2013. december 31., kedd

Csak a rend kedvéért

Az elmúlt két évben bejött, tehát megtartjuk.

Ahogy telik az idő, egyre kevesebb jelentőséget tulajdonítok konkrét dátumoknak, továbbá a szokásokhoz is meglehetősen hektikusan viszonyulok, de hajlandó vagyok újakat kialakítani. Szerintem igazán bármelyik nap lehetne boldog új évet kívánni az onnan kezdve következő 365 napra (már ha ragaszkodunk ehhez a felosztáshoz), de rendben, köznyomásrakívánatra a december 31. mindenképp a kívánós napok közt marad.
Igazi partiarcok
Szokásom az is, hogy csak olyat kívánok másnak, amit magamnak is, tehát: vidám kalandokat, valóra vált vágyakat, új álmokat 2014-re is mindenkinek! És persze jövőre is várunk titeket itt a Birtokon.

2013. december 24., kedd

Klasszik

Az én karácsonyomba még az angliai árvizek is beleszólnak.

Az előzményeket tekintve nem is vagyok meglepve. Ha már eddig se volt karácsonyi hangulatom, nem vártam, hogy majd 24-én hirtelen betoppan. De abban azért bíztam, hogy a nyugodt kajálás, tevés-vevés, Keresztapázás és további napokra készülődés azért terv szerint meglesz. Pedig tudhatnánk jól, hogy mifelénk semmi nem működik terv szerint.
A két telefonhívás szinte egy időben jelzett vészhelyzetet. Emberemet eltűnt nethez hívták azon nyomban, mert két kamasz gyerekkel a karácsony net nélkül az maga a horror, meg is értem. Szóval elszaladt cybersupermankedni, eközben az én nyugalmamat az angliai áradások zavarták meg. Kedves ismerősöm, akinek magyarországi dolgait mindig én intézem, és akinek már pont Pesten kellene lennie, telefonált, hogy tegnapi esküvőjüket követően kiöntődtek a londoni szállodájukból, mint az ürgék, evakuálták őket, cuccuk a hotelban maradt, mai gépet nem érik el, de most azonnal foglaljak nekik másik repjegyet mára. Vagy inkább holnapra. Vagy mégis mára, de nem tudják, hogy mikor jutnak hozzá a bőröndjeikhez. De legalább szóljak az itteni szállodának, hogy mára ne számoljanak velük. Ezt csak az tudja átérezni, aki próbált már karácsonykor karácsonyra utazást szervezni...
A nemzetköziség jegyében: a toboz horvát

Nem mondom, hogy szívesebben foglalkoznék karácsonyfa talpba faragásával vagy döglött halak kirántásával, na de azért mégis. Szerintem majd februárban karácsonyozunk egyet.
Mindazonáltal azoknak, akiknek sikerül hagyományosabban tölteniük ezeket a napokat, nyugodalmas boldogságokat kívánunk innen a Birtokról (ó, és a britán is mindenkinek, a messzi trópusokról).

2013. december 19., csütörtök

Érdeklődés hiányában

Akkor se lehetne kevésbé karácsonyi hangulatom, ha épp Új-Zélandon szörföznék.

Egyszerűen idén nem kanyarodott erre a feeling. Plázák, tévé, hó és kényszeres kimozdulás hiányában egész könnyű kimaradni az őrületből, amit kicsit sem bánok, de hogy kérges lelkem bal felső sarka sincs csillámmal teliszórva, az kicsit fura.
A teljes dekoráció pillanatnyilag kimerül a rémhóemberekben meg egy darab strasszos képeslapban, és ez a kollekció valószínűleg nem is fog bővülni. Ha ez van, hát ez van, nem lehet minden év porcukorba forgatott rénszarvasokkal telített.

A mágnesbárányt vonzza a csillogás

A további részleteket is veszett romantika meg giccs jellemzi. Egyrészt (szerintem) megbeszéltük emberrel, hogy magunktól magunknak kapunk valamit idén, és ennyi a karácsony. Ezek után ma egy futár benyomott a házba egy terjedelmes dobozt, amit biztosan nem én rendeltem (és nem is a kutya, a macska, vagy a barik), tehát csak egyetlen valakire tudok gyanakodni. Mikor az egyetlen valakit kérdőre vontam, hogy szerinte mit beszéltünk meg, annyit flegmázott rá, hogy ő gondolhatja máshogy.
Nem szeretek találgatni, de szinte biztos vagyok benne, hogy a doboz egy arany Gucci láncfűrészt rejt. Majd kiderül közös életünk első kétszemélyes karácsonyán. A kaotikus családi és földrajzi viszonyainknak köszönhetően eddig ilyen még nem történt, viszont rendkívül leegyszerűsített minden logisztikát, úgyhogy nagyjából öt perc alatt megbeszéltük az áhítatos este menüsorát és programjait. Aszalt szilvás karaj lesz Keresztapa-trilógiával.

2013. december 3., kedd

Nagyon bivaly

Viselkedési kódex a rezervátomhoz.

Haverkodj szamárral
Beszéld le a lopásról a kleptomán kecskét
Smárolj szarvassal
Smárolj bivallyal
Rajongj a viccesen harmatos orrokért
Próbálj meg nem álmodozni otthoni dagonyáról a hazalopásra kinézett kisbivalynak

Nyomás Kápolnapusztára, bármikor.

2013. december 1., vasárnap

24

Ennyi erővel szeretőt is tarthatnék.

A saját hülyeségem ellen sosem védett meg senki, mondjuk ritkán is szoktam előre beharangozni őket. Így esett most is, hogy egy héttel ezelőtt minden óva intelem nélkül álltam neki hirtelen ötlettől vezérelve kalengyáriomot csinálni embernek, magamra szabadítva ezzel az adventi kálvária nevű blaszfémikus képzavart.
Mondhatnánk, hogy 24 gyufaskatulyát beöltöztetni, megszámozni, felmadzagozni, cetlivel bélelni és diorámába helyezni (incl. megfelelő faág kiválasztása, legallyazása, gallytartó só körbeüvegezése) nem tarthat túl soká. De a helyzet az, hogy emberem bármelyik munkaterületéről 5 percen belül képes bejelentés nélkül hazaérni, télen ráadásul jóval nehezebben is indul el itthonról, szóval nagyon ki kellett használnom a hirtelen adódó véletlen alkalmakat. Mindezt persze folyamatos hátsófali infarktus árnyékában, bár a végére szinte már rutinosan tudtam egyetlen mozdulattal besöpörni és elrejteni az összes corpus delictit. A szeretők legalább önmaguktól automatikusan ugranak gardróbba-padlásra, és egy szeretővel a hidegebb (ám csukható) helyiségekben is szórakoztatóbb (meg forróbb) az időtöltés, mint a gyufásdobozokkal.
Egy eltévedt szürke másodpercig még majdnem sajnáltam is kicsit magam, hogy milyen könnyű azoknak, akik bármikor feltűnésmentesen le tudnak lépni, akármikor útba ejthetnek egy-két vésztartalék boltot is, és nem egy hónapra előre kell mindenről gondolkozniuk, de miközben rakosgattam össze magamban a skatulyatöltelék ötleteket, hamar rájöttem arra, hogy csomó mindenért mégis jobb nekem.
Mindezek után már csak azt kellett megoldani, hogy ma reggel legalább negyed órával előbb sunnyogjak ki a hálóból, mint az érintett, de nem sikerült, mert amint meghallotta, hogy kászálódok, kelt ő is, hogy begyújtson nekem a nappaliban, nehogy megfagyjak (mondtam, hogy jó dolgom van).
Innen kezdve konkrétan másfél percekkel kellett zsonglőrködnöm, hogy valahogy kivarázsolhassam a teljes installációt a vendégszobából, miközben indirekt módon próbáltam megoldani, hogy ne menjen be a jégverem-kuplerájvendégszobába, ahol a szeretőm rejtőzik szakaszosan összeálló naptár próbált beleolvadni a káoszba; Jack Bauer nyomomba se érhet.
Délután 2-kor már mindenkit utáltam, hogy senki nem próbált megakadályozni a titkos projektemben, és nagyon komolyan ott tartottam, hogy tököm az egészbe, elrakom a francba, jó lesz majd egy (2,3…) év múlva, de leginkább kihajítom a komposztra, ahogy van, és mégis inkább szeretőt tartok. 3-kor már konkrétan indultam a kuka felé, mert az nem normális, hogy ennyire ne legyen magánidőm, magánterem, magánéletem. Aztán negyed 4-kor négy és fél percre kiment a pajtába, így kikerült a dolog a helyére.
Az egyetlen komoly szépséghiba, hogy én már kicsit sem örülök neki. Részemről leszámoltam a meglepetésekkel.

2013. november 27., szerda

Szó szerint

Napi rackavizit, természettudományos továbbképzéssel.

Ajándék kukoricacsövek elmajszolva, széna már az etetőben, de az egyik új lány úgy megilletődik a falnak támasztott vasvilla látványától, hogy hosszú percekig szoborba dermed az istálló előtt, és nem mer bemenni.

- Most nézd meg, áll ott, mint egy birka.
- Hát mert az.
- Tényleg...

 Szeretem, mikor újat tudok mondani az állattenyésztő emberemnek.

Rasztabirka, a kukoricától nem fél

2013. november 24., vasárnap

Tízcentes rejtély

Egy érme sok oldala.

A kertben bóklászva egyszer csak a lábam elé került ez a dolog tegnap.

Barber Dime, 1893


Sosem izgatott a numizmatika, de ez elég meglepő volt ahhoz, hogy utánanézzek pár dolognak. Odáig azért nem mélyedtem, hogy kiderüljön, a San Franciscóban vagy New Orleansben készült érme miért értékesebb a philadelphiainál, de így is megtudtam, hogy akár 10 dollárt is érhet ez a 90% ezüst, 10% réz összetételű dime. Ennél közelebbi érték nem fog róla kiderülni, mert alapos nagyítózást követően megállapítottuk, hogy pont a verdejegy helyébe fúrt valaki lukat, amire aztán valami vadfém is ránőtt.
Mindegy, nem terveztem, hogy ebből gazdagodjak meg, de a talányfaktor jelentős.
Három dolog lehet: 1. az ezernyolcszázas évek végén az amerikaiak ezt a környéket biztonságosabbnak ítélték, mint egy svájci bankot 2. a hajdan itt élő borbély/fogorvos amerikai vendégeket is fogadott 3. ahogy azt korábban is sejtettem, tényleg van egy dimenziókapu a kertünkben.
Mondjuk a valószínűséghez való viszonyainkat tekintve mifelénk bármelyikre reális esélyt látok. A britán mindenesetre már elkezdte összeszerelni a fémdetektorát.

2013. november 22., péntek

Prím a nyáj

A hárem és a kukkoló.

Két nővel nőtt a rackaállomány múlt hónapban, igazi falusi üzletmenet során: krumpliért kaptunk egy kost, akit egy másik helyen becseréltünk két csinos leányra (még díszkék). Az őstermészetesség jegyében csupa suba mindkettő, szerencsétleneket se nem nyírták, se nem körmölték tavasszal, de októberben a kopasztást már okafogyottnak értékeltük, a Főkosnak pedig így is tetszenek az új csajok.
A burjánzó bunda ellenére boldog bariknak tűnnek, kiforrott jelemmel, rajzfilmes pattogásra való erős hajlammal.
Egyikük egy puli, egy boci és egy póni véletlen találkozásából származhat, a pöttyös fejhez királynői tartás társul, és gyanús nekem, hogy fényevő, vagy valami divatos diétát követ, mindenesetre nem alacsonyodik le odáig, hogy egyáltalán ránézzen a többiek által imádott kukoricacsövekre.

Punks not dead

A másik legbelül valójában egy Kövér Kisfiú, akit mindenki piszkál, de ő ezt igazán nem veszi fel, fahéjbarna fején bájosan bamba tekintettel mindig buddhista nyugalomban várja ki a tülekedős bökdösődések végét. És a sztenderdek szerint nyilván szarvszabályozóra szorulna, de mi ilyen csálénak is szeretjük.

Jó szögből nézve szép a szarva is

Míg a három racka még csak dekoratív hobbihordának tűnt a kis méretű legelőn, az ötösfogat már komoly nyájnak látszik. Főleg, mikor üdvözlésünkre vágtatnak lobogva a kapu hangját meghallva. Ez a robogás mindig megnyugtat, és ilyenkor nem is irigykedem annyira Edére.
Edét egészen tavaszig csak akkor ismertem fel, ha a biciklijén ült, gyalog nem, de mivel ő a barik közvetlen szomszédja, mostanra viszonylag jól megjegyeztem. Ede naphosszat tesz-vesz a kertben és közben elbeszélget a rackákkal, szóval igazán jó haverok már, a geográfia okán többet látják őt a subák, mint minket. De minden titkot azért mégsem árulnak el neki. Mert Ede végül tőlünk kérdezte meg, hogy aztán hogyan és mikor lesz az a szaporulat. Hiszen látta ugyan, hogy a Főkos melyik Spice Girlt milyen irányból és mennyire környékezi, de bizonyosságot semmiről nem nyert. Így derült ki, hogy Ede tulajdonképpen egy nagyon ráérő amatőr birkavoyeur.
Na most a szakirodalom szerint a hosszadalmas és körülményes udvarlási heteket-hónapokat követően az akció állítólag olyan gyorsan történik, hogy tán egyik résztvevő sem veszi észre, nem ám Ede. Szóval talán mégis érdemes volna megcsinálni a Birtok TV live szekciót, webkamerával. Ha más nem, azért, hogy Ede fölöslegesen meg ne fázzon.

2013. november 17., vasárnap

Nem eszkimó

Nem tudom, létezik-e olyan népcsoport, ahol tradicionálisan térelválasztásra használják a kajakot. 

Ha még nincs ilyen, akkor új kisebbséget alapítunk. Az már biztos, hogy a fürdőszobánk pont egy kajak hosszú.

Időszakos tárlat, tavasszal majd valami újat kell kitalálni
Egy mozdulattal megoldottuk így a kajak téliesítését (meg ne fázzon odakint) és pszichológiásan megnyugtató kis lépést tettünk előre a vendégek által időnként kifogásolt fürdőszoba-leválasztás hiányának részleges, optikai pótlására.
Az egyébként egyszerű kajakemelési művelet szokás szerint kissé drámaira sikeredett, de szerintem nem az én hibám. Este 9 után kezdtünk neki a felvonásnak, és közben jöttünk rá, hogy a létránk a británnál van. Küldtem neki egy udvarias mailt, megérdeklődve, hogy felborult-e már aludni, mert ha nem, kéne a lajtorja. Még válaszolt is a jólélek, hogy ha a templomtoronyról készülünk lelopni az ólmot, akkor jön ő is, de addigra már a kajak a helyén volt, írtam is neki, hogy tárgytalan.
Ezzel nyugalomba is helyeztük volna magunkat, de irgalmatlan csörömpölés hallatszott az utcáról – a britán a legklasszikusabb börleszkjeleneteket megszégyenítő módon küzdött a kukksötétben a háromágú létrával, kapkodva. Kiszaladtam, még mielőtt komolyabb kárt tesz magában, a villanyoszlopban, a bokrokban vagy a macskákban, és most láttam először élőben, milyen is az, amikor valaki lélekszakadva csinál valamit, a szívroham szegélyén.
Nem tudom, miből gondolta, hogy az ő angol udvariaskodásából bármi is átragadt rám, de a mailek könnyed hangvétele ellenére ráparázott, hogy itten Késő Éjjeli Tragédia történik, látta már maga előtt a kigyulladt és beomlott kéményünktől kezdve a legelképzelhetetlenebb vészhelyzeteket is (háztetőn ragadt korai Mikulás), és próbált rohanni, amennyire három darab két és félméteres létraszárral a hóna alatt ez lehetséges. Esküszöm, még a kacsapihe haja is feldúltan égnek állt.
Mikor egy feles után kicsit rendeződött a pulzusa, háromszor is megígértem neki, hogy sürgős ügyek esetén semmiképp nem fogok episztolákba bonyolódni, hanem rárúgok ajtót-ablakot, de azért aggaszt kicsit, legközelebb milyen vészhelyzetre fog gyanakodni, ha üzenek neki, hogy maradt még eperpalánta.

2013. október 8., kedd

Határozott gomba

A tudomány mellém állt. 

Sok párkapcsolat bukik meg azon, ha az egyik fél rendszeresen mindenféle gombákat hurcol haza. Kivéve, ha a másik fél még örül is annak, hogy megfertőzik. Mert ugye ki tudna ellenállni például egy ilyen mesekönyvi tündérparaplé-lénynek?

Anyukám tök komolyan megkérdezte, mivel festettem rá a fehér pöttyöket

Ember több év tervezés után tavasszal elment végre gombaakadémiára, amivel még gombaedzőtáborok is együtt járnak, meg persze egyéni terepgyakorlatok az erdőben. Teljesen rákattant a témára, és nem nagyon kellett rábeszélnie, hogy vele tartsak a túrákon, dacára annak, hogy én nem eszem gombát (de emiatt ideális kontrollcsoport vagyok), és az autókat sem tudom megkülönböztetni egymástól, ami valószínűvé tette, hogy a gombázás nem az én sportom. Viszont kiderült, hogy az övénél jobb a beépített gombadetektorom, és az első komolyabb zsákmányok után hamar elhatalmasodott rajtam is a vadászösztön, így a kutyával hármasban indokolatlanul sok időt töltöttünk mostanában mindenféle erdőkben. Több hónap rendszeres edzés után pedig már két gombát teljesen biztosan felismerek.

Vagy preparátum lesz belőle, vagy reggeli

De alapvetően azért mégis a nevezéktan csábította el a hobbinyelvész agyamat.
Ha mesekönyvet írnék, a szereplők elnevezéséhez elég lenne bárhol felütnöm a határozót, és máris tolonghatnának az olyan karakterek, mint Rozsdásszárú Fülőke, Változékony Tinóru, Borostás Tapló, Lucfenyvesi Rizike, Borzas Susulyka és Málnavörös Kutyaszömörcsög – ilyen társaságba simán belefér a nagyapám által oly sűrűn emlegetett Bujavala gomba is.
Amúgy szerintem a gomba az több szempontból logikátlan létforma, mind keletkezését és létezését, mind rendszertani besorolásait és elnevezéseit illetően, továbbá veszett interraciális elméletekre adhatnak okot olyasmi fajok, mint teszem azt a Sündisznó-őzláb. Mondjuk legalább az biztos, hogy aki olyan férfira vágyik, aki hat és fél árnyalatnál többet felismer, a barack szerinte is lehet szín, és még azt is tudja, mi az a halványibolyás vagy cinóber, az mikológusok között keresgéljen társat.

Villantott fodros bugyogó gomba. Szerintem.

Na szóval, nyelvi és logikai érzékenységem okán az a rutin alakult ki, hogy jó hangosan borzasztóan megörülök minden leletnek, majd tökéletesen figyelmen kívül hagyva a tudományt, a valódinál szerintem ésszerűbb és plasztikusabb nevekkel illetem a találatokat; csuportól a szirszartelepen át a totyizselén keresztül a metszett falloszig, különösen büszke vagyok a Niki Lauda gombára, el lehet képzelni, hogy néz ki a kalapja. Mindezek tetejébe még azután se voltam hajlandó bizonyos fajokat rendesen hívni, miután megtanultam az igazi nevüket, mert ki van zárva, hogy dupla kicsinyítő képzővel becézgessek mondjuk egy nagy, ronda és büdös gombát. Még ha kicsi és kedves, akkor se. Idegesítően makacs tudok lenni ilyen kérdésekben.

Az őz-szarvas problematika a gombákhoz is beteszi a lábát, ez elvileg szarvasagancs

A vizsgához közelítve ember már kezdett is kicsit aggódni amiatt, hogy a badargombás hülyeségem ráragad, és majd ilyen népi-pórias-asszociatív vonalon felel a gombákból, de nem engedtem az igazamból. Indoklásul többek közt Gyuribát hoztam fel, aki csibegombának hívja a szegfűgombát, és a mérgezőnek nyilvánított gomba az ő szótárában a „nagyon erős” jelzőt viseli. És akkor még elő se hoztam érvként a nyelv állandóan változó mivoltát.
Csak hogy nyugta legyen tőlem, furfangosan azt javasolta, hogy nyújtsak be óvást a mikológusoknak, legalább a vizsgáig ne neki osszam az igét és mellékneveket. Akkor még sejtése sem volt arról, hogy a csel visszafelé is elsülhet: múlt héten bevallotta, hogy a legfőbb szakgomberek szerint is problémás a nem egységes nevezéktan, tehát új névlista kéne, és bárki tehet a nevekre ajánlásokat.
Ritkán ismerik el hivatalosan, hogy a hülyeségeimnek van létjogosultságuk, úgyhogy most dagadok a büszkeségtől, mint a szélesszájú pöfeteg.

2013. szeptember 13., péntek

Szüret

A munka gyümölcse.

Egy speciális lokális gyakorlat szerint a gazdák nem akkor kezdik el a szüretelést, mikor már beérett a szőlő, hanem mikor a nemgazdák elkezdik lopni.

Ebből fakadóan a késői szüret itt csak annyit jelent, hogy szedés közben rád sötétedett

2013. szeptember 8., vasárnap

Automatikus dekor

Hull a levél, hull a toll.

Most ennyire volt idő

2013. augusztus 29., csütörtök

Női szakasz

Vigyázat, durvulok, én szóltam.

Ismertnek vélt identitásom azonnali revíziója és újradefiniálása lett volna szükséges abban a szent pillanatban, mikor lekvároktól kiégetten elhagyta a számat az a mondat, miszerint „úgy elfáradtam az eltevésben, hogy már csak horgolni van kedvem” – ehelyett a halmozott súlyosbítást választottam, dafke.
Az történt ugyanis, hogy nem sokkal a fent idézett falusi nyuggercsatakiáltás elhangzása után ember spontán kiröhögött, mikor este a verandán ülve az ő polárját viselve a kényelmes, nagy belső zsebéből horgolótűt és diszkréten kígyózó fonalat rántottam. Gondolom az nem lepte volna meg ennyire, ha stukkermarkolat villan ki a hónom alól, vagy dobótőröket kezdek csendesen polírozni.
Na és ekkor döntöttem úgy, hogy ideje csinálnom magamnak country style G.I. Jane szerszámosretikült, így született meg a horger töltényöv.
Itt még nem döntöttem a végleges dezájnról:
Farmer övrész, dupla farzseb, virágos/kockás anyag, meg egy kis gumicérna

Mivel a macska nem gombolyagcincálós fajta, inkább magamtól védem ezzel a motringot meg a sok kis bizbaszt, amit egyébként változatos helyeken teszek le és vesztek el rendszeresen. A háromzsebesben viszont pont elfér minden, ami kell, még a számolóérméknek is jutott külön órazseb.

Veszélyesen élek, na
Eléggé örültem közben, hogy nem a kötésre vagyok rákattanva, mert akkor bőrtegezes Zsákos Bilbó vonalon kellett volna mozogni, ami milyen hülyén nézne már ki. Ez viszont helyzettől függően vállra és nyakba is akasztható.

Rendeltetésszerűen viselve

2013. augusztus 28., szerda

Az évszak divatszínei

Nem mondhatjátok, hogy nagyon szigorú trenddiktátor vagyok.


A bogárka stylistjával azért elbeszélgetnék...

Csudálatos mandarin

Ha megérik, sejj-hajj fekete

Kifejezetten viharkabát-szín

Csetetérkép

Széles színskálán (bodza-alma lekvár)

Skandináv visszafogottság

A nyár utolsó lehelete

Szuroklekvár, a kátránybefőtt maradéka

Pirókbabák terepszínben, sportcsíkkal

2013. augusztus 24., szombat

Korai ősz

Az a minden sejtet mélyen átitató szomorúság.

A tehetetlen keserűség, a döbbent belenyugvás. A sajgó fájdalom, ahogy az árulás a szemed előtt zajlik. Amikor dermedten nézed a kerítés mögül, hogy mindent, ami eddig a tiéd volt, elvisznek előled. A vádló, megbántott tekintet, amiből bárki könnyedén kiolvashatja, hogy összedőlt a világ és mindennek vége.

Ezek nem tehetnek semmiről

Esküszöm, legközelebb csak akkor vagyok hajlandó összeszedni a mázsányi hullott szilvát és körtét, ha a rackák már elmentek aludni.

Kisvárosi bevásárlás

A helyszín a drogéria, a pultban két férfiember, a vásárló pedig én, a szőke nő.

Történetünkhöz semmi köze az illusztrációnak

- Bórax kellene.
- Hegesztés?
- Hangya.

Mindannyiunknak megérte ma felkelni.

2013. július 28., vasárnap

A vodkagyűjtő

Nem lehetek anonim alkoholista, mert tudjátok a nevem…

Olyan meggylikőrt csináltam, hogy teljesen szerelmes lettem magamba, pedig általában ritkán rajongok ilyen szélsőségesen a saját személyemért/zsenialitásomért. Azt követően merek ennyire nagyképűen és nyilvánosan nyilatkozni a dologról, miután két szigorúan elfogulatlan alany, egy 99 és egy 100%-os antialkoholista 1. megkóstolta és 2. persze csakis a kísérlet kedvéért további adagot is magához vett belőle.
Az igazság pedig valójában az, hogy bebambultam az eredeti receptet, és az 1 kiló magozott meggy, 1 liter vodka, kb. 5 dkg tört meggymag, 1 fahéjrúd cucchoz élből hozzáadtam azt a 40 deka cukrot, amiből csak 3 hét múlva kellett volna vízzel cukorszirupot főzni a likőrhöz (ahogy egyébként 2 éve csináltam). Ha már bebuktam, mit tehettem volna, hagytam szépen a tökéletleneket unatkozni a napos ablakpárkányon.
3 hét múlva a tesztkorty után egyrészt egyértelművé vált, hogy ez mégis így tökéletes, kell a francnak hozzá szirup, pont így nagyon meggy ízű, és épp csak addikciót okozóan édes. Másrészt felhívtam anyámat lebaltázni, hogy miért nem egy vodkagyárost választott második férjnek. Megnyugtatott, hogy nincs második férje, úgyhogy még választhat, mindent a gyerekeiért.

A bónusz a megmaradó egy kiló, édesen savanyú alkoholos meggy. (Fotó: Myreille)

A terv szerint mostantól majd minden havi bevásárlásnál veszek egy üveg vodkát, hogy a következő meggyszezonban ne egy literrel kelljen már csúfoskodnom. Egyúttal jelezném mindenkinek, hogy szívesen fogadok vodkát/tiszta szeszt/grappát hétköz- és ünnepnapi alkalmakból is, még akkor is, ha a spájzom idővel úgy fog kinézni, mint egy orosz bunker (sprotni nélkül). Megígérem, hogy akkor is elfogadok ilyesmit, amikor már lesz vodkagyáros mostohaapám.

2013. július 22., hétfő

Csak legyen hozzá elég fű szerezve

Baromira sajnálhatjátok, hogy illatot nem tudok fotózni.

Mintha egy olasz raguban ücsörögnénk

Első adagban hat különböző növény, ebből négy bazsalikom

Szerintem ennél komolyabb country-sztereotípiát én már ebben a házban nem fogok tudni felmutatni.

Mulatós lövészárok

Újabb kimaradt fejezet az Alice Csodaországban-sorozatból.

Errefelé egy alkalom is elég bármiből ahhoz, hogy hagyomány és szokás váljon belőle, így az idei íjászversenyen automatikusan megkaptuk a británnal a kaptáraknál lévő akadálypont állomásfelügyeletét a Senkiföldjén. Elrejtettük a bozótban a tükörtojásos vadkant,

biztonságba helyeztük az elemózsiát,

és felkészültünk úgy másfél óra lombsuhogásos, méhecskedünnyögős zen-foglalkozásra, míg az első csapat odaér (beiktatva annak megtárgyalását is, hogy mennyit ér a pénzvisszafizetési garancia a cáparettentő színű ausztrál búvárruha esetében).
A méhek szorgosan zümmögtek, két mézufó elszabott sisakrostélyban jött-ment a közelben a dobozkákkal, majdnem teljes volt a nyugodalmas komfort, mikor a britán kitalálta, hogy egy szék jól jönne neki. Ebben a pillanatban rondított tapintatlanul az idillbe bele a legközelebbi házból felcsendülő német mulatós.
A bácsi nem viccelt, kétszáz méterről is rezegtek a falevelek a decibelektől, a méhzümm is ritmust váltott. Felkaptam hát a vaddisznóinstalláláshoz szükséges kisfejszét, amit nonchalant lóbálva a kezemben átsétáltam hozzá széket kérni.
Reméltem, hogy a szokatlan kiegészítőről néhány asszociációs futam után esetleg eszébe jut majd a hangerő tompítása is, de errefelé láthatóan nem vesznek a szükségesnél komolyabban egy baltácskát cipelő nőt. A bácsi széles foghíjas mosollyal és nagyon szívesen adott nekem széket – hozzátéve, hogy ha itthon bármikor buliznánk, csak szóljunk bátran, hozza a magnóját.

Funkcionalitás mindenek felett, akár hólapátnak is jó

A méheknek hát nem volt más választásuk, sramlira zümmögtek tovább a vaddisznó körül, az egyre megviseltebb britán ezek után az ücsörgést sem bírta.

Rövidke idő után már lepényfának dőlni is jó alternatívának tűnt.

Mikor ott tartottam, hogy versenyen kívül íjat ragadok és irányra tartok, szerencsére megjelent az első csapat, így a sztereó megúszta. Fog viszont nagyon hülyén nézni a bőrdíszműves, ha megkérem, hogy az ujjvédő és alkarvédő mellé íjászkodáshoz csináljon fülvédőt is.

2013. július 21., vasárnap

Fények festenek képet a falra

Napszakfüggő graffiti.

Tájolási segédlet: hátunk mögött a mosogató

2013. július 19., péntek

Hajnali üzenet

Újabb rejtvények.

Az első kávé előtt még kicsit nyugtalanított, hogy emberem valami rémálom ésvagy légköri zavar hatására hirtelen rákapott a nádasban horgászással kombinált óriásviráglocsolásra, a madárijesztő-póz meg nyilván valami falusi jóga része.

A Békésen Öntöző Harcos iskola tagja

Aztán megfejtettem, hogy valószínű fűkaszát lenget ott a jobbjában a mit sem sejtő sirály alatt. Bár ebben nem lehetek biztos, míg haza nem ér hal nélkül.
Aztán a verandára lépve lapos vaddisznókkal találtam magam szemközt, farkasok és térdig érő gömbök társaságában.

De ezekről legalább tudom, hogy mit jelentenek.


Az elmúlt évek és hetek után kezdek aggódni, hogy nagy mértékben elvesztettem a meglepődésre való képességemet.

2013. július 18., csütörtök

A magas viselkedésről

Többek között.

Az imént megmértem magam az ajtófélfánál, ellenőrizni, hogy hülyülök-e.
Már az egyik pesti szomszéd is spontán úgy jellemzett pár éve, hogy „magas szőke lány”, múltkor meg egy velem épp egymagas illető is engem kért meg, hogy nyúljak fel a polcra. Tegnap pedig egy hullazsákos csalánkézbesítés, ecsetcsencselés és vészhelyzeti fűkaszálás között (ennek teljes története oly összetett és bonyolult és sokszereplős, hogy a résztvevők maguk sem értik teljesen, hogyan fajulhattak idáig a dolgok, de volt benne sok előreláthatatlanul összeverődött blogger, grafikus és ezek változatos kombinációi, egy vadonatúj fél fűkasza, valamint emberem, aki lassan olyan lesz, mint a bicycle repair man, csak fűkaszával, és zölddiózás helyett első hívásra szívesebben szuperhősködött inkább, megfosztva minket attól az élménytől, hogy a félkaszás grafikus egy késhegynyi sarlóval idétlenkedjen az ezer négyzetméteren a következő 10 órában, csillagfénynél) egy istállóraktárban a tettestársaim közösen állították, hogy én vagyok a legmagasabb, tehát elérhetem késsel a plafongerendát, mert ők csak 164.
Én eddig 163-nak tudtam magam, és állítottam is, hogy annyi vagyok, így megegyeztük, hogy biztos azért lehet, mert 175-ösen viselkedem. De ennyi előzmény után nem hagyott nyugodni a kérdés, szóval megmértem. Kiderült: se nem növök, se nem hülyülök. Már csak a magas viselkedés tudatos irányítását kéne megtanulni, hátha jól jönne egyszer 185-nek látszani.

Egy lassan ex és egy leendő hajnal
A Birtokon mindeközben rendben mennek a dolgok. Egy hét rápihenés után már nem kapok kiütést a meggy látványától, a véletlen lekvárfőzés többszöri előfordulásának köszönhetően telnek a kamrapolcok, ember hősiesen küzd a hatvan kiló zölddió bedunsztolásával, szaporodik az uborka, mosódnak a barikabátok, szárad a körömvirág, nő a fű, üvöltenek a madarak, kúsznak a hajnalkák, és az előrejelzések szerint hétvégén vendégséges csúcsforgalom várható. Szokásos nyári ügymenet.
Száradás előtt

2013. július 15., hétfő

Sárkányfű

Veranda-art.

A nemzetközi hátizsákos fesztiválsorozat és a családi építőtáboros szekciók után most a nyári művésztelep-hetekbe lépett a Birtok. Én meg úgy érzem magam, mintha az egyik kedvenc regényemben lennék, csak ott a grafikus kollegina grófnő-elmaradásokkal küzd, míg az én verandámon sárkány születik. Meg a retyerutyája. Szivárványos folyamatábra, az alkotó engedélyével.

Nem béka
Zöld sárkányhoz zöld körömlakk
Egyre láthatóbb
Frissen mosott sárkánygyerek
Sárkány fölött mindig kék az ég