrénybe.
(itt épp az látható, hogy meglepődik a csellista gének egyértelmű megmutatkozásától)
Legalább kétlaki állat, bár ha a britán szomszéd is itthon van, akkor három, ennek eredményeképp kétszer olyan nagy, mint a testvérei. Mióta pedig kapott levendulás-citromfüves nyakörvet, illatnyomon hamarabb megtalálom, mint doromb alapján, pedig az kölökkora óta úgy szól, mint egy V8-as. Gondolkodom, hogy a Főkutya is kap egy ilyen nyakbavalót, és akkor egyből két mobil bio lakásillatosítónk lesz.
Az egerek viszont akaratunk ellenére továbbra is társbérlők. Én tényleg nagyon szépen megbeszéltem velük, hogy ha máshol esznek és ürítenek, akkor lakhatnak nálunk, de nem értettek a szóból, duhajkodtak tovább, a barátságos csapda nem működött, az igazit meg nem tűrtem meg. Halálos fegyverként maradt tehát a macska meg a ragasztó. Jó esetben külön-külön működnek, rossz esetben a macska beleragad az összeragasztózott zsákba (amiből nyilvánvaló tehát, hogy a macska ragadozó állat, vö. Nagy Lajos Képtelen természetrajzából a csirizes sas). Aki próbált már macskát elmosogatni és még mindig hiányzik a kaland az életéből, az fürdessen ragasztós macskát csap alatt: csak annyit értem el vele, hogy én is egyre több felületemen ragadtam. Nem jött le vízzel, homokkal és alkohollal, kezdtem beletörődni, hogy életem végéig gumikesztyűt kell hordanom, de végül a fűkaszából kinyert benzin segített. Arra természetesen nem vetemedtem, hogy benzinbe áztassam a macskát is, mert eszembe jutott a barátnőm anyukája, aki mindig azzal magyarázta az égő cigarettacsikk ablakon történő kihajításának helytelen mivoltát, hogy de mi van, ha épp akkor arra jár egy macska, akire előtte olaj vagy benzin borult? Úgyhogy a macs magára maradt a nyomorával, egy napig nagyon hülyén járt szegény, minden lépésnél meg kellett rázogatnia a ragasztós mancsát, de végül azért lekopott róla. Ami nagy mázli, mert egy helyhez kötött, nyávogó, szőrös nipp még itt falun is furán venné ki magát.
Tavasz végén aztán szóltak az egyik házból, hogy lett ilyen színű is, meghagyják? Perszehogy. Nagyjából egy hónapos volt, mikor először láttuk, ekkor derült ki, hogy gyakorlatilag csak egy szeme van, de nem lett volna szép reklamálni, hiszen megrendeléskor nem kötöttük ki, hogy kizárólag kétszemű macska jöhet szóba. A színében pedig nem volt hiba.
Eszembe sem jutott, hogy egy macskát lehetne/kéne nevelni, viszont a Főkutya magára vállalta a feladatot, néha jó példával, néha könnyed terrorral terelgeti a kis vöröst, aminek köszönhetően szépen kiokosították egymást. A cica eljár velünk sétálni, kikéredzkedik a dolgára (nem tartunk almot), és ha mindketten kint vannak, de csak a macs akar bejönni, valami fondorlattal képes beengedtetni magát a kutyával, aki „bekopog” helyette. Bárhol szívesen alszik, ahol útban van, akár az instabil ruhaszárítón is, a létező legidiótább alvópózokat vonultatja fel, és ha már nagyon zavarjuk, akkor bevonul a szekrénybe.
 |
| Származási hely: Birtokos eset |
(itt épp az látható, hogy meglepődik a csellista gének egyértelmű megmutatkozásától)
Legalább kétlaki állat, bár ha a britán szomszéd is itthon van, akkor három, ennek eredményeképp kétszer olyan nagy, mint a testvérei. Mióta pedig kapott levendulás-citromfüves nyakörvet, illatnyomon hamarabb megtalálom, mint doromb alapján, pedig az kölökkora óta úgy szól, mint egy V8-as. Gondolkodom, hogy a Főkutya is kap egy ilyen nyakbavalót, és akkor egyből két mobil bio lakásillatosítónk lesz.
Az egerek viszont akaratunk ellenére továbbra is társbérlők. Én tényleg nagyon szépen megbeszéltem velük, hogy ha máshol esznek és ürítenek, akkor lakhatnak nálunk, de nem értettek a szóból, duhajkodtak tovább, a barátságos csapda nem működött, az igazit meg nem tűrtem meg. Halálos fegyverként maradt tehát a macska meg a ragasztó. Jó esetben külön-külön működnek, rossz esetben a macska beleragad az összeragasztózott zsákba (amiből nyilvánvaló tehát, hogy a macska ragadozó állat, vö. Nagy Lajos Képtelen természetrajzából a csirizes sas). Aki próbált már macskát elmosogatni és még mindig hiányzik a kaland az életéből, az fürdessen ragasztós macskát csap alatt: csak annyit értem el vele, hogy én is egyre több felületemen ragadtam. Nem jött le vízzel, homokkal és alkohollal, kezdtem beletörődni, hogy életem végéig gumikesztyűt kell hordanom, de végül a fűkaszából kinyert benzin segített. Arra természetesen nem vetemedtem, hogy benzinbe áztassam a macskát is, mert eszembe jutott a barátnőm anyukája, aki mindig azzal magyarázta az égő cigarettacsikk ablakon történő kihajításának helytelen mivoltát, hogy de mi van, ha épp akkor arra jár egy macska, akire előtte olaj vagy benzin borult? Úgyhogy a macs magára maradt a nyomorával, egy napig nagyon hülyén járt szegény, minden lépésnél meg kellett rázogatnia a ragasztós mancsát, de végül azért lekopott róla. Ami nagy mázli, mert egy helyhez kötött, nyávogó, szőrös nipp még itt falun is furán venné ki magát.
2011. február 9., szerda
Megint költöztünk
Most már értem, mi is az a tisztaszoba, pedig közben már azt is elfelejtettem, milyen egy Tiszta Szoba.
Megsaccolni sem merem, hogy hányszor költözködtünk a házon belül, mióta itt lakunk. Az aktuális építkezési munkák függvényében modern menekültekként mindig odébb motyóztunk a legszükségesebb dolgainkkal (számítógépek, kábelkilométerek és matracok) az épp legkevésbé mocskos és poros szabad területre. A leghosszabb ideig, egészen mostanáig az utcafronti, felhúzhatatlan redőnyű szobában laktunk, három vadonatúj ajtóra fektetve a szivacsokat és magunkat, ezúttal minden egyebünket is bezsúfolva a húsz négyzetméterre.
Mivel Pesten négysávos, villamosos út mellett éltünk vagy öt évig, az egy kicsit se zavart minket, hogy az utcai fekvés miatt hajnal 5-6 tájban a vastag csöndet felváltotta a traktorok, a buszra várók és a busz hangja. Attól sem aludtunk rosszabbul, hogy három év után megjavították a templomban a harangot, ami így pont karácsony óta már reggel hatkor rázendít, bár a végtelen türelmű Főkutya erre a frekvenciára mindig is érzékeny volt, úgyhogy ha a harangszóra nem is, a fülünk mellett bánatosan vúzó kutyára néha megébredtünk. Összességében tehát nem volt ez egy elviselhetetlen állapot, mégis eléggé vártuk már, hogy a hátsó szobában elkészüljön a padló.
Így érezhetnek a matrózok, mikor hosszú hónapok tengerjárása után végre szilárd földet ér a lábuk. Nyolc hónap után végre van egy helyiség, ahol lehet mezítláb járni, ahol lehet földre ülni. Ágy még nincs, de már nem ajtókon alszunk, Főkutya és a macs pedig már majdnem megtanulták, hogy ebbe az egy házrészbe nem jöhetnek be (ha zárható lenne a szoba, nyilván egyértelműbb lenne nekik a helyzet, de ahogy az előzményekből is kiderül, mi vízszintesen használjuk az ajtókat).
A barátaink egyelőre még vitáznak azon, hogy a videóhívások során látható képek alapján mi most önkényes lakásfoglalók vagyunk valami térképről lecsúszott helyen, vagy afgán gerillák fogságába estünk egy szanaszét lőtt pincében, de ez csak azért van, mert nem képesek értelmezni a vakolatfoltokat és mert emberem nem sűrűn borotválkozik. Illusztráció erről (mármint nem a bundás arcúról, hanem a golyónyomos szobáról) majd tavasszal, amikor már kimeszeltünk, lesz egy egész sorozat az ősállapotoktól a komfortzónáig. Ugyanitt 3 sosem használt, alig kifeküdt beltéri ajtó eladó.*
* van errefelé is „Helyi hirdető” típusú, 4 oldalas heti szórólap, és tényleg pont ugyanilyen logikával összeillesztett hirdetések vannak benne, „Ami 20 szóba belefér” jeligére. Kedvenc olvasmányom.
Megsaccolni sem merem, hogy hányszor költözködtünk a házon belül, mióta itt lakunk. Az aktuális építkezési munkák függvényében modern menekültekként mindig odébb motyóztunk a legszükségesebb dolgainkkal (számítógépek, kábelkilométerek és matracok) az épp legkevésbé mocskos és poros szabad területre. A leghosszabb ideig, egészen mostanáig az utcafronti, felhúzhatatlan redőnyű szobában laktunk, három vadonatúj ajtóra fektetve a szivacsokat és magunkat, ezúttal minden egyebünket is bezsúfolva a húsz négyzetméterre.
Mivel Pesten négysávos, villamosos út mellett éltünk vagy öt évig, az egy kicsit se zavart minket, hogy az utcai fekvés miatt hajnal 5-6 tájban a vastag csöndet felváltotta a traktorok, a buszra várók és a busz hangja. Attól sem aludtunk rosszabbul, hogy három év után megjavították a templomban a harangot, ami így pont karácsony óta már reggel hatkor rázendít, bár a végtelen türelmű Főkutya erre a frekvenciára mindig is érzékeny volt, úgyhogy ha a harangszóra nem is, a fülünk mellett bánatosan vúzó kutyára néha megébredtünk. Összességében tehát nem volt ez egy elviselhetetlen állapot, mégis eléggé vártuk már, hogy a hátsó szobában elkészüljön a padló.
Így érezhetnek a matrózok, mikor hosszú hónapok tengerjárása után végre szilárd földet ér a lábuk. Nyolc hónap után végre van egy helyiség, ahol lehet mezítláb járni, ahol lehet földre ülni. Ágy még nincs, de már nem ajtókon alszunk, Főkutya és a macs pedig már majdnem megtanulták, hogy ebbe az egy házrészbe nem jöhetnek be (ha zárható lenne a szoba, nyilván egyértelműbb lenne nekik a helyzet, de ahogy az előzményekből is kiderül, mi vízszintesen használjuk az ajtókat).
A barátaink egyelőre még vitáznak azon, hogy a videóhívások során látható képek alapján mi most önkényes lakásfoglalók vagyunk valami térképről lecsúszott helyen, vagy afgán gerillák fogságába estünk egy szanaszét lőtt pincében, de ez csak azért van, mert nem képesek értelmezni a vakolatfoltokat és mert emberem nem sűrűn borotválkozik. Illusztráció erről (mármint nem a bundás arcúról, hanem a golyónyomos szobáról) majd tavasszal, amikor már kimeszeltünk, lesz egy egész sorozat az ősállapotoktól a komfortzónáig. Ugyanitt 3 sosem használt, alig kifeküdt beltéri ajtó eladó.*
* van errefelé is „Helyi hirdető” típusú, 4 oldalas heti szórólap, és tényleg pont ugyanilyen logikával összeillesztett hirdetések vannak benne, „Ami 20 szóba belefér” jeligére. Kedvenc olvasmányom.
2011. február 8., kedd
Díj a Birtokomban
Költözködés volt-van megint, meló is rengeteg, viszont díjat is kaptam.
Általában nem vagyok túl jó az ilyesmikben, de most az egyszer kipróbálom, mert nagyon jólesett Beatrice felajánlása, ezt kaptam:
Egyszer az életben igyekszem magam tartani többé-kevésbé a szabályokhoz*, és nem meglepő módon állatos blogok a választottjaim. Tehát ha elfogadják, továbbadom a Vizsla Alvópóz Verseny gazdájának, mert olyan nincs, hogy ott ne vigyorogj, illetve a Zakuszka-tanya naplójának, egyrészt mert lovak, másrészt mert elképesztő az a munka, amit művel, és mert szeretném, ha minél többen tudnák, hogy már nekik is lehet adószázalékot adni, megérdemlik! Függetlenül attól, hogy beszállnak-e a játékba, mindenképp tessék kattintani rájuk, köszönöm!
* A Szabályok:
- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját akitől kaptad a díjat, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodjál el azon, hogy ki az a 3-5 blog szerzője, akinek a díjat szívesen adnád, linkeld be őket a bejegyzésedben és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Lehetőleg tehetséges kezdő blogokat részesíts előnyben, ne olyanokat jelöljél, akinek több 100 követője van.
Általában nem vagyok túl jó az ilyesmikben, de most az egyszer kipróbálom, mert nagyon jólesett Beatrice felajánlása, ezt kaptam:
 |
Egyszer az életben igyekszem magam tartani többé-kevésbé a szabályokhoz*, és nem meglepő módon állatos blogok a választottjaim. Tehát ha elfogadják, továbbadom a Vizsla Alvópóz Verseny gazdájának, mert olyan nincs, hogy ott ne vigyorogj, illetve a Zakuszka-tanya naplójának, egyrészt mert lovak, másrészt mert elképesztő az a munka, amit művel, és mert szeretném, ha minél többen tudnák, hogy már nekik is lehet adószázalékot adni, megérdemlik! Függetlenül attól, hogy beszállnak-e a játékba, mindenképp tessék kattintani rájuk, köszönöm!
* A Szabályok:
- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját akitől kaptad a díjat, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodjál el azon, hogy ki az a 3-5 blog szerzője, akinek a díjat szívesen adnád, linkeld be őket a bejegyzésedben és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Lehetőleg tehetséges kezdő blogokat részesíts előnyben, ne olyanokat jelöljél, akinek több 100 követője van.
2011. február 3., csütörtök
Kutyák és szenvedélybetegségek
Biodiverzitás tekintetében a Birtok és környéke kissé elmarad még Noé bárkájától, de panaszra nincs okom.
Először legyen szó a kutyákról, köztük is először a talált Főkutyáról, aki pont ma 4 éve lakik velünk, azaz élete első bő 3 évében városi panelkutya volt. Eleinte, mikor még csak látogatóba jártunk magunkhoz a Birtokra, az sem fért össze az értékrendjével, hogy a verandán egyen, de aztán gyorsan belakta a jelentősen kibővült életteret. Persze továbbra is a házban alszik, viszont rutinosan utazik traktoron. Ha nagy ritkán az utcára keveredik (tüzelési időszakban gyakrabban), a falusi kutyák meglehetősen távolságtartóan viselkednek a városi jöttmenttel szemben, amiben lehet annak is valami szerepe, hogy az egyébként birkatermészetű eb gyorsan, hangtalanul, vérontás nélkül, de hatékonyan alázza le a konkurens hímeket.
Az emberek viszont kifejezetten szeretik, valójában a kutyával hamarabb kezdtek el beszélgetni, mint velünk. A negyven kiló izom + csomó vörös szőr + állandóan csóvált farok + piros orr összetételű állatot azok a gyerekek is agyondögönyözik, akik egyébként félnek a kutyáktól, nyáron pedig nem egyszer szóltak be a kölkök a kerítésen, hogy „Csókolom, kijöhet a kutya focizni?”. Még ennél is szebb volt, mikor az egyik kicsi fiú a kerítésen átnyúlva akarta megsimogatni, mire a nővére rászólt: „Ne nyúlj hozzá… koszos kézzel!”
Szóval ő összességében remekül asszimilálódott. Vodkával indít minden reggel, hogy mást ne mondjak. Vodka a távolabbi szomszédban lakó német juhász, aki megismerkedésünkkor még siheder volt és kleptomániás. A nyári nagy építkezős káoszban először nem tűnt különösnek, hogy eltűnt egy pár papucs, egy székpárna, egy mérőszalag, de mikor azt láttam, hogy Vodka egy stóc smirglivel a fogai közt üget a kertből kifelé, akkor már gyanút fogtunk. Kerítés híján azóta is rendszeresen átjár játszani, és bár a napokban látták egy tyúkkal a szájában, nálunk szeretetkoldulásra cserélte a lopkodást. Reggelente, miközben birkózik a Főkutyával, mindig szakít időt arra, hogy engem is letámadjon a betevő simogatásért, így voltaképpen én is Vodkával indítom a legtöbb napot. Úgy tűnik, falun minden út az alkoholizmusba vezet
Először legyen szó a kutyákról, köztük is először a talált Főkutyáról, aki pont ma 4 éve lakik velünk, azaz élete első bő 3 évében városi panelkutya volt. Eleinte, mikor még csak látogatóba jártunk magunkhoz a Birtokra, az sem fért össze az értékrendjével, hogy a verandán egyen, de aztán gyorsan belakta a jelentősen kibővült életteret. Persze továbbra is a házban alszik, viszont rutinosan utazik traktoron. Ha nagy ritkán az utcára keveredik (tüzelési időszakban gyakrabban), a falusi kutyák meglehetősen távolságtartóan viselkednek a városi jöttmenttel szemben, amiben lehet annak is valami szerepe, hogy az egyébként birkatermészetű eb gyorsan, hangtalanul, vérontás nélkül, de hatékonyan alázza le a konkurens hímeket.
Az emberek viszont kifejezetten szeretik, valójában a kutyával hamarabb kezdtek el beszélgetni, mint velünk. A negyven kiló izom + csomó vörös szőr + állandóan csóvált farok + piros orr összetételű állatot azok a gyerekek is agyondögönyözik, akik egyébként félnek a kutyáktól, nyáron pedig nem egyszer szóltak be a kölkök a kerítésen, hogy „Csókolom, kijöhet a kutya focizni?”. Még ennél is szebb volt, mikor az egyik kicsi fiú a kerítésen átnyúlva akarta megsimogatni, mire a nővére rászólt: „Ne nyúlj hozzá… koszos kézzel!”
Szóval ő összességében remekül asszimilálódott. Vodkával indít minden reggel, hogy mást ne mondjak. Vodka a távolabbi szomszédban lakó német juhász, aki megismerkedésünkkor még siheder volt és kleptomániás. A nyári nagy építkezős káoszban először nem tűnt különösnek, hogy eltűnt egy pár papucs, egy székpárna, egy mérőszalag, de mikor azt láttam, hogy Vodka egy stóc smirglivel a fogai közt üget a kertből kifelé, akkor már gyanút fogtunk. Kerítés híján azóta is rendszeresen átjár játszani, és bár a napokban látták egy tyúkkal a szájában, nálunk szeretetkoldulásra cserélte a lopkodást. Reggelente, miközben birkózik a Főkutyával, mindig szakít időt arra, hogy engem is letámadjon a betevő simogatásért, így voltaképpen én is Vodkával indítom a legtöbb napot. Úgy tűnik, falun minden út az alkoholizmusba vezet
2011. február 2., szerda
Nálunk már tavaszodik
Legalábbis ablakon belül.
Egy kilenchagymás társbérleti vödörből mentettem őket egy hónapja. Fogalmam sincs, milyen jácintféle, de vidám.
Egy kilenchagymás társbérleti vödörből mentettem őket egy hónapja. Fogalmam sincs, milyen jácintféle, de vidám.
 |
| Származási hely: Birtokos eset |
2011. február 1., kedd
A padló nagykorúsítása
Páccal felszerelkezve és kételyeinket elveszítve nekiálltunk hát padlót színezni.
Korábban is gondoltam már, hogy lazúr helyett a pác a jó és kényelmes (mi több, olcsóbb) megoldás, de valahogy mindenhol annyira túlmisztifikáltan írták le ezt az egész padlókezelést, hogy szinte szentségtörésnek éreztem ilyen egyszerű (máskülönben tökéletes) és kézenfekvő anyaggal illetni a padlót.
A boltban látott minta alapján egy rétegben terveztük felvinni a pácot, össze is házasítottam a port a vízzel, aztán térdelőrajtba helyezkedtünk és kentünk. Na most azzal együtt is, hogy számítottam rá, az elején meglehetősen drasztikus volt a különbség.
Dokumentálhatnék minden fázist képekkel, de mivel ebben a helyiségben kétpercenként mások a fényviszonyok, és az se mindegy, hogy milyen szögből nézzük a padlót, ráadásul időközben a mesterséges világítás is megváltozott (SzembeGyuri visszakérte a reflektorát, mert sötétben nem tudott traktort szerelni), simán úgy nézhetne ki, mintha több különböző padló feküdt volna modellt, úgyhogy majd csak a végeredményre szorítkozom, az nagyjából színhelyes.
Arra direkt nem ügyeltünk túlzottan, hogy naaaagyon szépen kenjünk, ráadásul ketten egyszerre pácoltunk két irányból, és nyilván máshogy kezeljük mindketten az ecsetet, ezzel létre is jött a kívánt egyenetlen hatás, ami az egy nap száradást követő csiszolás után lett nagyon jól látható. Kis ideig gyönyörködtünk ebben az állapotában is, aztán vasárnap éjjeli programként jött az olajozás, azóta pedig hagytuk száradni, illetve időnként letörölgettük róla a felesleget, és most úgy néz ki a padló, mint amit húsz éve már használnak, de jól karbantartják. Ember teljesen szerelmes belé, felőlem egy picit lehetne világosabb, de ezt leszámítva én is odavagyok érte.
A wow és a hangya a tms barátunk által hozzáadott plusz.
Most már tulajdonképpen csak annyi a bajunk, hogy az új régi padló mellett igazán észvesztően ronda a fal, de meszelni akkor se tudunk tavasz előtt nekiállni.
Korábban is gondoltam már, hogy lazúr helyett a pác a jó és kényelmes (mi több, olcsóbb) megoldás, de valahogy mindenhol annyira túlmisztifikáltan írták le ezt az egész padlókezelést, hogy szinte szentségtörésnek éreztem ilyen egyszerű (máskülönben tökéletes) és kézenfekvő anyaggal illetni a padlót.
A boltban látott minta alapján egy rétegben terveztük felvinni a pácot, össze is házasítottam a port a vízzel, aztán térdelőrajtba helyezkedtünk és kentünk. Na most azzal együtt is, hogy számítottam rá, az elején meglehetősen drasztikus volt a különbség.
Dokumentálhatnék minden fázist képekkel, de mivel ebben a helyiségben kétpercenként mások a fényviszonyok, és az se mindegy, hogy milyen szögből nézzük a padlót, ráadásul időközben a mesterséges világítás is megváltozott (SzembeGyuri visszakérte a reflektorát, mert sötétben nem tudott traktort szerelni), simán úgy nézhetne ki, mintha több különböző padló feküdt volna modellt, úgyhogy majd csak a végeredményre szorítkozom, az nagyjából színhelyes.
Arra direkt nem ügyeltünk túlzottan, hogy naaaagyon szépen kenjünk, ráadásul ketten egyszerre pácoltunk két irányból, és nyilván máshogy kezeljük mindketten az ecsetet, ezzel létre is jött a kívánt egyenetlen hatás, ami az egy nap száradást követő csiszolás után lett nagyon jól látható. Kis ideig gyönyörködtünk ebben az állapotában is, aztán vasárnap éjjeli programként jött az olajozás, azóta pedig hagytuk száradni, illetve időnként letörölgettük róla a felesleget, és most úgy néz ki a padló, mint amit húsz éve már használnak, de jól karbantartják. Ember teljesen szerelmes belé, felőlem egy picit lehetne világosabb, de ezt leszámítva én is odavagyok érte.
A wow és a hangya a tms barátunk által hozzáadott plusz.
 |
| Származási hely: Birtokos eset |
Most már tulajdonképpen csak annyi a bajunk, hogy az új régi padló mellett igazán észvesztően ronda a fal, de meszelni akkor se tudunk tavasz előtt nekiállni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)