2016. december 31., szombat

Hagyományos tradíció

Csak olyat nektek, amit magamnak is – ahogy szoktam.

magasra kelő kenyeret és Napot,
százezer ihletett pillanatot,
felszabadult röhögést,
kockabálán szörfözést,
kételymáglyát,
bátorságot,
könnyűséget,
boldogságot,
csodalátó szemeket,
nem hazudó tükröket, 
rímkényszertől szabadulást
felfedezés örömét,
mindig termő veteményt,
hangyaerős barátokat,
mesecsudás kalandokat

1/3 ewok

 (rám például – úgy tűnik – alpakanyírás is vár…)

Ja és a szivárványokhoz is ragaszkodom.

2016. december 13., kedd

Durvul

Tudom, titeket nem izgatott fel annyira, amikor múltkor kerékpárszerviz nyílt a pálinkafőző mellett.

De a fejlemények talán többek ingerküszöbét is elérik.

 „…ugyanitt műanyag sírkeret eladó.


 Szólok, ha jönnek a plasztik szarkofágok is…

  most még csak az aliexpresszről

2016. december 6., kedd

Mikulásgarázs

Mire odaértünk, a szánt már elpakolta.

Ő maga valószínűleg mélyen aludt. A ködpamacsokban csak a másnaposan kóválygó szánhúzó dámok látszottak.

Faág vagyok, faág vagyok!


Ködmaradékban


Ne fotózzál


Dámdámdám


Téli mimikri

2016. december 3., szombat

Kemény világ ez

De Főkos feje még annál is keményebb.

Érkezett hozzánk látogatóba két csudajófej border collie, és mivel az egyikük kifejezetten terelőképzést kapott, ráadásul rendszeresen rackákkal edz, adta magát a helyzet, hogy a fehér nyájunkkal is összeismerkedjen.

Amíg a nyáj és a kutya az áramtalanított villanypásztor két oldalán állt, nem volt érezhető feszültség. Aztán abban a pillanatban, hogy kinyitottuk a zsinórkaput, Főkos kérdés nélkül azzal indított, hogy lefejelte a terelőpózba kushadt border collie-t.

Az így összezavart kutya ezek után felszólításra jó néhányszor újra megpróbálkozott a feladat teljesítésével, de a Főkos nem hagyta magát. Még háromszor lendült neki fejjel a kötelességtudó állatkának, majd amikor határozott családfőként elunta a dolgot, a nyájával együtt bevonult a hodályba, és mivel ő volt otthon, neki innen kezdve tökéletesen megfelelt az a patthelyzet, hogy onnan bizony sehova nem mozdulnak, bármilyen koreográfiával is próbálkozik az a kutya.

  Ráfordult

Ezzel persze bukták annak a lehetőségét, hogy átmehessenek a szemközti legelőre, de mivel nem tudták, mi a tét, nem is bánkódtak rajta. Mi viszont megnyugodtunk, most már biztos, hogy nem kell aggódnunk, ha aranysakál, kóbor kutya, róka tévedne a karámba. Mármint miattuk aggódhatunk, ha akarunk, de a rackák miatt nem kell.

P.S.: a kutyának igaziból nem esett ám bántódása, legfeljebb az önbecsülése sérült komolyabban

2016. november 23., szerda

Mese a rafinált rackáról

A juhok általában nyájas állatok, kivéve ha az érdekük másként kívánja.

Amikor egyedül megyek a fehér hordát etetni-itatni, és messziről látom, hogy a kert alján legelésznek, igyekszem halkan mozogni, mert amúgy ha észrevesznek, akkor egyből egyetlen 36 lábú, 18 szarvú óriás barivá válva lobognak felém, úgy pedig kicsit nehézkesebb a bálázás-vizezés, ha a teljes gyapjúhorda körülvesz.

Ilyen messzi legelészősen bóklásztak valamelyik nap is, csak az egyik lány volt kicsit közelebb hozzám, és ninjamozgás ide vagy oda, ő észrevett engem. Már nyitotta is a száját az üdvözlő és a többieknek jelző bégre, de hirtelen benne akadt a beee, határozottan összeszorította a száját, és szinte lábujjhegyen settenkedett be az istállóba, végig szemmel tartva engem is és a többieket is.

  Rafinált lények

Sikerült a csel.
Abban a tíz percben egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki hiányolja a nyáját. Végre egyes egyedül tobzódhatott a lucernabálában, lökdösődés és csattogó szarvak nélkül. Esküszöm, még az is látszott rajta, hogy tök elégedett magával.
Szerintem a birkaszociológia méltatlanul háttérbe szorult szakterület.

2016. november 21., hétfő

A szocializációmról

A vidéki élet nyomot hagy az ember lányán. Távolról Akkor jöttem rá, hogy az időm minden bizonnyal aránytalanul jelentős részét töltöm vadonban és állatok között, amikor az unokahúgomat fotózva kellett vagy három perc, míg leesett, hogy nyugodtan közelebb mehetek hozzá a géppel, mert nem fog megijedni és elszaladni...

2016. október 3., hétfő

Míg távol voltunk

Csupa film az életünk: nekünk Baywatch, tesóméknak A farm, ahol élünk....

Két év rákészülés után sikerült magunknak négy nap tengert szervezni, tesómék pedig kitalálták, hogy Birkás Tántiék távollétében majd őrzik ők a Birtokot, a 14 hónaposnak végül is meg kell már tanulnia barit öntözni, traktorozni, rendesen parasztkodni. A terv várakozáson felül bevált, első perctől lavinaként borult rájuk a falusi élet, beleértve olyanokat is, hogy a kutyájuk lett a falu új kedvence, fűthettek este romantikusan kandallóban, őket is nyolc gyerek kísérte a rackák etetéséhez, és kaphattak ízelítőt az elsőre felfoghatatlan logikájú beszélgetésekből is ("a kislány a te fiad?").
Abban nagyjából ezer százalékig biztosak voltunk, hogy ha Centi cica észleli az új kutya jelenlétét, egy hétig le se jön a tetőről és úgy kell majd feldobálni a kaját a rémült vörösnek. Ehhez képest már második nap hagyta, mi több, elvárta, hogy a pesti kutya rendszeres programként agyonnyalogassa (Főkutyától ilyenre nem is számíthat).

Mindeközben mi két nap masszív kóma után a harmadikon lassanként kezdtük embernek érezni magunkat. Jó idő, tengermoraj, szinte elhagyatott szigetcsücsök; az elszánt heverészést legfeljebb egy kis kajakozással szakítottam meg, gondolkodásra se pazaroltunk energiát. És akkor ahogy ebben a felfokozott idegállapotban lazulok ott a napon, látom, hogy a távolban három nagy meg egy még nagyobb szürke hajó egyenest a partnak fordul és nem lassít. Közelebb érve már az is látszott, hogy mindegyik orrában áll 2-2 gépkarabélyos. Mire ezt az infót feldolgozta az agyam, a három csapatszállító - a női partőrség szeme láttára - már neki is verte magát a strandolós partnak. Vihargyorsan leeresztették a rámpákat, és mindhárom hajó kiköpött vagy ötven, állig felfegyverzett katonát, akik szervezetten eltűntek a szélrózsa minden irányában. Így állt össze az a csendélet, melyben tőlem jobbra tíz méterre egy fegyveres pici sziklának álcázza magát, balra egy másik kis bokornak, a harmadik kövekből hevenye barikádot épít az erdőszélen, én meg állok köztük bután a bikinis testemmel, és azon töprengek, hogy míg ők egy láthatatlan célra tartanak, körbekínáljam-e őket házi pogácsával... Na ja, vannak dolgok, amire az ember tényleg nem számít.

  kakukkok

Pogácsa helyett mégis inkább embert hívtam gyorsan, mert tudtam, hogy ha ő ezt az öböl túloldaláról az erdőből végignézte (elugrott gombászni Főkutyával), akkor most erősen azon töpreng, hogy lapuljon-e, jöjjön-e megmenteni, vagy inkább bunkert építsen a tengeri sünökkel (hogy azok milyen leleményesen tudják álcázni magukat!), szóval szóltam neki hamar, hogy nincs adrenalin, csak terepszínű osztálykirándulás, egyelőre nem kell kapkodni - és tényleg, a szokatlan strandruhás figurák tíz perc múlva ahogy jöttek, úgy távoztak. És még pogácsa is maradt.

Ez pedig a legfrissebb kedvenc képem Főkutyáról, aki változatlanul nagyon át tudja érezni ezt a beach-sunshine feelinget.

  Beach dog

2016. szeptember 22., csütörtök

Szezon

Teljesen friss, a Helyi Hirdetőből:

"Kerékpárszerviz nyílt a pálinkafőzdénél és továbbra is várjuk régi és új főzetőinket!"

Izgatottan lesem a csomagtartóra gumipókozott cefréshordók felbukkanását... Illusztrációként pedig jöjjön a híres sztereó kerékpár:

  Eredeti Panasonic

2016. szeptember 10., szombat

Boc

Csak mert valaki azt mondta, nyilvánosabbá tehetném, ahogy a nap megcsillan az anyaboci bordáin, meg borjúnyelv, meg ilyesmik. 

Úgyhogy most nyilvánosabb a 10 napos kárpáti borzderes.

  arcodba


10 napos


Néz, mint boci

Az meg már az én bajom, hogy elsőre folyton mátrai borzderest írok, a mátrai borzaska miatt...

2016. szeptember 3., szombat

Képes kutyafutta

Úgy besértődtem a picasára, hogy átköltöztem a flickrre, és most amúgy tesztként, másrészt hiánypótlásként egy képes összefoglaló jön, egyelőre csak a telefonomból előásott fotókból.

Klasszik kora őszi reggel: a póz bármi lehet, egy a fontos, hogy zavarhasson bármiben, amit épp csinálok.

  A lényeg, hogy neki jó legyen

 Kis időugrás: kora tavasszal szoktak ilyen nagyon dekorfelhők errefelé járni.

  Hátsó kert

Ezek meg ellepték a tágabb vidéket (egy darab is elég sok légköbmétert foglal el, és több mint egy tucatnyian vannak).

  Túl barátságos vízibivaly

A Birtok első sünje, bár szerintem nem ez volt a terve. Ember csak összeszedte a barikarámnál a szemétnek látszó krumpliszsákot, ami gyanúsan súlyos volt. Miután szétvágtuk a rátekeredett hálót, még az almaebédet se várta meg.

  Sünsünsün

A kaotikus szervezések és időjárási anomáliák miatt néha kénytelenek voltunk gyerekmunkásokat is foglalkoztatni a bálázások idején, de csakis esztétikus és környezethez illő munkaruhában.

  Festőien romantikus gyerekmunkások

Többen hiányoltátok Főkutyát, köszöni, megvan.

  Főkutya körül elrejtettünk egy kevés gabonát

Amikor Centi cica bádogembermacska volt. Az S.O.S. műtét egy terasz műanyag asztalán zajlott másfél órán át, utána divatos ezüst fertőtlenítővel fújták le. A "there I fixed it" típusú (több kör után is céltalan) gallérhosszabbítást (feat. PET-palackból vágott szalagok, ezüst szigetelőszalag és tűzőgép) a doki később lefotózta, mert ilyet még ő sem látott (a képen még az eredeti műholdvevő látható).

  Miután milliméterekkel túlélte a lábai szétvágását

Idén is volt legkedvencebb kisbarim, ő Henrik.

  Tavaszi program: szelfizz báránnyal

Második számú kedvencem, a bonsaibari ráaludt az anyjára, miközben a mamát nyírtuk (főszerepben a mindent bíró Fiskars olló).

  Ráaludt

Errefelé időnként maguktól megnyílnak a földek, és akkor például a rendsodró is bele tud sodródni az ilyen vájatokba (és azért tart sokáig kihúzni, mert előbb abba kell hagyni a röhögést, illetve le kell beszélni embert arról, hogy praktikusan felismerve a helyzetet, szerelőaknának használja a kocsihoz a lukat).

  A vájatot nem a rendsodró csinálta

A hétköznapjainkba teljes legitimitással fértek bele olyan mondatok, hogy "felugrunk a karikás ostorért, csak előbb le kell slagoznom a háztetőt". A slagozásról nem készült kép, de a tetőluk meglett, már csak egy apró ponton ázik be néha a veranda.

  Kilencfarkú macska, paraszt edition

A négy fekete háziszörny időnként képes eltévedni a bozótosban a villanypásztoron túlra, de az illegális legelést is eléggé élvezik és közben nagyon mesebeliek.

  Kiszabadult jetik reggeli ellenfényben

A konyhabútor még mindig folyamatban, ahogy említettem, épp a színekkel bajlódom.

  Keveredve (Amúgy a blogger is bekaphattya az összes logikátlan változtatásával, de innen egyelőre nem tervezek költözni)

2016. augusztus 26., péntek

10

Más lehetőség híján ráhasaltam a flow-ra és végigszörföztem rajta a nyarat.

Mindent elárul a kaotikus és sűrű állapotokról, hogy még ezt a nagyon kerek blogszülinapot is csak több mint 1 hónap késéssel vettem észre, viszont az utánam a vízözön módszer napi szintű alkalmazása eléggé hatékonynak tűnik, szóval szerintem megtartom (már csak azért is, mert a tervezés továbbra sem tűnik életképes és hatékony módszernek az életünkben). Ha az elmúlt 10 évet szeretném párásodó szemekkel összefoglalni, sose jutnánk a végére, és mivel a nyár is szokásosan azzal a sodró lendülettel telt, hogy egy nap alatt 3 nap történt, azt sem próbálom meg.

Azt meséltem már, hogy

 # idén mi magunk nyírtuk a rackákat, egy darab Fiskars ollóval? (ja, nem meséltem)

# Centi cica majdnem miszlikbe aprítódott tavasszal, valószínű egy fűkasza által, de a három sérült láb összevarrása után villámgyorsan meggyógyult? (nyilván nem mondtam)

 # nagyjából 423 átjáró és kábé 29 szállóvendég fordult meg a Birtokon június óta? (persze hogy nem említettem)

# a monszunos csapadékmennyiség miatt ennyire széjjellogisztikázott és elkreténkedett bálaszezonunk még sose volt? (tudom, hogy nem…)

# idén térdig jártunk a gombákban, így lett végre saját gombászkosaram? (hát most mondom)

# az egyéb gombák betámadták a paradicsomokat, köztük az aszalásra termesztett gyönyörű San Marzanókat és most sírok?

# majdnem lett egy kölyökkutyánk, de időben rájöttünk, hogy épp nem alkalmas az idő gyesre menni?

# nálunk az is programnak számít, hogy Elmegyünk Gödröt Nézni?

# megdöglött a monstrum kávégép végleg, így visszaálltunk az analóg kotyogósra? (és egész sok hely felszabadult a konyhapulton)

# láttam férfit mellkasszőrt festeni? (nem az én emberem volt az)

# módosítottam egy korábbi szabályomat: az a pasi, aki 26 óra vezetés után, reggel 7-kor a verandámon is dögös, az felőlem nyugodtan hordhat rózsaszín inget/pólót? (nem az én emberem volt)

# három év türelmes várakozás után embertől (ez az én emberem volt) megtudtam, hogy ő mégsem csinál nekem konyhát? (úgyhogy belekezdtem én a feladatba, és lett végre saját dekopírfűrészem is)

# már tudom, mi az impulzusvásárlás non plus ultrája? (beugrasz a boltba vásárolni, majd útközben hazafelé veszel egy házat) (nem én vettem)

# kicsit elszaladt velem a ló horgolásilag, és excelben kell vezetnem a fonalkészleteimet?

# a veranda közepét két éve elfoglaló, de legalább használatlan szalagfűrész továbbra sem mozdult sehova? (viszont ennyi idő után ez a tény dühöngés-alapból kezd poénforrássá válni)

 +
# most szembesültem azzal, hogy a picasát széjjelbarmolta a G, úgyhogy egyelőre fogalmam sincs, hogy a tökben tudok fotókat feltölteni? drámai felhők - asszem megvan a megoldás

2016. július 15., péntek

Útmutató

Mindig érdemes a használati utasításokat elolvasni, a miheztartás végett.

"Ne becsülje túl önmagát!"


Nem, ezt nem egy életvezetési tanácsadóban találtam, hanem a dekopírfűrész kézikönyvében.

2016. július 8., péntek

Pletyka

Egy kis szemrehányó éllel...

Beszélgetés hallatszik be az utcáról:

- Nahát, mégsem tetszett meghalni? Pedig múlt héten az a hír járta!

2016. május 23., hétfő

Paraszttetrisz

Megkezdődött a szezon, bála istennek.


Ez az az időszak, amikor "a telefonomról küldve" mail-aláírást nyugodtan megváltoztathatnám "a bálázó pótkocsijáról küldve" üzenetre...

2016. május 21., szombat

Rókázni mentünk

Mármint eredetileg rókagombáért indultunk az erdőbe.

Gomba nem volt.
Róka igen.
Úgy összesen kilenc, a kölöktől a sihederig.

Kíváncsiak

És nem félősek

És csak néha harapják igazán torkon egymást

Minden visszafojtott lélegzetet és guggolásban elzsibbadt lábat megért. A gombát meg amúgy sem szeretem.

2016. május 1., vasárnap

Búcsú

Sehogy se értem, és magyarázatot se kapok.

Nem vagyok túl járatos a katolikus tudományokban (sem), de a búcsú mibenlétéről azért mindig volt valami színes forgatagos, jövős-menős, céllövöldés-wurstlis képem.
A letelepedésünk utáni első búcsút a tömegiszonyom és a mulatós-allergiám ellenére egész kíváncsian vártam, pusztán néprajzi-szocio okokból. A helyiek mesélik, hogy régebben még ringlispíl is akadt néha, de az általunk tapasztalt csúcspont annyi volt, hogy megjelent a zöldséges kockalada, Szokol-rádióval a tetején, sátrat deszkapultot bontott, és valamelyik kereskedelmi adó zenéjére ácsorgott egy fél napot a téren az éjjellátó távcsövekkel és neonszín műanyag karkötőkkel. Még az is lehet, hogy valami édességes árus is volt. És kész. Se egy körmenet, se egy esti bál, de még egy kósza mise se.

A búcsú (itt szigorúan mindkét ú röviden ejtve) napja ennek ellenére mégis kirobbanthatatlanul van bebetonozva a helyiekbe. A búcsúnap felülír mindent, úgy készülnek rá, mint az Év Eseményére. Senki nem megy sehová, az asszonyok rahedlit sütnek-főznek, és az épp nem búcsúnapos más falukból jönnek csőstül a rokonok-ismerősök.

Idén már a kockalada se jött, legalábbis én nem láttam. Se lufi, se sátor, se ökörsütés. Nagy vendégjárásnak sincs nyoma. Körülbelül akkora a csend, mint egy havas januári kedden. Még a flex se zenél.

Határozottan nincs itt semmi ilyesmi

De akkor is búcsú van. Már rég senki se tudja, hogy miért és mi ez, de ha más nem, a napot szentül fejben tartják.

Szerintem most jött el az én időm, ilyen körülmények között bátran merem embernek mondani, hogy vigyen el a búcsúba. Ígérem, még tükrös mézeskalács szívért sem fogom nyaggatni.

2016. április 7., csütörtök

Bolond

Két nap alatt nőtt meg és borult virágba minden.


A madaraknak meg torkuk szakad, de azt nem tudom fotózni, ahogy a májusi cserebogarak invázióját sem.

2016. március 30., szerda

Catwalk

A vándorcirkusz-feelinghez már csak egy bugra rackanyáj hiányzik előttünk-mögöttünk.

Úgy indult az új világrend, hogy Főkutya a kora tavaszi vad csajozás közben beszerzett egy sportsérülést, és a regeneráció része egyrészt a rendszeresen gyógytorna (lassan tényleg nyithatok egy állatkórházat), másrészt a kontrollált, pórázas séta. Mivel itteni életünk óta ő csak a széllel szaladgálva, önállóan intézte a mindennapos ügyeit a távoli bozótokban, eleinte komoly logisztikai fejtörést okozott, hogyan illesszünk be az amúgy is eseménytelen életünkbe napi 3-4-5 sétát is.

A téli punnyadást egyre jobban unó macska viszont teljesen fellelkesedett az új, kiszámíthatónak tűnő eseménysorozatra. Kezdettől kötelességének érzi, hogy csatlakozzon minden sétához, lassan az se lepne meg, ha ő hozná a kezembe a pórázt, mikor úgy gondolja, ideje menni. Ha pedig véletlenül máshol akad dolga és nem tart velünk, Főkutya két lépésenként néz körül, felbukkan-e valahol Centi.

A macska átlagosan öt métert tud normálisan sétálva megtenni, utána jön a pampafűben lapulva vadászás (ránk), az áramszedő-farokkal, cikkcakkban rohanás, a lepkék lendületes lepofozása a levegőben, aztán travoltás lazasággal az út folytatása, néha megpihenve.

Séta közben hirtelen megtámadta a szieszta

Szerintem nagyon bánatos lesz, amikor Főkutya majd újra szabadon rohangászhat, és elmarad a kötött program. De lehet, hogy addig megtaníthatom őket, hogyan sétáltassák pórázon egymást.

2016. március 29., kedd

Maghasadás

A britán nem viccelt.

És nem is aprózta el. 15 különböző brutál chilimagot hozott.

Elvetni is csak gumikesztyűben

Erős a kísértés, hogy egyszerűsítsek, és csak simán Kurvaerős1, Kurvaerős2 stb. nevekkel lássam el a keltetőcserepeket.

2016. március 7., hétfő

Kisebb meglepetés

Ajándék hülyeséggel.

A Fényevő Királykisasszony anyától számítottunk utódra, csak azzal vert át minket, hogy reggelre - ahogy általában szokásos az időzítés - még nem volt kicsi, késő délelőtt meg már ott ficergett.
Újabb kislány, úgyhogy idén egyelőre nagyon jól állunk a nemek arányával (3 lány, 2 fiú).

Nagyjából félórás

Az öröm örömére nem átallottam baris csengőhangokat hegeszteni, szóval aki szeretne ilyet, annak itt van letölthetően egy egynapos és egy felnőtt rackától származó bee-remix.

2016. február 27., szombat

Állat egy hét

Még jó, hogy nem hirdettem barilottót.

Én például nem tettem volna tétet arra, hogy egy héten belül születik öt kicsi. De arra sem, hogy az egyikük anyja az ősszel idekerült két – nagyon fiatal - lány egyike lesz. Arra meg aztán végképp nem, hogy az a rackalány tulajdonképp már hasasan jött ide, ami azért jó hír, mert a most született kislány így nyugodtan maradhat végleg a Spice Girls bandában, hiszen nem a mi Főkosunk az apja.

Ennyire egykorú kicsikből álló bariovink még sosem volt. Lehet, hogy ennyire széles vigyorom se.

Fiú ikerpár, egy hete

Fekete tündérke három nappal később, a testvére sajnos nem maradt meg

Ma reggeli meglepetés-lány, korrekt szemöldökceruza-használattal

Egyben a bariovi

És hátravan még két anya. Illetve a mai meglepetésből kiindulva nem kizárt, hogy három.

2016. január 18., hétfő

Pálcikaember

Mondd csak, inszeminálsz te rendesen?

Kaptunk szeptemberben megmentésre két ványadt kis növénykét: piacon vásárolt Dorset Naga magjaiból növekvő palántákat. Átültetés és optimális hely meglelése után egész hamar veszett növekedésbe kezdtek, és nagy tömegben hozták a virágokat is. És ennyi.
Bőven az őszben jártunk még, voltak legyek, darazsak és egyéb szárnyasok, mégsem fordult termőre a történet. Tudtuk mi azt, hogy a DN a világ top 5 legerősebb paprikája között van, csak egy darabig nem esett le az összefüggés. Mármint hogy a mi klímánkon a rovarok nem járnak vegyvédelmi szkafanderben, ugyanakkor nem is hülyék.
Mivel hirtelen nem tudtunk gázálarcos madárpókot beszerezni, viszont sokszor jutott eszembe Grafit „szőrnadrágban beporozni” rajza, meglett a megoldás: én leszek a mesterséges termékenységi istennő, és rendszeresen fülpucoló pálcikával fogom simogatni a virágokat a cél érdekében.
A kísérlet sikerült, két egész paprika megjelent, megnőtt, majd beérett, de időközben már a métert közelítik a növények magasságban, amit a párkányon nem érek el kényelmesen, szóval már nem inszemináltam tovább rendesen, egyelőre meg is állt a termés ennél a kettőnél.
És eljött a nap, mikor úgy döntöttünk, elég bátrak vagyunk a próbához: muszáj megkóstolni a paprikát, hogy kiderüljön, érdemes-e tovább művileg basztatnom a virágokat.

Szégyenlősen pirulva a sarokban

Előkészületeket is tettünk persze, mert még nem felejtettük el azt a pár évvel ezelőtti kóstolót. Kézközelbe állítottunk kenyeret és édeset (állítólag tejet is kellett volna, de már mindegy), majd védőfelszerelésben felvágtuk az amúgy ártalmatlannak látszó égőpiros chilit, és fogpiszkálóra tűztünk egy-egy 1x2 mm-es darabkát.
Először csak lassan kezdett kúszni az erősség a nyelv egyre nagyobb felületein, majd elérte a torkot is. Megcsinálta azt a trükköt, hogy a szememből már folyt a könny, de az ízlelőbimbóim közben mégsem dobták fel a talpukat, és az erősség mellett továbbra is érezhető volt a paprika egyedi, fűszeres aromája. Fél óra elteltével pedig elkezdett melegedni a gyomorszájam környéke. Bizonyos perverz módon kifejezetten jó volt.
A maradék aztán fel lett aprítva szárításhoz, és miután ember meglóbálta a tányért, gyakorlatilag körül lehetett rajzolni a levegőben azt a sávot, ahol az a 2 gramm Dorset Naga kiégette a tér-idő szövetét. Szóval a totális fertőtlenítésen túl minimum ördögűzésre is használható, megértettem, miért hívják szellempaprikának is.
A terv tehát: 1. további pálcikázás 2. az új magok elvetése 3. ha a két óriás túléli, hogy polc akadályozza a növekedésüket, a fagyok után kiültetés a kertbe. Éljen az indiai-magyar agrárbarátság.
A tapasztalatokat közben megírtam a jelenleg épp megint távol lévő británnak, aki annyit válaszolt egyből, hogy hoz Trinidad Moruga Scorpion és a Carolina Reaper magokat is.
Érzem, forró nyarunk lesz.

2016. január 11., hétfő

Rutin

Hirdet már egy ideje, megértem a kiegészítést....

Agilis gépkezelőt felveszünk állattartó telepre. Nem elég, ha gyermekkorában volt matchboxa.

Csak illusztráció

2016. január 9., szombat

Barik kávéhoz

A szexturista hazatért.

Az udvar végében álló, egykor jó állapotú, majd egyre düledezőbb disznóól lassú lépésekben átesett egy komolyabb ráncfelvarráson, így mostanra minden körülmény adott lett ahhoz, hogy a legelső elsőszülöttünk hazatérjen és hozza magával a barátnőjét is.

Nem a lestrapáltságba őszült bele, csak darusodik

A barigarázs/kocsiistálló/bozótkarám geográfiailag tökéletes pozícióban van ahhoz, hogy a házból és a verandáról rálássunk, de ahhoz is, hogy a rackák kényelmesen bújócskázhassanak velünk és egymással.

Bozótos kamuflázs

Vagyis immár nem kell felöltöznöm és majdnem száz lépést tennem egy másik házhoz, hogy rackázzak (az alap banda változatlanul ott van), hanem rögtön az első reggeli kávém mellé is automatikusan járnak a subások. Nyáron pedig a függőágyban heverve kartávolságból bámulhatom őket.

Az új ara különben feltűnően csinos kislány, de nagyon fiatal, úgyhogy nem bánjuk,
ha idén még nem alapítanak családot.

Centi macskát egyszerre zavarta össze a mély hó és az új jószágok, úgyhogy ő még csak biztonságosnak ítélt közelségből ismerkedik velük (értsd: lenézzük őket a tetőgerendáról), Főkutya viszont teljesen természetesnek találja a jelenlétüket – az ő esetében inkább a fekete jetik a távolságtartók, egyelőre.
Nekem pedig csak azt kell megszoknom, hogy ha sötétben, lámpával megyek felfelé a kertbe, ne kapjak szívrohamot a bokrok között villogó 4 szemtől.

2016. január 8., péntek

Száncsengő

Nem jut idő siránkozni a hó miatt, mert inkább élvezzük.

Nagyon kevés igazán romantikusnak nevezhető vágyam volt-van, az egyik ilyen a havas mezőn lovasszánozás. A romantikus elképzeléseimben a romanovos kucsmákat, prémszegélyes pelerineket és muffokat kicsit túlzásnak találtam, de azért a szépen munkált, piros szánon meleg takaróba burkolózva ültem, miközben telihold világította meg a mesebeli tájat és szilványi hópihék táncoltak puhán a föld felé.

A realitások hófödte talaján az első felvonás kalandverzióban játszódott: kukksötétben a hómezőn, aminek csak egy sávját világítja meg a terepjáró reflektora, megpróbálsz a földúton maradni, miközben ezer kilométer per órával csapódnak feléd az óriás pelyhek, miközben csak az ablaktörlő surrogása hallatszik. Teljesen pszichedelikus, mintha egy ultrahangfelvétel belsejében lennél.

A motorikus bemelegítést követően szinte azonnal megérkezett a meghívás a lovas adaptációhoz is: a szán ugyan nem hintó, és ülni is csak pokróccal leterített szalmabálákon lehet, ráadásul hóesés helyett várhatóan verőfény lesz, de nem kell aggódni, mert a boldogan vágtázó lovak patái úgyis beterítenek hóval.

És így is lett.

Ezzel a lovasszánozással valójában csak egy baj van: még annál is sokkal jobb, mint amilyennek elképzeled.

És igen, volt száncsengő is.

Minden giccs egyben: köd, naplemente, hó, kopasz fa