Míg távol voltunk

Csupa film az életünk: nekünk Baywatch, tesóméknak A farm, ahol élünk....

Két év rákészülés után sikerült magunknak négy nap tengert szervezni, tesómék pedig kitalálták, hogy Birkás Tántiék távollétében majd őrzik ők a Birtokot, a 14 hónaposnak végül is meg kell már tanulnia barit öntözni, traktorozni, rendesen parasztkodni. A terv várakozáson felül bevált, első perctől lavinaként borult rájuk a falusi élet, beleértve olyanokat is, hogy a kutyájuk lett a falu új kedvence, fűthettek este romantikusan kandallóban, őket is nyolc gyerek kísérte a rackák etetéséhez, és kaphattak ízelítőt az elsőre felfoghatatlan logikájú beszélgetésekből is ("a kislány a te fiad?").
Abban nagyjából ezer százalékig biztosak voltunk, hogy ha Centi cica észleli az új kutya jelenlétét, egy hétig le se jön a tetőről és úgy kell majd feldobálni a kaját a rémült vörösnek. Ehhez képest már második nap hagyta, mi több, elvárta, hogy a pesti kutya rendszeres programként agyonnyalogassa (Főkutyától ilyenre nem is számíthat).

Mindeközben mi két nap masszív kóma után a harmadikon lassanként kezdtük embernek érezni magunkat. Jó idő, tengermoraj, szinte elhagyatott szigetcsücsök; az elszánt heverészést legfeljebb egy kis kajakozással szakítottam meg, gondolkodásra se pazaroltunk energiát. És akkor ahogy ebben a felfokozott idegállapotban lazulok ott a napon, látom, hogy a távolban három nagy meg egy még nagyobb szürke hajó egyenest a partnak fordul és nem lassít. Közelebb érve már az is látszott, hogy mindegyik orrában áll 2-2 gépkarabélyos. Mire ezt az infót feldolgozta az agyam, a három csapatszállító - a női partőrség szeme láttára - már neki is verte magát a strandolós partnak. Vihargyorsan leeresztették a rámpákat, és mindhárom hajó kiköpött vagy ötven, állig felfegyverzett katonát, akik szervezetten eltűntek a szélrózsa minden irányában. Így állt össze az a csendélet, melyben tőlem jobbra tíz méterre egy fegyveres pici sziklának álcázza magát, balra egy másik kis bokornak, a harmadik kövekből hevenye barikádot épít az erdőszélen, én meg állok köztük bután a bikinis testemmel, és azon töprengek, hogy míg ők egy láthatatlan célra tartanak, körbekínáljam-e őket házi pogácsával... Na ja, vannak dolgok, amire az ember tényleg nem számít.

 

Pogácsa helyett mégis inkább embert hívtam gyorsan, mert tudtam, hogy ha ő ezt az öböl túloldaláról az erdőből végignézte (elugrott gombászni Főkutyával), akkor most erősen azon töpreng, hogy lapuljon-e, jöjjön-e megmenteni, vagy inkább bunkert építsen a tengeri sünökkel (hogy azok milyen leleményesen tudják álcázni magukat!), szóval szóltam neki hamar, hogy nincs adrenalin, csak terepszínű osztálykirándulás, egyelőre nem kell kapkodni - és tényleg, a szokatlan strandruhás figurák tíz perc múlva ahogy jöttek, úgy távoztak. És még pogácsa is maradt.

Ez pedig a legfrissebb kedvenc képem Főkutyáról, aki változatlanul nagyon át tudja érezni ezt a beach-sunshine feelinget.

 

Bee's knees

Méhségi felderítés

Felmerült már párszor, tökéletesen elméleti szinten, hogy esetleg majd, a távoli jövőben kell-e nekünk méhlakótelep. Nem olyan bonyolult dolog az, állította minden kibic, elférni meg elférne. Annyira persze sosem érdekelt a téma, hogy utánajárjak, úgyhogy a téma járt utánam. Konkrétan egyik nap arra ébredtem, hogy estére méhvendégeket várok.
Állítólag a méhek jól tudnak méhészkedni, és ha tényleg így volna, felőlem aztán csinálhatnák a mézfürdőt mézpakolással a kert végében, de mint kiderült, a mérhetetlenül összetett intelligenciájuk megakadályozza őket néhány teljesen egyszerű dologban, mondjuk hogy hazataláljanak akkor is, ha néhány méterrel odébb kerül a kaptárjuk. Ez például egyáltalán nem megy nekik, ilyenkor kis időre inkább több kilométerre el kell költöztetni őket, majd utána vissza az új helyre. Mintha Pécsről Sopron érintésével mennék Mohácsra.

Különben ügyesek

Így lett a Birtok méhkemping egy kis időre, és az ittlétük szinte észrevétlen volt. A gazdájuk viszont időnként eljött közben meglátogatni őket minket, én meg kérdeztem hülyeségeket, végül ennyi idősen végre nagyjából megtörtént a felvilágosításom (bár a madarak és méhek sztoriból a madarak kimaradtak).
Egy bizonyos információmennyiség után kezdett nekem gyanús lenni, hogy ami a méhkaptárból kihallatszik, az valójában nem is zümmögés. Az biz a fetrengve röhögésük hangja, miközben hisztérikusan csapkodják a hat térdüket a szárnyaikkal. Mert milyen frankón elhúzták a mézesmadzagot az emberek előtt, akik ufónak öltözve, rengeteg időt elcseszve, jól idomítottan úgy táncolnak, ahogy ők zümmögnek. Pedig hát menne nekik ez a mézköpködés egyedül is, legfeljebb piacra nem járnának vele. A cseppenként kitudódott családi, biológiai és egyéb szerveződésük ismeretében szerintem sárkányt tartani is egyszerűbb, mint méhészkedni, és akkor azt még nem is említettük, hogy mozgatni őket csakis sötétben lehet. Lehetőleg egy matchbox méretű autóba szuszakolva a faházakat.
Tegnap óta úgy gondolom, nem élt még igazán az, aki nem szállított éjfélkor, holdvilágtalan hideg sötétben, derékig érő lejtős-emelkedős-csúszós vizes gazlabirintusban talicskán hatvan kilós méhkaptárokat, térdig beázott cipőben. A két férfiember számára én voltam a fény az éjszakában, vagyis magam mögé világítottam nekik az egyetlen még működő telefonnal, miközben a vaksötétben előre meregetve a szemem próbáltam a legjárhatóbb csapást megtalálni. És ez volt az a pont, mikor szakbarbár emberem mögöttem (fél mázsa haragosan zúgolódó méhet egyensúlyozva a talicskán) lelkes hangon megszólalt: jéééé, ez meg milyen gomba itt?
Mostanra már elég biztosnak tűnik, hogy sose fogok akarni méhészkedni. Még úgy se, hogy megesküdtek rá, az éjszakai talicskás kaptártúra extrém ritkán előforduló kötelezettség.

Sárkányfű

Veranda-art.

A nemzetközi hátizsákos fesztiválsorozat és a családi építőtáboros szekciók után most a nyári művésztelep-hetekbe lépett a Birtok. Én meg úgy érzem magam, mintha az egyik kedvenc regényemben lennék, csak ott a grafikus kollegina grófnő-elmaradásokkal küzd, míg az én verandámon sárkány születik. Meg a retyerutyája. Szivárványos folyamatábra, az alkotó engedélyével.

Nem béka

Zöld sárkányhoz zöld körömlakk

Egyre láthatóbb

Frissen mosott sárkánygyerek

Sárkány fölött mindig kék az ég

Más szűrővel

Érdemes lenne a vodkanarancs-termesztésen is gondolkodni, de két nap alatt lehetetlen minden részletet kidolgozni mindenhez.

Hálás fotótéma ő is, arcra nőtt kamerával

Myreille 10 éve a barátom, mégis az a tévképzet alakult ki benne, hogy titkolom a viszonyunkat. Mármint így blogok szintjén. Pedig tuti említettem már azt is, hogy régebben írtam néha a magazinjába.
Ezt a találkozót már két éve szerveztük, csak közben folyton felmerült részéről mindenféle gyenge kifogás (terhesség, építkezés, ilyen apróságok), így mostanra komoly listánk volt arról, mit kell a majdnem két napba besűríteni. Listákban jók vagyunk, mindent kipipáltunk, és túl is teljesítettünk. Ettünk, ittunk, báláztunk, bariztunk, boszorkánykonyháztunk, röhögtünk és be nem állt a szánk, és ő közben folyamatosan kattintgatott, mert a fejébe vette, hogy megírja a Birtokot. Megtette. Így látja ő. De egyébként is olvassatok Mokshát.

Csak egy egyszerű dal

Megkezdődött a szokásos Nyári Nemzetközi Szürreál Fesztivál.

Rendes partiarcként részemről már a kezdetektől a legkeményebb tudatmódosító drogot nyomom (alvásdepriváció néven keressék a szaküzletekben), ez sok dolgot megmagyaráz, de nem mindent. A fesztivál keretében természetesen elérhetők a már jól megszokott állandó programok, úgy mint telt házas átjáróházas internacionálé, kaotikus kreatív konyhaművészet és veteménylottó gazbingóval (bunda előfordulása lehetséges, a lenyírt subák szöszei pont ugyanúgy felbukkannak mindenhol, mint a vándorparadicsomok).

Bárányfelhő nagyon közelről

Idén a babtábor biztosan elmarad (persze hozott babbal még lehet), viszont bármikor be lehet társulni nagyüzemivé duzzadt feldolgozási folyamatokba és a hozzájuk tartozó kvízjátékokba (hány decibellel lehet 50 kiló citromot kifacsarni? melyik Pantone-sárgára festi a fehér pólót a 70 liter szörphöz elegendő bodza?), szabadtéri expressz ruhaszárító versenybe, álom- és horgolásfejtésbe, gyapjúkártolásba sündisznón és kaktuszon. Fakultatív program megfelelő páratartalom esetén a padlóflexelés, a további lehetőségek a valószínűtlenségi állandó jegyében alakulhatnak, Heisenberg jeligére.

300 liter száraz szörp

Az idei fesztiválszezon első meglepetés-fellépője az a helyi ifjú volt, aki a vidám révületben füvező rackáknak nyomott Tankcsapdát akusztikus gitáron, altatódal gyanánt. És még ennél is durvább, hogy személyében – három év kölcsönös rejtőzködés után – megismerhettük a falu rajtunk kívül egyetlen Könyvmolyát. És tudom, ez már a science fiction tartomány: Könyvekről Beszélgettünk a talicska mellett.
De ennél többet nem árulhatok el.

18.5

Kiegyenlített pályán indul a tavasz.

Történelmi pillanat: a kinti és a benti hőmérő is a fenti értéket mutatja, többé-kevésbé napsütés is van, merjük hát az évszakot mostantól tavasznak nevezni. És ettől hirtelen nagyon sok dolgom lett. Ezt ültetni, azt vetni, amazt előszedni, többit elrakni, szteppelni a földeken – ellenőrizendő, hogy a traktor elakad-e a sárban (a rotakapa már nem) –, postázni az ígért magokat, kidobni, megvarrni, kitisztítani, megtalálni, kitalálni. Meg bárányokról álmodozni, és a nemzetközi termelői kommuna részleteit kidolgozni.

Rejtőszín

Visszatért ugyanis pár napra látogatóba a britán egyik tavalyi átutazó vendége, aki számomra főleg azért a legkedvesebb (ő épp egy holland-spanyol világpolgár, kis szír és francia színekkel), mert lelkesedést meg légvárakat neki sem kell kölcsönkérnie. És végignézve a földeket, és meghallgatva a terveket gondolkodás nélkül kijelentette, hogy ő szponzorálni szeretne egy leendő fekete bárányt.
Ez többek közt azt jelenti, hogy írhatok majd a berka nevében kéthetente „Kedves Papa!” kezdetű leveleket…

Kicsi a rakás

A telt ház is bővíthető.

Igaz ugyan, hogy az elmúlt napokban egyből két fazékban készül a legtöbb kaja, ipari mennyiségben fogy a limonádé és vájdlingban gyúrok be minden tésztafélét, mégis kicsit hiányérzetem volt a két kutya, két gyerek és a három férfi mellett. Ja hát persze, a macska.

A gyereknyúl nem nálunk lakik. Még.

A félszemű kisvörös mostanában szörnyen elfoglalt házon kívüli dolgokkal, aminek persze biztosan semmi köze nincs a hiperaktív Vendégkutya érkezéséhez, aki a falusi asszimilálódást úgy értelmezi, hogy minden falevelet is meg kell ugatnia. Mondjuk tegnap este a cica megunta az önkéntes száműzetést, és kihasználva az ebek pillanatnyi elfoglaltságát, a világ császáraként vonult be vacsoráért, majd megágyazott magának a nappaliban a legmagasabbra tornyozott párnahalmon, és a továbbiakban még lenézésre se méltatta a kutyákat. Azért hajnalban a békesség kedvéért inkább a hálószoba ablakán át távozott, segedelmemmel.
A házban egyébként nincs zsúfoltság.

A fogkefék számán azért hirtelen megdöbbentem

A falukalandhoz jó időben ugyanis minden olyasmi is hozzá tartozik, ami városban lehetetlen. A 150 centi alattiaknak tehát sátrat állítottunk (eddig csak szobában felvert sátrat próbálhattak), az apjuk pedig stoppolta a függőágyat, így Vendégkutyáéknak sem kellett elhagyniuk az úgynevezett vendégszobát.

Kerti hálószoba, panorámával a kukoricásra

Jelenleg a gyerekek a Vendégkutya gazdájával elmentek a Balatonhoz csobbanni (és hazafelé hoznak majd még egy embert), az apjuk addig itt főzi a gyümölcslevest, a kutyák - mindig láb alatt - békésen pihegnek (kivéve amikor a kerítésen ugrálnak ki kóborló kutyáknak elmagyarázni, hogy mégis ki itt a főnök), a cica megint kiküldetésben van, ember elrobogott valahová íjászatot oktatni, én meg csak írogatok hülyeségeket, mert a melegben nincs sok kedvem és agyam készülődni meg dolgozni. Egyébként ugye fölösleges is kapkodni, van még több mint 140 órám, hogy azt a kb. háromhétnyi intéznivalót elintézzem.

Félgőzzel

A pörgősnek ígérkező augusztus előkészítő, szinte eseménytelen napjai zajlanak.

A háromnapos, nemzetközileg és családilag is túlzsúfolt, teljes Dunántúlt és Budapestet érintő maratonom végén plusz egy külföldön élő programozóval és plusz egy kutyával sikerült visszatérnem a Birtokra, hogy megkezdjem a felkészülést arra, hogy egy hét múlva megint eltűnjek két hétre.

Jártam közben a Tengerimalacvárosban is, vízimalom, templom és városháza is van a Tengeri utcában

Kora délutánig majdnem minden a tervek szerint haladt, a munkában csak egyéb munkák tartottak fel, a kutyák nagyon kedvesen viselkedtek egymással, és a hőmérséklet sem ment 36 fok fölé. De aztán...
Érkezett a britán két franciával, akiknek komplett menetrendes útvonaltervezésre volt szükségük, jöttek válogatott szomszédok létráért, kutyák által véletlenül szétharapott teniszlabdáért, egyéb ezért-azért, és közben telefonon egyeztettük a holnap érkező kétgyermekes dizájnerkontingenssel a mindenféle bevásárlási, hálóhelyi és programügyi részleteket, majd hirtelen beállt pár perc csend, amikor megkérdeztem a normál létszám fölötti kutya gazdáját, hogy szerinte még ki nem volt ma itt a faluból, mire egyből rávágta, hogy a polgármester. Aki pontosan két perc múlva telefonált, hogy beugrana, ha nem alkalmatlan.
Gondolkodom, főzzek-e még ma bodzalekvárt.

Villámcsiga

És némelyik csúszik is.

Újabb bloggerlátogatás történt a Birtokon, melynek fő célja az volt (már ha muszáj ilyet keresni), hogy Nesztelencsiga Lucia kisfia, DaniMuci lásson egy kis vidéket is, ahol nem nejlonban vannak a csirkék például. Velük tartott Tarhonyakártevő is, akivel eredetileg az terveződött, hogy koprodukcióban leforgatjuk a Birtok TV újabb adását a csigatészta-készítésről, de különböző fennforgások miatt (csigázó hiánya) a projekt csúszik kicsit, ebben az ügyben csak a felcsigázottság maradt.
Nem mintha túl sok időnk lett volna bármire, mert a fordító-szerkesztő-író az olyan népség, hogy ún. szabadság alatt, hétvégén is a hátralévő karakterek stresszelik, de legalább kiderült, hogy Dani az anyai meggyőződés ellenére igenis szereti a nyers citromot (lásd még: a kisfiú, aki megmenti a citromhéjat a komposzttól) és a malacokkal is szimpatizál, Tarhonyakártevő pedig annyira sokoldalú, hogy az már gömb. Most épp hozott magával egy kisebb birkányi gyapjút, hogy egyszemélyes manufaktúraként fonalat fonjon miközben (többek között) az élesztőszelídítésről beszél. És mikor az is kiderült, miért van annyira lenyűgözve a rengeteg csalánomtól, akkor hatalmas nagy bogarat tett a fülembe, maradjon egyelőre titok, kísérletezés hamarosan indul, sajnos nem tudtam neki egy fél kertnyit bezacskózni belőle.

Közben ennél nagyobb kukoricákat ettünk, de ezzel a példánnyal szeretnék nevezni a nanokertészeti versenybe.

A házzal kapcsolatban egyébként jól összezavartak, Lucia a képek és a leírások alapján sokkal rosszabbra számított, én meg ettől rájöttem, hogy most már tényleg nem tudom objektíven szemlélni az állapotokat, sőt, már arról sincs fogalmam, hol kezdődik az objektív skála, de talán mindegy is.
A látogatás egy másik igen érdekes, most már reprezentatív mintával (Süni és Dani) igazolt tanulsága pedig az volt, hogy a kisgyerekek automatikusan visszafelé simogatják a macskát, ám a közhiedelemmel ellentétben a macskákat ez olyan nagyon nem zavarja.

Az Elsők

Tiszteletét tette nálunk Süni.

Játszótér, vaskerék-tologatás, répaszüret és telefonon játszás egyaránt szerepelt a programban

És hozta az anyukáját meg az apukáját is, ezzel a Birtok történetében lezajlott az első valós cyberkertész-találkozó. A kutya- és macskatámadások közepette a látogatók egyúttal arról is élőben meggyőződhettek, hogy mennyire jól tudok fotózni ügyesen tudom lehagyni a képekről a ház jelentős részét uraló harctéri állapotokat. És kaptam hányás ízű, meg babapopsi-törlőkendő ízű, meg záptojás ízű, fika ízű és százlábú ízű Jelly Beant (ez utóbbiról nagymamám jut eszembe, aki azért nem szerette a whiskeyt, mert szerinte poloska ízű), a megkóstoláshoz még gyűjtöm a bátorságot. De nem kell aggódni, mert mindez szigorúan gluténmentes. 
Ahogy Süni mondaná: dulván jó délután volt, mi legalábbis nagyon élveztük.