9: Mert itt a tél

Furcsa reggel volt.

Alig bírtam széttekerni a kávéfőzőt. Ólmos szürke volt az ég. A madarak tavasziasan-veszettül csiviteltek. A müzlim sem olyan volt, mint szokott.

Nos, innen üzenem mindazoknak, akik kifejezetten szeretnek ezzel poénkodni, hogy még ha a zacskó nagyon hasonló is, a madáreleség rohadtul nem olyan, mint a müzli…

(A lazán kapcsolódó képen pedig az elvileg rezgés- és ütésálló fejjel bíró fakopáncs, aki miután teljes gőzzel nekirepült nyáron az ablaknak, még fél órán át ezzel a buta arccal építette újra a világát a verandakanapén…)

Fénymatek

Így az ötödik karácsony előtt már-már eljutottunk a hangulatvilágításig.

Lelki szemeimmel mindig is tökéletesen láttam, hogy alkatából fakadóan ez a veranda kifejezetten alkalmas akár a magazincsicsás ünnepi dekorhoz is. A barokkos túlzásokra mondjuk nem vágytam, de a hevenye fenyőágaknál kicsit szofisztikáltabb country style volt az elképzelés, amihez az én fejemben mindig is tündefények társultak. Idén beszereztük végre a kintre való pöttylámpásokat, és ezzel megkezdtük a (tavaly teljesen elmaradt) karácsonyhangulat növesztését, egyben remek téli funkciót találtunk a hajnalkafalnak. Bár utóbb kiderült, hogy egy kicsit túlméretes alap.

Műjégcsapsor

Megjegyzendő tanulság szöveges feladatba bújtatva: ha a 7,9 méteresnek jelzett fényfüzér leírásában olyan is található, hogy a csatlakozódugótól az első izzó távolsága 6 méter, az biz azt jelenti, hogy összesen 1,9 méternyi (amúgy tök jól kinéző) fényed lesz.

Fölöttem az özönvíz

Szem sem maradt szárazon.

Mint képregényhősnő álltam a lenyugvó nap fényében a tetőn, kezemben lángszóróval, a hajamat fújta a szél. Több év elméleti és egy elhúzott hónap gyakorlati rákészülés után elkészült végre az öt éve ideiglenesnek épült verandatető utódja, ami alatt jó ideje már csak ernyővel lehetett állni eső idején, ráadásul irgalmatlan ronda is volt alulról nézve a meghullámosodott-elszíneződött-halkan penészedő OSB-borítás, amelyből laponként egy-egy niagarás vízfüggöny ömlött alá hangosan.
De most felragadt végre az új, csiszolt-lazúrozott deszkák fölé a bitumenzsindely, nagyvonalúan már-már kezdtem elfeledni az egész sztorival járó összes szopást, beleszámolva azt is, hogy a falusi Szent Grál, a flex is a munka derekán adta meg magát. Rózsaszín és vízálló jövőkép lebegett előttem, és vártuk a mai esőt, amikor végre száraz verandán ücsörgök, és elfelejthetem az esőerősségi függvényben kialakuló beázási pontokhoz igazodó térrendezést.

Kb. 2 órán át kabrió veranda volt, aztán elkezdtek felpattanni az új deszkák

Az eső éjjel megérkezett, reggel kilépéskor pedig vízesés fogadott, durvább, mint eddig bármikor. Hívtuk ízibe a tetős srácot, hogy wtf. Fellétráztam ismét a tetőre. A tegnap felsárkányozott bitumenszőnyeg szigetelt, mint a jegesmedve, se luk, se felhólyagosodás. Scully és Mulder együtt nem tudtak úgy homlokot ráncolni az X-aktákban, mint mi.
És akkor más irányból is megnéztük az egész problémakört. Az igazi óbazmeg ezután jött. Korábban nem derülhetett ki, de gyakorlatilag a háztető palái alá megy be a víz, és ez folyik ki (az új szigetelés alatt) a verandatetős találkozásnál. Van a dologra megoldás: a tető teljes oldalát ugyanígy telibe kell bitumenezni. Ami legalább nem kerül kevésbe. Viszont kábé most azonnal kéne megcsinálni, időt húzni nincs értelme.
Értékeljétek nagyon, hogy képes voltam írni, eredetileg ez olyan posztnak indult, amiben csakis kicsillagozott szavak szerepeltek.

Egérút

Mágia és rejtély az elmegyógydában.

A nyárral menetrendszerűen megkezdődött a nomád fesztiválkempinges átjáróházba oltott őrültekháza-hangulat, a szokásos rengeteg melóval, plusz tonnányi befőznivalóval, csak idén még a vizsgára készülés is színezi a káoszt – és akkor még ott vannak az egerek is.

Ezt az egérproblémát sosem sikerült tökéletesen és végleg felszámolnunk. Hiába próbáltunk az égvilágon mindent, a kommunikációtól kezdve az összes létező humánus és gonosz csapdákig, hiába a tonnányi vakolás, gipszelés és luktömés, hiába van minden cucc üvegekben és vastag falú műanyag ládákban, ezek a kis tahók a legkisebb felvillanó rést is meglátják a pajzson, és azonnal a teljes retyerutyával érkeznek a jó ég se tudja honnan. Orbitális felelőtlenség például egy bontatlan, tetrapakba csomagolt paradicsompürét csak úgy, natúr kint hagyni a kamrapolcon, további védőburkok nélkül.

Panaszkodtunk erről a méhek gazdájának is, aki erre úgy kezdett vigyorogni, mintha nála lenne a bölcsek köve. És tényleg, azt mondta, hoz nekünk olyan csapdát, ami tuti, meg még higiénikus is, mert a megfogott egeret csak úgy ki kell ejteni a csipeszéből és kész, ráadásul jó esetben fél évig még ugyanaz a diódarab meg is marad csaliként.

Mint egy nagyobb iratcsipesz

És tényleg hozott, és ilyennel még valóban nem találkoztunk. Muszáj lesz szétszerelnem, hogy rájöjjek, hol van benne a rendszert működtető mágia, mert csakis az lehet. A stratégiája ugyanis az égvilágon semmiben nem különbözik a többi ismert egérfogási módszerrel. Csali betesz, egér jön, csatt. Ez viszont valamiért működik is, kis lelkifurdalással ugyan, mégis örömmel hallgattuk a sűrű csattogást, és beszereztünk két sajátot is hamar, felgyorsítandó a problémamegoldást.

Aztán este az ellenőrző körúton az egyik csapdának csak a hűlt helyét találtuk. Nagyobb körzetben is megnéztük, sehol semmi. Én már azt is elhittem, hogy az egerek ellopták, betolták a lukba tanulmányozási céllal vagy balesetvédelmi szemléltetőanyagnak. Mivel nálunk gyakran történnek megmagyarázhatatlan dolgok, arra számítottam, hogy a beszámolónk hallatán a méhesgazda is majd széttárja a karját, és ingatja a fejét, hogy ő biz ilyet még sose látott. Ehhez képest a reakciója a következő volt:
- Bazzeg, nem kötöttétek ki????? 

A hangsúlyból éreztem, hogy ez valami olyan alapvető amatőr hiba lehet, mint a megbilincselt fogolynak odaadni a kulcsot, jóvanna, majd legközelebb jobban figyelek, miért van egy kis luk is az egérfogón.
Az a kép viszont azóta se hagy nyugodni, hogy valahol a házban egy sebesülten is borzasztóan erős kisegér apró, szürke Bruce Willisként (igen, a fehér atlétatrikót is látom rajta) vonszolja maga után a lábára vagy farkára csattant csapdát, esetleg közben a többiek még ki is röhögik. Vagy ami még rosszabb, kollektív bosszút forralnak.

Patt felület

Hát most mostam fel!

Pontosan 30 nappal a betonozás után eljött a padló kiegyenlítésének az ideje - azaz egy hónapon belül másodszor rámoltuk ki a verandára a teljes konyhát és nappalit, és ismét rászoktunk az ablakon át közlekedésre. Sokat tanakodtunk közben a betonfesték színein, de első körben a padlopon volt a fontos, az felmosható, sima, erre vágytam már 3 éve, a szín majd ráér tavasszal. Annyira komolyan vettük, hogy itten nekünk most rendes padlónk lesz, hogy megvettük a Birtok első lábtörlőjét is.

Ember nem engedte, hogy kutyába töröljünk lábat, egy kevésbé karakteres darabot választottunk végül

Volt pár egyéb tényező, amitől a padlózás délutánján ember idegileg kissé instabil volt, úgyhogy mikor a felület háromnegyedénél elfogyott az elvileg bőven számolt anyag, durván idegessé vált a sziluettje. Szombat, délután negyed 6, nincs más esély, mint a 30+ kilométerre lévő városi áruház. Melósöltönyben kocsiba is szállt, a következő életjel pedig az volt felőle, hogy screenshotot követel tőlem az áruház nyitva tartásáról. Azt ugyanis sehol nem jelezték, hogy pont ezen a napon délután 4-től leltározni fognak. Emberem nem egy nagydarab alkat, de ha határozottban adja elő magát, akkor egyből 120 kilóssá válik (plusz virtuális harci kutya a lábánál), úgyhogy rövid úton bezavarta a biztonsági őrt az üzletvezetőért, azt bezavarta egy zsák anyagért, és az optimális ügyfélkapcsolatok jegyében végül úgy távozott, hogy ki sem kellett fizetni a cuccot. Azt viszont nem tudta elintézni, hogy a már meglévővel egy fészekből származó anyagot kapjon, így a végeredmény igencsak patchwork stílusú lett.

Márványosnak is mondhatnánk, de simán csak el lett baltázva

Ekkor döntöttünk úgy, hogy mégsem halogathatjuk azt a betonfestést, gyorsan kiválasztottuk a Dél-Dunántúlon csak bejge néven emlegetett árnyalatot, és optimistán megrendeltük. Gondolom senkit nem fog meglepni, hogy háromszor is a mi színünk nélkül érkezett a boltba a szállító. A festék helyett a hideg viszont időre érkezett, így SzembeGyurival visszacipelték a kandallót a verandáról a nappaliba, mondván, hogy majd padlófestéskor a minden mással együtt ezt is kipakoljuk újra. Mire beértek vele, Szent Dzsóndérre is esküdtek, hogy ezt innen többet ki nem szedik, találjak ki valami mást.

Hát akkor körbemaszkoljuk. A képen jól látszik a cipőtalpas rásegítés nyoma, még a beillesztés idejéből.

Mikor végre megérkezett a bejge, kiderült az is, hogy 5 liter helyett csak 4 jutott, de sebaj, az ötöt úgyis bőven számoltuk a két rétegre. Meg úgyis vettünk egy liter fehéret is, a mintáknak. Ember glettelt és csiszolt még pár folton, aztán nekiállt festeni.

Színkód: újszülött mókus (árnyalat: minden napszakban más)

Könnyen felvihető, jól fedő festék, ruganyos, matt felületet képez egy rétegben is, teljesen bele voltunk szeretve. Egészen másnap reggelig, amikor a hámlásfoltok feltűntek. Természetesen a négy liter a két rétegre mégsem volt elég, úgyhogy megerősítést csak a jobban igénybe vett részek kaptak. De tökmindegy, mert ott is eltűntek azóta kisebb darabok. Több ok is lehet: 1. még jobban huplimentesnek kell lennie az aljzatkiegyenlítőnek (konvex és konkáv irányban egyaránt) 2.még nem volt teljesen száraz a glett, amire ember ráfestett 3. egyáltalán nem szabadott volna padlófesték alá glettet kenni 4. Főkutyát el kell vinni pedikűröshöz, mert nyilvánvalóan nem az én tűsarkúm okozta a károkat. A patthelyzet valójában abból áll, hogy a nemtökéletesség ellenére is bejön nekünk ez a festett padló, de komolyabb javításokra, teljes újrafestésre tavaszig biztos nem vesszük rá magunkat. Viszont van még egy liter fehér festék, amivel ráérős téli estéken megcsinálhatjuk az ápoléseltakar virágszőnyeget. És már nem kérdés, hogy majd a veranda is padlófestékkel lesz civilizáltabbá varázsolva. További jó hír, hogy egy padlólappal vagy hajópadlóval ellentétben itt nagyjából annyiszor gondolhatjuk meg magunkat, ahányszor tetszik, öt liter betonfesték ebből a márkából 5-7 ezer forint.

Majd a dezájnba építjük

Hiátusok ide vagy oda, azóta én hihetetlenül boldogan takarítok, és a tragikus hangvételű, nagymamáktól és iskolai takarítónéniktől egyaránt sűrűn hallott "most mostam fel" csak az agyamban jár, és én ki nem ejteném a számon, mert már-már függőségi szinten élvezem, hogy a 8 saras állatláb, meg a 2 (+X) saras humán bakancs nyomait napjában többször is feltakaríthatom, mert végre látszik a takarítás eredménye. Ha netán krónikus házitündérkévé fajulnék, aki még a vizet is kimossa, emlékezzetek majd, hogy itt kezdődött.

Esküvői szezon

Hetedhét határra szóló, már-már orgiás lakodalmat csaptak a körülmények, és a bulizásuk épp csak annyira féktelen, hogy nagyjából minden tevékenységünket akadályozzák, ráadásul a násznak köszönhetően szaporodnak is, mint a nyulak. 

Leginkább a birsalmasajthoz tudnám hasonlítani az elmúlt időszakot, amennyiben sűrű, nagy erőkkel folyamatos mozgásban kell tartani amíg készül, különben lávaforrón köpköd, beterít mindent és megéget, és mikor fellélegeznél, hogy vége, akkor kiderül, hogy van még egy adag, ami főzésre vár. A végeredmény meg úgy eltűnik, mintha sose lett volna. Na, ezzel végre arra is rájöttem, hogy biztos azért kellett nekem életemben először pont most birsalmasajtot csinálni, hogy ezt a csodásan szimbolikus párhuzamot leírhassam.

Voltak egyébként figyelmeztető jelek, fel is tűntek, csak értelmezni nem tudtam őket rendesen. Az egész a sütővel kezdődött, Tarhonyakártevőék látogatásakor bosszankodtam először, hogy a mindig bevált pite erősen alulexponált lett, biztos elbaltáztam valamit, de végül kiderült, hogy a hiba a hőfokszabályozóban van. Garanciapapírok és távolságok okán hónapokig húzódott a szerelés kérdése, majd a végül megérkező szerelő kijelentette, hogy ilyen hiba nem létezhet. Hagytam neki egy kis időt, hogy magától rájöjjön: de, létezik. Persze honnan is tudhatta volna, hogy nálam minden probléma egyből X-aktás?

A sütő felől tehát belemerülhettem volna végre az almáspite illatú boldog őszi napok nyugodt lebegésébe, de ehhez a magazinos idillhez túl sok volt a munkaügyi tennivaló, miközben a házat is igyekeztünk lakhatóbbá tenni, és a rengeteg konzerválandó zöldség-gyümölcs mellett számtalan, egymás sarkát taposó apróság is stresszesített még, kósza áramkimaradásokkal, családi eseményekkel tarkítva. Próbáltam megoldani a helyzetet, de csomó időt elvittek az időtágítással kapcsolatos sikertelen kísérletek, és az öntöbbszörözésből is csak enyhe skizofrénia lett,és akkor újabb körülmények ültek lakodárét.

Ember hirtelen nélkülözhetetlenné vált a munkahelyén, ami többek között azzal jár, hogy szabadnapja sincs, de legalább mindig sötétedés után ér haza, így a sok köbméter (egyébként is késve érkezett) tűzifát még mindig nem bántotta a láncfűrész, és a kertben is csak annyi téliesítés történt, hogy két karóval kijelöltük, mennyire legyen jövőre kétszer nagyobb a vetemény. Mondjuk a paradicsomok, paprikák, uborkák és sárgadinnyék még mindig vígan érnek, ők nem panaszkodnak a késlekedésre. Illetve a veranda is téliesítve van, két kályha kint várja a hideget.

Nekem viszont annyi hasznom származik ember nélkülözhetetlenségéből, hogy nincs oka és ideje azon nyígni, hogy elloptam a laptopját. Az enyém ugyanis a munka dandárjának derekán megdöglött, pontosabban szólva nagyon hangos halálhörgéssel ellenzi már a bekapcsolást is. Röpke két hónappal azt követően, hogy az asztali gép is örök sztrájkba lépett. Gyorsan számba vettem, hogy mennyi nélkülözhetetlen ésvagy pótolhatatlan cucc van a vinyókon, igyekeztem nem pánikba esni, és azzal nyugtattam magam, hogy az ott pihenő fotók helyett talán van a telefonomon is pár használható, amin meg tudom itt mutatni a haladás fázisait. Na és ekkor mondta azt a telefonom is, hogy kakukk, egész pontosan 2 perc 43 másodperc beszélgetést bír köldökzsinór nélkül, falhoz kötve meg hülyeségeket csinál. Hogy beázó tetőket és csak lejtőn induló autókat ne is említsek. Megoldható dolgok ezek mind, csak időzítést és mennyiséget is összeadva kezdem magam úgy érezni, mint egy speciális kommandó, aminek minden percben minden létező felmerülő eshetőségre felkészülten és rugalmasan kell azonnal reagálnia.

Összességében és tulajdonképpen egyébként kösz, jól vagyunk. Tényleg. Ráadásul fehérek a falak, sima a padló, és élvezem a takarítást. Mondjuk jó lenne elvégezni valami időgazdálkodási kurzust, csak épp nincs rá időm. Emiatt a zseniális időbankos ötletemet sem tudtam még tökélyre fejleszteni.

Csak a tisztesség kedvéért előástam pár fotót

Lesznek majd jobbak is, úgyis mindjárt újra szétbombázzuk a helyet

A fentiek figyelembe vételével tehát elnézést mindenkitől, akinek nem írtam, meg azoktól is, akiknek igen, csak hülyeségeket. Bízom benne, hogy a körülmények lassan belefáradnak a hepajozásba.

Legatyásodva

Haute couture, terepítőprogrammal.

Megadta magát a legutolsó vékonyabb, a mezőnyt tekintve még vállalhatónak nevezhető nadrágom is. Alattomosan tette, egy hangosabb reccsenésre sem méltatott, ember szólt a nádasban, hogy kilátszik a farzsebemből a seggem. Úgyhogy nem halogathattam tovább, egyébként is már egy hete álltak az asztalon a könnyű kis thai anyagok, a varrási szándék érett egy ideje. A piros viszont így nyári fényben jujpirosnak, a sárga jajsárgának, a kék meg túl unalmasnak tűnt, és kombinációban sem tetszett. Időközben a romantika is kiveszett belőlem, az ábrándos pasztellek és virágminták helyébe hippi lustaság tolakodott, szóval egy zacskó fekete festék mellett megálmodtam a Laza Darázs elnevezésű, fekete-élénksárga csíkos-foltos lounge-kollekció első darabját.

Alapja a közönséges sárgagatyó (pantalus crocinus transparicus vulgaris)

Csak nem számoltam a Ruhamágiával. Életemben többször is eldöntöttem már, hogy kis újdonságot csempészek a zöld változatos árnyalataiban játszó desszantos ruhatáramba, és mindig sikerült is egy tényleg új terepszínt találnom, vagy egy valóban új szabású zsebbel rendelkező cuccal hazaállítanom. Ennek mondjuk megvan az a felbecsülhetetlen értékű előnye, hogy sötétben, csukott szemmel, tükör nélkül is öltözködhetek, mert színben biztosan bármi passzol bármihez. Viszont míg az elmúlt években én ruhabolt közelében sem jártam, a Ruhamágia kihasználta az időt, és brutálissá erősödött. Hosszú szoknyából még nem képes rövidnadrágot csinálni (illetve még nem adtam rá esélyt, hogy kiderüljön), de tereprendezni nagyon tud: a sárga anyagból a fekete festékkel és némi csomózással sikerült egy pont ugyanolyan terepzöld nadrágot varázsolnia, mint amilyen az előző ezer katonai gatyám volt, pont csak annyira megfoltosítva, hogy legalább újnak se tűnjön. Bezzeg a kezem az fekete.

Falura jó lesz, legalább nem szakadt

A Guccinak üzenem, hogy azért ne röhögjön a markába, a Birtoque Batique Boutique™ nem adja fel.

Rubrum, nigrum, irgum, burgum

Kedves háziasszonyok, ma főleg a ribizli, a logika és a kommunikáció kölcsönhatásáról fogok mesélni.

Ribizlivel csak úgy spontán is elég sok időt el lehet cseszni. A szedés viszonylag gyorsabban megy, mint a kaméleonszürethez hasonlító borsó esetében, de aztán jön a feldolgozás kérdése. Ha kivesszük a képletből a csakis szar viccekben szereplő ribizlihámozást, illetve a szemek egyenkénti becsomagolását, még akkor is rengeteg lehetőség marad. Én az igazi nehezített pályát választottam.

Közben alapfokú cicasebészetből is diplomáztam, már jól van

Szedtem sok vöröset is, feketét is, és úgy terveztem, hogy készül majd egy adag Stendhal-lekvár is, de mindehhez először is külön-külön kell a két árnyalatot felfőzni, aztán szitán átnyomkodni. Mert a finnyás népség ugye nem eszi a magost.

Ribes negrum, piruló testvére a Ribes rubrum

Késő délután, mire már én is úgy néztem ki, mint akin áthajtott egy szártépő, nagy sóhajjal emberre bíztam a súlyos magpüré komposztra szállítmányozását, tragikus hangvételben hozzátéve, hogy mennyivel több lekvár lehetne, ha ezt nem kéne kidobni. Ezen a ponton két percig néztünk farkasszemet, mint a westernhősök a délibábosan remegő levegőjű forróságban, aztán ember torkot köszörült, és halkan megkérdezte, hogy ugyan csak nem miatta passzíroztam át a cuccot? Mert ő szereti magosan, de gondolta, biztos van rá okom, hogy az elmúlt két évben is passzírozással múlattam az időt.

Csak a drámai hangulat fokozásának kedvéért

A családon belüli erőszak kiteljesedését a polgármester telefonhívása akadályozta meg, megígérte ugyanis korábban, hogy majd ha az anyukája fokhagymát fon, akkor átmehetek hozzájuk workshopra. Gyorsan megtanultam hát a kedves asszonytól a rozmaringos fonást meg pár egyéb trükköt,

Kaptam tőle gömbölyű cukkinit is, a fonásról meg van videó

de ezzel elment annyira az idő, hogy a lekvárfőzés mára maradjon, és ugye nem került kidobásra a húsban, héjban és magban is gazdag maradék. Tehát a sima lekvárok elkészítése után (most figyelj, ilyet tuti nem csináltál még) egy kevés átpasszírozott léhez visszatettem egy kevés magot. Érzed a súlyát, ugye? Ezt a mozzanatott többen is nagyon erősnek értékelték, de szerintem még így is logikusabb lépés volt, mint amit ember szerint kellett volna tennem. Ő azt javasolta, szedjek még ribizlit, és az egész szemekhez tegyem hozzá a magos masszát is. Sokára állt csak össze neki, hogy ez magtelítettség szempontjából durva túlkompenzáció. Ellenben ribizli még mindig sok van a britán bokrain, szóval ugyanezt a kört eljátszhatom újra akár fűszeres verziókkal is.

Rakott krumpli

Nem kell aggódni, nem leszek gasztroblog.

Az úgy indult, hogy kitaláltam mára a rakott krumplit, és embert átküldtem Szembéékhez tojásért. Jön vissza, hogy SzembeJulinak is megtetszett az ötlet, de mire munkából hazaér, már mindig késő nekiállni, mi lenne, ha dupla adagot csinálnék? Mondom, semmi gond, a dupla adag nem dupla meló, szóltam a británnak is, hogy halassza holnapra az indiai lencselevest, 4 körül kaja.
Megfőztem a krumplit, a tojást, előszedtem a két tálat, de a főtt tojások egyike szaglott. Hogy fel ne bomoljon a kényes tojás-krumpli-kolbász-egyensúly, inkább az utolsó két tojást is odatettem főzni. A tökéletes tojásmennyiséggel felszerelkezve aztán kábé félútig jutottam a rakásban, amikor nagyon gyanús kezdett lenni, hogy ennyi krumpli biz mégsem lesz elég. Közelített közben a határidő is, éhes hordák meg ritkán türelmesek, de más megoldás híján bátran feltettem még három krumplit főni. Kis idő múlva a hangok hiányára figyeltem fel, meg a moccanatlan vízfelszínre.
Igen, kifogyott a gáz. Addigra viszont már úgyis majdnem teljesen megfőtt a második adag krumpli, gondoltam sebaj, a maradék munkát majd elvégzi a sütő. Be is pakoltam hát, mint aki jól végezte dolgát, és akkor elment az áram. Ennyit arról, hogy ez a világ legegyszerűbb kajája.
Igazán szép lett volna a sztorit azzal megkoronázni, hogy a végén oda is égetem az egészet, de az már tényleg nem lett volna hihető, másrészt meg ne akarjátok megtudni, milyenek a körülöttem élő férfiak, amikor éhesek. Viszont ha már témánál vagyunk, akkor megmutatom a krumpliföldünk jelenlegi állapotát.

Előtérben lilahagyma, krumpli jobbra meg hátul, mögötte lucernacsík, majd kukoricás

Szalmakrumpli... bocs. Viszont aki még nem nézte meg Ruth nénit, az sürgősen tegye meg.

Lecsómérés

Kerti híradónk mai adásában beszámolunk a véletlenül felfedezett üvegház-hatásról, a sportrovatban pedig ismertetjük a paradicsomverseny állását.


Tudomány: Véletlen felfedezés rengette meg a kertész-társadalmat. Kimutatható, hogy a levágott plasztikpalack konyhaablakba téve tripla üvegházhatással hihetetlen tempójú növekedésre bírja a növényeket, érdemes lehet tehát a jövőben így nevelni a palántákat. A Birtok kísérleti laboratóriumában március elején mintegy 13 különböző paprika került elszórásra, mikor kiderült, hogy épp csak sima, hagyományos sárga nincs köztük, és a joghurtos bödönök is elfogytak. 3 héttel az első vetés után kerültek vizespalackos földbe a TV-magok, az eredményekben megmutatkozó különbség pedig igen jól látható: a 3 héttel fiatalabb a nagyobb.

Hiába állnak egymás mellett, a kicsikben nem támadt fel a versenyszellem

Sport: A paradicsomverseny is igen érdekesen alakul. A 16 indulóból mindössze 4 maradt versenyben a turbóparadicsomok közül, ezek viszont behozhatatlan előnyre tettek szert.

Az óriás mindössze 1 hónappal idősebb a szabad szemmel alig látható, kissé színehagyott apróknál

Könnyűbú(l)vár: Mindenki sajnálhatja, hogy ember csak kicsit ügyetlen és nem nagyon, különben cifra fotósorozattal lehetett volna illusztrálni, amint a röhögéstől zokogó SzembeGyuri alpinkötélen leereszti a kútba a falmászó beülőbe öltözött babfuttató ezermestert, hogy az kiemelhesse tíz méter mélyről a pont ugyanilyen hosszú, beesett műanyag csövet. De végül sokkal unalmasabban halászta ki, majd rendesen installálta a búvárszivattyút, és most boldogan öntöz fent a veteményben (50 méter távolság, összesen majdnem 20 méter szintkülönbség).

Végül tőzsde: a hullámos papagáj indexében nem okozott jelentősebb esést, hogy a főváros egyes szaküzleteiben akciósan mindössze 2900 forintért kínálják a madarakat. Oknyomozó csapatunk még nem tudta kideríteni, hogy egyébként mi kerül 4-5000 forintba egy ilyen madáron.

Aranyalma, aranyélet

A spanyolok lassan meggondolhatnák, hogy szervezzenek-e ide is Tomatina fesztivált.

Jöjjön először szemünk fénye, dédelgetett büszkeségünk, az igazi aranyalma, melynek különlegességét az adja, hogy idén a máskor dúsan termő almafa inkább a pihenést választotta, és egy, azaz egyetlen almát volt hajlandó hozni. De az legalább szép és nagy.

Amíg a felhasználási lehetőségeken töprengünk, addig még marad a helyén.

A taljánul aranyalmára puccosított paradicsomok viszont idén is túlteljesítették a tervet, nem csak nálunk, de Szembééknél és a británnál is. Fürtös, koktél, hosszúkás, kicsi, nagy, sárga, amit csak akarsz (jövőre még furcsább színekkel is szeretnék próbálkozni). SzembeJuli 33 üveg, 40 fokban befőzött paradicsomlé után érthető okokból kissé elvesztette a lendületét, így inkább nekünk ajánlotta a maradék rengeteget, tehát kikerülhetetlen volt, hogy életemben először paradicsomlevet tegyek el. Eddig csak egy kiskori trauma hátráltatott benne, egyszer ugyanis arra ébredtem, hogy vérvörösek körülöttem a falak, anyám meg elborult tekintettel izzad és káromkodik és darál valami szintén vöröset, ami fröcsög. Viszonylag nehezen tudott később megnyugtatni, hogy mindez csak azért van, mert rendkívül olcsón tudott 100 kiló paradicsomot megvenni (azt nem is akarom tudni, hogy ezt hogy sikerült hazacipelnie majd elhelyeznie a 20 négyzetméteres szükséglakásban). Na de most volt a feladathoz szabad tér, kaptunk hozzá passzírozót meg hatalmas kondért is, már csak a kánikulát kellett kicselezni. Felkeltünk tehát hajnal hatkor, flottul haladt minden, a kevergetési fázisra pedig a rutinos Szembéék is átjöttek, nyilván látszott, hogy ember nem elég jól forgatja a fakanalat a tűzrakónál. Jól is jött a segítség, mert így míg SzembeGyuri profin kevert, én nekiállhattam kimosni a lének szánt üvegeket, ember meg nekiállhatott leslagozni a verandáról az eltévedt paradicsomrészeket. A veranda szélén álló csap ekkor döntött úgy, hogy látványosan elromlik: ahelyett, hogy eldugult volna, virtuóz szökőkúttá változott, nulla tekintettel a közelben állomásozó laptopra és az aszalni kitett paradicsomokra. A helyzet több szempontból is gyors reagálást igényelt, mivel a bazi nagy kondért nem lehetett csak úgy lekapni a tűzről, a víz elzárásához a legkisebbnek (nekem) le kellett másznia az aknába, viszont elzárt vízzel sem maradhattunk, mert akkor mi lesz a mosogatás alatt álló palackokkal, amibe be kéne tenni még forrón a lehetőség szerint nem odaégetett paradicsomlevet. És ekkor még csak 8 óra volt, a csap pedig közben vidáman, szivárványosan, széles sugárban ontotta a vizet. Epilógus: mindezt összesen 8 liter paradicsomléért. De legalább nem ejtettem le a teli üvegeket a kőre, míg a kertből a dunsztba cipeltem őket egyetlen tálcán.
Ehhez képest a paradicsomaszalás nyilvánvalóan gyerekjáték, már ha leszámítjuk a magozós előkészületeket. De ha van paradicsom, só, hatalmas ablaktábla és temérdek napenergia, hülye lennék nem csinálni (akit érdekel, egy kosár paradicsom pont egy ablaktáblára elég, nálunk ezek a mértékegységek). Ám az egyszerűséggel kapcsolatos alapvetés pont olyan könnyelműségre csábított, mint a Trabant kitűnő útfekvése és kifogástalan gyorsulása, és az első adagnál úgy gondoltam, önálló elképzeléseim is lehetnek, például hogy nem szárítom őket teljesen múmiára. Hát pedig kellett volna, mert így hajlamosak lettek igen hamar fehér borostát növeszteni, úgyhogy a második körre abban maradtam magammal, hogy képzeljük el egy testépítő gumimaci textúráját és flexibilitását, és pont úgy lesz jó.
Kontrollcsoport híján az sajnos nem derülhetett ki, hogy a paradicsom alatt alvó macska milyen irányban befolyásolja az aszalvány minőségét (ha egyáltalán), úgyhogy három háztartás alapján csak annyi következtetést tudunk levonni, hogy a száradó paradicsom vonzza a macskákat.

Nem mind padló, ami padló

Idegesítő és igencsak tanulságos történet odafigyelésről és hajópadlóról.

Még mindig nem tudom eldönteni, hogy az egész földkerekségen tényleg csak mi vagyunk ennyire balfaszok, vagy más is járt már így, de túlzásnak tartotta megosztani ezt a neten keresztül a nagyvilággal, mindenesetre ha más ezt már leírta volna, mi talán nem szaladunk bele.
Én most azért is leírom, egyrészt mert ezáltal is csökken a gutaütés kockázata, másrészt mert mikor építkezés előtt álló barátnőm meghallotta a sztorit, belesápadt, hogy aztakurvaéletbe, mikre kell odafigyelni, amit nem is gondolna.
Megegyezés szerint férfimunka, tehát ember dolga az építőanyagokkal foglalkozni: utánanézni, kiszámolni, beszerezni, megrendelni. Utoljára nagyjából három hónapja beszéltünk a helyi a tüzéppel, akiktől eddig is mindent rendeltünk, kértünk ezt-azt meg 30 négyzetméter hajópadlót, és ők hoztak is ezt-azt, meg 30 négyzetméter hajópadlót.
Az akklimatizálódást, alápárnafázást és szigetelést követően ember tegnap izgatottan elkezdte letenni a deszkákat, még örvendezett is, hogy egész haladós meló. 4-5 csíkot letett, amikor szólt, hogy nézzem meg, meg próbajárjak rajta. Bementem, jártam, pöpec volt, mert sehol nem nyikorgott vagy mozgott, de nagjából annyira volt kényelmes járni rajta, mint egy százéves kikötői deszkamólón. Olyan vályúk vannak a pallók között, amiből malacot lehet etetni. Egyből elszállt az agyam, hogy 1. én ezt takarítani nem fogom 2. járni se vagyok hajlandó rajta 3. ezt a csiszolás nem fogja soha rendes padlóvá varázsolni 4. és emberemnek hogy nem tűnt fel, hogy ez így nem normális?
Gyorsan leállítottam a projektet, és kezdődött az utóbb okoskodás. Mert ha az ember azért túrja fel a netet, hogy hogyan kell lerakni szépen és jól a hajópadlót, millió korrekt találatot kap illesztésekről, hornyokról, csiszolásról és vikszolásról, de explicit egyik se említi, hogy te hülye állat, azért, mert hajópadló a neve, nem mind való padlóra, hacsak nem akarsz nagyot szívni. Ha viszont felhorgad benne a gyanú, hogy többféle felhasználású hajópadlók létezhetnek, és arra keres rá, akkor ha nem is arcba ugróan, de kiderül az igazság.
Mert van ám külön JÁRÓ hajópadló, a simára gyalult, ami egyenletes felületté áll össze, meg van a fózolt, azaz széleknél szépen leélezett hajópadló, ami inkább a lambériához hasonlít, és inkább falra való, mert ugyan jó az padlóra is, de csak akkor, ha van egy takarítónőd, akivel nagyon ki akarsz cseszni.
Tessék, elmondtam, lehet röhögni, lehet megkérdezni, hogy a tüzépen miért nem kérdezték, hogy járni akarunk-e rajta, bármi kérdést fel lehet tenni, nem fogok tudni rá válaszolni. Hétfőn kiderül, hogy a csomagból kibontott, de egyébként érintetlen szálakat ki tudják-e nekünk cserélni JÁRÁSRA való hajópadlóra.

UPDATE
Na szóval ez NEM járásra való hajópadló

Származási hely: Birtokos eset

Származási hely: Birtokos eset