A pitypang halála

Mikrodráma festői környezetben.

Alapos válogatás után

Az utolsó sziromig

Bee's knees

Méhségi felderítés

Felmerült már párszor, tökéletesen elméleti szinten, hogy esetleg majd, a távoli jövőben kell-e nekünk méhlakótelep. Nem olyan bonyolult dolog az, állította minden kibic, elférni meg elférne. Annyira persze sosem érdekelt a téma, hogy utánajárjak, úgyhogy a téma járt utánam. Konkrétan egyik nap arra ébredtem, hogy estére méhvendégeket várok.
Állítólag a méhek jól tudnak méhészkedni, és ha tényleg így volna, felőlem aztán csinálhatnák a mézfürdőt mézpakolással a kert végében, de mint kiderült, a mérhetetlenül összetett intelligenciájuk megakadályozza őket néhány teljesen egyszerű dologban, mondjuk hogy hazataláljanak akkor is, ha néhány méterrel odébb kerül a kaptárjuk. Ez például egyáltalán nem megy nekik, ilyenkor kis időre inkább több kilométerre el kell költöztetni őket, majd utána vissza az új helyre. Mintha Pécsről Sopron érintésével mennék Mohácsra.

Különben ügyesek

Így lett a Birtok méhkemping egy kis időre, és az ittlétük szinte észrevétlen volt. A gazdájuk viszont időnként eljött közben meglátogatni őket minket, én meg kérdeztem hülyeségeket, végül ennyi idősen végre nagyjából megtörtént a felvilágosításom (bár a madarak és méhek sztoriból a madarak kimaradtak).
Egy bizonyos információmennyiség után kezdett nekem gyanús lenni, hogy ami a méhkaptárból kihallatszik, az valójában nem is zümmögés. Az biz a fetrengve röhögésük hangja, miközben hisztérikusan csapkodják a hat térdüket a szárnyaikkal. Mert milyen frankón elhúzták a mézesmadzagot az emberek előtt, akik ufónak öltözve, rengeteg időt elcseszve, jól idomítottan úgy táncolnak, ahogy ők zümmögnek. Pedig hát menne nekik ez a mézköpködés egyedül is, legfeljebb piacra nem járnának vele. A cseppenként kitudódott családi, biológiai és egyéb szerveződésük ismeretében szerintem sárkányt tartani is egyszerűbb, mint méhészkedni, és akkor azt még nem is említettük, hogy mozgatni őket csakis sötétben lehet. Lehetőleg egy matchbox méretű autóba szuszakolva a faházakat.
Tegnap óta úgy gondolom, nem élt még igazán az, aki nem szállított éjfélkor, holdvilágtalan hideg sötétben, derékig érő lejtős-emelkedős-csúszós vizes gazlabirintusban talicskán hatvan kilós méhkaptárokat, térdig beázott cipőben. A két férfiember számára én voltam a fény az éjszakában, vagyis magam mögé világítottam nekik az egyetlen még működő telefonnal, miközben a vaksötétben előre meregetve a szemem próbáltam a legjárhatóbb csapást megtalálni. És ez volt az a pont, mikor szakbarbár emberem mögöttem (fél mázsa haragosan zúgolódó méhet egyensúlyozva a talicskán) lelkes hangon megszólalt: jéééé, ez meg milyen gomba itt?
Mostanra már elég biztosnak tűnik, hogy sose fogok akarni méhészkedni. Még úgy se, hogy megesküdtek rá, az éjszakai talicskás kaptártúra extrém ritkán előforduló kötelezettség.

Stadion helyett

A barik nem fociznak, bár meg kéne nézni, mihez kezdenek egy gumilabdával. 

Addig is, míg szerzünk egyet, bemutatom Hobbikertész meglepetés-ajándékát, melynek alapja a gyermeki logika, mivel a sztoriban szereplő kiskölyök számára a Bayern München semmilyen értelemmel nem bírt. A Bárány Műhely viszont igen. Azt hiszem, ezt meg kell majd csinálnom rendesen táblának, deszkára.

Lehet tippelni, mi az SC

Szindikróford

Bemutatkozik a gyapjas kistündér.

Önmagában is egy szépségpötty

Tandemreggeli

A középső báty, mikor kedves

A középső báty, mikor troll

Nevelő célzat a nagyobbik bátytól

De azért az anyja általában vigyáz a lányra

Örökség

Csak hogy egyértelmű legyen, kitől kapták a kicsik a hoppla-géneket.


 (és igen, 0.30-nál a nyelvét lógatva liheg)

Gyerekes

Gyerekbárányok mellett gyerekbetegségei is vannak az első videómnak.

De van benne izgalmas kaszkadőrmutatvány, félelmetes fülszopogatás, szinkron vakarózás, dupla szabadulás és sok szőr is, sok szeretettel.



(Jobban jártok, ha a jutyúbon nézitek, nem tudtam jól megoldani a beágyazást)

(Disclaimer: a soundtrack nyilván nem ezekről a báránykákról szól, de bírom nagyon)

Körmönfont

Sző, fon, nem normális.

Legutolsó szakmám megszerzésekor határozottan utasítottam emberemet, hogy verjen tarkón szívlapáttal, ha még egyszer olyasvalamit kezdek tanulni, amihez vizsgázás is társul. Aztán elég volt csak egy kicsit nem figyelnie, és máris újra iskolában találtam magam, népieschedés karon, de sajnos ott sincs népi mágiás időtágító-fejlesztői szak.
Ebből fakadóan nem csak a tojásaimat vakargatom mostanában, bár az is a program része. Tanulok sok csuda dolgot, ha kell, szinte tudok egyszerre körmönfonni és Peru éves poncsótermését megszőni, miközben azt figyelem, a rábaközi koreográfiában miért nyújtogatják a táncosok a karjukat, de azért vannak sötét foltok is. Még mindig nem értem mondjuk, kinek és miért lehet szüksége egy lapos gyékényszarvasra, aminek az én verziómban malacfeje van (és bár sokan ajánlották, hogy fűteni jó lesz, továbbadok egy érdekességet a gyékényről: magában ég, mint a huss, összeszőve viszont tulajdonképpen tűzálló). Lehet, hogy aratócsigából is megbukok (ami nem egy veszedelmes rozskártevő), de tudok csinálni szalmából egeret, és legalább a vesszőbetlehemnek ember talált értelmes funkciót.

Napkeleti zsiráf és bandája

Ezt a turbó parasztesztétikai képzést valójában nagyon élvezem ám, az benne a legjobb, hogy csomó mindennel, ami régóta érdekelt, most kifejezetten muszáj aktívan foglalkoznom, és így sokkal könnyebb azt is eldönteni, hogy a húszféle kézműves móka közül melyik az a 2-3, ami tényleg az én sportom lehet. Elég nagy valószínűséggel állítható, hogy kosárfonó és fazekas diplomám például a későbbiekben sem lesz. Mint ahogy azt se kifejezetten tudom elképzelni, hogy táborokban és falunapokon fogok kölyköknek csuhéMária-készítést oktatni körtánc közben, de nálam sose lehet biztosra menni. Már csak 20-30 ilyen-olyan vizsgadarabot és egy könnyed szakdolgozatot kéne elkészítenem, amire nyilván szörnyen ráérek az amúgy mindig eseménytelen hétköz- és ünnepnapjaimon.
Szóval hogy biztosan ne unatkozzak, a népművészeti vonulattal párhuzamosan a videószerkesztés témájában is elkezdtem végre kiművelődni. Mert a kisbarik mozgáskultúráját szalmakeretes gyöngyszövött képben sajnos nem tudom megmutatni.