Jöjjön a fény!

Az idei évemet egyetlen nagyon egyszerű képen lehetne összefoglalni: sírva horgolok.

Na most engem bátran el lehet úgy képzelni, mint aki lépten-nyomon (traktoron, lóháton, földúton, háztetőn, szükség esetén fejlámpával) horgol, de olyannak nemigen, mint aki lépten-nyomon sírva fakad. Alapvetően nem vagyok az a könnyen megríkatható alkat, de ez után az év után már ebben sem vagyok biztos, mint ahogy annyi minden másban sem.

A maradóknak a halál ésvagy következményei mindig nehezen bevehető kanyar. Így vagy úgy, de felkavaró, fájó, sebző, kiüresítő sötét mélységbe taszító dolog. Akkor is, ha számítasz rá, akkor is, ha némileg felkészülhetsz rá, akkor is, ha nem várnád. De amikor öt hónapon belül már a negyediket kell feldolgoznod, az valami olyan szürreális élményszint, hogy szavaid rég nincsenek rá, cserébe olyan meglepő és letaglózó érzelmekkel futsz össze az egyre szűkülő sikátorokban, hogy inkább csak hagyod magad megtámadni, sőt, önként le is fekszel a földre, védekezés és menekülés úgysem ér semmit. És akkor az élet szálairól még nem is meséltem.

Jó esetben találsz magadnak valami elfoglaltságot, amit remekül lehet tompa katatóniában is végezni, nálam ez a horgolás.


Sok kilométer fonalat hurkoltam 2015-ben.

Úgyhogy ideje, hogy forduljon a Nap, égjen a Yule-tuskó, szülessen a Fény, aztán majd lesz valami. Ha más nem, az biztos, hogy hosszabbak lesznek a nappalok. A horgolás maradhat.

Gyökerek

Majdnem lett karácsonyfánk.

Volt olyan év, hogy egyáltalán nem volt, megtörtént, hogy a hajnalkafalra gallyaztam és díszítettem kétdimenziós fenyőt, és olyan is előfordult, hogy földlabdásat vettünk, amit aztán kiültettünk. Ebből volt, ami megmaradt, volt, ami nem.
Idén ember kitalálta, hogy a fenyős barátunknál vannak nagyon gyerek nordmannok, kiásunk egy szimpatikus példányt, dézsázzuk, aztán majd később mehet ő is a kertbe.
Vittük az ásót meg a nejlont, és a tejszínsűrű ködben kiválasztottuk a megfelelő méretet, ami majd jól elfér a nappali hátsó ablakmélyedésében. A barátunk ekkor még csak visszafogottan vigyorgott, aztán mikor kézbe került az ásó, mondta, hogy vákicsit. És finoman adagolva előadta a kezelési útmutatót.
Bazi nagy körben kezdj el ásni. De sekélyen ám, nehogy a felső oldalgyökerek megsebesüljenek. Megvan? Jó. Akkor most áss lefelé, de régészekhez illő óvatossággal, mert ha a szívgyökér sérül, akkor ennek a fenyőnek annyi. Ja, azt mondtam, hogy a karógyökér legalább olyan hosszú, mint amilyen magas a fa? De inkább hosszabb.


Mire ember combközépig a gödörben már egy kisebb kutat kiásott a 40 centis fa körül (természetesen nagyon-nagyon óvatosan), addigra fejben háromszor újraterveztem a karácsonyi dekort, egyértelmű volt, hogy nincs akkora dézsa, amibe ezt érdemes vagy ésszerű lenne beletenni.
Vagyis maradjunk annyiban, hogy a mai program mindössze egy fenyő átültetése volt.
Megyek, megnézem, idén mit tudok összehozni fenyőgallyakból.

A rénnek köszönhetően

Mégsem vártam ki a tavaszt.

Skandináv minimál, sálas szarvassal

Punkosabb hangok

Bővült a Spice Girls.

Ezzel már régebb óta tartoztam: két új lány csatlakozott a subabandához jó pár hete, zökkenőmentesen beilleszkedtek.

Tudom, hogy úgyis csak én tudom megkülönböztetni őket

A jellegzetes retrófrizurások idei jerkék, szóval ha tőlük még nem lesznek tavasszal kisbarik, az talán nem is olyan nagy baj, de mivel a lehetőség megvan rá, már 6 anyás lesz a 2016-os barilottó (jut eszembe, a minap, mikor kéknyelv ellen oltottam őket, a tavalyi elsőszülő gyanúsan nagy hasat villantott, figyelek).
Egyébként állítólag rackát szállítani nem is csomagtartóban, hanem forgalomból kivont autóval, papírok nélküli, külföldi utánfutóval és karantén idején a legnagyobb buli, nem tudom, nekem csak úgy mesélték...

Banya nélkül

Mert nekem is jár a játszás.

Nem vagyok én túl jó ezekben az adventi dolgokban, de valamiért mégis erőltetem. A családom se túl jó benne, anyám például januárban szólt, hogy hát van neki ikeás, már ezer éve nem kapható sablonja. Most november végén véletlenül időben újra eszébe jutott, és pár napja oda is adta. A szomszéd lány meg kicsit túltolta tegnap a tésztamennyiséget, és megdobott egy gombóccal. Evidens volt hát, hogy akkor most életemben először itten mézeskalács házikó fog készülni, ha törik, ha szakad.

Színest, drazsést majd jövőre

Persze tört és szakadt is, a macska először felzabálta a fél tetőt (szerencsére még nyersen), aztán nekiállt helyenként széttörni (nem a macska, hanem a ház), de ezt Pattex segítségével orvosoltam, úgyhogy most már garantáltan nem ehető (bár nem vagyok benne biztos, hogy Centi nem fogja szétrágcsálni hamarosan), aztán a rézmozsárban tört savanyúcukor nem mutatott igazán hajlandóságot a sütőben az olvadásra (ólomüveg ablak nélkül pont ugyanígy nézne ki egyébként), de összességében amúgy egészen meditatív móka volt.
Most várom, hogy a mécsesektől fog szétégni hamarabb, vagy a mécsesek cseréjekor én fogom előbb összetörni egy laza mozdulattal.

Időzavarban

Az ajtón még mindig a tavaszi dísz van.

Persze hogy baris

Elkezdtem már tervezni az őszit, de közben megjött a tél.
Lehet, hogy megpróbálom inkább észrevétlenül kivárni a következő tavaszt.

A Napfény színe

Pedig sokan megesküdtek volna rá, hogy máglyán fogja végezni.

A szétnyitható, politúrozott felületű szocreál asztal kezdettől fogva a ház tartozéka volt. Én pedig kezdettől fogva gyűlölve utáltam, mert funkcionálisan hiába megfelelő darab, ha – napszaktól függően változó mértékű – neurózisba esem, akárhányszor csak ránézek.

Annyira randa volt, hogy sose csináltam róla saját fotót, ezt úgy loptam a netről

Tehettem volna rá persze terítőt, de attól meg a depresszió kerülget, hát kinek hiányzik az?* Még az sem javított a renoméján, mikor a hasa alá tekintve kiderült: a Bubiv remeke a Napfény fantázianevet kapta a gyárban.

Poliészteres lábazat, nitrólakkos felületkezelés

Eljött az a pont, hogy lefestem, ennél bármilyen szín csak jobb lehet; még a ragadós, és a matt kivitelben is fényesnek tűnő zománcfestékkel is hajlandó voltam érte kicsit megbarátkozni.

Az ’50-es és ’60-as éveket rengeteg mindenért lehet becsmérelni, dizájnvonalon is több kötetre rúg a bűnök száma. Én most leginkább azon háborogtam, hogy kikevertem egy tökéletes Északi Mentazselé™ árnyalatot, ami a felületre kenődve szinte azonnal Hiteles Kredencszínn险® változott…
Szelídítettem még kicsit rajta, most fényviszonyoktól függően a Fázós Kékróka™ és a Januári Alga™ között mozog, középszürke lábakkal (lehetetlen színhelyesen fotózni), szeretem.

Igazam volt, még Kredencszínűen is jobb lenne az eredetinél.

A piros sarokban felkészül a hőlégfúvó, jönnek az ajtók és keretek.

*Igen, tudom, hogy – főleg a textilfélékhez való amúgy szerelmes viszonyulásom tükrében – nem normális a szőnyeg/függöny/terítő fóbiám.**
**Pszichológus olvasóknak: nem, nem akarok beszélni róla.

Csak úgy

Mert ez a november időjárásilag és giccsfaktorban mindent visz.

Bírom az olyan hétköznapokat, amik arról szólnak például, hogy a szomszéd faluban a holland asszonnyal elvisszük megsétáltatni a lovakat, majd a teraszon pálinkával a kezünkben nézzük előttünk a szivárványt, mögöttünk a rózsaszín-lila-vörös felhőket (bónusz: egy macska/öl, két hókutya, pulykakotyogás, tehénbőgés, baribégetés).

Csakazértis giccsbe hajlunk

Meg az olyanokat, amikor az a napi program, hogy reggel beoltom a kisbarikat (egyesek szerint ez mutatja, hogy már igazi paraszt vagyok, pedig nem, amíg nem foggal herélek), aztán nekimegyünk az erdőnek, és közben nem kell kicsörlőzni egy dágványból se a kocsit, és a bambik is a KRESZ szerint közlekednek, és aztán napos melegben szedünk sok gombát meg rengeteg kökényt, aztán még hőlégfúvok egy keveset, míg ember kombinált bari- és kocsibeállót épít, és miután besötétedik, idilli egyetértésben css-t és html-t baszkurálunk. A csak a látvány kedvéért begyújtott kandalló mellett.
 Majd elolvasom magamnak sokszor ezt a posztot, miután hétvégén megjön a tél.

Eltörött

Nem a mécses, hanem a gereblye.

A rossz dolog ebben az, hogy nem tudunk gereblyézni.
A jó dolog ebben az, hogy hosszú évek után végre macskabiztos magasságban és pozícióban tudhatjuk a két szem normális boros- és pálinkáspoharunkat.

Mi a polc alatt tartjuk a gereblyét, jóvan?

Azt még nem döntöttem el, hogy a munka, vagy a munkanélküliség vezet az alkoholizmusba, de a szerszámokhoz biztos köze van.

Szórakoztató center

Nem tudom, volt-e róla valaha szó, de nincs tévénk. 

Mióta itt élünk, egyáltalán nincs, készülékünk pedig sosem volt, korábban egy TV-kártya segítségével, monitoron nem néztük azt a 69 csatornát. Engem a tévéműsorok idegesítenek, embernek meg nem hiányoznak, úgyhogy nem volt mit foglalkozni a kérdéssel.

Mert hát van nekem saját NatGeóm

De most úgy alakult, hogy akartak nekünk adni egy tökéletes, lapos, nagyképernyős TV-t.
Mivel azért zenét hallgatunk és filmeket nézünk, ember eltöprengett, hogy végül is egy chrome casttal nem lenne hülyeség a dolog (ez egy olyan cucc, amivel telefonról és laptopról is a TV-re lehet lőni a nézni/hallgatni valót). Alapos lélek lévén felmérte a készülék leendő környezetét is, és küldött egy linket egy megfelelőnek ítélt, szükséges fali konzolról is. Még mielőtt vályogba süllyeszthető, egérálló hangrendszert is keresett volna, gyorsan összeadtam, hogy 30 rugó túl sok költség egy olyan ajándék TV-ért, amit alapvetően sosem akartunk. Úgyhogy egyből ki is találtuk, hogy ezek helyett inkább kézi csörlőt meg hőlégfúvót kéne vennünk. Hát tehetünk róla, hogy minket ez jobban szórakoztat?

Rejtvény

Nem az a kérdés, hogy mi ez.

Hanem hogy miért?

Történelem.zip

Betekintést engedve a rurális vizuális kultúra markáns segédanyagába is.

Ugyanabban a dobozban porosodtak együtt a padláson

Meg a bárányfelhők

Bérletet nyertünk a Vidámparkba, de láthatóan csak a hullám- és a szellemvasútra érvényes.

Késő tavasz óta mindkettőnk oldaláról erősen terheltek vagyunk családilag, kapjuk bőven az említett vasutakkal együtt járó hirtelen lejtmeneteket, váratlan sikolyokat, esetenként gyomorforgató csavarokat. A kör még vagy nem ért véget, vagy már több kör óta nem szállhattunk ki, de talán mindegy is.

Nem szoktam és nem is szeretek ilyenekről írni, egyrészt mert nem akarom, hogy panaszkodásnak hasson (márpedig ez elkerülhetetlen), másrészt mert nincs köze a Birtokhoz (kivéve, hogy ezek miatt csak nagy vonalakban, mintegy mellékszálként vagyok tudatában a Birtokon történő dolgoknak), most is csak enyhébb jelzésként közlöm, magyarázatként a nagy kussra.

Maradjunk annyiban, hogy vannak azért jó részek is. Például hogy az a Vidámpark-bérlet a Tükörlabirintusba is szól.

Valahogy így

Könnyűnek az se könnyű, de van értelme.

Nagynéni születik

Van, akit anyának teremtettek, és van, akit nagynéninek; nem képezi töprengés tárgyát, hogy én melyik kategória vagyok. 

Öcsém megint a könnyebbik végét fogta meg a dolgoknak: a nőjére bízta ezt az egész terhesség meg szülés dolgot, minket meg a hír direkt közlése helyett egy téli napon arra próbált óvatosan rávezetni, hogy ideje lenne a vendégszoba felújításának. Vág az agyam, mint az alternáló kasza, egyből közöltem, hogy ha a kölöknek nem megfelelő szállás a szalmabála az istállóban a barikkal, akkor nem is az én unokaöcsém. Vagy húgom.
Mire kiderült, hogy lány lesz a gyerek, belőlem már kipattantak a nagynéni-gének. Tavasz óta a kezembe szervesült a horgolótű (igenis létezik olyan, hogy horgolókönyök), a Pinterest logója beleégett a monitoromba, és folyamatosan színes mintákkal álmodom. Mert egy leendő unokahúg nem csak arra jó indok, hogy beszerezzem végre az évek óta tervezett fix fókuszú, nagy fényerejű objektívet, hanem hogy lelkifurdalás nélkül garázdálkodjak szivárványos motringokkal. Is.

Mindenre felkészülve

A haladást jelentősen nehezítette a gombostű-addikt macska, nem csak szörnyen idegesítő tevékenysége, de igencsak morbid kinézete okán is (alaposan átnyálazva a naiv népi gobelinművészet remekeit, még a végérvényesen elrontott darabok közt sem találunk olyat, ahol gombolyagvég helyett acéltüskék lógnak ki a macska szájából).

A repülő magyarázata családi kattanás

Életemben szinte először nem utolsó pillanatra hagytam mindent, de így se tudtam végül kicselezni a kölköt, aki a menetrendet figyelmen kívül hagyva további három hetet már nem kívánt a humán tokban tölteni, vagyis már megint késésben vagyok – mondjuk az időjárást nézve a takarót még elnélkülözi egy darabig.

Munkacíme: a 200 órás takaró. Elsősorban a seggemet illeti elismerés

Ehhez képest öcsémék bizonyos kérdésekben nagyon előreszaladtak, már félidőben azon gondolkodtak, hogyan fog majd hívni engem a gyerek. Nem mintha lenne neki másik nagynénje is, de biztos, ami biztos. Szóval, ha tudni akarjátok, mostantól én vagyok a Birkás Tánti.

A hét mondata

"A spanifertől nem találom a difizárat"

Hajnalban 35 fok, éjjel csak 30, de bogarakkal

Igen, bálázunk, sokadik napja, érzésem szerint megállás nélkül. Kétlem, hogy sok olyan ismerősünk van, aki igazán átérezné egy gyönyörű, leveles, zöld lucernabála szépségét és illatát, vagy épp a bálatornyon rázkódás romantikáját, de majd legfeljebb nem erről beszélgetek senkivel. És bízunk benne, hogy este a parasztünnep jég nélkül érkezik.

Centin múlott

Jellemgyenge lúzerek vagyunk, ez van. 

Pedig mindketten sokáig meggyőződéssel hittük és mondtuk, hogy nem akarjuk ezt többet.

Megtévesztő kép helye

Leginkább az aggódást meg az elvesztést, de hát ezt macska esetében csak úgy lehet elkerülni, ha az ember a macskatartást is elkerüli. Csak aztán elkezdtek szaporodni a házban az egerek, ráadásul mindig akad olyan ismerős, akit meg kell menteni több alomnyi váratlan cicától, és mint az várható volt, vörös kiskandúrra nehezen mondunk nemet, most se sikerült.

Mert úgy néz

Így érkezett hozzánk Centi (majd ha megnő, lehet, hogy Méterre változik a neve), aki az első napot láthatatlan macskaként töltötte a házban, ha mégis mozgott, azt lassított felvételként és laposkúszásban tette. Második nap valaki átpöccintette rajta a tempókapcsolót, azóta csak villámcikkcakkban közlekedik, ha Raklap mégis visszatérne, még ő is beleszédülne. Főkutyával még nem haverok, de óráról órára csökken köztük a távolság.
Főállásban most azon munkálkodom, hogy ne szeressem, de egyértelműen vesztésre állok. Már csak azért is, mert már most biztos, hogy ha óriásegerek támadnák meg a Birtokot, akkor hősiesen megvédene.

Egyszerűen túl sok

Igazán nem szeretném sajnáltatni magam.

Pár éve ilyentájt küldött egy mailt a britán; a szenvtelen angol tárgyilagosság álcája mögött egyből felismertem a mondatban az elúrhodni készülő pánik jeleit:

Piszke, egyszerűen túl sok az eper!

Hanyatt-homlok rohantam a megmentésére, eperért a szomszédért bármit, és közben határozottan leszögeztem: olyan mondat nem létezhet, hogy túl sok eper. El is kapott rendesen az eperlekvár-ciklon, minek következtében tavaly szomorúan vettem tudomásul, hogy az én növényeim inkább a szabad területek elbitorlásával vannak elfoglalva a gyümölcsözés helyett.
Idén a britán búsul ugyanezen okból, közben irigykedve vigyázza az enyéimet, rendszeresen küld például lokális seregélysűrűség-figyelmeztetőket. Elkészült már az első pár üveg lekvár, és nem tudtam komolyan venni a britán hajdani levelét. De ma azért meginogtam kicsit.

Eperroham indul

A tegnapelőtti 75 deka és a tegnapi fél kiló után ma 2 kiló a zsákmány, és gyakorlatilag még el se kezdték igazán nagy tömegben az érést. Változatos terveim vannak velük bodzával, rebarbarával és fűszernövényekkel kombináltan is, szóval még mindig nem hiszem, hogy teljes komolysággal ki fogom jelenteni valaha is, hogy egyszerűen túl sok az eper, de majd meglátjuk.

Mindeközben a kert többi része is döbbenetesen kertszerűen alakul. Vannak például ekkora fügéim, nem kis számban:

Ez a téliesített egyed, a kontrollcsoporton jóval kisebbek

A szokásos májusi hisztit (nem férnek el a paprikák és paradicsomok) már előadtam. Ember remek magaságyakat csinált a fűszereknek is,

Menta, tárkony, citromfű, meg a többiek

szépen alakul a palackültetvény is,

a cukkinikről már le kellett szedni, mert klausztrofóbiásan sikítoztak, hallottam

és az utcai fronton három év léha semmittevés után versenyt dúsulnak és magasodnak a bokrok is.

Még mindig a korallberkenye a kedvenc, de nő a fenyő, a tiszafa, meg a tűztöv is

Hülyenevűekből a josta már pár bogyót is hozott, a gojik még csak bozótosodásra gyúrnak.

Josta

Az alma-, körte- és barackfák gyakorlatilag már most túlterheltek gyümölccsel, pedig messze még a szüret. Kezdődik mindjárt a durva bodzaszörp-szezon is, de most még az akácok vannak túlsúlyban.

Szorozd meg 32-vel sűrűn a ház körül, és képzeld el az illatot

Életemben először megpróbálkoztam a kertben virágos növénnyel – muszáj volt, mert ilyen idióta színkombináció nem létezik –, ezt elültetés után pontosan fél órával, mérnöki precizitással túrta ki a vakond.

Azóta az el is tűnt, a lila-narancs vígan elvan

Veszettül nő az előnevelt ricinus és a bazsalikom.

A mérgező bogyókkal nem mindenkit fogunk megkínálni

A különösen veszedelmes és vad pitypangokat eleve ketrecben tartjuk.

Azt most hagyjuk, hogyan lett ez így

Mátrai borzderesek tejéből elkészült életünk első házi vaja és túrója.

Azóta sok vajaskenyér fogy

A capuccino-ikrek rájöttek, hogy nem csak a diólevél, de az akácvirág is olyan csemege, amiért érdemes akrobatizálni.

Mondjuk csak a bugra kedvéért is képesek akrobatizálni

A kis vakarék pedig, aki eleinte enni se akart, csudaszép kis állat lett.

Csak a pirosító használatával esik néha túlzásokba

És még mielőtt valaki kérdezné: most megyek bálát pakolni, este meg bálázni.

(Raklap ügyében reményhal. Azonmód telekürtölöm a világot, amint előkerül)

Rosszkedvünk hete

Szokatlanul panaszkodós poszt.

Kellemetlen meglepetésként ért a vízművek kék embereinek megállapítása, miszerint az óra azt mondja, az elmúlt 4 hónapban 111 köbméter vizet fogyasztottuk. (Fizikai képtelenség, óra nem pörög, szivárgás nincs, nem nőtt medencénk, nincs teli az emésztő és a ház is áll még.)
Rosszul esett, mikor megtudtam, hogy bemérettethetem az órát, de ezt nekem kell előfinanszírozni, és persze semmi garancia arra, hogy hibásnak nyilvánítják. (Pár éve volt egy ilyen sztori a megyében, ott ezer köbméter túlfogyasztásnál állapították meg, hogy az óra jó.)
Elég ideges lettem, mikor másnap a mosógép dobja leszakadt, végképp használhatatlanná és javíthatatlanná téve a masinát. (Tavaly egyszer már fixáltunk, ennyit bírt, 18 éves.)
Nagyon elszomorodtam, hogy ennyire hirtelen vitték el szexturistáskodni a kedves racka kosunkat. (De jó helyen van és jön vissza.)
Rendkívül felbsztam az agyam, mikor a raktáron lévő, megrendelt és kifizetett új mosógép a visszaigazolásban 2 napra ígért szállítási idő elteltével sem érkezett meg, és a tehetetlen, jogkör nélküli ügyfélszolgálatos papagájokkal küzdve sehová sem jutottunk. (A gép egy hete nem érkezik. Edigital soha többé. Most küldjem addig hozzájuk a szennyest?)
De mindezeket rendkívül lazán tudnám semmibe venni, ha a három napja nyomtalanul eltűnt Raklap cica végre hazajönne…

Rent A Racka

Az idő rohan, a gyerekek hirtelen felnőnek, és mire észbe kapsz, máris szexrabszolgaként hagyják el a családi fészket.

Vagy karámot, vagy mit.

Poénkodtunk nemrég a fűnyírás kapcsán a rackák bérbeadásán, aztán most úgy alakult, hogy ennél komolyabb feladatra kölcsönözték ki tőlünk tavalyi elsőszülöttünket. Pár faluval odébb kos nélkül maradt három lány, és hogy jövőre se legyen babahiány, a fekete ördögöt meggyőztük, hogy jót tesz neki egy kis tanulmányi kirándulás.

Gyerekkori fotó (hason fekvős, ahogy kell)

Ilyen lett

Dolga végeztével (remélem, nem hoz az apjára és ránk szégyent) majd Karácsonyra hazajön, és kap saját barátnőt, istállót és terített asztalt a mi kertünkben (és így nekem is lesz rögtön a reggeli kávém mellé racka, nem kell hozzá 128 lépést sétálnom), az egyik most született kiskos pedig állandóra helyet cserél vele ezeknél a lányoknál.
Viszont van még három csodaszép idei kicsi kosunk, akiknek hasonlóan jó helyet kéne szereznünk.

Ezek mind állatok

Ha ma egy kóbor zsiráf is betéved a kertbe, már az se fog meglepni.

Nem tudom, egész pontosan mikor és miért alakult ki a falu népében az az alapvetés, hogy sérült/beteg/furcsa állatot hozzánk kell hozni, de így lett. Amint reggel haladtam a baris házhoz, hogy a rackákat áttereljem a túloldali legelőjükre, a teljes közmunkásbrigád rám vetette magát, hogy de jó, hogy mégis itthon vagyok, lepottyant bababaglyot találtak a fák alatt. És egy dobozban le is vitték a faluházhoz. Mondtam, hogy kurva sürgősen hozzák vissza, mindjárt elrendezem a barikat, aztán intézem a baglyot is, mi az nekem. Olvastam már róla a Micimackóban.

Ne pislogjá' bele a képbe, vazze

Sihedernek tűnt, aki valószínűleg épp elvétette az ívet repüléstanulás közben, és próbált a becsapódásból magához térni. A britán, aki születési előjoga szerint madármegfigyelésben is kompetens, rámondta a verdiktet, hogy ez bizony macskabagoly. Felillesztettük egy magasabb faágra, hadd pillogjon, míg az anyja megtalálja.

Több szőr, mint toll

Az extra izgalmak után próbáltam visszatérni az eredeti terveimben szereplő ezernyi apró bizbasz elintézéséhez, épp a bazsalikomoknál tartottam, amikor egyszer csak az utcáról egy szomszéd hangosan jelentette, hogy a rackák már a boltnál vannak. Fogalmam sincs, mit akartak venni, vagy engem kerestek-e, vagy miért unták el magukat így testületileg a dús legelőn, de tényleg, már az önkormányzati árvácskákkal szemeztek, miközben a fél falu tíz perce csak nézegette őket (az idegen ajkú lakosság fotózott is persze). Magamat is meglepő határozottsággal és hatékonysággal gyorsan visszazavartam mindet a 150 méternyire levő helyükre, és megfenyegettem a hordát, hogy elbúcsúzhatnak a gazdag svédasztaltól, mostantól csak csalán lesz otthon.

Mára már csak egy dolgot tervezek: nagymamám az éjjel tetűvel álmodott, ami állítólag nagy szerencsét, gazdagságot jelent, úgyhogy főállásban ebbe a képbe igyekszem beleringatni magam. És készenlétben tartom a fotómasinát, ha netán jön az a zsiráf.

Birtok Playboy

Mint a pucér zergék…

  A fodrászati beavatkozást élvező jerkék gyermekeinek hangereje egyszerűen szabályozható: az ölben tartott babaállat a nyíróasztalra fektetett anya tőgyére ráközelítve halkul, ettől távolodva exponenciálisan hangosodik.
(Részlet a 2025-ben megjelenő Extrém rackanyírás haladóknak c. kézikönyvből)

Bizarr büfé

Megvolt hát az idei rackakopasztás is, a nagyok úgy néznek ki, mint egy félbehagyott rajz, hozzájuk képest a kicsik igazi jetik (őket nyilván nem nyírtuk). A kabátokkal együtt a nyáj össztérfogatának háromötöde tűnt el, most kényszeresen számolom őket minden alkalommal, de létszámra megvannak.

Igazi bárányfelhő. Vagy felhőbárány

És kezdődik egy újabb szezon, melyben ismét megpróbálom a gyapjakat nem csak kimosni, de kifésülni is. Tavaly már majdnem sikerült.

Dizájnos mintával (és teli pofával)

Tejben-bajban

Együtt szopunk, együtt szoptatunk.

A fekete rackalány sajnos idén sem tudta problémamentesen lezavarni az utódlást: az ikrekből a fiú halva született, a kislány pedig nem tudott enni. Pár óra aggodalmas megfigyelés után (az aggodalmamat turbózta, hogy ember el volt tűnve mindenféle erdőkben), mikor a kicsi lány már elkezdte hanyagolni a biztató életjeleket is, életemben először megpróbáltam rackát fejni. Valószínű, hogy az a kétbalkezesen kiimádkozott féldeci mentette meg az aprót, innen aztán jött a tavalyi menetrend: mamát gyermekkel bezártuk az istállóba, előkerestem a nemes egyszerűséggel csak „szopó” néven árult cumit, és amint ember megérkezett, elkezdődött a rendes és rendszeres fejés is.

A koromfekete kiskirálylány vélhetően eléggé koraszülött volt, mert néhány alapreflex (például a szája kinyitása) erősen hiányzott belőle, de küzdöttünk-erőszakoskodtunk, másnap és következő nap is, hajnaltól éjszakáig.

Harmadnapra már egész stabil lett

Már kezdett bennem kialakulni néhány méripoppinszos jellemvonás, például előbb tettem oda cumisüveget melegíteni, mint hogy megigyam a hajnali kávémat, dátum szerint jegyeztük a lefejt tejeket, és kezdtem abba is beletörődni, hogy a következő három hónapban a kutya és macska mellett a kisbari is itt a házban fog kajáért sorban állni, de végül a harmadik nap után a baba-mama inkompatibilitási ráta kezdett csökkenni. Mostanra, másfél hét után majdnem teljesen beállt a rend. Igaz, ennek része az a ránk idiótamód jellemző dolog is, hogy az anyát jelenleg kétnaponta és csak az egyik oldalon még fejni kell. Amiben nem is a fejés a nagy cucc, hanem az azt megelőző kergetőzés.

Különben köszönik, most már jól vannak, és a többi subás is boldog, mert (ellenőrzött körülmények között) napjában akár többször is átáramolhatnak az út túloldalára legelni. Szebben lobognak, mint a Beatles az Abbey Roadon.

Csak a fotó kedvéért igazán nem állhattam neki zebrát festeni az útra

A hátsó ülésen

Pillanatkép fémkeretben.

Amikor az öreg, földutaktól poros, barátságos autónkban egymás mellett látom a neoprén evezősruhámat és egy mobil villanypásztor központi egységét, eléggé úgy érzem, hogy épp azt az életet élem, amit akartam.

Rapid rackák

Rohanó világban élünk.

Modern korunk felgyorsult tempója mellett sosem jut idő semmire. Merő kapkodás a mindennapok. Nem tudjuk kiélvezni a pillanatot.

Fotózni persze ráérsz, mi?

Bocs, több közhely most nem jut eszembe.

A tavasz idén annyira nagyon nem rohant, hogy az első komolyabb adag fű is csak mostanra zöldült ki, és erre ráeresztettük az eksztázisba esett nagyobb és kisebb rackákat. A felnőttek is turbózott komóttal és teli pofával zabáltak, de a kicsik, akiknek ilyen zöld svédasztalban még sosem volt részük, olyan tempóban füveztek, mintha előtte speedet is toltak volna.
Figyelem, az alábbi videó  (tavaly óta sem tanultam meg videózni, ezért is bocs) nem - ismétlem: NEM - tartalmaz felgyorsított jeleneteket, bár a szájmozgás alapján ez nehezen hihető...

 

Fácán jobbról

A széllel bélelt, agyonpörgött és átfagyott két nap után pont az hiányzott már csak, hogy az alkonyatban leindexeljünk egy vad szárnyast.

Az élettelen baromfi fölött gyorsan rádöbbentünk, hogy életünkben még egy csirkét se kopasztottunk meg soha. Fácánról legalább voltak halvány beszélgetés-emlékeim a británnal olyasmikről, hogy hardcore módon addig kell fellógatva tartani a fácánt, míg le nem rohad a saját lábáról, vagy valami hasonló horror. Hazatérve tehát én a guglinak estem neki, ember a telefonos segítséghez folyamodott.

Ezért kell úttesten átrepülés előtt körülnézni

Az első találatnak annál a részénél akadtam le, hogy az apró pihék leégetése a legegyszerűbben egy égő papírfidibusszal történik, persze lehet, hogy a hardware store-ban találkoztak már ilyen kéréssel. De legalább azt is megtudtam, nem illetlenség az asztalnál kézzel kiszedni a szánkba jutott sörétet – indexbura-darabkákról nem írtak. Felkutattam egy képes „fácántépés kezdőknek” kézikönyvet is, de az anatómiailag pontos leírások és lépésről-lépésre ábrák mellett meglehetősen feketemágiásnak, de minimum bűvészesen kivitelezhetetlennek találtam azt a kitételt, miszerint vigyázzunk, hogy a madárhoz szinte ne is érjünk hozzá, nehogy kezünk melegétől átmelegedjék a hús, így megelőzhetjük a bomlást... 

Eközben a három telefonos fácán-helpdesk 2:1 arányban szavazott a forró vizes mártogatás kontra többnapos lógatás és szárazon kopasztás lehetőségekre. Bár a fáradtság meg lustaság nagyon az akasztás irányába vitte az esélyeket, belegondoltam, hogy milyen állapotban találhatom 2-3 nap múlva ezt az állatot abban a pajtában, ahol egyébként szinkronban épp egy besózott nyers birkabőr is tímárra vár, és a kép nem töltött el kalandvággyal.

Percenként gondoltuk meg magunkat az érkező újabb és újabb okosságoktól, aztán végül úgy döntöttünk, hogy mivel nincs kivérezve, maradjon a klasszik csirkés verzió – már csak azért is, mert egy rutinos forrókopasztó felajánlotta a közreműködését, legalább ilyet is látunk/próbálunk.

A várakozásokkal ellentétben nem is bonyolult (mondom én a fotómasina mögül)

A pihés tyúkot hideggyanta és a crème brûlée-lángszóró helyett csak tradicionálisan ráültettük a tűzhelyre

Nem mondom, hogy rossz szombat éjszakai program egy fácánkopasztó-workshop, hát még a vasárnapi fácánleves, de azért talán lassan ideje lenne beszerezni valami vadrácsot az autóra.

Hirtelen tavasz

A tél során semmi fontos nem történt, aminek történnie kellett volna, most pedig, szokás szerint, már idő nem lesz rá.

Ennyit a ház haladásáról, pedig tervek és tennivalók még mindig bőven vannak. Kapkodva kaptunk észbe, hogy tavasz van (visszatért a britán, ami kiszámíthatóbban jelzi az évszakváltást, mint a medveárnyék), és az ebből fakadó pörgésen felül a mindig megbízhatóan jelentkező véletlenek sem kerülnek minket, szóval unatkozni továbbra se hozzánk gyertek. Jelenleg például előre nem tervezetten egy fej nélküli racka nyúzása zajlik a verandán (nem a mi rackánk), az érzékenyebbek kedvéért (kezdve velem) erről nem fogok fotót publikálni.

A saját nyájban a kicsik kezesbárányosítása a tavalyi évhez hasonlóan jól halad. Itt éppen azt teszteljük, mennyire tartós hajfixálóként/hajformázóként a direktben alkalmazott rackanyál.

Minden reklámfotó elmaradhatatlan része a lemenő Nap megcsillanó sugára

Ha hihetünk a pletykáknak, a tavalyi kedvencem az új helyén már pacsit adni is megtanult. És a fekete anya még mindig nem szült.

Csoportképen az eddigi óvoda

Másfél hónap különbség: egy nagy iker és egy kis iker

A tavasszal együtt szinte váratlanul ért a felismerés, hogy akkor a kertben is kéne ezt-azt, meg nagyon sok amazt csinálni. Anyukám átküldött a minap egy oldalt, hogy nézzem át, kell-e valami, és az emag nevű url-ből teljesen magától értetődőnek gondoltam, hogy vetőmagok várnak itt, pedig távolról sem, ez is azt bizonyítja, hogy masszívan parasztosodom.

Elkezdtem magozni, egyelőre 8 különböző paradicsom és 9 különböző paprika van a konyhaablaki keltetőbe vetve.

A kis zászlók elkészítésében még apukám is lelkesen közreműködött, pedig szerintem utoljára általánosban politechnika órán csinálhatott ilyesmit

Szándékosan túlbiztosítottam magam, mert tavaly nagyon rosszul esett, hogy a markába röhögve az összes paradicsomot elvitte a monília (és az sem vigasztal, hogy mindenhol), de már most megjósolható, hogy májusban azért fogok nyígni, mert nem férek el a veteményben. A fügefa és az óriás rozmaringbokor kikerült a téli szalmacsomagolásból, az ezernyi eperpalántát meg kéne még egyelnem, és minden nap jut még eszembe valami új sürgősség, szerencsére a zöldek jelentős része az én közreműködésem nélkül is teszi a dolgát.

A tavaly betelepített medvehagymák látványosan brummognak a rebarbarák alatt

Kellenének még gyümölcsfák is, de nem merek elkezdeni tavaszi-nyári tudulistát írni, mert annak tényleg sose lesz vége, és jelenleg ez nem motiváló erőként hatna rám. Azért ha eszetekbe jut, hogy mit felejtettem még el, mondjátok bátran.