Rejtvény

Nem az a kérdés, hogy mi ez.

Hanem hogy miért?

Rosszkedvünk hete

Szokatlanul panaszkodós poszt.

Kellemetlen meglepetésként ért a vízművek kék embereinek megállapítása, miszerint az óra azt mondja, az elmúlt 4 hónapban 111 köbméter vizet fogyasztottuk. (Fizikai képtelenség, óra nem pörög, szivárgás nincs, nem nőtt medencénk, nincs teli az emésztő és a ház is áll még.)
Rosszul esett, mikor megtudtam, hogy bemérettethetem az órát, de ezt nekem kell előfinanszírozni, és persze semmi garancia arra, hogy hibásnak nyilvánítják. (Pár éve volt egy ilyen sztori a megyében, ott ezer köbméter túlfogyasztásnál állapították meg, hogy az óra jó.)
Elég ideges lettem, mikor másnap a mosógép dobja leszakadt, végképp használhatatlanná és javíthatatlanná téve a masinát. (Tavaly egyszer már fixáltunk, ennyit bírt, 18 éves.)
Nagyon elszomorodtam, hogy ennyire hirtelen vitték el szexturistáskodni a kedves racka kosunkat. (De jó helyen van és jön vissza.)
Rendkívül felbsztam az agyam, mikor a raktáron lévő, megrendelt és kifizetett új mosógép a visszaigazolásban 2 napra ígért szállítási idő elteltével sem érkezett meg, és a tehetetlen, jogkör nélküli ügyfélszolgálatos papagájokkal küzdve sehová sem jutottunk. (A gép egy hete nem érkezik. Edigital soha többé. Most küldjem addig hozzájuk a szennyest?)
De mindezeket rendkívül lazán tudnám semmibe venni, ha a három napja nyomtalanul eltűnt Raklap cica végre hazajönne…

Déjá vu

Ezt a dézsából ömlést láttam már valahol… 

Az instant szívleállást okozó tetőszigetelős árajánlat után megérkezett a Szomszédnéni Produkciós Iroda (erdélyi generálkivitelező fiúk, hónapok óta dolgoznak más házakon a faluban, és széjjelröhögöm magam azon, hogy az ő ízes dialektusukra simán hallgat a gugli hangalapú keresője, a mi hochmagyarunkra meg nem), csóválták a fejüket szinkronban, majd bádogimplantátumot ajánlottak. A terv: horizontálisan bemetszik flexszel a ház palatetejét, bedugják a bádoglapokat, és a szigetelt verandatetőre vezetik így ki az egyébként a háztetőn belülre folyó vizet.
Meg is állapodtunk, hogy délután, ha a saját melóval készen vannak, jönnek és csinálják. Megbeszélt időben érkezett is lélekszakadva egyikük, de csak azzal a hírrel, hogy a földmunkagép épp most vágta át emésztőásás közben a vízcsövet, ömlik az utcára a víz, úgyhogy talán ma mégsem jönnek. Kezdtem rezignáltan tudomásul venni, hogy mások vízömlenyei is továbbra is hatással vannak ránk. De másnap aztán tényleg jöttek, megcsinálták, mi pedig újra vártuk az éjjelre ígért Ragnarököt.

Anomáliás kert: október 20-án virágzó orgona

Ember hajnalban arra ébredt, hogy a veranda szárazabb, mint a legjobb cabernet. Mégis lapátolással töltött két órácskát, mert a kertben viszont nagyjából pontról pontra megismétlődött a két évvel ezelőtti iszapáradat. Most a rizstermesztés lehetőségeit mérlegelem.

Egyéb híreink:

- Megkaptam a parasztdizájner-diplomámat, ami még csak nem is bizonyítvány. A hivatalos felirat szerint: Igazolvány.

- A britán írott angolja napról napra érzékelhetően romlik, de ő ezt arra fogja, hogy nem a monitort nézi, hanem a billentyűzetet. A „sleeped” indoka konkrétan a kevés tea volt…

 - A HVE* okán az emberiségbe vetett maradék hitem is megszűnt. Saját érdekemben jobban teszem, ha tavaszig ki sem mozdulok a kapun túlra, inkább elmerülök a viktoriánus angol irodalom udvarias közegében.

- Majdnem lett még egy macskánk. Szerintem csúf a maga aranyos módján, a britán szerint aranyos a maga csúf módján. Groucho Marx-szemöldökök, hátrapöndörödő fülhegyek, mérhetetlen bátorság – simán hazakísérte embert, haverkodott Főkutyával, majd beköltözött a verandára egy éjjelre, a reggelivel viszont valószínűleg megsértettük, mert távozott. Lehet, hogy megsejtette, ha marad, ő lesz a Kinti Macska (vö. kinti papucs, benti papucs).

Koncentrálást jelző nyelvcsücsök a körtefán egyensúlyozva

- Raklap Mangó, aki – micsoda meglepetés – Benti Macska lett, igazi terrorista kommandós gengszter, szóval normális macska. Jelentős időt tölt a billentyűzeten, most is csomó olyat töröltem a szövegből, hogy „deaffffffffffffffffffffakjápppppppppppppp pr”, de már egeret is fogott, többször. Apró szépséghiba, hogy ezeket az egereket korábban már megfogta a csapda, és ő csapdástul vonszolta a jószágokat ide-oda, de ettől nem volt kevésbé büszke magára. Mióta becementeztük az aktuális lukakat, a törpedoromboló a kertből hoz be magának egeret játszani. Ezt a félreértést még addig kell megbeszélnem vele, amíg legalább kicsit is nálánál felsőbbrendűnek tart (ha megtanul egyedül lemászni a fák magasából, vélhetően ez teljesen elmúlik), különben rosszabb lesz az egérhelyzet, mint macska előtt.

* helyi választási események

Kései kúszás

Most kiderül, mi az összefüggés a vízcső és a hajnalkafal között.

Volt ez a visszatérő, igazán soha meg nem oldódó dugulás a mosogatónál, és egy idő után a konyhabuborék sarka is határozottan a vizesedés jeleit mutatta kívülről. Ember felajánlotta a választási lehetőséget: vagy bent bontja fel a padlóval együtt a betont, vagy kívülről lukasztja ki a házat. Biztos voltam benne, hogy ép ésszel nem tudnám nyolcadszorra is túlélni a konyhapadló újrázását, úgyhogy a kinti rombolást választottam. Mert ehhez csak a házfalat és a téglajárdát kellett rommá zúzni, a hajnalkafalat (v 3.0) meg úgyis újjá akarta építeni.
A vízrejtély ezután hamar megoldódott: a vadonatúj könyökcsőből zárt rendszerben kitört egy darab, ne kérdezd. A csőcserék után már csak a visszaépítés maradt hátra. A járdát ember csak háromszor rakta újra, mert mindig lazának bizonyult a homokágy, de így a végére már nagyon korrekt lett, egyedül Főkutya hiányolja a homokozót, amiben úgy fetrengett boldogan 0-24, mintha tengerparton lenne.

Egyenként válogatva

A hajnalkafal idén már csak belátástalanító néven futott, mivel az átmenetiségek miatt egy szál magot se tettem a földbe – ettől függetlenül a tavalyról elszóródottak nőddögéltek csendben, terjeszkedtek vízszintesen. Én nem tudom, milyen lények ezek milyen szenzorokkal, de a két gerenda felállítása után nagyjából fél órával észrevették, hogy már van mire mászni, és azonnal irányt váltottak.

Egy hét alatt ekkorát kúsztak

Virág talán már nem lesz rajtuk, de a körülmények ismeretében megbocsátom nekik.

Majd talán ősszel írok arról is, mit csinál egy konyhakert aktív közreműködés nélkül, addig csak két friss kép.
Juhmelitől származó magból Hobbikertész palántázott és hozott nekem fekete paradicsomot:

Nem könnyű megmagyarázni, hogy nem kolerás, hanem direkt ilyen

Sárgadinnye is folyamatban:

Folyó ügyeink

Vizes élvezetek falusi módra.

Ahogy emberem este a mosogató alatt fetrengett egy elrepedt cső miatt anyázva, eszembe jutott egy nyári délután, ami ugyanebben a pozitúrában találta. Akkor akut duguláselhárítás volt a program, túl voltunk már az ecetes szódabikarbónán és a vonakodó csőgörényen is, mindhiába, még durvább beavatkozásra volt szükség. Gyorsan meg is született az ötlet, hogy viszonylag erős vízsugarat tudunk varázsolni a kút, a búvárszivattyú és a húsz méter slag kombinációjával.
Kényes procedúra elé néztünk, ahol tizedmásodpercek is számítanak, ha nem akarjuk elárasztani a padlót. A konyha és kút közti távolság viszont a kanyarokat is számítva viszonylag nagy, tehát csak úgy lehetett megoldani, ha én pont jókor nyitom és zárom a vizet, az amperek útját kapcsoló híján konnektor használatával egyengetve. Mivel a kompresszor igen hangos, és ahogy említettem, a gyors reagálás életbe vágóan fontos volt, ember lelkére kötöttem, hogy nagyon hangosan mondja, mikor mit csináljak a kút takarásában.
Csak azzal nem számoltam, hogy neki nem kifejezetten erőssége a szavak adekvát megválogatása. Így esett, hogy hosszú perceken át kissé ritmustalanul, de nagyjából folyamatosan ezt ordította a mosogató alól, az erdőig hallható hangerővel, bele a kánikulai szieszta álmos csöndjébe:
DUGD BE! HÚZD KI! DUGD BE! HÚZD KI! DUGD BE! HÚZD KI! DUGD BE! HÚZD KI! DUGD BE!

Jobb illusztrációt nem találtam a történethez, mint ezt a tetris-makkot

Mindazonáltal nem hiszem, hogy a falu népét túlzottan megleptük volna. Legalábbis a falu szexológusát még azóta se szabadította ránk senki.

Vízválasztó

Mégis inkább a katasztrófaturizmusra fogom alapozni a meggazdagodásomat.

Alig fél óra. Összesen ennyi kellett ahhoz, hogy hömpölygő sárfolyó nőjön az udvar közepére, Főkutya szügyig érő vízben dagonyázzon, Kalózmacs meg rettegve emelgesse a mancsát és kétségbeesetten nyervogjon. Sajnos nem értem rá pátyolgatni, mert emberrel meg a británnal együtt lapáttal, kapával és partvissal próbáltuk legalább a háztól távol tartani a vizet, amennyire lehet. Tökig a sárban, gyakorlatilag mezítláb, mert a gumicsizmám természetesen az istállóban volt. Amit elsőként árasztott el a víz, és amivel csak az a baj, hogy a hálószobával közös a fala.
Az elején még volt tíz perc, amíg ráértem telefonban szörnyülködni apámnak a hirtelen jég, a szél, a nullára csökkent látási viszonyok miatt, még kicsit fotózni meg videózni is volt idő, aztán mikor megindult a domboldalról a sárlavina, ezeket mind elhajítottuk, és dologra.
Önmagában sem lett volna kevés az eső, ami nagyjából húsz perc alatt leesett, de a fölöttünk lévő három föld mind felénk lejt. Úgyhogy minden víz rajtunk keresztül folyt el. Ami nem folyt el, az most a pajtában lévő pincében van, színültig, nagyjából 15 köbméter (módosítok: 40), szóval a katasztrófaturizmus mellé a barlangfürdőt is beveszem szolgáltatásként.
A sár még mindig térdig ér mindenhol. A hálószoba fala csak néhány ponton ázott át kicsit. A komposzt mellé betelepedett egy köbméteres gödör. A pincét majd talán szép lassan ki tudjuk szivattyúzni, de a sár miatt nem fog gyorsan menni. Tulajdonképp semmi baj nincs. Mondhatjuk, hogy semmi komoly kár sincs. Csak lesz vele még temérdek meló meg temérdek szívás.

A dombon túl a vetemény. Meg a földek, onnan zúdult

Volt sodrása

A pajtából egy közepes gerendát is magával vitt

Tulajdonképp bírtam volna sírva fakadni, csak minek

Rosszabb is lehetett volna

Lecsómérés

Kerti híradónk mai adásában beszámolunk a véletlenül felfedezett üvegház-hatásról, a sportrovatban pedig ismertetjük a paradicsomverseny állását.


Tudomány: Véletlen felfedezés rengette meg a kertész-társadalmat. Kimutatható, hogy a levágott plasztikpalack konyhaablakba téve tripla üvegházhatással hihetetlen tempójú növekedésre bírja a növényeket, érdemes lehet tehát a jövőben így nevelni a palántákat. A Birtok kísérleti laboratóriumában március elején mintegy 13 különböző paprika került elszórásra, mikor kiderült, hogy épp csak sima, hagyományos sárga nincs köztük, és a joghurtos bödönök is elfogytak. 3 héttel az első vetés után kerültek vizespalackos földbe a TV-magok, az eredményekben megmutatkozó különbség pedig igen jól látható: a 3 héttel fiatalabb a nagyobb.

Hiába állnak egymás mellett, a kicsikben nem támadt fel a versenyszellem

Sport: A paradicsomverseny is igen érdekesen alakul. A 16 indulóból mindössze 4 maradt versenyben a turbóparadicsomok közül, ezek viszont behozhatatlan előnyre tettek szert.

Az óriás mindössze 1 hónappal idősebb a szabad szemmel alig látható, kissé színehagyott apróknál

Könnyűbú(l)vár: Mindenki sajnálhatja, hogy ember csak kicsit ügyetlen és nem nagyon, különben cifra fotósorozattal lehetett volna illusztrálni, amint a röhögéstől zokogó SzembeGyuri alpinkötélen leereszti a kútba a falmászó beülőbe öltözött babfuttató ezermestert, hogy az kiemelhesse tíz méter mélyről a pont ugyanilyen hosszú, beesett műanyag csövet. De végül sokkal unalmasabban halászta ki, majd rendesen installálta a búvárszivattyút, és most boldogan öntöz fent a veteményben (50 méter távolság, összesen majdnem 20 méter szintkülönbség).

Végül tőzsde: a hullámos papagáj indexében nem okozott jelentősebb esést, hogy a főváros egyes szaküzleteiben akciósan mindössze 2900 forintért kínálják a madarakat. Oknyomozó csapatunk még nem tudta kideríteni, hogy egyébként mi kerül 4-5000 forintba egy ilyen madáron.

Csaptörő Mátyás

Csapadékos csapások, csapzott csapatokkal és csapatással, csapkodás nélkül.

A nótával ellentétben mifelénk nem olyan kis megfontolt, csipp-csepp, egy csepp módon zajlott az utóbbi napokban az olvadás, hanem hangosan csorgott-dőlt a lé mindenhonnan, plusz néha eső is esett. A macska bepánikolt óbégatása szintén megszokott soundtrack volt mostanában, úgyhogy a két hangeffekt együttes jelenléte ellenére is csak véletlenül néztem ki a verandára. Pár pillanatig pedig még el is gyönyörködtem az utcáig hömpölygő vízben, megállapítva, hogy ember milyen tehetségesen intézte a beton lejtését, mert pont a megfelelő helyen tényleg kivezeti az Amazonast a kertbe. Aztán állt csak össze fejben, hogy a fenti jelenségek függvényében mire is utalhat a kerti csapot körbebugyoláló sárga nejlon mozgolódó-robajló dudorodása.
A paradicsomos tréning nyilván a zsigereimbe ivódott, mert nagyon gyorsan ugrottam le a vízaknába, és közben még arra is volt kapacitásom, hogy 1. elkerüljem a mocsarakat 2. örüljek, hogy nem épp egy szál arcpakolásba öltözve ért a csapás 3. megüzenjem embernek – aki kb. kéthavonta egyszer hagy itthon magamra –, hogy „árvíz!”. Mikor már telefonon is tudtunk értekezni, nagyon precízen elmeséltem, hogy ledobott a cucc egy kis kerek bigyót, aminek a közepe lukas, és a függőleges cső oké, de ahogy vízszintes lesz és utána megint lefelé függőleges, a kis piros kar alatt, na ott vélhetően hőtágulási hatások következtében folytonossági hiány lépett fel. Mert ilyen szakszerű vagyok én. Végül inkább küldtem neki egy fotót, csak hogy tudja, mit kell kérnie a vasboltban.

Kiderült, ezt hívják úgy, hogy csap

A falusi vigasságok délután a fő attrakcióval folytatódtak, amely cirkuszi plakáton „A Nagy Traktor Kis Autót Sétáltat” felirattal szerepelne. Az van ugyanis, hogy a kocsink másfél hónapja nem indul, és nem segített rajta sem helyi kézrátétel, sem telefonos vaják a szerelőtől. Nagyjából a falu minden tagja próbálkozott már okosságokkal (volt itt dezodorral fújás és alulról gázlánggal melegítés is, ne akarjátok tudni), én meg piszkosul kiművelődtem autószerelésből, tök meggyőző arccal tudom például mondani, hogy „szerintem ez még levegős”, bár fogalmam sincs mit jelent. Végső megoldásként maradt az, hogy behúzatjuk a Buszos Tomival. Sokkal viccesebb lett volna, ha a busz mögé kötjük a kocsit, de inkább traktorral jött végül. Az eredeti megállapodás úgy szólt, hogy szép lassan, egyenletes tempóban vonulnak föl-alá a főutcán, de a harmadik körnél ebből már gyorsasági rodeó lett, viszont a motor még így se brümment egyet se. SzembeGyuri ennél a pontnál ott tartott, hogy őszintén csodálta emberem türelmét, mondta, hogy ő bizony inkább rátolatna a traktorral az ócskavasra, aztán levan róla gond, de ehelyett csak csapra vertek pár sört a nagy izgalomra. A tervek szerint pedig ma ez a szörny fogja sétáltatni (mert az elakadt szörnyet megmentettük a mi akkumulátorunkkal, a mi kocsinkban pedig kicseréltek közben még egy biztosítékot, szóval hátha):

Háztáji építés

Tehát működő autónk még mindig nincs, de örülünk annak, aminek lehet, például hogy dobozos tejet is kaptunk ma reggel a boltban:

Még így is jobban jártunk, mint múltkor, amikor WC-papír nem volt a boltban

Update: a szörnyeteget kicsit vezethettem is a dágványban, kell nekem egy ilyen, de most gondolkodom, hogy ruhástól menjek-e a zuhany alá. Viszont a mi kocsink még mindig nem indul.

Bojlerszellem

Hisztérikusan röhögős történetbe ágyazott munkakeresős poszt, mert a sírás meg nem segít.

Jó öt évvel ezelőtt kaptunk ingyen egy régi, használt, de működő bojlert, amit tavaly ősszel sikeresen be is üzemeltünk, miután a villanyvezetékek már elbírták. Azt kezdettől fogva tudtuk, hogy errefelé a vezetékes víz valójában folyékony mészbánya, de bíztunk benne, hogy az előrelátóan beszerzett elektromos kis izé, ami elvileg szétrobbantja a vízkövet, megakadályozza majd a lerakódást. Nyilván nem írnék most bojlerekről, ha tényleg megakadályozta volna. Igen, teljesen kiszámíthatóan és törvényszerűen novemberben kell végképp megdöglenie minden bojlernek (és igaz ez persze minden más, meleget előállító szerkezetre is). A padlás felől érkező fél órás folyamatos kurvaanyázásból és vízömlésből már bizton tudni lehetett, hogy menthetetlen a jószág, én csak azért nem fakadtam sírva, mert nem akartam turbózni az árvizet a közelmúlt rosszhír-sorozatában ez már az a szürreális pont volt, amire egy filmben is azt mondod, hogy erős dramaturgiai túlzás. Még mielőtt felmerülne a kérdés, hogy ténylegbiztosjavíthatatlan?, elárulom, hogy a vízkő szétnyomta a tömítést, és ezek után az egyik tőcsavart is sikerült beletörni, szóval teljesentutibiztosanhótziher javíthatatlan.
Tekintve, hogy az elmúlt időszakban nem csupán a britános típusú karrierünk akadozik, de minden más munkalehetőségünk is pang, pont nem hiányzott, hogy hirtelen felindulásból vegyünk egy új bojlert, de kellett. Nagyjából olyan lendülettel és gyorsasággal vásároltuk meg, ahogy normális ember kenyeret szokott.
Hazahoztuk, ember pedig átment szólni SzembeGyurinak, hogy kéne egy kis plusz emberi erőforrás az installáláshoz. Vinnyogva-könnyezve tért haza, és közölte, hogy mindjárt jön is segíteni a szomszéd, csak még anyázik otthon egy kicsit, mert elromlott a bojlerük.
A (most épp megint átmenetileg itthon tartózkodó) britán jelen pillanatban a nála megvalósítandó falusi közfürdő beléptidíjait kalkulálja.
(Én pedig köszönettel (és türelmetlenül) várok mindenféle normálisan fizető felkérést szövegírásra, korrektúrázásra, lektorálásra, fordításra, távGizikézésre, de mondjuk egy spanyol tengerparti haciendára is szívesen vigyáznék az év azon 50 hetében, amikor a tulajdonosok nem érnek rá, hogy saját maguk vigyázzanak rá.)

Aranyalma, aranyélet

A spanyolok lassan meggondolhatnák, hogy szervezzenek-e ide is Tomatina fesztivált.

Jöjjön először szemünk fénye, dédelgetett büszkeségünk, az igazi aranyalma, melynek különlegességét az adja, hogy idén a máskor dúsan termő almafa inkább a pihenést választotta, és egy, azaz egyetlen almát volt hajlandó hozni. De az legalább szép és nagy.

Amíg a felhasználási lehetőségeken töprengünk, addig még marad a helyén.

A taljánul aranyalmára puccosított paradicsomok viszont idén is túlteljesítették a tervet, nem csak nálunk, de Szembééknél és a británnál is. Fürtös, koktél, hosszúkás, kicsi, nagy, sárga, amit csak akarsz (jövőre még furcsább színekkel is szeretnék próbálkozni). SzembeJuli 33 üveg, 40 fokban befőzött paradicsomlé után érthető okokból kissé elvesztette a lendületét, így inkább nekünk ajánlotta a maradék rengeteget, tehát kikerülhetetlen volt, hogy életemben először paradicsomlevet tegyek el. Eddig csak egy kiskori trauma hátráltatott benne, egyszer ugyanis arra ébredtem, hogy vérvörösek körülöttem a falak, anyám meg elborult tekintettel izzad és káromkodik és darál valami szintén vöröset, ami fröcsög. Viszonylag nehezen tudott később megnyugtatni, hogy mindez csak azért van, mert rendkívül olcsón tudott 100 kiló paradicsomot megvenni (azt nem is akarom tudni, hogy ezt hogy sikerült hazacipelnie majd elhelyeznie a 20 négyzetméteres szükséglakásban). Na de most volt a feladathoz szabad tér, kaptunk hozzá passzírozót meg hatalmas kondért is, már csak a kánikulát kellett kicselezni. Felkeltünk tehát hajnal hatkor, flottul haladt minden, a kevergetési fázisra pedig a rutinos Szembéék is átjöttek, nyilván látszott, hogy ember nem elég jól forgatja a fakanalat a tűzrakónál. Jól is jött a segítség, mert így míg SzembeGyuri profin kevert, én nekiállhattam kimosni a lének szánt üvegeket, ember meg nekiállhatott leslagozni a verandáról az eltévedt paradicsomrészeket. A veranda szélén álló csap ekkor döntött úgy, hogy látványosan elromlik: ahelyett, hogy eldugult volna, virtuóz szökőkúttá változott, nulla tekintettel a közelben állomásozó laptopra és az aszalni kitett paradicsomokra. A helyzet több szempontból is gyors reagálást igényelt, mivel a bazi nagy kondért nem lehetett csak úgy lekapni a tűzről, a víz elzárásához a legkisebbnek (nekem) le kellett másznia az aknába, viszont elzárt vízzel sem maradhattunk, mert akkor mi lesz a mosogatás alatt álló palackokkal, amibe be kéne tenni még forrón a lehetőség szerint nem odaégetett paradicsomlevet. És ekkor még csak 8 óra volt, a csap pedig közben vidáman, szivárványosan, széles sugárban ontotta a vizet. Epilógus: mindezt összesen 8 liter paradicsomléért. De legalább nem ejtettem le a teli üvegeket a kőre, míg a kertből a dunsztba cipeltem őket egyetlen tálcán.
Ehhez képest a paradicsomaszalás nyilvánvalóan gyerekjáték, már ha leszámítjuk a magozós előkészületeket. De ha van paradicsom, só, hatalmas ablaktábla és temérdek napenergia, hülye lennék nem csinálni (akit érdekel, egy kosár paradicsom pont egy ablaktáblára elég, nálunk ezek a mértékegységek). Ám az egyszerűséggel kapcsolatos alapvetés pont olyan könnyelműségre csábított, mint a Trabant kitűnő útfekvése és kifogástalan gyorsulása, és az első adagnál úgy gondoltam, önálló elképzeléseim is lehetnek, például hogy nem szárítom őket teljesen múmiára. Hát pedig kellett volna, mert így hajlamosak lettek igen hamar fehér borostát növeszteni, úgyhogy a második körre abban maradtam magammal, hogy képzeljük el egy testépítő gumimaci textúráját és flexibilitását, és pont úgy lesz jó.
Kontrollcsoport híján az sajnos nem derülhetett ki, hogy a paradicsom alatt alvó macska milyen irányban befolyásolja az aszalvány minőségét (ha egyáltalán), úgyhogy három háztartás alapján csak annyi következtetést tudunk levonni, hogy a száradó paradicsom vonzza a macskákat.

Ünnepi pancs

Én tényleg szeretek mosogatni, de az utóbbi időben már nagyon nyűgössé vált a dolog.

Nyáron egyszerű volt: a verandára kitett sparheltra rátettem a lavórt, a vízforralóban csináltam meleg vizet, az elmosogatott cuccokat átpakoltam egy másik lavórba, majd a kerti csap alatt öblítés, és szárítás szabad levegőn.
Ahogy kezdett hidegre fordulni az idő, szeptember elején, 400%-ot nőtt a Birtok komfortfokozata, midőn jött a villanyszerelő, és alkalmassá tette a vezetékeket arra, hogy már a bojlert is elbírják, és lett csapból folyó meleg víz, és én azóta is minden zuhanyzás alkalmával hálásan, szinte már szerelemmel gondolok a villanyszerelőre.
A mosogatás innen kezdve úgy formálódott, hogy lavór a fürdőben a mosdó mellett, mosdókagylóba átpakoltam a megtisztított tételeket, majd öblítés és a zuhanyfalra tett szárítón szárítás. Ennek a módszernek a folyó meleg víz ellenére voltak hátrányai: egy egész téglafalon kellett keresztülemelni a lavórtól a mosdóig mindent, majd vissza ugyanez a szárító felé, miközben nagyon kellett vigyázni, hogy vissza ne essen bármi a mosdóba, a lavór koszos vizét kiönteni se volt egyszerű - és közben fűtés az még nincs a fürdőben, úgyhogy általában órákig kellett győzködni magam mostanában, mire elindultam végre mosogatni.
Ma reggel pedig a tegnapról ki nem öntött mosogatóvízben egy nyitott szemű kisegeret találtam, de már nem tempózott. Szomorú voltam, és még kevesebb kedvem volt mosogatni.
Aztán Mikulás (aki egyéb okokból összesen vagy két órát alhatott az éjjel - persze, persze, a sok ajándék kihordása) délután úgy döntött, hogy neki már mindegy, ő ide akkor is mosogatót csinál estére. Molyolt, tett-vett, hanyatt fetrengett, kettőt fordult a vízboltban, majd felvonult a padlásra, majd le, áthívta Szembééket, és ünnepélyesen megnyitotta a mosogató csapját. Amiből nagy lendülettel jött a víz. Úgy fél percig. Aztán elállt. Pánikhangulat tört ki, teljes tanácstalanság, aztán végül is kiderült, hogy az addig nem használt rendszerrészből jövő szutyok állta el a víz útját, de végül megoldódott, és ünnepélyesen el is mosogatott egy poharat.
Most még teszünk-veszünk egy keveset, aztán igazi ünnepi mosogatást csapok, a Mikulás, a mosogató meg a szülinapos kutya tiszteletére.

Származási hely: Birtokos eset

Pusztuljon a vízkő

Éljenek a légvárak.

A gonosz, ürdüngtől való, elidegenedést és egyéb kórságokat okozó interneten fellelt ismeretlen ismerősök közbeiktatásával most már szinte mindent tudunk vízkövek elleni okosságokról, köszönjük minden közreműködő önzetlen segítségét. Találtam hivatalos adatokat is a vizünkről, de azért majd rohangászok egy kört tesztcsíkokkal helyben, tudományos fejjel, csak az érzés és az ellenőrzés kedvéért, úgyse csináltam még ilyet. Viszont a sok adat, ellenjavallat és okítás közt elveszve azért felmerült bennem a kérdés, hogy emberek hogy lehetnek annyira bátrak, hogy például medencéket építenek a házaikba-kertjeikbe. Ez nem olyan fajta légvár, amit szívesen építgetnék, ellentétben sok mással. Felmerült például, hogy 30 kilométeres körzetben egyetlen kínai büfé se található, de végül arra jutottunk, hogy az nem elég a sikerhez, ha csak szorosra húzom a copfom. A projektoros esti kertmozizás a búzaföldön elhelyzett nézőtérrel, házfalra vetítve, havonta egyszer gyerekelőadásokkal már jobban hangzik, még az se kizárt, hogy egyszer lesz belőle valami. Aztán voltak ezen felül is furcsa légváraink, amikkel ember megtalálta a főpolgmestert, aki inkább az alpolgmesterhez irányított minket, végülis megértem, nehéz lehet azzal hivatalosan is megküzdeni, hogy hülyék költöznek a faluba. Amely falu egyébként tisztességesen törődik velünk, éhen halni például biztos nem hagynának, most is kaptunk frissen sült kakaós kalácsot az egyik szomszédtól, meg több kiló disznóvágási kóstolót a másiktól. Szóval végül ott álltunk a kedves alpolgmester udvarán, motoralkatrészek, meg félig kész kovácsműhely között, bazi nagy fújtató mellett, emberem sorolta a legelvetemültebb légvárait, ő meg mosolygott és bólogatott, hogy aha, ezeket mind bevették ők is a pályázatukba. Érezhetően fonódtak a szimpátia szálai, közben galambok röpködtek a fejünk felett, mint egy John Woo filmben, a lemenő nap sugarai giccses vörösre festették a hátteret, csak az aláfestő zene hiányzott, szép percek voltak, na. Lesz még ezen a tájon magyar diznilend, csak tessék kivárni!

A vízkő makacs dolog

Vagy alattomos? Sose figyelek rendesen a reklámokra.

Az alapvető fókuszálatlan bambuláson túl is van nekem néhány gyermeki tulajdonságom, például remekül rá tudok csodálkozni egyszerű hétköznapi tárgyak részleteire. Így esett, hogy az üres vízforralót forgattam, nézegettem, és örömmel állapítottam meg, hogy milyen nagyon szép fehér fűtőszálai vannak. Tetszett, hogy olyan visszafogottan, egyenletes mattfehér, mintha műanyaggal lenne bevonva. Emberem viszont, aki gyakorta süket, és általában sok mindenre nem is figyel, az észvesztő hülyeségeken azért megakad kicsit, úgyhogy kiszedte a kezemből a dédelgetett tárgyat, belelesett, és kinyilvánította, hogy az biz vízkő, meg emlékszik is rá, hogy ez két hete még fényes krómszínű volt. Megvakargattam hát kicsit a fűtőszálakat, és nohát, neki volt igaza, lett egy fényes folt a szálon, az ujjamon meg egy nagyon fehér, nagyon lemoshatatlan réteg mész. Utánaszámoltam, hogy legfeljebb ha tízszer használtuk eddig, tehát kőkeménnyel vízzel van dolgunk. Ennek pedig a bojler vélhetően nem fog örülni. Elvileg létezik valami szűrőrendszer, és abban a remek helyzetben vagyunk, hogy még vízcsövezés előtt állunk, szóval ha valakinek vannak ezügyben konkrét ismeretei, ne habozzon írni nekem, mielőtt mészbányává válna a vízhálózatunk.