2012. április 26., csütörtök

Lecsómérés

Kerti híradónk mai adásában beszámolunk a véletlenül felfedezett üvegház-hatásról, a sportrovatban pedig ismertetjük a paradicsomverseny állását.


Tudomány: Véletlen felfedezés rengette meg a kertész-társadalmat. Kimutatható, hogy a levágott plasztikpalack konyhaablakba téve tripla üvegházhatással hihetetlen tempójú növekedésre bírja a növényeket, érdemes lehet tehát a jövőben így nevelni a palántákat. A Birtok kísérleti laboratóriumában március elején mintegy 13 különböző paprika került elszórásra, mikor kiderült, hogy épp csak sima, hagyományos sárga nincs köztük, és a joghurtos bödönök is elfogytak. 3 héttel az első vetés után kerültek vizespalackos földbe a TV-magok, az eredményekben megmutatkozó különbség pedig igen jól látható: a 3 héttel fiatalabb a nagyobb.

Hiába állnak egymás mellett, a kicsikben nem támadt fel a versenyszellem

Sport: A paradicsomverseny is igen érdekesen alakul. A 16 indulóból mindössze 4 maradt versenyben a turbóparadicsomok közül, ezek viszont behozhatatlan előnyre tettek szert.

Az óriás mindössze 1 hónappal idősebb a szabad szemmel alig látható, kissé színehagyott apróknál


Könnyűbú(l)vár: Mindenki sajnálhatja, hogy ember csak kicsit ügyetlen és nem nagyon, különben cifra fotósorozattal lehetett volna illusztrálni, amint a röhögéstől zokogó SzembeGyuri alpinkötélen leereszti a kútba a falmászó beülőbe öltözött babfuttató ezermestert, hogy az kiemelhesse tíz méter mélyről a pont ugyanilyen hosszú, beesett műanyag csövet. De végül sokkal unalmasabban halászta ki, majd rendesen installálta a búvárszivattyút, és most boldogan öntöz fent a veteményben (50 méter távolság, összesen majdnem 20 méter szintkülönbség).

Végül tőzsde: a hullámos papagáj indexében nem okozott jelentősebb esést, hogy a főváros egyes szaküzleteiben akciósan mindössze 2900 forintért kínálják a madarakat. Oknyomozó csapatunk még nem tudta kideríteni, hogy egyébként mi kerül 4-5000 forintba egy ilyen madáron.

2012. április 20., péntek

Bevásárlólista

A napokban érintünk pár nagyobb várost, úgyhogy gyűlnek a szomszédok kérései.


Eddig a következő idegen tételek kerültek fel a beszerzendők közé:

- dohány
- HP- és Worchester-szósz
- hangyacsapda
- 1 db kék papagáj (fiú) (ha véletlenül találunk)

2012. április 18., szerda

Babra megy

Emberem túl lelkesen babrál.

Hirtelen felindulásból gigantikus és masszív rácsfalat épített a kiskertbe, hadd szaladjanak majd rajta a babok. Aztán megnézte a vetőmag csomagolását, és látta, szép nagy betűkkel rá van írva, hogy bokorbab. Futó üti a parasztot, sakk-matt.

2012. április 17., kedd

Árukapcsolás

Csak óvatosan...

Minőségi, válogatott használtruhavásár a Videotékában! Nyitási akció: Minden 1000 forint feletti vásárlás után 1 film díjmentesen kölcsönözhető! (Az akció azon tagjainkra vonatkozik, akik legalább 6 hónapja nem kölcsönöztek a tékából)

Egyébként pedig errefelé azzal lehet a legjobban TV-előfizetést eladni, hogy már a legkisebb csomagban is benne van a Nóta TV.

2012. április 15., vasárnap

Disszertálok

Átfogó absztrakt aktuális tudományos munkásságomból.

Cím: A napenergia és a génsebészeti beavatkozások komplex kombinációiból létrehozott elméleti lények konyhatechnológiai, gasztronómiai és szórakoztatóipari felhasználásának teoretikus lehetőségei, háztáji és nagyüzemi körülmények között.

Bevezetés:
Az első melegebb tavaszi napok beálltával született meg a napraforgógyík, illetve a tengeri naposgyík ötlete (egyik sem összekeverendő a szotyibambival). A mellékletben kitérek még a kilométeres (aka maratoni) babban rejlő közösségépítő lehetőségekre, és a foltmentes Barbie-kertészkedést lehetővé tévő rózsaszín föld előállítására is.

Kibontás:
A napraforgó és a gyík keresztezéséből létrehozott napraforgógyík nagyjából annyit mozog, mint egy napozó gyík és egy átlagos napraforgó együtt, így őrzésre nincs szükség. Egyedenként eltérő időegység alatt a gyíkban megtermelődik, majd egymásra ható endo- és exoterm reakciók során kissé átalakul a makuka. Ezt követően már csak azt kell kivárni, hogy a gyík gyomorégése és -csiklandóssága elérje a kritikus szintet, ekkor automatikusan nagy mennyiségű pörkölt szotyit bocsát ki magából. A könnyebb betakarítás érdekében érdemes az állatot négy oldalán hálós napozóketrecben tartani.
Még a gyíkkal történő keresztezés előtti állapot

Hasonló alapelvek mentén működik a tengeri naposgyík. Ugyan a nevében nem szerepel, de ezt is úgy kell kalibrálni, hogy napra pörögjön, és a fentiekben vázolt gasztrointesztinális folyamatok végén elkezdi ontani magából a pattogatott kukoricát.
Kihagyható a durva génmanipulációs beavatkozás, ha a gyíkot a gyárilag mellékelt használati útmutató ajánlása szerinti mennyiségű szotyival vagy kukoricával töltjük fel reggel – ez leginkább szórakoztatóipari felhasználás esetén javallott, ilyenkor azonban a kukoricát és a napraforgót kell biolumineszcens szentjánosbogárral keresztezni, és nem árt előtréningezett svájci kakukkal összekötni a gyík belső óráját, máskülönben még világosban kezd neki a parádénak, és oda a látvány.

Melléklet 1.: A britán által Ázsiából hozott méteres bab óriásgilisztákkal és gyors gyíkokkal keresztezve végül hosszú kilométereken át futni képes babbá válik. Ennek eredményeképp a falu elején mindössze egyetlen magot kell elültetni, majd kijelölni az útvonalát, így aztán minden portán keresztülszalad a Barátság Babvezeték, és minden további energiabefektetés nélkül mindenkinek lesz annyi méter babja, amilyen széles a kertje. A közösségi élmény össznépi babszürettel zárul.

Melléklet 2.: Hosszas kísérletezés után megállapítható, hogy környezetbarát rózsaszín termőföld előállítása úgy a legegyszerűbb, ha az ember egy egész My Little Pony ménest kihajt a pampára, miután – a színtelítettség kedvéért – céklával takarmányozott. Ezáltal garantált, hogy a csajos-pasztelles árnyalatú kertészancúgok legfeljebb láthatatlanul mocskolódjanak össze. A szivárványillatú rózsaszín trágyában óhatatlanul előforduló csillámpor eltávolításának lehetőségein még dolgozunk.

Lábjegyzet: Megvalósíthatósági tanulmány a témákban csak azután készül, ha már eldöntöttem, hogy az agráriumban, vagy inkább a mesefilmgyárban akarok vele karriert csinálni.

Summázat: Többet kéne aludnom. Vagy kevesebbet.

Felhasznált irodalom: a kommenteken kívül nem volt.

Az opponens értékelhető véleményt nem tudott hozzáfűzni.

2012. április 13., péntek

A nemzetközi helyzet fokozhatatlan

Bár Dél-Amerikából mostanában nem jött senki…

Talán említettem már, mennyire kicsi falu ez: már egyetlen új ember megjelenése is százalékban kifejezhető arányban változtatja meg az amúgy is igen színes összetételt. Mert az őslakosokon és a hozzánk hasonló pesti parasztokon kívül van itt német, holland, belga, meg persze a británunk. Állítólag lesz olasz szomszéd is, és mi is sokat teszünk a multikolor érdekében. A británnak ugyebár van egy német meg egy holland mostohafia, egy walesi igazi fia, és temérdek spanyol-lengyel-német ismerőse, akik közül az a fotós a kedvencünk, aki nemrégiben lemaradt az idefelé tartó hajnali vonatról egy olyan állomáson, ahol 3 vágány van, mert nem látta a szerelvényt. Állítólag nem látszott a bakterháztól. (Szépen el is képzeltük amúgy rajzfilmesen, hogy a vonat lábujjhegyen, behúzott hassal leskelődik kifelé a kis ház mögül, és mikor a hajnali szürkületben egyetlen leendő utas sem figyel, huss, gyorsan elindul, kivilágítatlanul.)
Hozzánk is jár mindenféle népség, időnként még cseh akcentussal ugató kutyával is. Az is teljesen normális, hogy a britán az Ázsiában élő magyar barátnőmmel elbeszélget hollandul, ha épp a világ körüli Skype-lánykocsmázásunk közben toppan be. Az ír kapcsolat sem furcsállja már rég, hogy ha magyarokat hív egy magyar tökfaluban magyarul, attól még akár percekig is angol dumálást hallhat. Azt meg sem említem, hogy nagyjából egy éven át a falu nagy része azt hitte, hogy én német vagyok (klasszikus esete a megalapozatlan pletykák jól zsírozott terjedésének, lévén kizárt, hogy bárki hallhatott engem németül beszélni). De az elmúlt napokban tényleg kicsit felpörögtek a dolgok.
Kiderült, hogy a faluban valamelyik külföldinek kéne valami földmunka, de az ember német, az asszony francia, a jelenlegi kertművelővel közös nyelvként használt angol meg mindkét részről csak mérsékelten alkalmas finom részletek kitárgyalására. Tehát az internacionálé felkerekedett a diplomáciai tárgyalásokra: elindult a német-francia párhoz a németet holland akcentussal beszélő britán, a ketten együtt már viszonylag érthető angolt beszélő kertész és az emberem, én meg csatlakoztam mint titkos (rozsdás) francia fegyver, ki tudja, hova fajulnak a dolgok. A német-franciáknak eltartott egy darabig, mire minden viszonylatot térképre helyeztek magukban, igaz, a végére ivás nélkül is mindenki beszélt minden nyelvet. De az igazi dramaturgiai csúcsponthoz még mindig nem érkeztünk el.
Tavasztól őszig általában is mindig enyhe kommuna-jelleget ölt a Birtok-Szembe-Britán Bermuda-háromszög, de ennek tetejébe a britán önzetlen társas lény, tehát időnként felajánlja a kanapéját olyan ismeretlen vándor lelkeknek, akik úgy gondolják, nem elég kaland Magyarországra eljönni, megfejelik még az élményt az igazi falusi feelinggel is. Hát így esett, hogy ma délután a kis falunk játszóterén egy Izraelben élő tajvani fiatalember tanulta tőlünk lelkesen a tradicionális magyar íjak használatát. Vacsorára olasz pizza lesz és angol kenyérpuding, holnap majd talán megmutatjuk a hazai paprikás csirkét is.
Ezek után remélem, mindenki számára egyértelmű, hogy itt a világ közepe.

2012. április 11., szerda

A falusi gardróbról

Lehet, hogy pszichológiából is doktorálnom kéne: felfedeztem a mackónadrág indukálta neurózist.

Súlyosabb esetekben ez a depresszív neurózis kóros képzelgéssel is társulhat, melynek eredményeképp az alany minden realitás és észérv ellenében a technicolor fantáziavilágában hirtelen pasztellszínű, halk rózsamintás cuccokban túrja a földet, arcán földöntúli mosollyal, egy gazmentes, tökéletesen természetes hatásúra megmérnökölt, buján zöldellő kertben, ahol még a locsolóvíz is pont kellemes hőmérsékletű. Ilyesmikre gondolok, na:
Köszönjük a svéd Garden Girlnek, hogy elősegíti a téveszmék megerősítését.

A ruházkodásról már régóta akartam írni, mert bár nem vagyok egy divatdiktátor-alkat (hogy egészen finoman fogalmazzak), de mikor a Birtokra költöztünk, még számomra is fura dolgok kezdtek történni a szekrényekben. Az egész a tollmellénnyel indult, ami az elképzeléseimnek döbbenetes módon megfelelően viselkedett. Korábban úgy gondoltam, hogy ezt a zöldségesek eleve kapják, mondjuk 100 kiló banán után, vagy konkrétan kertészetekben terem, vidéken pedig csak úgy ránő az emberekre – esküszöm, még kínai piacon se láttam korábban, hogy árulnak ilyet. Erre tessék, pár hónap után azt veszem észre, hogy kettő ilyen is lett a háztartásban, a mai napig meg nem tudom mondani, hogyan kerültek ezek ide.
Aztán jöttek ember vakondrágjai, amik falun szinte egyenruhának számítanak, ugyanakkor olyan funkciót is ellátnak, mint irodaházi dolgozók kezében jövés-menéskor a mappák: amint felölti a felnőttrugdalózót, máris úgy néz ki, mintha dolgozna.
Kezdtek felmerülni a logisztikai problémák is: már nem csak emberek közé menős meg itthoni játszós ruhák voltak, hanem szakadék dagonyaöltönyök is, amit tényleg nem sajnál az ember semennyire, és ennek megfelelően is néznek ki. Na de mindezt ugyanabban a szekrényben, ugyanabban a szennyesben tárolni? Aztán ez a dilemma mondhatni önmagától megoldódott, tekintve ugyanis ruhavásárlási lelkesedésünket plusz az erre fordítható pénzösszeget, most már szinte minden cuccunk a dagonyaöltöny-kategóriába került. És aztán tegnap ránéztem a két fekete, puha, meleg és kényelmes, ám erősen kitérdelt mackóalsóm egyikére, és megvilágosodtam, hogy ez nem az a country chic, ami a reklámügynökségi prezentációkon születik. És én ettől hirtelen depressziós lettem, bár tulajdonképp vicces is, hogy amit 30 év város és nevelési próbálkozás nem tudott elérni, azt a falusi lét két év alatt elintézte: nőies(ebb) öltözködésre vágyom. Vagy úgy egyáltalán, öltözködésre.
Főleg a gumicsizmára és a vakondnadrágra vagyok rákattanva.

Érzem már, a flexek és vetőgépek hangjával hamarost versenyre kel a varrógépem csattogása.

2012. április 8., vasárnap

Birtok Galéria

Mielőtt nagy meszelésbe fognánk (nem ma lesz az se), a biztonság kedvéért megmutatok pár falat falat a műértő közönségnek.

Mert vannak nekünk olyan kis- és nagykorú városi kapcsolataink, akik nem csak a kert, a kutya, a macska meg a forró csoki miatt szeretnek hozzánk járni, hanem azért is, mert itt még vannak olyan falak, amikre szabadon lehet rajzolni. Az első képhez csak annyit fűznék hozzá, hogy pókjaim Táltos Bandinak, majd előkeresem az igaziakat is.

Nem megrendelésre rajzolták, hanem maguktól, sokkal korábban

Falra került kalózmacska leplezetlen lelkivilága is.

És itt egy másik kedvencem is, a vakondos

Erős a kísértés különben, hogy legalább egy rajzolós falat a későbbiekben is meghagyjunk.

A Furák

Az időjárásból nem, de a macskából tudni lehet, hogy tavaszodik: két percet töltött az ölemben, és most nem látszom ki a szőrből.

A bruttó 8,3 fokban az ember igen gyorsan végez az effektív kertészeti teendőkkel (beleértve a hófehér virágünneplős fák megcsodálását is), ami végül is azért nem baj, mert mostanában úgyis inkább az a törekvés, hogy elméleti génmanipulációból szerezzek doktorátust. A diplomamunkámat majd kicsit később olvashatjátok, de előbb a múltkor kimaradt Kerti Furákról kell beszámolnom (és akit nem érdekel a növények zaftos részletektől és ágas-bogas családtörténetektől sem mentes magánélete, az ezt a posztot nyugodtan ki is hagyhatja. Tulajdonképp csak azért írom le, mert mindig megdöbbenek, hogy hányféle mindenféle van a kertben – ami egyébként van annyira nagy, hogy ez a rengetegség nem is tűnik annyira soknak, amíg utána nem számolok).
I. Fura: a fokhagymák, amik tavaly tavasszal kis növekedést követően hirtelen elfeküdtek, majd eltűntek. Nem jutottunk odáig, hogy kiszedjük őket a földből, pedig figyelmeztettek rá, hogy hajlamosak elmászni. És tényleg, de hajlamosak másra is: jelenleg mindegyik kicsivel arrébb, mint ahová tavaly tettük, de orbitális lendülettel növekszik.
II. Fura: a diófa. Tavaly őszig nem volt, aztán hirtelen lett egy három méter magas, mert nekünk ilyen csodakertünk van ember a határban kiásta és biciklin hazahozta (most miért, ha PB-palackot lehet?). Állítólag ha idén még nem mutat életjeleket, attól még jövőre lehet, úgyhogy most türelmesen-szeretettel nézegetjük az óriás tarkopasz izét az udvar közepén (és három kisebb diócsemetét is ültettünk máshova).
III. Fura: az őszibarack. Szintén a határban lett kiásva pár hete, majd elültetve a vetemény végében, és két héttel a transzplantáció után már boldogan-rózsaszínen virágzik.
IV. Fura: a rebarbara. Eltűntnek és halottnak gondoltam őket mindazok után, amit a két kutya művelt a bónusz-domboldalon (tényleg, még az ide-oda hordott kerti dombokról sem meséltem). Mégis van 1 túlélő, ebből talán idén még nem lesz több liter kompót, de valahol el kell kezdeni.
V. Fura: az elvileg kiirthatatlanok. Úgy tűnik, megtört az átok, a szintén döglöttnek hitt citromfű- és mentakezdemények is nekikezdtek a feltámadásnak. Azért ne aggódjunk, nincs még itt a világvége, petrezselyemmel továbbra se boldogulok.
VI. Fura: a tulipánok. Hagyományosan most gyorsan utaznom kéne valahová, mert eddig minden évben úgy alakult, hogy pont a virágzás idején hirtelen máshol kellett tartózkodnom, így aztán eddig alig láttam belőlük valamit. Talán azért tört meg idén a hagyomány, mert minden eddiginél több tulipán bújt ki (a fekete még mindig nincs meg), és így több hetet kellett volna egyhuzamban máshol lennem.

Még nem tudni, hogy a Furák családját fogják-e gazdagítani a húsvéti betelepedők, majd kiderül. A jól logisztikázott ünnepi családlátogatásnak köszönhetően ugyanis újabb kísérleti csoportokkal gazdagodtunk: lenn délen meseszép éjen született fügefák és medvehagymák érkeztek velünk haza. Én mondjuk máris hallom lelki füleimmel az elégedett brummogást az ól mögötti árnyas csalitosból, de az is lehet, hogy csak a tavaly az erdőből áttelepített szamóca kezd érni, és akkor amit hallok, az tényleg medve.
Szerintem szép kis lista, ha amolyan közösségi lény lennék, akkor most minden új és régi növényt virtuálisan örökbe fogadhatóvá tennék, egyúttal kötelezve a cybermostohákat és teljes családjukat a napi 10 perc növesztődrukk elmormolására, úgyhogy szerintem nagyon örülhettek, hogy én nem vagyok igazán nagyon közösségi lény.