Betonkemény

Egy a fontos: betonozás közben is legyen kéznél mindig elég befőttes üveg.

Alig két év rákészülés után szinte váratlanul ért minket a péntek, annak a napja, hogy átpakoljuk a fürdőszobai átjárót, a konyhát és a nappalit a vendégszobába (vizuális segítség itt). Ezek után én túl sok fizikai részletben nem vettem részt, mert dolgoznom kellett sokat, meg lefektettem a Birtok epervezetékét, de nyilván nem maradtam ki az eseményekből.

Előzetes kárpótlás a további hatvan, szürke és betonos képért

Szombaton jött a Jól Bevált Csapat vakolni, és rádöbbentem, hogy most már biztos elég régóta élek itt, ha a hátam mögött elhangzó tii kőneneee sindő* fonémasort odafigyelés nélkül is tudom értelmezni és fordítani. Luktalanodott a fürdőszobai átjáró minden pontja, és közben downgrade-eltük a talajt is: cementlapos padlóból földpadlósat csináltunk,

Nagy felbontású nappali

már csak a tevekaravánok és a strandtörölközők hiányoztak a képből.

Sértett sivatagi cica

A konyhát lapra szereltük

Az utolsó szósz jogán még csináltam egy pudingot

és kiköltöztettük a pajtába.

Palacsintasütés közben derült ki, hogy nem teljesen vízszintes

Vasárnap elindult az Ároktalanítási Hadművelet is, és mikor már épp csak egy keskeny betonozatlan csík maradt, szólt SzembeJuli, hogy megfőztek több tonna céklát, szívesen ad át belőle, de azt még akkor most kéne eltenni. Tehát félig a talaj fölött lebegve gyorsan kimenekítettem néhány dunsztost, ecetet és fűszereket a spájzból, és mivel úgyis annyira ráértem és minden körülmény ideális volt, bemásztam a hálószoba ablakán egy lavór főtt céklával, hogy szépen befőttesbe savanyítsam őket a fürdő frissen vakolt falai között, praktikusan a mosógép tetején. Az közben eszembe se jutott, hogy ráadásul én még sose csináltam semmilyen savanyúságot.

A felszedett cementlapok sorsáról még nem döntöttünk

Itt már a fürdőből kifelé nem vezetett út

A kémény is újjászületett

Kora délutánra elterült az összes beton, elzárva ezzel a hozzáférést vendégszobához és spájzhoz is, és mivel nem akartuk zavarni a kötögetésben, gyorsan elhaladtunk a Városba festéket venni. Mert ugyan se időnk, se energiánk, de hát most logikus a meszelést is megejteni.
A festékplázában aztán komoly dilemmázás vitte el majdnem egy óránkat, mert mindenféle telített és élénk színű festékekbe botlottunk, embernek pedig eszébe jutott, hogy milyen jól nézne ki, ha a fehér falak közt a nappaliban a szinte vadonatújra vakolt kémény húdevörös lenne. Az igazi tipródás és röhögés innen indult, mert bármilyen szép és erős is egy szín, én akkor is a betűket látom meg először, és nagyon nehéz volt eldöntenem, hogy a fűszeres jakvaj, a hajnali áhítat vagy a rejtőző leguán-e a legjobb név egy színárnyalatnak (listás volt még a shaolin köpeny, a távoli vitorla és az ébredő rét is). A kérdésre egy hónap múlva visszatérünk, a betonfestés idején, egyelőre csak a (szerintem falusi pirkadat fantázianevű) vadfehér mészfestékkel tértünk haza.
Szépen bemásztunk a hálóablakon, előtte megnyugtattuk a totál stresszes cicát és kutyát, hogy csak egyet kell kint aludniuk (a macska máskor bezzeg önként tölti házon kívül az éjszakákat), és akkor jött a britántól a mail, hogy neki épp most, este tízkor lenne szüksége két hagymára meg a botmixeremre. A hétvége során nem először merült fel bennem, hogy a megőrülés igazán kellemes megoldás lenne minden bajomra, de ennél a pontnál már a céklákkal is szívesen cseréltem volna.
(unatkozókat és az olvasók unatkozó ismerőseit felkérem, hogy ráérő idejüket erre az URL-re utalják át nekem, köszönöm, és akkor hamarosan folytatom fehér falakkal és elektropölékkel)
*(Tibi, kőne nekem egy sindő === Kedves Tibor kolléga, szükségem lenne egy zsindelyre (deszka, esetleg cserépdarab) az élek vakolásához)

Pörgés, erősen

És születőben van a cementtestvérség.

Az elmúlt hetekben a pörgés és az időhiány mértéke nem változott, ez a memóriámon meg csomó elmaradásomon is meglátszik, paprikából és paradicsomból viszont egyre több pirul, és őket nagyon nem érdekli, hogy én mennyire érek rá.
Felmentünk hát a veteménybe a británnal erősöket tesztelni, minden bemelegítés nélkül, és „na eeeezt kóstold meg” buzdító szavakkal legeltük a tömény kapszaicint. Sírtunk, de ettük. A britán elég hülye volt ahhoz, hogy minderről megfeledkezve csak kicsivel később a szemét is megdörzsölje, de én inkább egy szót se szóljak, a részletek ecsetelése nélkül csak annyit szeretnék mondani, hogy paprikaszüret környékén a „forró szex” egész új értelmet nyer, sok kézmosás után is. De végül mindenki boldog volt, a britán tudott pont olyan tabascót csinálni, amilyet akart, én meg erőspista nyomán névre szóló paprikakrémet csináltam embernek, olyat, hogy a zománcot is lemarta a tálról, talán mégis univerzális baktérium- és vírusölő tisztítószerként kéne forgalomba helyeznem.

A legjobb méreg

Mivel a sima (nemturbó) paradicsomoknál lehetetlen küldetésnek látszott és látszik a folyamatos mérés, a pontos mennyiség az „ipszilonszor rengeteg”, és még bőven nincs vége. Ezen a ponton ajánlom minden ketchup-rajongó, ketchup-közömbös és ketchup-utáló figyelmébe Mézeskalácsnál ezt itt. Tavalyig felőlem az összes ketchupgyár csődbe mehetett volna, annyira nem ettem ilyesmit, most annyi változott, hogy felőlem még mindig csődbe mehetnek, de azért, mert függő lettem ettől a házi cucctól, érdemes megcsinálni, nagy mennyiségben (nálunk értelemszerűen ez is csípős).
A rohamos eltevést-befőzést olyan konkrét földi okok is indokolják, hogy ha minden igaz, a hétvégén tényleg sor kerül az utolsó fontos kör vakolás-betonozásra a fürdőben és a földárkos konyha-nappaliban, ez pedig azzal jár, hogy három napig a verandán lesz a konyha. (Most jön az is, hogy a szomszédok vigasságára a hálószoba ablakán át fogunk ki-be közlekedni, és most kivételesen nem azért, mert megint bezártuk magunkat - na ja, két év alatt sem vált rutinná, hogy ne hagyjuk kívül a kulcsot a belülről nyithatatlan ajtóban.)
A megrendelendő anyagok listájáról a cementet kihúzhattuk, mert Hobbikertész felajánlotta a saját projektjük után megmaradt mennyiséget, amit az ötéves Süni eleinte nem teljesen szívesen adott át nekünk, de az anyukája meggyőzte, hogy ezáltal az ő kocsibeállójuk és a mi konyhánk cementtestvérek lesznek, amely - idézem - "olyan kapocs, melyet ember szét nem választhat, kivéve ha vésőgépe van".
Úgyhogy péntektől rajtunk kívül a betonkeverő is pörög.

Köss, fess

Jó rég nem betonoztunk már.
Olyan rég, hogy akkor álmomból felkeltve is tudtam a mályvás beton meg a normál beton keverési arányait, többféle lapátra hangszerelve, most meg az összetevőkön is gondolkodnom kell. Na de ugye az ember igyekezzen mindig fejlődni, most a betonozás elméleti ismétléséhez hozzácsapom plusz ötösért a betonfestés tételét is. Ennek oka, hogy a konyha-nappali padlózati szituáció a legfinomabban fogalmazva is tarthatatlan. A Nagy Porfelhő Hadművelet eredményeképp lett ugyebár mínusz egy fal, de gazdagabbak lettünk egy lövészárokkal. A homokos aljzatra lazán ráillesztett, évszázados cementlapok tisztán tartása önmagában sem egyszerű, de amikor az immár egybenyitott konyhát és nappalit túlgondoltan autentikus country-enteriőr jelleggel egy 30-60 centi széles, két méter hosszú földsáv választja el egymástól, akkor konkrétan impossible mission. Én csak azt csodálom, hogy az elmúlt másfél évben nem mondtam fel jelent ott meg se akác, se vakondtúrás. Egy darabig eljátszottam ugyan az ötlettel, hogy befüvesítem a csíkot, de a francnak van kedve még a házban is gyepet nyírni, úgyhogy maradt parlagon.

Beltéri petanque-pályának meg túl kicsi

A kitartóan gyűjtögetett takarékbélyegekből mostanra szűkösen összegyűlt akkora vagyon, hogy legalább az anyagokat meg tudjam rendelni a betonhoz, idővel az is porzik, ha nem burkoljuk, de mégis jobb. Meg persze akarjuk is burkolni, de az anyagi kérdéseken túl nagyjából ugyanolyan összhangzattani dilemmában vagyunk, mint a hajópadló színének az idején, egyelőre annyi biztos, hogy kb. 25 négyzetméterről beszélünk. A fa padlóhoz sajnos minden körülmény alkalmatlan: a konyha eleve a belépő is, sár, kutya, macska, jövés-menés, kandalló, trópusi fára pedig nem futja a malacperselyből. Logikusnak tűnhetne a járólap, de ha mondjuk mesebeli ezer forintért kapnánk négyzetméterét, akkor is minimum ugyanennyivel kell számolni a ragasztó és a fuga együttesét, és akkor még nem kértük a lerakáshoz szaksegítséget. Továbbá egyáltalán nem vettük figyelembe azt a tényezőt, hogy egyikünk sem rajong a kerámia padlólapokért.
Újra előjött hát a többször felmerült betonfestés kérdése: olcsóbb is, egyedibb is, bonyolultnak sem tűnik, csak fel kell fókázni a festéket a jól előkészített, megfelelő érettségű, kiegyenlített betonalapra. Tehát valójában csak a szín és a minta kérdésében kéne dűlőre jutni. Hogy a minta szabályosan vagy itt-ott legyen elhelyezve. Egyáltalán milyen minta? Kutyamancsnyom, pitypang, világtérkép, vagy geometrikus valamik? Volt egy pont, amikor a QR-kódba ágyazott kedvenc novellák, versek, egyéb szövegek is egész jó megoldásnak tűntek, de aztán közelebbről is megnéztem a geek-mozaikot, és arra jutottam, hogy fessen ilyet, akinek Vasarely volt az őse. Jó, ezen van még időnk eltörpölni, egyelőre a betonozás időpontját sem tűztük még ki (a nagyon konkrét „hamarosan” a határidő), de az már most biztos, hogy azzal megint háromnapos szórakozást nyújtunk a falunak. Igen, az lesz az a rész, hogy pár napig a fürdőablakon át kell majd közlekednünk.

A beton összeköt

Utólag derült ki, hogy a nyár legmelegebb hetét választottuk az emésztő-projekthez. Persze az is utólag derült ki, hogy sikerült a falu egyetlen olyan házát megvennünk, ahol nincs emésztő.
A többévnyi szöszölésnek viszont megvolt az a pozitívuma, hogy időközben már nem engedélyköteles az emésztőcsinálás. Úgyhogy ember eltöltött pár hétvégét ásogatással, ilyen-olyan csövek összelegózásával, és a káposztáshordóból dezájnolt ejtőakna installálásával (az udvar teljes hosszán 5 méter a szintkülönbség), majd kitűztük a céldátumot, és előkészületként megrendeltük a kiszámolt anyagokat.
A 3x3x3-as gödröt végül vakondok és kutyák helyett munkagéppel ásattuk ki; megérkezésünkkor mini-Himalája fogadott a hatalmas kráter körül, amit egy jó húsz méteres lövészárok kötött össze a ház előtti (egyetlen) vízcsappal. Természetesen a falu népe addigra alaposan megszemlélte az utcafronti munkaterületet és a leszállított anyagokat, úgyhogy már kinyilvánításra készen vártak minket a záporzó vélemények és kérdések: miért ide, miért nem nagyobb, miért nem kisebb, medence lesz-e, miért szivárgós, miért nem szivárgós, miért zsalutégla, nem lesz az úgy jó. Hiába no, ez is egy olyan dolog, amihez mindenki ért. És innentől egy hétig mi voltunk a fő látványosság és szórakoztató centrum az uborkaszezon közepén.
Nehéz röviden összefoglalni ezt a jelentős hetet, amelynek során hatalmas lépést tettünk a benti WC megvalósulása, valamint a faluba integrálódás felé. Küzdelmes volt, sokszor elhangzott munka közben, hogy le van/lesz szarva, de nem cseréltem volna el ezt a hetet egy karibi nyaralásra.
Hétfőn a José&Fia társulat felbecsülhetetlen fizikai és lelki támogatásnyújtásával kezdtük meg a munkát, majd hétfő estétől magunkra maradtunk: mi ketten, meg a csakazértis. Ez egy olyan falu, aminek van közhasználatú betonkeverője, de a közösnek ugye mindig cementes a háta: apróbb félreértések miatt csütörtökre már át kellett adnunk valaki másnak. Úgyhogy kénytelenek voltunk annyira felszívni magunkat, hogy szerda estig végezzünk a gödör felfalazásával és a zsalutéglák kibetonozásával.
Félig már felfalazva:

Származási hely: Birtokos eset

Hatalmas összegeket kasszírozhattam volna, ha korábban tudom, mi megy a háttérben: a faluban gyakorlatilag mindenki ellenünk fogadott - nem rosszindulatból, hanem józan észből. De mi időre befejeztük. (Akit részleteiben is érdekel, hogyan lehet ezt logisztikailag két emberrel, valamint a gödör és a betonkeverő között harminc méteres távolsággal összehozni, annak szívesen elmesélem, bár így utóbb én se hiszem lehetségesnek.) Ha már így alakult, SzembeGyuri nem hagyta, hogy lanyhuljon a lelkesedés: mikor emberem szerda este kijelentette, hogy nincs az az isten, hogy még aznap a betongerendákat is keresztbepakoljuk a gödrön, a jó szomszéd kifüttyentett a pechjére épp arra járó Traktoros Bandinak, hogy volna itt egy kis tennivaló, és hát a gerendák is a helyükre kerültek még aznap. A maradék négy napra már csak egy kevéske betonozás maradt, meg úgy 5 köbméter föld visszalapátolása. Sietni kellett: még a vasárnapi távozás előtt fel akartuk avatni a WC-t. De addig persze sok minden történt ám...

Majdnem kész gödör, maradék Himalájával:

Származási hely: Birtokos eset

Teli gödör:

Származási hely: Birtokos eset