A WC-saga (egyetlen, nagyon hosszú részben)

Ott fejeztem be legutóbb a budisztorit (valós időben 2009 szeptemberének táján járunk), hogy az emésztő elkészülte után próbaülést végeztünk a WC-n.


Kicsit tűnt csak instabilnak, de mivel mindketten pille- és pehelysúly közt terjedünk, kellett egy olyan tesztalany, aki nem karácsonyfadísz, úgyhogy jött SzembeGyuri. Nagyon, nagyon, nagyon óvatosan ráereszkedett, és a fajansz ugyanilyen óvatossággal elkezdett kidőlni a falból.
Utóbb még a paneltigris haverjaink is kiröhögtek, hogy hogy jutott eszünkbe vályogházba fali rögzítésű klotyót venni? Konkrétan soha nem gondoltuk, hogy gondot okozhat, sőt, magát a műtárgyat optimistán már 2006-ban meg is vettük. Tanulság mindazoknak, akik ugyanezt a kombinációt tervezik: lehet ilyet csinálni, de csak átpántolással. Egy 60 centis fúrószár (meg a pánt) végül meg is oldotta a dolgot, azóta is biztonságos.
2010 áprilisában így álltunk (csak a tájolás végett: a hátunk mögött a veranda):

Származási hely: Birtokos eset

Tavasztól kezdve egyébként időnk nagyobbik felét már a Birtokon töltöttük, hogy haladjunk is a házzal, de közben persze dolgozni is kellett; el lehet képzelni a többi rész állapotát, ha akkoriban ez tűnt a legmegfelelőbb munkahelynek:

Származási hely: Birtokos eset

(Szemfüles megfigyelőknek feltűnhet, hogy ekkorra már beton is került alulra)

Május vége felé ember elkezdte felpakolni a natúr, többek közt a pajtából reciklált téglából tervezett falakat, hogy a nagyjából 20 négyzetméteres, két bejáratos és a veranda felől ablakos, azaz nyílt térben némi szeparáció is megjelenjen:

Származási hely: Birtokos eset

És akkor itt most jöjjön az alaprajz, hogy minden érthető legyen:

Származási hely:

A fürdő/közlekedő elnevezés nem véletlen: a helyiséget keresztben középen elválasztja a két téglafal, a hátsó rész a zuhanyzó és a WC (az alaprajzon tehát a WC a fürdő jobb felső sarkában), az ablak és veranda felőli rész a közlekedő a nappali és a hamarosan elkészülő háló között. Na meg persze aki be akar jutni a WC-re, annak is itt kell közlekednie. Kézmosó a közlekedő felé, fal túloldalán a zuhanyterem.

Származási hely: Birtokos eset

Valamikor júniusban burkolat is került a belső részen a padlóra, és dezájnt kapott a WC-hátfal (a britán szomszéd "közelebbről meg nem határozott Lajos-korabeli, királyi ülőkének" titulálja), ekkor még távolról sem volt meleg víz a csapokban, de legalább óvatosan már lehetett kifele fröcskölni a lavórból, illetve bátran lebonthattam végre a kerti budit, ami alatt gödör se volt.

Származási hely: Birtokos eset

A zuhanyzófal burkolásával nagy gondban voltunk, halasztottuk sokáig, behisztiztünk rajta párszor, felmerült megoldásként a medencefestéktől kezdve a plexin át minden, csak csempézni ne kelljen. Mert egyébként se rajongunk a csempéért, de ha már muszáj, akkor legyen kicsi és matt és világos, és nyilván olcsó. Ilyenből a legolcsóbbnak is nyolc körül volt négyzetmétere, és ugyan kis felületről volt szó, akkoriban épp ennyi fölösleges pénzünk sem akadt, aztán megint jött a véletlen: cementért mentünk a laktanyába, ami egyben csemperaktár is, és ezeket már úgyis évek óta csak kerülgették, úgyhogy borzasztó olcsón a mienk lett. És kicsi és matt és világos.
(Szerintem nem igazán passzol hozzá a padlólap, amit viszont ingyen kaptunk és korábban nagyon sürgős volt lerakni, de tudok vele együtt élni)

Származási hely: Birtokos eset

A zuhanyban gond nélkül tud két ember táncolni (műfajtól függően akár három is), a mocsaras susnyából hazatérő kutyát itt sokkal egyszerűbb lezuhanyozni, mint egy klasszikus fürdőszobában, zuhanyzás közben sóderre, betonkeverőre fákra és madarakra látok ki, a lefolyó és összefolyó helyett beépített ipari folyóka pedig a takarítást is megkönnyíti, szóval pont ilyet akartunk.
Viszont az egész teremben összesen annyi a szeparáció, hogy van egy vászonlepel a zuhanyfal fölött (az is inkább csak átmenetileg és jelzésértékkel), és bizonyos szögekből nem lehet rálátni a WC-re. Hát ezt szokták furcsállani a vendégek, de nyáron volt itt egy hétig három barátunk, őket például teljesen meg lehetett nyugtatni a WC-fal és a zuhanylepel közé kifeszített még egy lepedővel.
Nyilván itt is hátravan még csomó munka, pont a vendégpszichék kisimítása nem áll a lista tetején, de ahogy Messzenéző Minyon sorstárs hozzáfűzte a korábbi poszthoz, idővel a látogatók úgyis tényleg megszokják, hogy itt ez van.

A beton összeköt

Utólag derült ki, hogy a nyár legmelegebb hetét választottuk az emésztő-projekthez. Persze az is utólag derült ki, hogy sikerült a falu egyetlen olyan házát megvennünk, ahol nincs emésztő.
A többévnyi szöszölésnek viszont megvolt az a pozitívuma, hogy időközben már nem engedélyköteles az emésztőcsinálás. Úgyhogy ember eltöltött pár hétvégét ásogatással, ilyen-olyan csövek összelegózásával, és a káposztáshordóból dezájnolt ejtőakna installálásával (az udvar teljes hosszán 5 méter a szintkülönbség), majd kitűztük a céldátumot, és előkészületként megrendeltük a kiszámolt anyagokat.
A 3x3x3-as gödröt végül vakondok és kutyák helyett munkagéppel ásattuk ki; megérkezésünkkor mini-Himalája fogadott a hatalmas kráter körül, amit egy jó húsz méteres lövészárok kötött össze a ház előtti (egyetlen) vízcsappal. Természetesen a falu népe addigra alaposan megszemlélte az utcafronti munkaterületet és a leszállított anyagokat, úgyhogy már kinyilvánításra készen vártak minket a záporzó vélemények és kérdések: miért ide, miért nem nagyobb, miért nem kisebb, medence lesz-e, miért szivárgós, miért nem szivárgós, miért zsalutégla, nem lesz az úgy jó. Hiába no, ez is egy olyan dolog, amihez mindenki ért. És innentől egy hétig mi voltunk a fő látványosság és szórakoztató centrum az uborkaszezon közepén.
Nehéz röviden összefoglalni ezt a jelentős hetet, amelynek során hatalmas lépést tettünk a benti WC megvalósulása, valamint a faluba integrálódás felé. Küzdelmes volt, sokszor elhangzott munka közben, hogy le van/lesz szarva, de nem cseréltem volna el ezt a hetet egy karibi nyaralásra.
Hétfőn a José&Fia társulat felbecsülhetetlen fizikai és lelki támogatásnyújtásával kezdtük meg a munkát, majd hétfő estétől magunkra maradtunk: mi ketten, meg a csakazértis. Ez egy olyan falu, aminek van közhasználatú betonkeverője, de a közösnek ugye mindig cementes a háta: apróbb félreértések miatt csütörtökre már át kellett adnunk valaki másnak. Úgyhogy kénytelenek voltunk annyira felszívni magunkat, hogy szerda estig végezzünk a gödör felfalazásával és a zsalutéglák kibetonozásával.
Félig már felfalazva:

Származási hely: Birtokos eset

Hatalmas összegeket kasszírozhattam volna, ha korábban tudom, mi megy a háttérben: a faluban gyakorlatilag mindenki ellenünk fogadott - nem rosszindulatból, hanem józan észből. De mi időre befejeztük. (Akit részleteiben is érdekel, hogyan lehet ezt logisztikailag két emberrel, valamint a gödör és a betonkeverő között harminc méteres távolsággal összehozni, annak szívesen elmesélem, bár így utóbb én se hiszem lehetségesnek.) Ha már így alakult, SzembeGyuri nem hagyta, hogy lanyhuljon a lelkesedés: mikor emberem szerda este kijelentette, hogy nincs az az isten, hogy még aznap a betongerendákat is keresztbepakoljuk a gödrön, a jó szomszéd kifüttyentett a pechjére épp arra járó Traktoros Bandinak, hogy volna itt egy kis tennivaló, és hát a gerendák is a helyükre kerültek még aznap. A maradék négy napra már csak egy kevéske betonozás maradt, meg úgy 5 köbméter föld visszalapátolása. Sietni kellett: még a vasárnapi távozás előtt fel akartuk avatni a WC-t. De addig persze sok minden történt ám...

Majdnem kész gödör, maradék Himalájával:

Származási hely: Birtokos eset

Teli gödör:

Származási hely: Birtokos eset

Ez az a nyár

Sokféle szerencsés együttállásnak köszönhetően úgy alakult hát, hogy nagyjából 3 év fejben építkezés után ezen a nyáron már látványosabb dolgok is sikerültek. Itt szeretném rögtön megjegyezni, hogy ha lehet internetről nyelveket, szakmákat és táncokat is tanulni, akkor tessen elfogadni, hogy építkezni is lehet internetről.
Az egész azzal indult, hogy ugyan a Díva még mindig mozgásképtelen (korrekt, House-féle differenciáldiagnózisokon már túlvagyunk, elméletben már jó a sárga szörny, csak gyakorlatban nem moccan még), sikerült mégis átlag minden második hétvégén lekeverednünk kutyástul a Birtokra. Idővel aztán kezdtük is elhinni, hogy ez tényleg megtörténik, és a szomszédok se hazajáró szellemeknek néztek már minket, szóval ideje volt a gyakorlati részekre összpontosítani.
Vannak a kihasználatlanul és majdnem tétlenül eltelt 3 évnek jó és furcsa részei is. Az egyik jó, hogy most már csomó mindent másképp csinálunk és csinálnánk, mint ahogy akkoriban tettük volna, milyen jó, hogy nem siettük el. Az egyik furcsa pedig, hogy bár én tűzmániás vagyok, eddig a Birtokon töltött nem túl sok időben valahogy sose raktunk tüzet. De aztán Pünkösdkor jött meglátogatni a nomádtábort José barátunk és az ő kedvese. Edényekkel és evőeszközökkel használhatóvá bővítették a pöttyös bögréből, kiskanálból és sodrófahajító-versenyen nyert műanyag tálakból álló készleteinket, és így együtt már csináltunk tűzrakóhelyet, raktunk nagy tisztítótüzet, és aztán folytattuk is gyorsan a spirituális nyitást a többi elemekkel: volt nagyívű szellőztetés, volt fontos fűszernövények elültetése, és elkezdtük felderíteni a vízhálózatot is. Joséné született K. konkrétan a vízér-hálózatot is feltérképezte boszorkányos ingával, varázsvesszővel, mojitós szívószállal meg ami még a kezébe került (lábjegyzet: megbizonyosodhattunk róla, hogy ezek a régiek nem csak úgy vaktában építkeztek: ha a mester se volt részeg, akkor az 50-60 centi vastag falak minden irányban igyekeztek az ilyen gonosz vonalakra és vizekre telepedni, hogy a benti élettérbe minél kevesebb jusson belőlük). Na és ezen mágikus elő- és rákészületek után kora nyártól tényleg elkezdtek rendeződni a körülmények, beindulni a dolgok. Elkezdtünk működni, jött a segítség mindenhonnan, és eljött végül az a pillanat is, amikor eldöntöttünk, hogy nekiállunk az emésztőnek. És ezzel elkezdtük a falusi asszimilálódást is.

Breaking

Kész az emésztő, és már pisiltem is a leendő fürdő majdnem-WCjében. Keményen megdolgoztunk érte.
Kimerítő részletek hamarosan.

Nem állunk sehogy

Jön a tavasz, én meg mennék.

Ősszel még eléggé úgy gondoltam, hogy ezidőtájt majd alig győzök írni a mindenféle munkálatokról meg költözésekről meg rügyfakadásokról, ehhez képest csak a nyüszörgés megy. Nem az a baj, hogy az emésztőtervet csak több hónapnyi ígérgetés után kaptuk meg, a baj az, hogy úgysincs pénzünk nekilátni. Mint ahogy semmi másra sincs épp pénz. A történet hosszú és csúnya, a lényege, hogy egy adott összeget, amit meg kellett volna kapjunk, valószínűleg soha nem kapunk már meg. Ráadásul az ebben bízás és az erre várás közben elvesztegettünk két hónapot, melyben emberem jóhiszeműen nem dolgozott, én meg jóhiszeműen ugyan szanaszét dolgoztam magam, de a bevételemből a reformokat kellett megfizetnem; nemhogy budira, de utazásra se maradt. Január közepe óta nem voltunk a Birtokon. Töretlennek már nem nevezném az optimizmusomat, de azért van még belőle, szóval egyelőre nem tartom teljesen kizártnak, hogy az egyre nagyobb kiskutya végül majd parasztkutyává válhat, bár anyagi helyzetünket az se pozítív irányba lendíti, amennyit eszik. De hát nekünk nő nagyra…

Lustaságból veranda

Lapátkönyököm lett a hétvégén.

Levonultunk megnézni, virágoznak-e meghülyülve a globálisan felmelegedett almafák (nem), meg ásni kis árkokat a vizes csöveknek a fürdőbe. Itt jegyezném meg halkan, hogy immár három hónapja nem történik semmi a leadandó tervekkel, mert a tervezőember nincs meg, tehát a tervek sincsenek, pont ilyenekért nem kell ismerős ismerősére bízni ilyen dolgokat. Mindegy, tulajdonképp még időben vagyunk. Dolgosan nekiláttunk hát a teendőknek, bár átlag félóránként folyton elakadtam, fejet csóválva mormogtam, hogy ’január van, baszki, január’, letöröltem a verejtéket a homlokomról, és napoztam tovább pólóban, és ezen a januáron két nap alatt se tudtam napirendre térni, amiben az árnyékban mért tizenöt fok is erős szerepet játszott. Két csóva között olyanokat csináltam, hogy komolyan megpiszkáltam mutatóujjal a nyárikonyhában a járólapokat, mire azok ellenállás nélkül elváltak a homokos földpadlótól, így nagyjából három perc volt tíz négyzetmétert felbontani.

Származási hely: Birtokos eset

A sok héttel ezelőtt elkezdett átjáróajtó a türelmes faragásnak és a kitartó kopácsolásnak köszönhetően elnyerte végleges méretét, a formáján még tojásítani kell kicsit, de a neheze kész. Aztán a fürdőszobai csatornaárkok ásásakor rájöttünk, hogy az egész aljzatot mélyíteni kell, átlag 20-30 centivel (eddig nem jöttünk rá, mert nemcsak a földpadló nem egyenes, de a plafon és a falak se nagyon), innen kezdve úgy tűnt, mintha medencét ásnánk a fürdő teljes területén. Még hatszáz méter lefele, és meglesz a termálfürdő is. De egyelőre inkább csak kicsit mélyítettünk ásóval és lapáttal. Emberem egy darabig szorgosan talicskázta ki a homokot a budi mögött egyre növő halomra, de aztán beleunt és belefáradt a távtalicskázásba, így gyorsan megideologizálta, hogy a jóval későbbre tervezett verandanagyobbítás miért is esedékes inkább mostanában. Motyorgott valamit motorokról, akiknek tető lesz a fejük felett és egyenes, stabil talaj a kerekeik alatt, de az indoklásból nekem mindössze annyi volt tiszta, hogy sokkal egyszerűbb fordulónként száz lépés helyett csak kettőt talicskáznia, úgyhogy inkább a veranda mellé borítja a homokot feltöltés, más szóval tereprendezés címszóval. Ezzel egyúttal mindenféle költségtakarékos újrahasznosítást is elintézettnek tekinthetünk. Én rábólintottam a dologra, aztán lapátoltam tovább a talicskájába. Munkafronton nagyjából ezzel telt a két nap, meg a meleggel. Ja és két hullócsillagot is láttam. Január van, baszki, január.

Emésztő gondok

Ez tényleg szar ügy.

Egy ideje ugye már értetlenkedek azon, hogy mitől sokszázezer forint egy pöcegödör, de kiderült, hogy a témába vágóan ennél szebb kérdések is vannak. Például hogy mi tart 4 (igen, négy) hónapig az engedélyeztetésén. Pont ugyanennyi idő alatt lehetne engedélyeztetni egy palotát, kacsalábbal. Márpedig négy hónap, mert egyébként is minimum 60 nap a törvényi határidő, de 25 településre csak két ember van. Az engedélyeztetéshez hozzátartoznak olyan dolgok is, hogy helyszínen szemléznek, meg megkérdik a szomszédokat is, hogy kinek mi kifogása a gödrünk ellen. Ez azért lesz érdekes, mert effektíve nincsenek szomszédaink, egy akácbozótos és egy almakert nem hiszem, hogy nagyon kifogásolna bármit is. De legalább a tervdokumentációkat (ez is milyen beteg dolog már, sokoldalas paksamétát csinálni egy emésztőről) se tudjuk beadni most iziben, mert még egy hónap, mire a földhivatalban is hivatalosan a nevemen lesz a Birtok, azt pedig meg kell várni hozzá. Mindezek a bürokratikus kanyarok pedig összesen 25 ezerbe lesznek majd. És akkor mondok még jobbat: a Szokásos Eljárás szerint a szagértők a kész gödröt félig feltöltik vízzel, majd egy hét múlva eljönnek megnézni, hogy mennyi szivárgott el belőle. Ha szivárog, az máris nem jó, ha meg nem szivárog, az azért nem jó, mert egy már eleve félig teli gödörrel kezdve hamarabb kell először szippantóskocsit hívni. Azt meg persze nem ők fizetik. Tehát leghamarabb is február végén kezdhetünk emésztőt csinálni, kapargathatjuk majd a fagyott földet. Addig meg se zuhany, se budi, se lefolyók, de festés, aljzatbontás, csőkiállás-elhelyezés azért mehet. Végülis a bográcsos, tábortüzes vízmelegítésnek is megvan a maga bája. Kifejezetten passzol a földön alváshoz és a kertben pisiléshez.