A múlt ollója visszavág

Egyszer régen, nagyon régen, zúgó erdő közepében, a mi telkünkön állt a falu egyik borbélyüzlete.

A másik vele átellenben, és a mesék szerint szépen felosztották egymást közt a falut, nem volt belőle vita. Akkoriban a foghúzás is borbélymunka volt, erre utaló leleteket találtunk is korábban a padláson.

Fog- és hajhúzás egy helyen

A földhivatali rajzokon még mindig látszik, hol állt a borbélyműhely, a valóságban valószínűleg annak a romjaival van feltöltve a kert oldalán futó második számú pince/rókavár. Ezek a történelmi tények egész sokáig nem is jutottak eszembe, már csak azért sem, mert utoljára 14 évesen jártam fodrásznál, és a saját hajamat is emberem nyírójával tartom úgy-ahogy rendben. Még akkor sem gyanakodtam a múlt szellemeire, mikor tavaly nyáron először kért fel hajfestésre SzembeJuli, és itt a verandán készült a mű. A legutóbbi festésnél már több-kevesebb sikerrel csíkokat is varázsoltam a tincsei közé.
Aztán múltkor a britán szomszéd látta, ahogy emberem a leflexelt távtartós hajnyíróval tolja le a fejéről a szőrt, és rájött, hogy az ő frizurájára is ráférne az igazítás (klasszikus szerzetesi tonzúráról beszélünk egyébként, kacsapihe minőségű hajjal), és bár nevetséges 300 forintjába kerülne a fodrász Ankh-Morporkban*, nincs ezért kedve átautózni. Hozza inkább a saját nyíróját, és emberemre bízza magát. Az operáció egész jól sikerült, és mivel nem fizetett érte, nem is perelhette be az embert, én pedig komolyan elkezdtem gyanút fogni, hogy vannak helyek, ahol a múlt egy része mindig ott marad.
Most ott tartunk, hogy épp youtube videókból próbálom megtanulni a ritkítóollós hajnyírást.


* a négy leggyakrabban látogatott, közeli-távoli város nevét tudja ugyan, de mindig összezavarodik bele, ezért inkább áttért a Pratchett-terminológiára.

Tök hangyásak

Beindult a bodzaszörpgyár, és ezzel párhuzamosan időnként megjelenik a konyhapulton egy-egy hadtestnyi hangya. A párhuzam azonban mégis érthetetlen, mert a lecsöppenő cukorszirup tökéletesen hidegen hagyja őket. Nem, a mi hangyáink csakis a vajtartóban lévő vajra buknak.

Ugyanitt értelmileg kissé sérült, ám ínyenc hangyahorda örökbe fogadható és ingyen elvihető.

A paraj metamorfózisa

A drámai átalakulás ráadásul igen hirtelen történt.

Előtte:




Utána:

Akácszörpös

Szubjektív típusú kérdést teszek fel, és előre szólok, nem biztos, hogy megfogadom a tanácsokat, de érdekelne, hogy van-e akkora durranás az akácszörp (mondjuk a bodzához képest), hogy érdemes legyen megpróbálkozni vele, és ha igen, muszáj-e bele akácmézet is tenni? Akácból nincs hiány. Előre is köszi.

Ki a házból

Eredetileg csak az egereket akartuk kiebrudalni, végül mégis úgy nézett ki az egész, mintha mi költöznénk.

Ott untam meg végképp a dolgot, mikor azt láttam, hogy a függőleges sima falon is vígan szaladgálnak föl-le. Pedig már azt se tartottam normálisnak, hogy minden rághatót műanyag dobozokban tárolunk, és az se dobott fel igazán, hogy az egérfogás közös családi programmá alakult. Igen, eljött az az állapot, mikor pontos célzás után nekünk kellett a megfelelő helyen a konyhapultra hajítani a cicát, hogy legyen esélye a sikerre. Az amúgy is keskeny spájzban pedig már járni sem lehetett, mert igyekeztünk mindent úgy elhelyezni, hogy a kis vörös könnyen hozzáférjen az egérlyukakhoz.
De az egér elleni küzdelem mit sem ér, ha mindig marad egérút, úgyhogy nekiveselkedtünk a határok lezárásának.
Először is az utolsó müzliig kihordtunk mindent a verandára, így zavaró körülmények nélkül szemlélhettük meg, hogy nem néhány egérlyukról, hanem egész lakóparkokról beszélünk.

Sok bejárattal és saját spájzzal rendelkező apartman nagycsaládos egereknek is kiadó

A hűtő mögött például a Börzsönnyel vetekedő méretű hegy volt vályogból. Nagymamától is megkaptuk azt a tanácsot, hogy becementezés előtt törött üvegdarabokkal is béleljük ki a lukakat, de miután emberem olyan fészkeket vájt ki a falból, amik teli voltak üvegcserepekkel, úgy ítéltük, hogy mégsem annyira hatékony trükk ez.
A „befoltozunk néhány lukat” projektből persze egész napos esemény lett, ember helyenként a födémet is újradeszkázta, a britán szomszéd dinamitot és füstbombát ajánlgatott, én meg közben mint egy kényszeres mosómedve, egész nap pancsoltam portalanítás és egérnyom-mentesítés céljából, a veranda meg úgy nézett ki, mint egy igen rendezetlen, ám sok kincset rejtő piac.
Este fél 10 körül nagyjából kész is lettünk, a kezemre pikkelyek nőttek, de minden szép és tiszta és járható volt a spájzban, a macs meg is volt kicsit sértve, hogy tönkretettük a kedvenc játszóterét. És akkor meghallottuk a rágást. Először a hűtő mögül. Aztán a fejünk fölött. A biztonság kedvéért éjszakára újra bevetettük a ragasztót. Reggelre három egér volt a termés, ebből egyet a besettenkedő cica is elfogott, aztán nem értette, miért nem esik le a szájáról, de nem kell aggódni, az egéren kívül már mindenki jól van.
Elmondhatatlanul remélem, hogy ezek hárman csak az utóvéd eltévedt harcosai voltak, különben az újrafalazást is meg kell fontolni.

Figyelnek

Mármint a hirdetők, az aktuális heti négy oldalon szinte semmi szórakoztató nincs.
Ilyen ínséges időkben kifejezetten kiemelkedő alkotásnak számít az 'Akciós tuja 100-150 cm magas termelőtől eladó'.

Tökös

Emberem alig 10 évnyi finom, ám maximálisan hiábavaló próbálkozásom után ma hirtelen és váratlanul ráébredt, hogy ő voltaképp nagyon szereti a nyers cukkinit. Majd a következő levegővétellel gyorsan le is cseszett, hogy miért nincs ezzel teli a vetemény...

Ép testben

"Kondicionális vizitorna az uszodában!"

Született tehetség

A genetika felől nézvést nem is értem, mit panaszkodok én itt az apró kerti sikertelenségeimre.

Múlt héten a Birtokon töltött pár napot anyukám, akiről mindig is tudtam, hogy botanikailag kisebb-nagyobb kihívásokkal küzd, mégis szíven ütött picit, mikor hátrament a kertbe, és igazi lelkesedéssel agyondicsérgette a gyönyörű gyepet. Traktoros Bandinak, aki személyesen vetette el ott a búzát, ezt nem is mertük elárulni.
Aztán megérkezett a héten apukám, aki először jót röhögött exneje búza/fű sztoriján, majd ma kutyaséta közben kiválasztott magának egy szimpatikusnak látszó szomszéd földdarabot, szakértő szemmel vizslatta egy darabig a zsendülő vetést, végül meggyőző hangon ítéletet hirdetett: ez is valami növény.
Akárhogy forgatom, még az Occam borotvája elv alapján is az a lehetőség tűnik a legvalószínűbbnek, hogy elcserélt gyerek vagyok.

Heti akció

"A Borozó ajánlata: Sörpéntek!"

Magasabbra a tetőt, ácsok

2009 igen meleg őszén járunk, mikor van már emésztő és vödörrel leönthető benti WC, de a házon kívül árnyék csak a fák alatt.

Eredetileg roppant egyszerű és még annál is keskenyebb veranda futott a ház előtt. Dekoratív volt a maga módján: a cementlapokat megtörte az idő, a repedésekből pedig életerős akácbozótok törtek elő, amik szerencsésen megakadályozták, hogy önfeledten neki lehessen támaszkodni a már csak megszokásból ott álló, szuvas faoszlopoknak, igaz, azt is lehetetlenné tették, hogy benyissunk a hátsó helyiségbe vagy a padlásfeljáróhoz.

Házi akácos

Vállszélességű veranda

Nekünk mégis igazán az volt vele a fő bajunk, hogy a déli fekvésnek köszönhetően reggel tíztől már csak akkor volt árnyékban legalább a fejem, ha szorosan a hengerelt mintás falhoz lapultam, az pedig hosszú távon nem kényelmes. De a lényeg az, hogy nem képviselt olyan építészeti és népművészeti értéket, aminek bármely részét érdemes lett volna megóvni, úgyhogy bátran garázdálkodhattunk, sejtvén, hogy tavasztól őszig úgyis ez lesz a fő életterünk.
A verandanövesztés valójában jóval korábban elkezdődött, és arra az őszre ember már körbe is téglázta a nagyvonalúan kijelölt határszéleket: lett belőle egy cirka negyven négyzetméteres, buckás földterasz, de a napszúrásveszély ettől még mindig nem múlt el, úgyhogy sürgősséggel a tetőhosszabbítás került terítékre.

Lövészárkos előkészületek

A megbeszélt nap reggelén nett kis kofferekkel bevonult a kapun José barátunk, mint Leon, a profi, felpattintotta a fedeleket, és már önmagában ez is elég lenyűgöző volt, de mikor kiderült, hogy szakszerűen használni is tudja a cuccait, akkor végképp elnyerte a legvitathatóbb fődíjat: őszinte csodálattal a szemünkben hagytuk, hogy minden gyalulást és egyebet ő csináljon.

Stanley és José megoldják

Tulajdonképpen a gerendák függőlegesbe állításánál is csak óvatosan segítettünk neki, nehogy úgy érezze, netán nem nézzük ki belőle, hogy ezt egyedül is meg tudná csinálni.
A profi alapozás után aztán a tetőépítéssel már csak ketten küzdöttünk, igyekeztünk kicentizni, mi az a nem túl meredek lejtés, amin a víz már nem áll meg. Mérés, lécezés, bontott cserepek begyűjtése és elhelyezése, majd jött a Mesterséges Eső Teszt.
Csőre töltöttük a sárga slagot, szabadjára engedtük az atmoszférát, és fél percen belül a tető nagyjából minden létező pontjáról masszívan csorgott a teraszra a víz. A britán szomszéd, aki eladdig szó nélkül támasztotta a kút oldalát, és nyugodtan pöfékelve figyelte, mit művelünk, megvárta, míg elzárjuk a művi özönvizet, majd miközben kifújta a füstöt, rezzenéstelen arccal csak annyit mondott: szerencse, hogy errefelé ritkán esik.

A falu legnagyobb terasza