2007. május 24., csütörtök

Fagy

Az emésztő nem szükségszerű, ha lassan kajára se jut.

Értékelem az Univerzum humorérzékét, bár jobban tudnám értékelni, ha érteném is. Nem fogom most mono-, melo- és egyéb drámákra ragadtatni magam, maradjunk annyiban, hogy a Birtokosesetet úgy egy évre befagyasztom. Ahogy most látom, addig ott úgysem fog történni semmi. Na emberek, hát ezért nem szabad semmit tervezni.

2007. április 24., kedd

Urbánparaszt

Avagy le a városias gondolkodással.

Megint sikerült egy hónapig látatlanul hagyni a Birtokot, ez pont arra volt elég, hogy gyönyörű, decemberi ültetésű holland tulipánjaim mind egy szálig elvirágozzanak, az is, ami nyár eleji elvileg. Tököm a globális felmelegedésbe. De a szomszédék szerint gyönyörűek voltak.

Kis kitérővel érkeztünk egyébként a helyszínre, mert a kis kitérő során beszereztük a bio autóillatosítót: megpakoltuk a Díva hátulját kisfenyővel meg levendulatövekkel, amik legalább útközben elnyomták a kiskutyából alattomban távozó gázok szagát. Kicsi, zárt térben sajnos mindig kényszert érez arra, hogy ne csak a száján át levegőzzön. A fenyő nem tudom milyen, mi csak UFO-fenyőnek hívjuk, mióta ember úgy beszélt róla, hogy „szerencsére nem sok időt töltött földön kívül”, értsd kiásás és elültetés között. A levendulákból meg apró szigetet alkottunk a gyep közepére, a szomszéd öt- és hatéves segítségével; baszki, tiszta Hófehérkének érzem magam, amint megjelenk a faluban, egyből nyomomba szegődnek a gyerekek, kóbor macskák, bambik, meg most még az egér is. Van egy igen jóltáplált kisegerünk, gondolta amíg mi nem lakunk a házban, ő lakhat, és fel is zabálhatja a ládányi almát, és hát fel is zabálta félig. Szóval vagy nagyon pofátlan, vagy tunya és bátor, vagy az erjedt almától nagyon szedált és emiatt pofátlan, tunya és bátor kisegérrel van dolgunk; ahogy az a fotón is látszik, nem egy idegbajos típus, nem rohangált folyton menedékbe.

Származási hely: Birtokos eset

Miután egy rossz mozdulattal az egyetlen megmaradt tulipánomat is sikerült meggyilkolnom, úgy határoztam, hogy a ház előtti, kőperemmel is ellátott virágoskertet rendbe szedem, kigyomlálom, vagy inkább behintem sóval és újrakezdem. A száradt kórókat a szomszédasszony krizantémként azonosította, azokat meg különösképp utálom, így a körömvirágok mellől elkezdtem kiirtani őket, csak hát a rengeteg gaz miatt ezzel se sokat haladtam. Egy idő után már a gyógynövényként amúgy nagyon hasznos körömvirágok létjogosultságát is megkérdőjeleztem a saját virágoskertemben, elméletben egyszerűbbnek láttam mindent kiásózni, de akkor jött a városi típusú gondolatmenet, hogy jajjaj, akkor el kell menni a kertészetbe, és vajon hány kiló virágföldet kéne vennem ennek a területnek a felújításához? Mindössze néhány óra kellett a megvilágosodáshoz, miszerint van az udvar végiben egy hatezer négyzetméteres kiskertem, valószínűleg egész jó földdel, ha ugye a napraforgó meg a búza is jól elvan benne, tehát elég lenne odébbtolni a talicskát, de addigra már besötétedett, úgyhogy egyelőre ez is halasztva. Egyáltalán nem vagyok boldog attól a jövőképtől, hogy a Birtok helyett az undorító városban fogom tölteni a tavaszt és a nyarat.

2007. március 28., szerda

Nélkülünk tavaszodik

Virágzik, zöldül minden, a kiskutya meg koszolódik.

Az van, hogy annyira dolgozom, annak reményében, hogy költözésünk zálogát, azaz egy emésztőnyi és fürdőszobányi vagyont összemunkálkodjak, hogy még arra se volt időm, hogy beszámoljak a hosszú hétvégéről.

A Birtokot ugye meg kellett végre mutatni az egyre nagyobb kutyagyereknek, szóval csomagoltunk, és 2 hónap után újra meglátogattuk magunkat. A szőrös állat először el volt bizonytalanodva attól, hogy minden kerítés mögött van egy ugató kutya, és hogy a kertünkből csak az udvari rész akkora, mint egy átlagos pesti park, de aztán kezdett asszimilálódni, igaz, van még rajta nevelnivaló, még nem igazi parasztkutya, például eleinte nem volt hajlandó a verandán enni, csak a házban. Arra viszont rájött, hogy mekkora jóság már a földet kaparni, szóval megfontolandó, hogy kutya plusz vakondok összeállítású alvállalkozókkal ásassuk meg az emésztőt. Gondoltuk azt is, milyen boldog lesz, hogy a városi lakásbazártság után most 4 napig végre folyton mezőkön csatangolhat, és tényleg, az első nap után nagyon boldog volt minden egyes pillanatban, amikor hagytuk aludni, és nem vittük napjában többször több kilométeres túrákra.

A kertre meg nem szabad gondolnom, mert csak elkeserít: a nárciszok már kinyíltak, kinyílt a legelső tulipán is, virágzik az összes gyümölcsfa, rügyet hajtottak a málnabokraim, a földeken is zöldül a vetés, mi meg itt nyűglődünk ebben az elcseszett városban, ahelyett, hogy ültetném a rozmaringot, mondjuk. Kicsit lottómilliomos akarok lenni, de most azonnal.

2007. március 8., csütörtök

Nem állunk sehogy

Jön a tavasz, én meg mennék.

Ősszel még eléggé úgy gondoltam, hogy ezidőtájt majd alig győzök írni a mindenféle munkálatokról meg költözésekről meg rügyfakadásokról, ehhez képest csak a nyüszörgés megy. Nem az a baj, hogy az emésztőtervet csak több hónapnyi ígérgetés után kaptuk meg, a baj az, hogy úgysincs pénzünk nekilátni. Mint ahogy semmi másra sincs épp pénz. A történet hosszú és csúnya, a lényege, hogy egy adott összeget, amit meg kellett volna kapjunk, valószínűleg soha nem kapunk már meg. Ráadásul az ebben bízás és az erre várás közben elvesztegettünk két hónapot, melyben emberem jóhiszeműen nem dolgozott, én meg jóhiszeműen ugyan szanaszét dolgoztam magam, de a bevételemből a reformokat kellett megfizetnem; nemhogy budira, de utazásra se maradt. Január közepe óta nem voltunk a Birtokon. Töretlennek már nem nevezném az optimizmusomat, de azért van még belőle, szóval egyelőre nem tartom teljesen kizártnak, hogy az egyre nagyobb kiskutya végül majd parasztkutyává válhat, bár anyagi helyzetünket az se pozítív irányba lendíti, amennyit eszik. De hát nekünk nő nagyra…

2007. február 7., szerda

Nyomokban labradort tartalmazhat

A Véletlen ezúttal egyszerre négy lábát tette be hozzánk.

Szombaton úgy ébredtem, hogy végre egy nap, amit nyugalomban itthon tölthetek, behozhatom a munkalemaradásaimat, sehova nem kell menni és senki nem is jön hozzánk, húdejó lesz, aztán kiderült, hogy nálunk még egy ilyen egyszerű terv beválására sincs semmilyen garancia, mert végülis miért számolnék egy apró kutyagyerek felbukkanásával? A mi kicsi, egyterű lakásunknál kevés alkalmatlanabb hely létezik kutyatartásra, de ez a mamutmód szőrös kis lényt nem érdekelte, addig mesterkedett, míg elérte, hogy velünk maradjon. Na jó, nagyjából egy egész napig próbáltuk elpasszolni, aztán mire az első komolyabb jelentkező kezdte volna kimondani, hogy befogadja a talált kölyökjószágot, már nem akartuk adni sehova, bár minden észérv a megtartása ellen szólna. Nagyon régóta hiányzott nekünk egy kutya, de városi lakásba semmiképp nem akartunk, és a Birtokkal kapcsolatban is úgy gondoltuk, hogy majd, ha már biztosan tudjuk hogy ott maradunk. De hát jól láthatóan nem így lett, mert végülis itt maradt, és őszintén szólva nem sok vizet zavar, azon kívül, hogy minden alkalommal mérhetetlenül megörülök neki amikor ránézek; nála jámborabb és lustább kiskutyával még soha nem találkoztam. Hagy minket aludni, nem nyüsszög, nem aprít fogpiszkálót semmiből, és különben is aludni meg heverni szeret leginkább, a játékot úgy 3-4 percig élvezi, aztán elvonul kipihenni a fáradalmakat. Úgyhogy egyelőre nem zavarja a kis hely, és ha minden jól megy, hamarosan úgyis a teljes Birtokot birtokba veheti, aztán majd tünedezhet el az arany szőrszínével a búzatáblában. Mikor az állatorvosnál a check-in pultnál megkérdezték, hogy milyen típus, határozottan rávágtam, hogy igen, és szóról szóra ugyanezt mondta róla az állatorvos is pár perccel később.

Mindenesetre igen jól sikerült, homogén kis keverék, és igazán nem is érdekel hány apja volt: szép, okos és kedves, és ennyi nekünk pont elég. Az eddigi életünk felborogatásához is pont elég. Azt még nem találtuk ki, hogy fogjuk rászoktatni a motorozásra…

2007. január 31., szerda

Ősparaszt

Avagy vissza a gyökerekhez.

Merthogy azzal még nem is dicsekedtem, hogy a városokban töltött évek ellenére mennyire őstehetség ösztönös természetgyermek vagyok. Nem az ehető és nem ehető bogyókra gondolok most, ahhoz még kell egy kevés empirikus tapasztalat, hanem a Holdra, ami miatt eléggé nem mindegy, mit mikor csinál az ember, főleg ha földtúrásról van szó. Szóval ültetgettem, ásogattam, rendezgettem már eddig is ezt-azt, de valahogy folyton úgy jött ki a lépés, hogy csak utólag néztem meg, mit mond a Holdnaptár. Aztán mindig bebizonyosodott, hogy hasraütésszerűen mindent pont jó időben csináltam, volt olyan is, hogy mit sem tudva a valós helyzetről, percre kivártam mikor fordul egyik jegyből a másikba a Hold, ami az adott aktushoz épp kedvező volt. Fejből és tudományosan még mindig nem tudom, legfeljebb nagy vonalakban, hogy mit mikor hogyan kéne, mi mit segít vagy gátol, és általában azt se tudom, hogy most épp az Izzadt Mókus kvadrátban áll-e a Satnya Nutriával, de tudattalanul is működik. Úgyhogy nem is tudom, szabad-e ennél tudatosabbnak lenni, vagy jó-e ez így. Egyébként meg igazán nem is dicsekedni akartam, csak reklámozni a linkelt oldalt, mert hasznos. Viszont azon komolyan elgondolkodtam, hogy ha az asztrológiát nem is, a csillagokat azért rendesen meg kéne ismernem, végülis olyan sok pislog belőlük a birtok fölött, én meg egyikre se tudok okosan rámutatni, hogy na az ott a Betelgeuse vagy Berenice Haja (bár a dolog természeténél fogva nyugodtan mutogathatnék, és aztán lehülyézhetném azt, aki a magyarázatom ellenére se tudja még, hogy melyikre is mutattam, de én ilyet csak akkor szoktam, ha nagyon szivatós kedvemben vagyok, és van körülöttem olyan ember, aki vesztére komolyan veszi, amit mondok). Ahogy embert ismerem, egyszer úgyis biztos lesz csillagászati távcsövünk is, addig viszont mindenképp beszerzek valami csillagtérképet, nem maradhatok tök hülye.

2007. január 30., kedd

Gyökérkezelés

Új értelmet nyert a szó.

Ott folytattuk, hogy a vízcsövek miatt a nyárikonyhában is fel kell bontani a padlózatot, de végül nem csak egy részét, hanem minden mindegy alapon az egészet. A felbontás után pedig ide is ásunk egy medencét, a mindenféle szintproblémák orvoslására. Murphy folyamatosan a fülünkbe röhögött, kiderült például, hogy a nyárikonyha egy részén már van betonalap. Kizárólag azon a részén, amit muszáj lesz felbontani, hogy elférjenek a csövek. Aztán pihenésképp ember kitalálta, hogy a neolitikum óta nem takarított ereszcsatornákat kiganézza, és ez majdnem szó szerint értendő, mert a levelek és ágak mellett kövér földben tanyázó kövér gilisztacsaládok állták el a víz útját. Az sem segít persze sokat a helyzeten, hogy az elhagyott szomszéd kert akácfái erős parazita üzemmódban kapcsolódnak alul-felül a házhoz. Konkrétan a verandán és a szobában is burjánzik az akác, tekintet nélkül az aljzatra.

Származási hely: Birtokos eset

Felül csak a cserepeket veszélyeztetik, alul viszont kifejezetten genyók, ez a nyárikonyha ásásához visszatérve derült ki igazán. Harminc centivel a föld alatt gyerekkar-vastagságú gyökerek kanyarognak az egész házon keresztbe, nekünk meg csak részleges gyökérkezeléshez voltak eszközeink, azaz ásóval széjjelvagdaltuk részenként azokat a kígyókat, amiktől nem lehet ásni. Ez viszont azt jelenti, hogy maradt egy csomó gyökércsonk, amik újra nekilendülhetek és elágazhatnak mindenfelé, és néhány év múlva újult erővel törik fel alattunk a betont és padlót, mert ezek bármire képesek. A gázolajos gyökérkezeléssel lentről felfelé pusztítanánk el a fákat, a kivágáshoz meg engedélyt kéne kérni a nem létező szomszédtól, ráadásul a kivágástól függetlenül a gyökerek még virgoncak növekedhetnének tovább. Bízom a gondviselő sorsban, hogy egy vihar elintézi helyettünk a dolgot, és pont csak azt a pár akácot tekeri ki tövestül. Vagy hagyjuk burjánzani az egészet, beengedjük a házba a teljes akácerdőt, szobaméheket tartunk majd, és speciális szobai akácméztermelők leszünk.

2007. január 23., kedd

Önszabályozás

Kinek kell a tizenkettes karika?

Vittünk a szomszédnak kicsit szörnyes, kicsit rémisztős filmet, és mondtuk, hogy talán jobb, ha akkor nézik, mikor az ötéves már alszik (amit viszonylag nehéz lehet megvalósítani, tekintve hogy a szülők is felborulnak nagyjából nyolckor, gyerekfekvési időben), ki tudja, mennyire bírja a kölök az ilyesmit. Roppant egyszerű és normális választ kaptunk erre: hát ha nem bírja, legfeljebb rosszat álmodik.

Halleluja, van még hely a világon, ahol nem bonyolítják agyon a gyereknevelést.

2007. január 22., hétfő

A koszról

A Birtokon használt melósruhákat szemlézzük:

'Te, nem kéne már azt a szürke ingedet kimosni?'

'Az kék. Úgyhogy tényleg ki kéne.'

2007. január 16., kedd

A falusi stresszről

Mi csak azt hisszük, hogy nyugodt helyre költözünk.

Szomszédék vasárnap szalonnasütésre invitáltak a szőlőbe, saját szőlőből saját borral, saját malacból saját kolbásszal és szalonnával. Mindenkinek a hegyen van szőleje, nekik a falutól úgy egy kilométerre. A bozótégetéssel egybekötött piknik helyszínét a trabantmotoros traktor jelezte, meg persze a bozóttüzek, odataláltunk. Voltak nyársak, fonott kosarak, vágódeszkák, pillepalackban bor, meg minden, ami kell. Jól leégettük az arcunkat a bozóttüzek mellett guggolva, a szalonnáról csöpögött a zsír, ahogy az minden cserkészkönyvben előírás, az ötéves fára mászott, a férfiak meg időnként meglengették a motoros fűrészt, hogy további bozótok kerülhessenek a tűzre. Közben sütött a nap, meleg is volt, mindenki élvezettel kanyarintotta a bicskájával a falatokat, és teli szájjal azon sóhajtoztak boldogan, hogy mennyivel jobban esik ez így, mint bármilyen más ebéd, főleg itt kint a szabad levegőn. Esküszöm, tök meggyőzően mondogatták, már-már kezdtem elhinni, hogy egy kilométerrel odébb, a faluban minden bizonnyal csupa stressz és szmog az élet, még jó, hogy az ember kicsit kiszabadulhat lazulni néha a telekre. Ez már a második jele volt annak, hogy nehéz lehet falun élni. Az első az volt, mikor szóba került, hogy évek óta terveznek a falu elejére egy szabadidőparkot. Elkerített területet, padokkal. Aha, hogy legyen hova nyugodtan kiülni, meg friss levegőt szívni, mégse a saját fél hektáros udvarán legyen már bezárva az ember. Asszem majd a fél kilométer hosszú kiskertünk végén én is elkerítek egy darabka földet a mező közepén, hogy legyen hova visszavonulnom meditálgatni a nagy nyüzsgésből.

2007. január 15., hétfő

Lustaságból veranda

Lapátkönyököm lett a hétvégén.

Levonultunk megnézni, virágoznak-e meghülyülve a globálisan felmelegedett almafák (nem), meg ásni kis árkokat a vizes csöveknek a fürdőbe. Itt jegyezném meg halkan, hogy immár három hónapja nem történik semmi a leadandó tervekkel, mert a tervezőember nincs meg, tehát a tervek sincsenek, pont ilyenekért nem kell ismerős ismerősére bízni ilyen dolgokat. Mindegy, tulajdonképp még időben vagyunk. Dolgosan nekiláttunk hát a teendőknek, bár átlag félóránként folyton elakadtam, fejet csóválva mormogtam, hogy ’január van, baszki, január’, letöröltem a verejtéket a homlokomról, és napoztam tovább pólóban, és ezen a januáron két nap alatt se tudtam napirendre térni, amiben az árnyékban mért tizenöt fok is erős szerepet játszott. Két csóva között olyanokat csináltam, hogy komolyan megpiszkáltam mutatóujjal a nyárikonyhában a járólapokat, mire azok ellenállás nélkül elváltak a homokos földpadlótól, így nagyjából három perc volt tíz négyzetmétert felbontani.

Származási hely: Birtokos eset

A sok héttel ezelőtt elkezdett átjáróajtó a türelmes faragásnak és a kitartó kopácsolásnak köszönhetően elnyerte végleges méretét, a formáján még tojásítani kell kicsit, de a neheze kész. Aztán a fürdőszobai csatornaárkok ásásakor rájöttünk, hogy az egész aljzatot mélyíteni kell, átlag 20-30 centivel (eddig nem jöttünk rá, mert nemcsak a földpadló nem egyenes, de a plafon és a falak se nagyon), innen kezdve úgy tűnt, mintha medencét ásnánk a fürdő teljes területén. Még hatszáz méter lefele, és meglesz a termálfürdő is. De egyelőre inkább csak kicsit mélyítettünk ásóval és lapáttal. Emberem egy darabig szorgosan talicskázta ki a homokot a budi mögött egyre növő halomra, de aztán beleunt és belefáradt a távtalicskázásba, így gyorsan megideologizálta, hogy a jóval későbbre tervezett verandanagyobbítás miért is esedékes inkább mostanában. Motyorgott valamit motorokról, akiknek tető lesz a fejük felett és egyenes, stabil talaj a kerekeik alatt, de az indoklásból nekem mindössze annyi volt tiszta, hogy sokkal egyszerűbb fordulónként száz lépés helyett csak kettőt talicskáznia, úgyhogy inkább a veranda mellé borítja a homokot feltöltés, más szóval tereprendezés címszóval. Ezzel egyúttal mindenféle költségtakarékos újrahasznosítást is elintézettnek tekinthetünk. Én rábólintottam a dologra, aztán lapátoltam tovább a talicskájába. Munkafronton nagyjából ezzel telt a két nap, meg a meleggel. Ja és két hullócsillagot is láttam. Január van, baszki, január.

2007. január 10., szerda

Szerzem a rutint

Meg másoknak a vidám perceket.

M. megrótt a minap, hogy tulipánültetés kapcsán szemérmesen elhallgattam egy aprócska momentumot. Esküszöm nem direkt volt, lúzerségeimet sose szégyellem a nagyvilág elé tárni, hadd röhögjön mindenki kedvére, egyszerűen csak demencia volt a dologban. No tehát, mielőtt elültettem volna a tulipánhagymákat, még ásóval a kezemben felhívtam őt mint expertet, hogy akkor mégis milyen mélyre, milyen távolságba, hányszor köpködjem meg, vagy mittomén. És akkor még azt is megkérdeztem, fontos-e, hogy melyik fele merre néz. Merthogy van nekik csúcsosabb végük, meg gömbölyűbb végük, de hát csak tudják a dolgukat, nem? Na és ezen röhögött nagyon a fehérneműbolt közepén. Jól van na, de legalább nem aprítottam még sose virághagymát tojásrántotta alá, azért ez is valami… Egyébként meg dacára elég komoly földrajzi tanulmányaimnak, sose sikerült szakítanom azzal a gyermekien csodálatos elképzeléssel, hogy például szorgalmas ásással egyszercsak fel lehet bukkanni a földgolyó túloldalán. És ha nekem sikerülhet, akkor egy tulipánnak is sikerülhetne. Szóval szerintem végülis mindegy, hogy rakom azokat a hagymákat a földbe, legfeljebb nem nekem fognak virágozni…