Mulatós lövészárok

Újabb kimaradt fejezet az Alice Csodaországban-sorozatból.

Errefelé egy alkalom is elég bármiből ahhoz, hogy hagyomány és szokás váljon belőle, így az idei íjászversenyen automatikusan megkaptuk a británnal a kaptáraknál lévő akadálypont állomásfelügyeletét a Senkiföldjén. Elrejtettük a bozótban a tükörtojásos vadkant,

biztonságba helyeztük az elemózsiát,

és felkészültünk úgy másfél óra lombsuhogásos, méhecskedünnyögős zen-foglalkozásra, míg az első csapat odaér (beiktatva annak megtárgyalását is, hogy mennyit ér a pénzvisszafizetési garancia a cáparettentő színű ausztrál búvárruha esetében).
A méhek szorgosan zümmögtek, két mézufó elszabott sisakrostélyban jött-ment a közelben a dobozkákkal, majdnem teljes volt a nyugodalmas komfort, mikor a britán kitalálta, hogy egy szék jól jönne neki. Ebben a pillanatban rondított tapintatlanul az idillbe bele a legközelebbi házból felcsendülő német mulatós.
A bácsi nem viccelt, kétszáz méterről is rezegtek a falevelek a decibelektől, a méhzümm is ritmust váltott. Felkaptam hát a vaddisznóinstalláláshoz szükséges kisfejszét, amit nonchalant lóbálva a kezemben átsétáltam hozzá széket kérni.
Reméltem, hogy a szokatlan kiegészítőről néhány asszociációs futam után esetleg eszébe jut majd a hangerő tompítása is, de errefelé láthatóan nem vesznek a szükségesnél komolyabban egy baltácskát cipelő nőt. A bácsi széles foghíjas mosollyal és nagyon szívesen adott nekem széket – hozzátéve, hogy ha itthon bármikor buliznánk, csak szóljunk bátran, hozza a magnóját.

Funkcionalitás mindenek felett, akár hólapátnak is jó

A méheknek hát nem volt más választásuk, sramlira zümmögtek tovább a vaddisznó körül, az egyre megviseltebb britán ezek után az ücsörgést sem bírta.

Rövidke idő után már lepényfának dőlni is jó alternatívának tűnt.

Mikor ott tartottam, hogy versenyen kívül íjat ragadok és irányra tartok, szerencsére megjelent az első csapat, így a sztereó megúszta. Fog viszont nagyon hülyén nézni a bőrdíszműves, ha megkérem, hogy az ujjvédő és alkarvédő mellé íjászkodáshoz csináljon fülvédőt is.

Hajnali üzenet

Újabb rejtvények.

Az első kávé előtt még kicsit nyugtalanított, hogy emberem valami rémálom ésvagy légköri zavar hatására hirtelen rákapott a nádasban horgászással kombinált óriásviráglocsolásra, a madárijesztő-póz meg nyilván valami falusi jóga része.

A Békésen Öntöző Harcos iskola tagja

Aztán megfejtettem, hogy valószínű fűkaszát lenget ott a jobbjában a mit sem sejtő sirály alatt. Bár ebben nem lehetek biztos, míg haza nem ér hal nélkül.
Aztán a verandára lépve lapos vaddisznókkal találtam magam szemközt, farkasok és térdig érő gömbök társaságában.

De ezekről legalább tudom, hogy mit jelentenek.

Az elmúlt évek és hetek után kezdek aggódni, hogy nagy mértékben elvesztettem a meglepődésre való képességemet.

Nyílzáporos idők

Meg minden, amit a vaddisznó anatómiájáról és a farkasok táplálkozásáról sose akartál tudni.

Észrevettétek már, hogy bár tradicionálisan a magyarok nyilaitól retteg a fél világ, nekünk se egy Robin Hoodunk, se egy Tell Vilmos-kaliberű legendás és kiemelkedő íjászunk sincs? De már dolgozunk az ügyön.
Az íjászat mindkettőnket régóta érdekelt, de komolyabb lépéseket nem tettünk ezzel kapcsolatban, szépen kivártuk, míg ránk találnak a megfelelő körülmények – és ez egy évvel ezelőtt meg is történt. Még észbe se kaptunk, már nyakig benne voltunk egy pályázatos-alapítványos-egyesületes dologban, aminek a lényege, hogy jusson értelmes elfoglaltság és sikerélmény a kevéssé tehetős és egyébként se túl ingergazdag környezetben élő gyerekeknek. Így lett emberem a helyi oktató (megtámogatva a británnal, aki angolszász technikájával – na ja, nem most kezdte – színesíti a képet, meg néha velem, de én jobban szeretek lőni, mint tanítani).
Hullámzó létszámban, de nagy lelkesedéssel jártak is íjászkodni a kölkek, és mostanra jutottunk el odáig, hogy gyors szervezés után összejöjjön egy fejben régóta tervezett, akadályokkal, ügyességi-logikai feladatokkal megspékelt csapatverseny, terepen. Amikor a megbeszélés arra a pontra jutott, hogy „de akkor a vaddisznó nem fog elférni a csomagtartóban a római katonák és a farkasok mellett”, már tudni lehetett, hogy nagy siker lesz az esemény, titkosírással, bográcsozással, mindennel együtt.

A vaddisznónak is van sárgája és fehérje

Mondanám, hogy a falu is felbolydult, mint a méhkas, de ez pontosabban úgy igaz, hogy a falu felbolydult amiatt, hogy az egyik állomást a méhkaptárok közelébe telepítettük, vizionáltak a helyiek temérdek horrort és sírás-rívást, de a legkomolyabb sérülés végül egy lenyúzott ujjbegy volt, azt se a méhek csinálták. A környező településekről összejött több mint harminc gyerek simán csak élvezte az egészet, lőhettek árkon-bokron át vaddisznóra, farkasra, lengő golyóra, amit akarsz.

A farkasok csak különösen ínséges időkben esznek vesszőfogó hálót

Ahogy elnéztem, minden szervező felnőtt is elégedetten (meg kurva fáradtan) zárta a napot, de a legbüszkébb szerintem emberem volt: az egyéni pontversenyt az ő legkisebb, legügyesebb, egyben minden szempontból leghátrányosabb helyzetű tanítványa nyerte. Aztán lehet, hogy mostantól én se fogom tudni elsunnyogni az edzéseket, az élményen felbuzdulva várhatóan jelentősen növekedni fog a létszám.

A nemzetközi helyzet fokozhatatlan

Bár Dél-Amerikából mostanában nem jött senki…

Talán említettem már, mennyire kicsi falu ez: már egyetlen új ember megjelenése is százalékban kifejezhető arányban változtatja meg az amúgy is igen színes összetételt. Mert az őslakosokon és a hozzánk hasonló pesti parasztokon kívül van itt német, holland, belga, meg persze a británunk. Állítólag lesz olasz szomszéd is, és mi is sokat teszünk a multikolor érdekében. A británnak ugyebár van egy német meg egy holland mostohafia, egy walesi igazi fia, és temérdek spanyol-lengyel-német ismerőse, akik közül az a fotós a kedvencünk, aki nemrégiben lemaradt az idefelé tartó hajnali vonatról egy olyan állomáson, ahol 3 vágány van, mert nem látta a szerelvényt. Állítólag nem látszott a bakterháztól. (Szépen el is képzeltük amúgy rajzfilmesen, hogy a vonat lábujjhegyen, behúzott hassal leskelődik kifelé a kis ház mögül, és mikor a hajnali szürkületben egyetlen leendő utas sem figyel, huss, gyorsan elindul, kivilágítatlanul.)
Hozzánk is jár mindenféle népség, időnként még cseh akcentussal ugató kutyával is. Az is teljesen normális, hogy a britán az Ázsiában élő magyar barátnőmmel elbeszélget hollandul, ha épp a világ körüli Skype-lánykocsmázásunk közben toppan be. Az ír kapcsolat sem furcsállja már rég, hogy ha magyarokat hív egy magyar tökfaluban magyarul, attól még akár percekig is angol dumálást hallhat. Azt meg sem említem, hogy nagyjából egy éven át a falu nagy része azt hitte, hogy én német vagyok (klasszikus esete a megalapozatlan pletykák jól zsírozott terjedésének, lévén kizárt, hogy bárki hallhatott engem németül beszélni). De az elmúlt napokban tényleg kicsit felpörögtek a dolgok.
Kiderült, hogy a faluban valamelyik külföldinek kéne valami földmunka, de az ember német, az asszony francia, a jelenlegi kertművelővel közös nyelvként használt angol meg mindkét részről csak mérsékelten alkalmas finom részletek kitárgyalására. Tehát az internacionálé felkerekedett a diplomáciai tárgyalásokra: elindult a német-francia párhoz a németet holland akcentussal beszélő britán, a ketten együtt már viszonylag érthető angolt beszélő kertész és az emberem, én meg csatlakoztam mint titkos (rozsdás) francia fegyver, ki tudja, hova fajulnak a dolgok. A német-franciáknak eltartott egy darabig, mire minden viszonylatot térképre helyeztek magukban, igaz, a végére ivás nélkül is mindenki beszélt minden nyelvet. De az igazi dramaturgiai csúcsponthoz még mindig nem érkeztünk el.
Tavasztól őszig általában is mindig enyhe kommuna-jelleget ölt a Birtok-Szembe-Britán Bermuda-háromszög, de ennek tetejébe a britán önzetlen társas lény, tehát időnként felajánlja a kanapéját olyan ismeretlen vándor lelkeknek, akik úgy gondolják, nem elég kaland Magyarországra eljönni, megfejelik még az élményt az igazi falusi feelinggel is. Hát így esett, hogy ma délután a kis falunk játszóterén egy Izraelben élő tajvani fiatalember tanulta tőlünk lelkesen a tradicionális magyar íjak használatát. Vacsorára olasz pizza lesz és angol kenyérpuding, holnap majd talán megmutatjuk a hazai paprikás csirkét is.
Ezek után remélem, mindenki számára egyértelmű, hogy itt a világ közepe.