Csaptörő Mátyás

Csapadékos csapások, csapzott csapatokkal és csapatással, csapkodás nélkül.

A nótával ellentétben mifelénk nem olyan kis megfontolt, csipp-csepp, egy csepp módon zajlott az utóbbi napokban az olvadás, hanem hangosan csorgott-dőlt a lé mindenhonnan, plusz néha eső is esett. A macska bepánikolt óbégatása szintén megszokott soundtrack volt mostanában, úgyhogy a két hangeffekt együttes jelenléte ellenére is csak véletlenül néztem ki a verandára. Pár pillanatig pedig még el is gyönyörködtem az utcáig hömpölygő vízben, megállapítva, hogy ember milyen tehetségesen intézte a beton lejtését, mert pont a megfelelő helyen tényleg kivezeti az Amazonast a kertbe. Aztán állt csak össze fejben, hogy a fenti jelenségek függvényében mire is utalhat a kerti csapot körbebugyoláló sárga nejlon mozgolódó-robajló dudorodása.
A paradicsomos tréning nyilván a zsigereimbe ivódott, mert nagyon gyorsan ugrottam le a vízaknába, és közben még arra is volt kapacitásom, hogy 1. elkerüljem a mocsarakat 2. örüljek, hogy nem épp egy szál arcpakolásba öltözve ért a csapás 3. megüzenjem embernek – aki kb. kéthavonta egyszer hagy itthon magamra –, hogy „árvíz!”. Mikor már telefonon is tudtunk értekezni, nagyon precízen elmeséltem, hogy ledobott a cucc egy kis kerek bigyót, aminek a közepe lukas, és a függőleges cső oké, de ahogy vízszintes lesz és utána megint lefelé függőleges, a kis piros kar alatt, na ott vélhetően hőtágulási hatások következtében folytonossági hiány lépett fel. Mert ilyen szakszerű vagyok én. Végül inkább küldtem neki egy fotót, csak hogy tudja, mit kell kérnie a vasboltban.

Kiderült, ezt hívják úgy, hogy csap

A falusi vigasságok délután a fő attrakcióval folytatódtak, amely cirkuszi plakáton „A Nagy Traktor Kis Autót Sétáltat” felirattal szerepelne. Az van ugyanis, hogy a kocsink másfél hónapja nem indul, és nem segített rajta sem helyi kézrátétel, sem telefonos vaják a szerelőtől. Nagyjából a falu minden tagja próbálkozott már okosságokkal (volt itt dezodorral fújás és alulról gázlánggal melegítés is, ne akarjátok tudni), én meg piszkosul kiművelődtem autószerelésből, tök meggyőző arccal tudom például mondani, hogy „szerintem ez még levegős”, bár fogalmam sincs mit jelent. Végső megoldásként maradt az, hogy behúzatjuk a Buszos Tomival. Sokkal viccesebb lett volna, ha a busz mögé kötjük a kocsit, de inkább traktorral jött végül. Az eredeti megállapodás úgy szólt, hogy szép lassan, egyenletes tempóban vonulnak föl-alá a főutcán, de a harmadik körnél ebből már gyorsasági rodeó lett, viszont a motor még így se brümment egyet se. SzembeGyuri ennél a pontnál ott tartott, hogy őszintén csodálta emberem türelmét, mondta, hogy ő bizony inkább rátolatna a traktorral az ócskavasra, aztán levan róla gond, de ehelyett csak csapra vertek pár sört a nagy izgalomra. A tervek szerint pedig ma ez a szörny fogja sétáltatni (mert az elakadt szörnyet megmentettük a mi akkumulátorunkkal, a mi kocsinkban pedig kicseréltek közben még egy biztosítékot, szóval hátha):

Háztáji építés

Tehát működő autónk még mindig nincs, de örülünk annak, aminek lehet, például hogy dobozos tejet is kaptunk ma reggel a boltban:

Még így is jobban jártunk, mint múltkor, amikor WC-papír nem volt a boltban

Update: a szörnyeteget kicsit vezethettem is a dágványban, kell nekem egy ilyen, de most gondolkodom, hogy ruhástól menjek-e a zuhany alá. Viszont a mi kocsink még mindig nem indul.

Tavasz a nájlonban

Ezennel elindítom az idei kerti kvízsorozatot.

Mivel tavaly nem vezettem kerti naplót (magamnak), és egész eddig hó alatt álltunk, őszintén megdöbbentett ma a napsütés, a dátum, és hogy múlt évben ilyenkor már bőven virágzott az ismeretlen, később fürtös gyöngyikeként azonosított hagymás a párkányon. Na erről eszembe jutott, hogy gyorsan elő is kéne ásni a hagymáit az istállóból, mert közben az is eszembe jutott, hogy ember anyukája is hagyott itt ősszel valami csomagot.
Mondanám, hogy ezek szép türelmesen vártak a sorukra a zacskóban, de nem így történt: nekiálltak hajtani a plasztikban bolondul, napfény, víz és föld nélkül is.

Egy egész zacskónyi volt belőlük

A fürtöskéket sikerült felismernem közöttük, de két másféléből is akadt 5-5. Született tehetségemnek köszönhetően ugye egy kicsit többet tudok a zöldekről, mint apám meg anyám, úgyhogy én egész odáig eljutottam, hogy ezek valami hagymás növények, amiket gyökérrel lefelé érdemes a földbe helyezeni.
Szóval az idei első kvízkérdés (szerintem a többi is hasonlóképp fog majd hangzani, csak a képek változnak közben): minek van olyan hagymája, mint egy mini tök zöld kampóval??

Sürgősen elő kell ásnom minden virágcserepemet, hamarosan kezdődik a magvetés

Persze, persze, megvárhatnám, hogy kifejlett egyedekké változzanak, de semmi nem garantálja, hogy úgy majd tudni fogom…

Téli mese

Múlt héten nem vitték el a szemetet, mert a kukások nem látták a fehér szemeteszsákot a hóban.

Igen, hó az még mindig van bőven, de élvezzük. Helyesbítek: Főkutya és én nagyon élvezzük, ember inkább csak akkor élvezi, amikor nem kell lapátolnia, a cica pedig kifejezetten morcos a sok fehérre. Nem elég, hogy hideg meg nedves, ilyen mennyiségben áthatolhatatlan akadály is. Mert kifelé, csajozásba indulva megtalálja az utat a pajtán keresztül, de hazafelé, mikor már fáradt, éhes és fázik is, ez az itiner teljesen kimegy a fejéből, a nagykapu alatt pedig nem tud átbújni a szokott módon, mert ott a hótorlasz. Így hát mostanában már nem az ajtó előtt, hanem a kapuban vernyákol szívet és fület tépő hangon, bebocsáttatást sürgetve. Na ja, mifelénk klasszikus téli extrém sport a macskamentés hófalakon és jégjárdákon át. A „mentés másként” opció egyelőre nem elérhető.

A továbbiakban pedig pár kép, újak és elfeledett-előkerültek.

SzembeGyuri ezt úgy hívja: Ho-Si-Minh-ösvény

Ezt a mesehangulatot bámulhatom egész nap, nehéz az élet :)

Főkutya is érzi, hogy a szokásos rejtőszíne most nem működik

A zöldek növényfeletti erővel keresztülnőttek a hósipkán

Régi olvasóknak feltűnhet, hogy ez a kerék tapodtad se mozdult innen nyár óta

Megtaláltam az ősszel félretett, hangyák által dezájnolt fadarabot

Jégvirág, de a borvirág is hasonló: SzembeGyuri a napokban a pincénél csak percekre hagyta felügyelet nélkül a fröccsét, és jéghártya nőtt a pohárba

Birtok TV – Winter Edition

Na ez az a hóboldogság, amiről meséltem.

És ez nem gyorsított felvétel…

Fehér meglepetés

Nem, nem a hó lepett meg, arra számítottunk.

Annyira, hogy ember napok óta tervezgette megismételni tavalyi kalandját a snowboardommal: akkor a falu örömére a főúton próbált deszkázni, most a kert vége felé vettük az irányt.

Ilyenkor belülről és kívülről is nyerhető víz a kútból

Mivel már másodszor állt életében boardon, szakértőn kijelentette, hogy a ratrakok krónikus hiánya miatt nem elég jó sípályának az egyébként tökéletes lejtésű terep, én meg ráhagytam, mert rövid két perc alatt minden ujjam ráfagyott az exponálógombra.

Mit nekünk francia Alpok?!

Hasonlóan kiszámítható volt Főkutya megbolondulása is, mindig ez van, ha havazik. Ilyenkor negyvenkilós földfelszíni vakonddá változik, és addig pörög háton, meg csúszik fejen orral előre, amíg csak van hó. Ráadásul ettől folyton annyira ugrabugra és boldog, hogy embert is csak ímmel-ámmal akarta megmenteni a gonosz snowboard ármánykodásaitól.

Fehér orral sötétedéskor is jól fotózható

Köznapi életünkben az elmúlt hónapokhoz képest masszív javulás nem állt be, hogy egész finoman fogalmazzak. Forráshiány okán a házban csak olyasmik változhatnak, amikhez már van itthon kész vagy újrafelhasználható anyag. Ugyanakkor az érdekes történések szerencsére engem továbbra is megtalálnak, ennek köszönhetően a Birtoktól távol töltöttem egy hetet (pusztán csak azért, hogy felkészüljek a mostani hóra, tényleg), és eközben (a sajnos nagyon ráérő) ember előre megfontolt szándékkal meglepetést készített nekem.
Pont annyi mészfesték maradt, hogy a nyáron vakolattal luktalanított fürdőrészen fehérre varázsolja a falakat. A mobilos képeken nem feltétlenül érződik, de sokkal tisztább és tágasabb és világosabb így az egész, egyesek esküsznek rá, hogy most már ők is látnak odabent lámpa nélkül.

Koszlottan, vakolattal, hengerelt mintával, a mentás zöldborsópüré árnyalatában

Fehéren, őshonos kockaelefánttal; ez is a zuhanyzórészből fotózva

Festéskor nem ezen a létrán állt

Ezek után kicsit megrettentem, hogy mecsoda vakító ragyogás lesz a konyhában, mikor majd az ottani vakolatszürke falak is hófehérré változnak a három ablak körül, úgyhogy már a spájzajtó és a konyhabútor színén gondolkodom. Igen, szép lassan, darabonként készül ám a pult alatti konyhaszekrény-konglomerátum is…
És mivel az elmúlt napokban a hőszigetelés országszerte divatos keresőszó, azt is szeretném minden értünk aggódó pesti ismerősünk (mostanában köszönés helyett mindig úgy veszem fel a telefont, hogy 'nem fagytunk még meg') tudomására hozni, hogy pont a hideggel semmi bajunk, tudunk fűteni, sőt, ha kicsit se nézünk kifelé a kert végéig tartó magánbuborékunkból, akkor az élet is szép.