2006. október 26., csütörtök

Dilemma

A nap kérdése.

Nincs kutyánk, macskánk, gyerekünk, de a Birtokon ez nem gond, kéretlenül is kapunk kölcsön mindegyiket. Ezügyben pszichológiai, pedagógiai, szociológiai és diplomáciai vonalon is felmerül a dilemma: vajon mennyi ideje kell már a faluban laknom ahhoz, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül nyomjak le egy sallert a szomszéd kölöknek ha hülyeséget csinál?

Breakthru

Már tiszta szívemből átérzem a börtönből szökős filmeket.

Mivel kell egy átjáróajtó a két fürdő, egyben a nyugati és a keleti szárny között, meg különben is le kell fektetni az emésztőcsöveket, nekiálltunk falat bontani. Vályogfalat. Ami hagyományosan cirka hatvan centi vastag. Először kicsi luknak kezdtünk neki, bontókalapáccsal. Délelőtt 11 tájban, úgy 2 óra kapirgálás után, mikor emberem már következetesen Porcicának szólított, még csak 30 centinél tartottam, és közben mélyen együttéreztem mindazokkal, akik kiskanállal vájtak menekülőalagutat maguknak hosszú évek kitartó munkájával. A monotóniát időnként a kalapács elrepülő feje törte meg, ilyenkor nagyon balettosan hajladoztam, derékig a törmelékben, de megesküdtem, hogy márpedig itten háromig akkor is lesz egy luk. Ekkor az eladdig talicskázó emberem is a segítségemre sietett, nekiállt a túloldalon faragni. Brutális indulatokkal a szívemben lengettem a fejszét, pajszert, meg ami még a kezembe került, ember vésővel is próbálkozott. Aztán fél 1 magasságában szinte könnyek szöktek a szemembe, mikor fény tört elő a falból, és a 10x10 centis lukon át kezet foghattunk. Nem pont vízszintesen, mert azt nem vettük bele a kétoldali számításba, hogy a telek lejtése és a felbontott padlózat miatt én majdnem fél méterrel lejjebb állok, de ekkorát már mérnökök is tévedtek. Szóval kiörömködtük magunkat, és újra nekiestünk. Ismétlem, vályogfalról beszélünk, az nem olyan, mint a tégla, hogy megbontom valahol, aztán jön a többi is szép sorban. Itt minden centiért meg kell küzdeni. Néhány fertályóra múlva nagyjából egyszerre tört ránk a csüggedelem: én azt ajánlottam, bízzuk a dolgot az elemekre és az erózióra, pár ezer év kérdése, hogy meglegyen a nyílás, emberem meg úgy gondolta, hagyjuk a francba, ajtó helyett legyen közlekedőablak, vagy inkább falazzuk is vissza az egészet. De azért törtünk tovább, lélekben lendületesen, fizikailag kevésbé, szöszmötöltem mint a döglődő molylepke, miközben az ujjaim teljesen rágörcsültek a balta nyelére. Az eredmény: fél ötre egy negyvenszer százhuszas luk. Tudom én, hogy úgy álltunk neki az egész Birtokosdinak, hogy másunk sincs, mint időnk, de ha így haladunk, lassan időnk se lesz. Na majd legközelebb. Addig is jöjjön az 'ilyen most, de ilyen lesz' összehasonlító tanulmány. Csak hogy tudjam, miért is küzdök.

Származási hely: Birtokos eset

2006. október 25., szerda

Falusi vacsora

Gasztronómia, egyszerűen.

Étvágygerjesztőként hasogass fát, verj le vakolatot, vagy analizálj motkánymúmiát a szomszéd ötévessel, a lényeg, hogy kellemesen elfáradj. Naplemente környékén gyújtsd be a sparheltot (lásd még sparheld vagy sporherd), mert hamarosan lehűl az idő, és a vályogházban egyébként sincs 16 foknál több. Az eklektikus hangulat végett a lőszeres ládára állított discmanbe tolj be egy kis columbiai rockzenét, majd brazil soundtracket.

Származási hely: Birtokos eset

A sparheltre helyezz egy Piros Pöttyös Zománcbögrét, ebben forralj vizet ahhoz a kávéhoz, ami már délután kettőkor jólesett volna, de egy kávéért mégse tüzelsz el egy hasáb fát. Mellé helyezz egy lapos lábasban vizet, hat tojással, alig egy órán belül kész lesz a főtt tojás. A legnagyobb vájdlingban közben melegíts vizet a mosakodáshoz, az omnifunkcionális sparhelt fennmaradó felületeire pedig tégy néhány szelet kenyeret, pirítani.

Származási hely: Birtokos eset

Vágj fel lilahagymát, paradicsomot, stifoldert, a pirítósokat dörzsöld be fokhagymával, és kend rájuk az időközben felmelegedett helyiségben enyhén megolvadt libazsírt. Amíg embered mosakszik a lavórban, a verandán gyújtsd meg a viharlámpákat,

Származási hely: Birtokos eset

cipeld ki a földi javakkal megrakott asztalt, a villányi Cabernet Sauvignont pedig szervírozd abban a bögrében, amiben az imént még a kávét ittad, mert más nincs. De elmosni szabad. A vacsora végeztével pippants rá a karácsony óta különleges alkalomra tartogatott kubai szivarra, és bámuld az eget, amin annyi a csillag, hogy még a Göncölszekeret se bírod köztük felismerni. Egészségedre!

Levezető gyakorlat: a lakoma végeztével, kábé este nyolckor nézz megértően az emberedre, aki úgy dönt, hogy (nagyjából utolsóként a faluban) aludni vonul. Segíts neki leteríteni a matracokat a jó meleg sparhelt elé, majd hogy ne zavarja álmát semmi, az egyetlen használható konnektorból húzd ki a zenegépet, oltsd el a villanyt, és petrólámpa fényénél kuporodj a laptop elé. Ha úgy tetszik, közben hidd meggyőződéssel, hogy erre a rém hangos klaviatúrakopácsra az egész falu felébredhet. Ha igazán jó asszony vagy, hamarosan te is nyugovóra térsz, csak előbb még teszel egy kis fát a tűzre.

Félcsillagos kemping

Tized százalékpontot javítottunk a balkáni körülményeken.

A hétvége előtt megejtettünk a szükséges bevásárlást. Vettünk kályhacsöveket, hogy be lehessen fűteni, illetve 370 forintos egységáron beszereztünk néhány hasznos és kedves kinézetű viharlámpát, hogy ne mindig fejlámpával a fejünkön közlekedjünk ufóként a sötétben, vagy legalább hogy a segítségével megtaláljuk a fejlámpákat a sötétben. Anyámtól szereztünk két szivacsmatracot, bepakoltuk az adventure-hálózsákokat, és irány a Birtok. A Dívával. Aki nagyon jól viselte magát egész úton, és bár a futóműve egyik része nem kifejezetten jó, mégis rácsábultunk az utolsó szakaszon a földútra. Ekkor kiderült, hogy hol vannak az autón lukak, mert dőlt a por befelé a kéziféknél és a hátsó kerék fölött, két kilométer alatt helyre kis szürke réteg rakódott mindenünkre. Aztán miután kiköhögtük magunkat, összelegóztuk a kályhacsöveket, és sikerült is befűteni a legkisebb szobát, szóval nem volt kérdés, hogy a matracokat a sparhelt elé dobjuk le, ha nem akarunk éjjel megfagyni. Végülis teljesen komfortosan elvoltunk, emberem második éjjel már az alvás megszakítása nélkül tudott a hálózsákból kinyúlni, kesztyűt húzni, és rakni pár hasábot a tűzre, ha kezdett hidegebb lenni. Tulajdonképp már csak a benti víz és a budi hiányzik, ez utóbbi kapcsán szükséges némi önmegtartóztatás és leleményesség, végszükség esetén például jó tudni, hogy alig negyven kilométerre van egy bevásárlóközpont. De már készül a fürdő, hamarosan az emésztős engedélykérést is beadjuk, és különben is, vidáman viselem. Gyönyörű paradoxonnal szólva a körülmények kárpótolnak a körülményekért.

2006. október 24., kedd

Falusi vigasságok

Megalapoztam a renomémat a faluban, új belépőként egyből a harmadik helyen végeztem a sodrófa-hajító versenyben.

Nyereményem két műanyag tál, ami igen jól jön, mikor semmi nincs a konyhának kinevezett helyiségben. De ne szaladjunk ennyire előre. Az úgy kezdődött, hogy polgármesterasszony még múlt héten külön szólt nekünk, hogy a hétvégén lesz lovasverseny, meg ennek örömére falunap is, úgyhogy jöjjünk ám, láthatunk csodát, vagy legalábbis a falu krémjét. Igaza volt, Kusturica sírt volna a gyönyörtől. Életemben először igazán hasznosnak bizonyult az a tulajdonságom, hogy meglepően jól bírom a bort, illetve minden, bornak nevezett löttyöt is. Az asszimilálódáshoz ugyanis kevés az, hogy együtt eszünk a bográcsos gulyásokból és pörköltektből a falubeliekkel a falu főterén (egyben focipályáján). Szüreti időszak van, hát mindenki borából inni kell, mert hozzák és kínálgatják jó szívvel. Olyan válasz pedig nincs, hogy nem kérek. Esetenként még gyorsan is kell inni, mert fürgén követik egymást a demizsonokkal a gazdák. Namármost úgy kétszázan laknak a faluban, ennek a tizede gyerek, a maradéknak viszont mindnek van szőlője a környékben. Szerencse, hogy nem mindenki hozott bort, különben azon a kétszáz egyenes méteren simán eltévedtünk volna hazafelé. Nem számoltam egy idő után a poharakat, de sokat elmond, hogy egykor volt ebéd, három körül a véresen komolyan vett sodrófahajigálás és petrencerúdtartás (emberem két másodperces teljesítményt nyújtott, állítása szerint - velem ellentétben - nem akarta rögtön az elején lealázni a falu népét), ötre pedig mindenki be volt nyomva mint a rajzszög. Én is, de én benyomva is ugyanolyan szörnyen diplomatikus és provokatív vagyok, mint józanul, szóval elég tudathasadásosan, de rendszereztem magamban minden pletykát és kiteregetett szennyest a falubeliekről. Akik a kis létszám ellenére valamiféle kasztrendszert fenntartanak, bár a falak úgy három pohár bor környékén kezdenek leomlani közöttük. És közben felmerült a gyanú, hogy kell valahol egy Gébics presszónak lennie a közelben, annyi a faluban a Tibi. Egyfelől rendkívül jól szórakoztam, másfelől a sznobabbik lényem aggódott kicsit, hogy hosszú távon tán ez a társaság nem biztos, hogy minden intellektuális igényemet kielégíti, de végülis úgy döntöttem, hogy ráérek ilyesmin később aggódni. Hétkor aztán kollektív sátorbontás jött, mert helyi mérce szerint már későre járt, és a munkában majdnem függőlegesen minden jelenlévő részt is vett, roborálószerként egy kis almaborral. És közben még csak egy apró bicskázás sem volt, a legnagyobb veszélyben a szomszéd ötéves volt, aki egy negyedik vattacukrot is bevállalt délután. Aztán nekünk még úgy tízig tovább kellett innunk a Lalival, aki ugye a kiskertünket műveli, és már hazafelé, félrészegen is tudtam, hogy ez az egész annyira szürreálisan reális, hogy úgyse tudom rendesen elmondani. Menjetek színházba, nézzetek Portugált, az úgy nagyjából közelíti.

2006. október 18., szerda

Sárga Díva

Emberem reggel telefonon rámparancsolt, hogy kora délután tartózkodjak otthon.
A forgalomból kivont és vizsgára váró Díva alig két nap alatt olyan állapotba került bürokratikusan, hogy máris a mienk lehet, házhozszállítással. Ezért kellett otthon lennem. Amilyen ütemben nálunk történnek a dolgok, meg ahogy emberem a háttérben intézkedik, pillám se fog rebbenni, ha legközelebb azért hív, hogy mondjuk menni kéne a mosómedvékért. Még nem tudjuk , hogy hol fog lakni a terepjárócsoda, de azért mesélek kicsit róla. Szerintem hagyjuk az árnyalatokat, egyszerűen sárga Díva ő. Emberem a hétvégén elkezdte Dívácskának becézni, de egy veszélyes fogkefével a kezemben meggyőztem róla, hogy ne tegye ezt többé. Egyébként arra is folyton emlékeztetnem kell, hogy nem azért vettünk egy olcsó és szakadt kocsit, hogy csomót költsünk rá, tehát felejtse el a szarvasrácsot, a dezájnos visszapillantót, a Dakar Team feliratot, meg minden mást is a benzinen kívül. Ennek ellenére szombaton a benzinkúton mégis rajtakaptam, hogy egy nagyfejű (de legalalább nem bólogatós) plüsskutyát méreget, mert jól mutatna az a Dívában. A kutyaügyletet végül két okból vétóztam meg. Egyrészt elfoglalná a fél csomagteret, másrészt meg sokkal logikusabb a védelmező plüss älg jelenléte. A kötött pulóveres állatot még Svédországban vettem, miután sikeresen elkerültük az ütközést az útra bandukoló bamba jávorszarvassal, azóta ő a közlekedési védőszentünk. Nem tudom még hova kerül majd, igyekszem neki olyan helyet találni, ahonnan nem tíz, csak átlag kétszáz kilométerenként rázkódik le.

2006. október 17., kedd

Kincsek 2.

Meg ilyenek is vannak.

Az egyik legfontosabb hír a pontosan 30 éves megyei napilapban:

Származási hely: Birtokos eset

A másik legfontosabb hír, ugyanitt:

Származási hely: Birtokos eset

És végül a kiskertünk, ameddig a szem ellát:

Származási hely: Birtokos eset

Kincsek 1.

Ilyeneket is találtunk.

Fogászati felszerelés, kábé a világháborúból:

Származási hely: Birtokos eset

Egy ágyvég, amiből még bármi is lehet. Tükörkeret, dartstábla-alap, vagy cégér, ha panzió leszünk:

Származási hely: Birtokos eset

Volt valahol egy melence is, de most nem találom.

2006. október 16., hétfő

Múmiák a padláson

Rombolni azt tudunk. És lehet, hogy van egy medencénk is?

Szombaton kisamottoztam a kívülről már megszépített sparheltet, aztán beüzemeltük, a kertben tökéletesen fűt.

Származási hely: Birtokos eset

Álltuk körbe, mint elit hajléktalanok, melegítettük a kezünket, és néztük, hogy minden résen dől a füst, de ez állítólag így helyes. A kéménybe még nem sikerült bekötni, mert kizárólag elrohadt kályhacsöveket találtunk hozzá a pajtában, de sebaj, majd jövő hétvégére veszünk és viszünk. Vasárnap pedig folytattuk a fürdő lerombolását. Emberem folyamatosan Szabadságszobrot játszott, miután leverte a plafonról a vakolat: állt a széken a labilis földpadlón, egyik kezében pajszer, másikban gumikalapács az égnek emelve, és igyekezett lefeszegetni a gerendák alatti nádtáblákat. Az első után talpig porosan, teljesen átláthatatlan védőszemüvegben felsóhajtott, hogy 'tudod te, milyen kurva nehéz egy pajszer?', és akkor kicsit csúnyán néztem rá, mert én már a nyolcadik körnél tartottam abból a gyakorlatsorból, hogy három vödörbe sittet lapátol, három vödröt kicipel, talicskába borít, talicska fel a domboldalra és talicska kiborít, mindezt talpig porosan, úgyhogy kénytelen volt elismerni, hogy én se csak a körmeimet reszelgetem. Minden egyes nádtábla lefeszegetésével kaptunk a nyakunkba pár múmiarágcsálót is, ő volt a legcsinosabb köztük:

Származási hely: Birtokos eset

Nagyon örültünk viszont, hogy a nádtáblák fölött tökéletes állapotú gerendákat és deszkákat találtunk, ami azért jó, mert plafon helyett ez fog majd látszani. A sitthalom meg csak egyre nőtt, mert nagyjából térdmagasságig magától esett le a vakolat is, ha véletlen hozzáértem a lapáttal. És még nem is kezdtünk el ajtónyílást vágni a hatvan centi vastag falba.Közben jöttek-mentek a kombájnok, nagyban folyt a betakarítás, és persze a szomszédok is fel-felbukkantak (itt szeretném megjegyezni, hogy az én olvasatomban minden falubeli szomszéd, pont annyian laknak itt, mint gyerekkoromban a lakótelepen egyetlen lépcsőházban). Az egyiktől kaptunk egy vödör mindenféle színű paprikát, nagy kondér lecsó lesz belőle hamarosan. Aztán jött Okosrokker szomszéd is. Ő azért kedvel minket, mert motorosok vagyunk, az meg szerinte rossz ember nem lehet. Okosrokker valaha állatorvosnak készült, de nem tudott megbírkózni a kihívásokkal, aztán a rendőrségtől is kirúgták, úgyhogy most szereti a falu fő kőműveseként beállítani magát, de állítólag jobb, ha nem bízunk rá semmit. Mindenesetre mindenben okos, akár csipkeverésben is, lófarka van, és olyan, mint egy mini Ford Fairlane. Mondta, hogy segíteni nem fog, mert rengeteg a dolga, de ha szerszám kell, szóljunk nyugodtan. Szörnyülködött fél órát azon, hogy mit csinálunk a házzal, néha kiszólt a randalírozó kölkeinek ('ja, ezek nem is az én kölkeim'), és kicsit neheztelt ránk, mert lecsaptunk a Birtokra, pedig neki a medencére nagyon fájt a foga. Néztünk bután egymásra, hogy lehet, hogy van egy medencénk, aztán még nem vettük észre? Jó pár perc értetlenkedés után kiderült, hogy már megint új szót tanultam, a melence kellett volna neki, kaktuszt ültetni bele. Hát erről tényleg lemaradt. A melence is olyasmi kincs, amit megtartunk a többi kinccsel együtt, majd később megmutatom őket.

2006. október 13., péntek

Dívák estéje

Szemléztünk autókat.

Azt tán mondani se kell, hogy indulás előtt ember arra is szakított néhány órácskát, hogy körülnézzen minden kapcsolódó fórumban, megnézzem hat terra fotót és ugyanennyi videót, mert a tíz évvel ezelőtti Dívavezetési élményei már kicsit megkoptak. Aztán a felfrissített tudással felvértezve meglátogattuk a két kiszemelt versenyzőt. Az elsőnél kicsit elvonta a figyelmemet a kesztyűtartóban sunnyogó tíz lakodalmas CD, meg a kocsit körülvevő részeg, mutogatós, szekéren utazó, illetve óriás kertitörpék hada, de végül sikerült erősen odakoncentrálnom, és máris egy csomó előnyös tulajdonság kiderült a csodaterepjáróról. Például hogy nem kell konditeremben izmozni, a szervótlan kormánytól biztos gyönyörű bicepszeim lesznek. Kifejezetten bájosnak tartottam, hogy a sebváltó helyén egyszerre három sebváltó is van, de kicsit csalódtam, mikor kiderült, hogy más-más funkcióval bírnak. Tanultam persze új szavakat is, úgy mint differenciálzár, meg karter. Azonban a kertitörpék ellenére is feltűnt, hogy adott példányban kicsit kevés a fék, és az állítólagos felújítás ellenére is rohadófélben van itt-ott, úgyhogy tovagurultunk úgy ötven kilométert a másikhoz. Mondták már nekem, hogy a Dívában az a legjobb, hogy egy gyenge képességű autószerelőtanonc a legmélyebb delírium közepette is simán tud rajta motorgenerált végezni, ráadásul a legtöbb alkatrész nevetségesen olcsó hozzá. Na ezt most élőben is bizonyították, mert második számú Díva nemigen akart egyesben elindulni sehova, de úgy tíz perc matatás és egy kis olaj után rendbe jött. És klasszikus Dívahangokat produkált. Hörgött, szörcsögött, csikorgott, kattogott és puffogott, ahogy azt kell, miközben a kilométeróra vagy nullán, vagy százon állt, a fordulatszámmérő meg nagy lendülettel mozgott a két szélső érték között. Felteszem, ha valami baja lesz a kocsinak, azt abból fogom észrevenni, hogy megszűnik néhány hangeffekt. Meg az is valószínű, hogy hamarosan állandósult, mediterránosan karcos hangszínre teszek szert, ha mondjuk beszélgetni szeretnék útközben, ami a Díva tempójával alkalmanként úgy 3-4 órát jelent a Birtokig. Rádiót berakni teljesen fölösleges. Fejben viszont már rakosgatom össze azoknak a könyveknek a listáját, amiket majd útközben felolvashatok a nyolcvanas száguldást kontrolláló sofőrömnek. A szerkesztőség továbbá elmejátékos ötleteket is vár, biztos ami biztos alapon, mert az rendben, hogy a Díva elmegy dágványban, patakon át, függőleges falon és méteres hóban is, de az nem biztos, hogy én eközben felolvasni is tudok. Vagy nyelvelharapás nélkül beszélni.

2006. október 12., csütörtök

Apa kocsit hajt

Titokban már régen rettegtem tőle, hogy elhangzik nemsoká az a bizonyos mondat.

Nem, nem az, hogy 'gyere hozzám feleségül' vagy hogy 'csináljunk egy raklap gyereket', esetleg hogy 'mégis az a rózsaszín plüss fotel kéne a sarokba', emberem mellett nagyon komolyan nem kell aggódni ilyesmin. Lappangó félelmeimről ráadásul kis ideig el is feledkeztem, mikor kipróbáltuk, hogy pajszert és 25 méter vízcsövet is tökéletesen tudok motoron szállítani. Aztán ma reggel végül mégis kimondta emberem, hogy muszáj lesz egy autót beszereznünk. Namármost én az autókkal mindig is úgy voltam, hogy ha ennyi évtizeden át elvoltam nélküle, akkor olyan nagy szüksége senkinek nem lehet rá, még akkor se, ha elismerem, hogy bizonyos szempontokból hajlok a puritán életvitelre. Az autókkal mindig csak a nyűg van, nem lehet velük haladni, sosincs parkolóhely, ráadásul képtelen vagyok halálveszélyes helyzetek előidézése nélkül autót vezetni, mert sose érzem, hogy meddig tart egy autó eleje és háta, nem beszélve az oldalairól. Egyáltalán, micsoda idiótaság, hogy nem középen van a kormánya. De belátom, jelen viszonyok közt talán mégis szükség van rá. Mikor ez az egész téma még a biztos bekövetkezhetetlenség sűrű fátylát viselte, minekutána bátran mertem beszélgetni róla, megállapodtunk abban, hogy a mi szükségleteinket csakis egy lada Díva elégítheti ki, mert tanyára személyautót nem vesz az ember, minden más meg csak diszkódzsip. Ugyan a Díva kényelmetlen is, lassú is, meg sokat is eszik, de alapvetően igénytelen állatka, és nem nagyon akad el sehol. Úgyhogy mától autók helyszíni szemlézése is a napi tennivalók közé került, már most küldött emberem egy halom hirdetést. Azt a gubancot még nem tudom, hogyan fogjuk feloldani, hogy ha most veszunk egy ilyen dögöt, akkor nem marad semmi pénzünk arra, amit szállítani kéne vele, de ilyen bagatellségekkel nem szoktunk sokat foglalkozni. Egyelőre azzal biztatom magam, hogy egy Dívát vezetve a legtöbb autónál nagyobb és félelmetesebb leszek, így már nem nekem kell a kiterjedéseimmel törődni, hanem a többi autósnak. (Közben pedig ember épp csekkolja, hogy a biztosítók valahonnan biztos ismernek engem, mert ha az én nevemre kerülne az autó, veszélyesebbnek tartanának, és drágább lenne a kötelezőm, mint neki. További érdekes adat, hogy Budapest-Birtok viszonylatban kb. 100%-os az árkülönbség.) Addig meg csak egyetlen rejtély foglalkoztat erősen. Ha elfogadjuk (és miért ne tennénk) azt a tapasztalati tényt, miszerint a férfiak nagyjából az alapszíneket képesek megkülönböztetni egymástól, és a barack az nem szín, hanem gyümölcs, akkor hogy lehet az, hogy négy darab, tökegyforma színű kocsit a hirdető férfitulajok képesek homok-, bézs- (sőt, beige), vaj-, illetve krémszínűnek titulálni?

2006. október 11., szerda

Pályázati málna

Emberem nagyon ráér, egyre nagyobb és színesebb légvárakat épít.

Épített először is magának egy kicsi, viszonylag olcsó példányt, úgy is mint leendő vállalkozás, nem nagyon lehet belekötni, az ötlet jó. Aztán, bár a látszat ennek sokszor ellentmondott, nem felejtette el azt az alapigazságot, hogy több pénzből kicsit egyszerűbb alkotni, mint kevesebb pénzből. Úgyhogy míg én verejtékes munkával keresek pénzt, ő most pályázati úton keres. Talált először egy kiírást, ami gazdálkodásról szólt. Már el is képzeltem, hogy a bocik krotáliáin majd elnyert pályázatok sorszámai szerepelnek, a málnabokrokat meg körülveszem sárga szalagokkal, csak nem az lesz rájuk írva, hogy Crime Scene, hanem hogy A Málnahivatal Támogatásával, és boldogan fürdünk majd a málnaszörpben. Emberem azonban légvárak tekintetében sem kicsinyes, úgyhogy tovább keresett, idegenforgalmi vonalon, hajrá falusi turizmus. Egy fél délután alatt elért minden illetékest, akik biztatták is nagyon, ráadásul azt is kiderítette, hogy a térségben én hiányszakma vagyok, hovatovább már tényleg csak egy aranybányát kéne felfedezni az Akácbozót alatt, és akkor az élet egy vadvirágos kert. Szóval álmaiban a még el sem kezdett átalakítás egyből kispanzió-építészetként indul, tetőtérrel, lóparkolókkal, bográcsos partikkal, Jézus-szandálos bajorokkal, kemencés kenyérsütéssel, köcsögök mázalásával, interaktív kecskefejő-múzeummal, szotyihámozó-versennyel, fakultatív helytelenkedéssel a málnásban, mely egész történet majdnan a falu felvirágzásában csúcsosodik ki. El kell ismerjem, hihetetlenül leleményes módon igyekszik rászolgálni arra, hogy majd tényleg ő legyen a helyi seriff.

2006. október 10., kedd

Kettős látás

Látens kettős látásról vajon tud az orvostudomány?

Nem a klasszikus kettős látásról beszélek persze, hanem a Birtokhoz kötődő kettőslátásról, ami van nekem meg emberemnek, de másoknak, a többségnek általában nem. Látták már páran a maga valójában is a helyszínt, többen meg fotókon, és általában ugyanaz volt a reakció. Bolondoknak kijáró elnéző mosoly, majd udvarias félmondat arról, hogy hát ez sok idő és sok pénz lesz, mire rendberakjuk. Nekik egyeslátásuk van, bár ha őket kérdeznénk, biztos éleslátásnak neveznék. Látják a romos falakat, a nyithatatlan ablakokat, a hepehupás verandát, a düledező pajtát, a beszakadni készülő tetőt, ami van. De nem látják, ha lefestem és eltáncolom nekik, akkor se látják a lehetőségeket, a megálmodott tereket, a színeket és a formákat, az idióta ötleteket. Amiket mi a kettős látásunk miatt hol nagyon élesen érzékelünk, mondjuk már kész fürdőteremnek látva egy jelenleg földpadlós, ronda falú helyiséget, hol meg úgy, mintha szépen rajzolt pauszt tennék a mostani állapotokra. Alapjaiban sem látják ezeket, nem ám hogy továbbgondolják, tovább ötleteljenek velünk. Megrekednek pénznél, időnél, munkánál, mindent materialista értéken mérnek, biztonságosan realista lehetőségek közt terveznek, mereven, mert a fantázia és a lelkesedés, és a l’art pour l’art ötletelés esetleg elfecsérelt időnek tűnik. És ennek semmi köze a tulajdonviszonyokhoz. Nem az a baj, hogy hülyének néznek, vagy hogy nem úgy tudnak velünk örülni, ahogy mi örülünk már előre is, vagy hogy azt érzem, szándékosan szilárd(nak tűnő) valóságba akarnak rángatni minket. Nem is tudom, mi a baj. Most csak annyit tudok orvosilag megállapítani, hogy a felnőttkor igazi szimptómája a kettős látás elvesztése.

Tréfás tanyasi tények

Mifelénk így megy.

A polgármesterasszony simán nyerte újra a választásokat, pedig nincs is traktorja.
A faluban nincs kocsma, mert becsődölt pár éve. Iskola sincs, bár nem hiszem, hogy volna összefüggés. Könyvtár viszont van.
A vízdíj jóval magasabb, mint Pesten, pedig csatorna sincs.
A szemétdíj egy évre 6000 forint, de ha nem oda vagyok bejelentkezve, akkor 12 ezer.
A szemetesek egyszerre csak egy zsákot visznek el, kivéve ha kitesz az ember egy üveg bort is, mert akkor bárhány zsákot elvisznek.

2006. október 8., vasárnap

Hard days & nights

Nehéz hétvége volt.

Sokat kellett enni, még többet inni, meg motoroscuccban lovat szőrén megülni se tréfadolog, hát még azt megjegyezni, hogy riplis sarabán, meg közben alászigetelésből is kiművelődni. Úgyhogy most legyen is ennyi elég hirtelen.

2006. október 4., szerda

Róka vs. aligátor

Fűrész-ügyben patthelyzet van.
Én rém rettentő toleráns léleknek tartom magam, tényleg könnyedén elnézem mindenkinek a hülyeségeit. Például emberemnek is mindig engedékenyen hagyom, hogy szerintem teljesen logikátlanul folyton a mosdó jobb oldalára tegye a kézmosót, hogy párban teregesse ki a zoknikat, mert neki úgy tetszik, és még halat enni is engedem, ha tőlem legalább öt méterre teszi, nyitott ablaknál. Ő sem egy korlátozott lény, általában simán hagyja, hogy bármennyire hülye legyek, szóval normális esetben semmi nincs, amin vitázhatnánk, még csúnyán se beszélünk egymással, ha meg mégis vitáznánk valami fontosságon, akkor zárszóként valamelyikünk röhögve beordítja a bűvös mondatot, hogy 'és ne baszd rám az ajtót, Sánta Kagyló', és megint jó sokáig töprengünk, hogy min lehetne kicsit veszekedni. Na ez a fűrész-kérdés viszont napok óta visszatérő témát szolgáltat. Mert olyan nevű dolgot, hogy Rókafűrész, egyszerűen nem vihet jóérzésű ember a háztartásába, még az aligátorfűrész is necces. Mert kicsit se mindegy, hogy fűrészhal vagy halfűrész, ugye. A legjobb megoldás a dekopírfűrész volna, mert dekopír nevű állat nincs, és csak alig hasonlít hangzásában a tapírhoz, azt viszont belátom, hogy dekopírral vagdalni mondjuk gerendákat, hát, így akár körömreszelővel is csinálhatnánk. Tegnap este aztán elővigyázatlanul belekeveredtünk egy reklámblokkba, amiből kiderült, hogy csak ma az egyik nagybarkácsban mindenféle akciók vannak. Ember gondolkodott, hogy épp ott ugyan nem látott aligátort, de rókát igen, és különben is - állt a sarkára az ágyban fekve - nemáhogy a neve miatt ne vehesse meg, ha egyszer pont erre van szüksége. 'Fűrész, bazmeg, fűrész, így fogjuk hívni, és kész' fejelgette le a kispárnáját ritmusosan, így bizonyos jelekből arra következtettem, kezd ideges lenni, akár kettővel is emelkedett a pulzusa percenként, úgyhogy leszálltam a témáról, reggel is csak egyszer mondtam, hogy 'jó, megcsinálom, de csak ha nem veszel rókafűrészt'. Sejtem, hogy cselhez fog folyamodni, mondjuk elmegy rókafűrészt venni, semleges dobozba csomagoltatja, és hazajön, és meggyőz róla, hogy az voltaképp egy kiegyenesített körfűrész, én meg persze simán elhiszem, mert egyáltalán nem értek a fűrészekhez. Hiába no, a zökkenőmentes kapcsolatokért meg kell dolgozni, ha fűrésszel, hát fűrésszel.

2006. október 3., kedd

Kacsák és egyebek

Találtam új gumikacsa-szerelmet.
Származási hely: Birtokos eset


Ő az. Mert skótkocka és gumikacsa együtt az már majdnem olyan tökéletes, mint a tökéletes kaja, amiben egyszerre van káposzta, spenót, túró és csirkemáj. Nézegetem a függőágyakat is, mivel most már egész pontosan rá tudok mutatni arra a két akácfára, amihez majd kiköthetem. Másfajta kikötés, hogy ne legyen rajta túl sok rojt meg luk, mert annak állandóan kockás segg meg egy halom idétlen börleszkjelenet lenne a vége. Szeretném továbbá, ha tenger nyaldosná az akácfák törzsét heverésző enmagam alatt, de átmenetileg beérem a sima luktalan-rojttalan függőággyal, amihez irigy módon nem csomagolnak tengert, pálmafákat és koktélokat is. Kábé valami ilyesmire gondoltam, ebben a skót kacsa is jól mutatna.

Származási hely: Birtokos eset


Egyébként már a leendő verandát is megterveztem fejben, más kérdés, hogy optimista számítások szerint is vagy két év, mire azzal foglalkozhatunk. De legalább két év múlva már nem kell rajta gondolkodni, egyből tudni fogom, mennyi tégla és mennyi burkolóanyag kell. Kivéve persze, ha közben nem gondoljuk meg magunkat tucatszor.

2006. október 2., hétfő

Dologidő

Úgy tűnik, vannak izmaim.
Legalábbis érzem őket, dolgos volt a hétvége. A bazi drága teherautónak köszönhetően szombat reggel a Birtokra kerültek az effektív munkakezdéshez szükséges cuccok, például a dartstábla is, szerintem ez nélkülözhetetlen. A hétvége legfőbb tevékenységei a faanyag-reciklálás különböző aspektusainak bemutatásáról szóltak. Pestről a Birtokra szállítmányoztunk egy nagy halom tetőgerendát és egyéb fát, ott a gerendákat az udvarról becipeltük a spájzba, mint egyetlen elég hosszú és biztonságosnak ítélt helyiségbe, majd a leendő fürdőből a felbontott hajópadlót hordtuk ki a pajtába, tüzelőnek. Kintről nagyjából annyi látszott belőlünk, hogy oda-vissza slattyogunk a Birtok hosszában, és mindig van a vállunkon pár köbméter fa. Az egyik falubeli be is szólt az utcáról, hogy na, a pesti gyerekek, kesztyűben dolgoznak. Nem akartam neki magyarázni, hogy sokan nem örülnének, ha bőrkeményedéseket növesztenék a tenyeremre, de valahol igaza is volt, hisz ismerjük a szólást a hiperpigmentált kisebbség és a szántás viszonylatában. Mindenesetre ezek után a porvédő maszkban már nem mertünk az udvaron mutatkozni, pedig az enyémre helyes medveorrot is festettem, és kellett használni erősen (mármint a maszkot, nem az orrot), mert por az volt. Kicsomagoltuk ugye a majdani fürdőt. Ennek az volt a menete, hogy én nagyon szigorúan ránéztem a tapétára, mire az teljes tekercsekben levált a falról. Ezután ember a pajszerral felszedte a szuvas padlót, ami alatt csak homokos föld maradt.
Származási hely: Birtokos eset

Utána kísérleti okokból megbontotta a plafont egy részen, vártuk, hogy mikor potyognak nyestek a nyakába, de a nyestek valószínűleg már rég elmenekültek a nagy kopácsolásra.
Származási hely: Birtokos eset

A nyestnyomokon kívül egyébként érdekes kincseket is találtunk a padláson, többek közt sok ládát, amiket én Pandora-módon mind ki is nyitogattam, de ezzel csak további porfelhőket és némi lisztet szabadítottam az emberiségre. Aztán amíg én igyekeztem rekonstruálni a közel fél évszázados sparhelt eredeti színét és állapotát (és el lehetett sütni közben a hülye poént, miszerint a koromhoz képest jól nézek ki), hogy majd tudjunk mivel fűteni, ember összerittyentett magának gyorsan egy munkaasztalt némi ablakkeretből és egy szétütött randa szekrényből. Végül meg leszürelteltük az almáink nagy részét. Mindezt szeptember utolsó és október első napján, verőfényben, egy szál trikóban, miközben vidám piros munkagép tárcsázta hátul a földünket. Idilli, komolyan mondom.
Az hamar kiderült, hogy a szerszámigényeket jól mértük fel, a pajszert is nagyon sokat használtuk, például ablaknyitásra is. Vertem kicsit a fejem a falba, hogy minek kellett nekem a rókafűrészre felhívnom ember figyelmét, mert rögvest rájött, hogy neki tulajdonképpen az nagyon kell, de mivel annyira ellenálltam, hogy még a lábammal is toppantottam, addig kutatott, míg sikerült egy aligátorfűrész nevű szerszámra bukkannia, hát jó, lásd kivel van dolgod, ebbe beleegyeztem. Érzem, ezt a hetet megint barkácsboltokban fogjuk tölteni.