Kivirágos virradatig

Magam se gondoltam, hogy ennyire komolyan gondoltam.

Mármint a Birtok idei felvirágoztatását. De mivel egyfolytában megbízhatóan fertőző közegben maradtam (köszi L. és M.), továbbá mivel az autóvezetést sem érdemes csak úgy a vakvilágba gyakorolni, kell valami cél, és hát a közeltávoli környéki kertészetek elég jó célnak tűntek, végül így alakult.

Izé, a végül az nyilván nem igaz, jelenleg van ez, a folytatásban pedig bármi megeshet.

Kerti képek, a teljességre képtelenül.

A petúniák igazán jól sikerültek idén: a csupa feketéből fogott magok szanaszét keresztezték magukat, és mindenféle szín lett, mindenféle mintával. Ez a két tő tényleg csak véletlenül fekete.

Ők is egy magból valók:

A gót stílusnál időzzünk még egy kicsit: giga fekete liliomok nőttek a véletlenül vásárolt hagymákból:

A véletlengumó-sorozat másik kedvence a a barackszínűnek ígért és tényleg barackszínű begónia:

Az átteleltetett tavalyi, illetve idén magról vetett vaníliavirágokra azóta vagyok különösen büszke, mióta a kertészetben megtudtam, hogy náluk azért nagyon virágosak már picin ezek a vaníliák, mert valami speciális dugványként rendelik őket egy másik univerzumból:

A maratonista szekcióban szokás szerint indul a szokásos hajnalka, egyelőre csak térdig ér, de már virágzik. Idán felzárkózott mellé két versenyző: a feketeszemnek szerintem gyorsabban és magasabbra kéne már szaladnia, de nem rossz...

A serleglonc már kölyökkorában nagyon magasra tört, jelenleg úgy 5 méteren állhat a legmagasabb indája, de ennél fontosabb, hogy alattomban elkezdett virágokat hozni. Amik majd fokozatosan belilulnak, egyfajta inverz hematómaként:

Azt hiszem, az egész virágmizéria elindítója az egyiptomi csillagcsokor volt, amit tavaly a pálinkafőzdében fedeztem fel (ne kérdezz),  azóta kemény, folyamatos munkával kutattam, és most sikerült beszereznem belőle kettőt.

Érés előtt áll a perui földicseresznye, ennek mexikói kisparadicsom testvérét is be kell jövőre szereznem:

A már említett mesebeli kertészetben is jártam újra, ott lettek újabb szerelmeim, mint például a dohánygyökér:

és a japán mirtusz:

Azt hittem, a cseppecskéből csak sima virágosaim vannak, de nem, van köztük becsavarodott is:

A méhbalzsamot (bergamott) egy másik kertésztől kaptam, aki teljesen más fajnak mondta, de L. beazonosította nekem:

A sétányrózsa szuperképessége, hogy színváltós:

A verbénát simán csak szeretem:

A tölcsérjázmin meg elvileg érzékeny növény, de megbeszéltem vele, hogy nálam nincs helye az érzékenykedésnek, és azóta is jól tartja magát, tényleg ilyen extrém-Barbie színe van:

Ezt meg csak azért, hogy bizonyítsam: néha kimozdulok a kertből:

Na most aki kicsit is ért a növényekhez, az észrevehette, milyen parádésan szopatom magam ösztönösen: a fenti virágok jelentős része nem bírja a fagyot, tehát télre megfelelő odút kell biztosítani nekik - szóval már elkezdtem nézegetni a gurítható polcokat, mert ki van zárva, hogy majd tavasszal minden áldott nap egyenként hordozom őket ki-be, amíg a friss levegőhöz szoknak.

Kertkör

Pontosan február első napja óta viszket a tenyerem.

Aznap verőfény, hétág és meleg zajlott, ám rútúl színtelen és kopár képet mutatott a kert ahhoz képest, hogy szerintem tavasz volt. Úgyhogy színterápiás céllal életemben először vettem egy primulát, amiről számomra most derült ki, hogy ezt hívják kankalinnak (mondtam én, hogy a virágosokkal nem annyira közeli a viszonyom. Még.)

Ha jól viselkednek, majd kiültetni se felejtem el őket, hogy jövőre automatikusan nyíljanak

Hiába jött még utána zegernye, engem már nem lehetett megállítani és türelemre inteni, az ablakpárkányon kezdtem a garázdálkodást, aztán az első adandó alkalommal beköltöztettem a palántákat a melegházba (majd után még, ha jól számolom, összesen 3-szor költöztettem vissza őket a házba, váratlan éjszakai fagyok miatt, de mindegy is, dolgoztam én már fölöslegesen sokkal többet ennél sokkal kevésbé fontos ügyekben).

Most meg aztán már annyira tavasz van, hogy szerintem réges rég mindenhol minden virágnak színpompállnia kéne, emiatt aztán további csalásokat követtem el (azaz Kertészetben Vásároltam Virágot).

Mert idén is csak fekete petúniát vetettem, kellett valami más szín is

Pompon százszorszép

Kétnyári virágot magról vetni - na annyit nem ér, inkább megveszem

Mindeközben a melegházban (ami automatikus időtorzító rendszerrel van szerelve, a bent töltött 5 percekről sokszor derül ki, hogy valójában egy órák) zöldülnek a sarjak, sarjadnak a zöldek, változó tempóban.

A leendő fekete petúniák, egy részük már a szabadban edzőtáborozik

Fogalmam sincs, miért vetettem ennyi díszcsalánt, de valamire biztos jó lesz

Vaníliavirág: tavaly véletlenül estem vele szerelembe, magról viszont elég lassan nő (nem, nem vagyok türelmetlen)

Törpe és kúszó sarkantyúka: szerintem ezen a pontot totál ugyanúgy néznek ki

Életemben először virághagymákat is vásároltam. Eskü, hogy eszemben sem volt, sőt, kifejezetten nem akartam hagymásokkal foglalkozni, okulva abból, hogy az évek során a kertben random pozicionálással föld alá került úgy 20-30 tulipánhagyma, aminek következtében tulipánlotótt is indíthatnék, mert minden évben mindig máshol, de szinte mindig csak kettő virágosodik meg.

Az Egyik

A vásárolt hagymákkal nagyon jól bántam (azaz nem feledkeztem el kompletten róluk, továbbá felismerhető cserepekbe kerültek), már erősen kilátszanak a földből, a baracksárgának ígért begónia mellett várok valami kék harangos izékre is, meg a fekete liliomokra.

Gót kert felé haladok

Miután megtudtam, hogy az évek óta földön fetrengő, semmiféle lelkesedést nem mutató szúrós cucc állítólag futórózsa, és csináltam neki futópályát, azóta boldogan szalad.

Remélem, virágzani is fog

Ez egy másik maratonista csapat, serleglonc lesz, ha még nagyobb lesz.

Neki még kéne gyártanom egy legalább két méter magas állványt, amin kúszogathat

Az átteleltetett fukszia is éledezik.

És hogy az aktualitásokhoz is kapcsolódjunk: elsőként a császárkorona nyílt.

Új rajongás a fanyarka, ami azért is különlegesen különleges, mert egy olyan, nem nyitva lévő kertészetben vettem, ami nem is árult fanyarkát, de amikor megláttam a mézalmácska táblát amúgy a kék zsálya mellé beszúrva, megéreztem, hogy a mesebeli kertésszel két nyelvet beszéltünk ebben a témában, és végül adott nekem fanyarkát. Kettőt, mert nem volt nála visszajáró.

Háttérben a japán birs, amiről mindig elfeledkezem és minden tavasszal meglepetésként ér a léte

A veteményes részlegben (ez a szép neve azoknak a földkupacoknak, amelyeken némi helyet felszabadítottam gazok alól) elvileg nő majd mindenféle leveles zöldség, de ez elsősorban a bariktól függ, nagyon precíz összehangoltsággal és villámgyorsan tudják megtalálni azokat a helyeket, ahol nem kéne legelniük.

Ez pedig a mai Kerti Rejtély:

Feladat: találja meg és karikázza be a témát

Ha hibernáltságában nincs annyi lélekjelenléte, hogy röfögjön egyet, akkor csúnyán végezte volna az ásó alatt, de szerencsére idejében szólt, úgyhogy most legalább egy sün van a dedikált bozótosban (lehet, hogy vannak haverjai is ott, és ő csak eltévedt).

A petúniaszatír

Beüzemelődött tavaly márciusban a melegház (my pride and joy, haha), és nem a levegőbe beszéltem, tényleg mindent IS palántáztam.

Zöldségekben korábban is jó voltam, de a virágos virágokkal kapcsolatban még mindig akadtak fenntartásaim. Viszont előző évben csudálatosan gót, bizarrul gyönyörű és könnyen kezelhető fekete petúniát sikerült kapnom, és ősszel bátran fogtam belőle magokat. És a melegház trópusi klímájától eltompulva elszórtam belőle néhány cserépnyit. Meg vettem két zacskó színes petúniamagot, és azokat is.

Na most a matek nekem nem úgy nem erősségem, hogy nem tudok számolni (bár azt se nagyon), hanem hogy sokszor eszembe sem jut számításokat végezni, legalábbis előre. Nagyjából azt sem néztem, hány cserépbe vetek, meg úgy egyáltalán a petúnia lélektanában sem voltam járatos, vitt a lelkesedés.

Aki még nem találkozott petúniamaggal, annak elmondanám, hogy 1 gramm petúniamag az nagy vonalakban 8 ezer darab magot jelent, ebből a méretére is következtetni lehet: igen, tényleg nem lehet egyenként elhelyezni őket a földbe. De még huszasával is nehéz. Az illő távolságokról ne is beszéljünk.

Összesen 9 kis cserépben indultak el duhajul a zöldek, és elég hamar ideje lett átültetni őket. Amikor a második szivartálcát pakoltam teli úgy, hogy 7 teli cserép még mindig volt, akkor kezdett az elméleti matematika a gyakorlatban is tarkón verni, miszerint van már 132 cserépnyi petúniám, és ha átlagolom a maradékokat, és még realista-pesszimista is vagyok, akkor is körülbelül 500 fog vígan és egészségesen virággá fejlődni.

Ennél a pontnál már láttam magam, amint langyos éjeken, sötét újholdnál láthatatlan virágninjaként settenkedve petúniába borítom a teljes falut, illetve elhatároztam, hogy aki belép a kapumon, az nem távozhat minimum 5 cserép petúnia nélkül, továbbá petúniaszatír üzemmódban mindenkire ráerőszakolok néhány bokrot, akit csak meglátok a környéken.

Végül nagyjából ez is történt, kivéve a ninjás részt, mert lusta voltam, úgyhogy a maradékokkal körbeültettem a melegházat, a kutat és minden elfoglalható felületet, összességében egészen meseszerűen nézett ki (és hadd fakadjak sírva ennél a pontnál, pár ezer fotóm ugyanis úgy eltűnt, mintha sose lett volna, kénytelenek lesztek bemondásra elhinni, szégyenszemre még petúniafotót is a netről kellett raboljak), ráadásul az öntözés és a leszáradt virágok lecsipkedése napi egy óra tökéletes meditációnak bizonyult hosszú távon.

Ezzel együtt nem lett petúniacsömöröm, de idén azért már megfontoltabban vetettem. Most mindössze 26 pohárban növekednek a többé-kevésbé már szétültetett petúniák, vagyis ötvennél több várhatóan nem lesz. Mármint cserépben. Mert amint végeztem a gondos-precíziós palántázós munkával, hirtelen észrevettem, hogy a melegház körül minden közreműködés nélkül seregesen aktiválódnak az ősszel elszóródott magok. Ha csak a tizedük éli túl, akkor is machete kell majd hamarosan a bejutáshoz.

A szivárvány mögött

A Pride alkalmából vettem egy melegházat.

Az időzítés nem szándékos volt amúgy, régóta szerettem volna már, kell ez Giccsfalvára az igazi country magazinos léthez, és hát most hirtelen ugrott ránk szinte ingyen. Nem tudom, mikor vált természetessé számomra, hogy itt a világ végén még egy nyamvadt fóliasátrat se vehet az ember a nyelveken szólás ajándéka nélkül, de alig lepett meg, mikor kiderült, hogy hollandok hirdetik pár faluval arrébb (az viszont nekem is kezd feltűnni, hogy valahogy mindig csak pár faluval odébb élő hollandokkal ismerkedünk, közben a saját falunk hollandjait meg fel sem ismerném…).

Amikor előzetesen telefonon egyeztettem az eladóval, elég rossz volt a vonal, egy ponton úgy is gondoltam, hogy nem hallok rendesen, vagy valamelyikünk angolja megcsorbult útközben, de a helyszínen kiderült, hogy jól értettem, a plexi tényleg egy helikopter miatt károsodott kissé. Persze, elfelejtettem, hogy errefelé normális az is, hogy orvosi vészhelyzetben mentőhelikopter jön – mert a rohamkocsi sose érne ide –, és ilyenkor az esethez legközelebbi, legnagyobb kertben száll le, hát náluk is ez történt, és a turbulencia némiképp megzilált néhány panelt, de ez simán pótolható hiány.

A tolerancia jegyében mindenki hülyeségével szemben is elnézők vagyunk egy darabig, úgyhogy elsőre az eladó kedvéért kipróbáltuk, hogy egyben tesszük fel a trélerre a házat. Tulajdonképpen felfért.

Na most ha egy rajzfilmben élnék (bár sokak szerint abban élek), haza is szállítottuk volna így, csak volt egy olyan sejtésünk, hogy a lehetséges útközbeni rendőrök nem értenék ezt a rajzfilmes liberalizmust, egy holland melegházról meg még a legnaivabbaknak is eszébe jut a Fűbenjáró bűn, hát ezt a magyarázkodást részlegesen sem akartuk bevállalni, szóval inkább nekikezdtünk szétlegózni a házikót. 

A holland páron kívül (kissé hátráltató) segítségünkre volt még a szétszedésben egy hallókészülékes helyi erő is, akivel ember meglehetősen türelmetlen és ingerült stílusban kommunikált a munka során. Ezt a hangnemet a hazaúton a szemére is vetettem halkan, amire az volt a válasza, hogy ’én nemtom, ez süket volt vagy mi, sose figyelt oda, mit mondok’. De legalább utólagosan kicsit elszégyellte magát, mikor felnyitottam a szemét.

A csudaház jelenleg lapra szerelve vár az összelegózásra, azt még ne kérdezzétek, hogy miket fogok benne nevelni, jelen pillanatban a mindent is lenne a válaszom, majd hamarost kiművelődöm és csiszolok az elképzeléseken. De abban valami ősi meggyőződés szintjén szinte kényszeresen biztos vagyok, hogy a berendezéshez egy Szokol rádió is kell majd.

Gyökerek

Majdnem lett karácsonyfánk.

Volt olyan év, hogy egyáltalán nem volt, megtörtént, hogy a hajnalkafalra gallyaztam és díszítettem kétdimenziós fenyőt, és olyan is előfordult, hogy földlabdásat vettünk, amit aztán kiültettünk. Ebből volt, ami megmaradt, volt, ami nem.
Idén ember kitalálta, hogy a fenyős barátunknál vannak nagyon gyerek nordmannok, kiásunk egy szimpatikus példányt, dézsázzuk, aztán majd később mehet ő is a kertbe.
Vittük az ásót meg a nejlont, és a tejszínsűrű ködben kiválasztottuk a megfelelő méretet, ami majd jól elfér a nappali hátsó ablakmélyedésében. A barátunk ekkor még csak visszafogottan vigyorgott, aztán mikor kézbe került az ásó, mondta, hogy vákicsit. És finoman adagolva előadta a kezelési útmutatót.
Bazi nagy körben kezdj el ásni. De sekélyen ám, nehogy a felső oldalgyökerek megsebesüljenek. Megvan? Jó. Akkor most áss lefelé, de régészekhez illő óvatossággal, mert ha a szívgyökér sérül, akkor ennek a fenyőnek annyi. Ja, azt mondtam, hogy a karógyökér legalább olyan hosszú, mint amilyen magas a fa? De inkább hosszabb.


Mire ember combközépig a gödörben már egy kisebb kutat kiásott a 40 centis fa körül (természetesen nagyon-nagyon óvatosan), addigra fejben háromszor újraterveztem a karácsonyi dekort, egyértelmű volt, hogy nincs akkora dézsa, amibe ezt érdemes vagy ésszerű lenne beletenni.
Vagyis maradjunk annyiban, hogy a mai program mindössze egy fenyő átültetése volt.
Megyek, megnézem, idén mit tudok összehozni fenyőgallyakból.

Egyszerűen túl sok

Igazán nem szeretném sajnáltatni magam.

Pár éve ilyentájt küldött egy mailt a britán; a szenvtelen angol tárgyilagosság álcája mögött egyből felismertem a mondatban az elúrhodni készülő pánik jeleit:

Piszke, egyszerűen túl sok az eper!

Hanyatt-homlok rohantam a megmentésére, eperért a szomszédért bármit, és közben határozottan leszögeztem: olyan mondat nem létezhet, hogy túl sok eper. El is kapott rendesen az eperlekvár-ciklon, minek következtében tavaly szomorúan vettem tudomásul, hogy az én növényeim inkább a szabad területek elbitorlásával vannak elfoglalva a gyümölcsözés helyett.
Idén a britán búsul ugyanezen okból, közben irigykedve vigyázza az enyéimet, rendszeresen küld például lokális seregélysűrűség-figyelmeztetőket. Elkészült már az első pár üveg lekvár, és nem tudtam komolyan venni a britán hajdani levelét. De ma azért meginogtam kicsit.

Eperroham indul

A tegnapelőtti 75 deka és a tegnapi fél kiló után ma 2 kiló a zsákmány, és gyakorlatilag még el se kezdték igazán nagy tömegben az érést. Változatos terveim vannak velük bodzával, rebarbarával és fűszernövényekkel kombináltan is, szóval még mindig nem hiszem, hogy teljes komolysággal ki fogom jelenteni valaha is, hogy egyszerűen túl sok az eper, de majd meglátjuk.

Mindeközben a kert többi része is döbbenetesen kertszerűen alakul. Vannak például ekkora fügéim, nem kis számban:

Ez a téliesített egyed, a kontrollcsoporton jóval kisebbek

A szokásos májusi hisztit (nem férnek el a paprikák és paradicsomok) már előadtam. Ember remek magaságyakat csinált a fűszereknek is,

Menta, tárkony, citromfű, meg a többiek

szépen alakul a palackültetvény is,

a cukkinikről már le kellett szedni, mert klausztrofóbiásan sikítoztak, hallottam

és az utcai fronton három év léha semmittevés után versenyt dúsulnak és magasodnak a bokrok is.

Még mindig a korallberkenye a kedvenc, de nő a fenyő, a tiszafa, meg a tűztöv is

Hülyenevűekből a josta már pár bogyót is hozott, a gojik még csak bozótosodásra gyúrnak.

Josta

Az alma-, körte- és barackfák gyakorlatilag már most túlterheltek gyümölccsel, pedig messze még a szüret. Kezdődik mindjárt a durva bodzaszörp-szezon is, de most még az akácok vannak túlsúlyban.

Szorozd meg 32-vel sűrűn a ház körül, és képzeld el az illatot

Életemben először megpróbálkoztam a kertben virágos növénnyel – muszáj volt, mert ilyen idióta színkombináció nem létezik –, ezt elültetés után pontosan fél órával, mérnöki precizitással túrta ki a vakond.

Azóta az el is tűnt, a lila-narancs vígan elvan

Veszettül nő az előnevelt ricinus és a bazsalikom.

A mérgező bogyókkal nem mindenkit fogunk megkínálni

A különösen veszedelmes és vad pitypangokat eleve ketrecben tartjuk.

Azt most hagyjuk, hogyan lett ez így

Mátrai borzderesek tejéből elkészült életünk első házi vaja és túrója.

Azóta sok vajaskenyér fogy

A capuccino-ikrek rájöttek, hogy nem csak a diólevél, de az akácvirág is olyan csemege, amiért érdemes akrobatizálni.

Mondjuk csak a bugra kedvéért is képesek akrobatizálni

A kis vakarék pedig, aki eleinte enni se akart, csudaszép kis állat lett.

Csak a pirosító használatával esik néha túlzásokba

És még mielőtt valaki kérdezné: most megyek bálát pakolni, este meg bálázni.

(Raklap ügyében reményhal. Azonmód telekürtölöm a világot, amint előkerül)