A vodkagyűjtő

Nem lehetek anonim alkoholista, mert tudjátok a nevem…

Olyan meggylikőrt csináltam, hogy teljesen szerelmes lettem magamba, pedig általában ritkán rajongok ilyen szélsőségesen a saját személyemért/zsenialitásomért. Azt követően merek ennyire nagyképűen és nyilvánosan nyilatkozni a dologról, miután két szigorúan elfogulatlan alany, egy 99 és egy 100%-os antialkoholista 1. megkóstolta és 2. persze csakis a kísérlet kedvéért további adagot is magához vett belőle.
Az igazság pedig valójában az, hogy bebambultam az eredeti receptet, és az 1 kiló magozott meggy, 1 liter vodka, kb. 5 dkg tört meggymag, 1 fahéjrúd cucchoz élből hozzáadtam azt a 40 deka cukrot, amiből csak 3 hét múlva kellett volna vízzel cukorszirupot főzni a likőrhöz (ahogy egyébként 2 éve csináltam). Ha már bebuktam, mit tehettem volna, hagytam szépen a tökéletleneket unatkozni a napos ablakpárkányon.
3 hét múlva a tesztkorty után egyrészt egyértelművé vált, hogy ez mégis így tökéletes, kell a francnak hozzá szirup, pont így nagyon meggy ízű, és épp csak addikciót okozóan édes. Másrészt felhívtam anyámat lebaltázni, hogy miért nem egy vodkagyárost választott második férjnek. Megnyugtatott, hogy nincs második férje, úgyhogy még választhat, mindent a gyerekeiért.

A bónusz a megmaradó egy kiló, édesen savanyú alkoholos meggy. (Fotó: Myreille)

A terv szerint mostantól majd minden havi bevásárlásnál veszek egy üveg vodkát, hogy a következő meggyszezonban ne egy literrel kelljen már csúfoskodnom. Egyúttal jelezném mindenkinek, hogy szívesen fogadok vodkát/tiszta szeszt/grappát hétköz- és ünnepnapi alkalmakból is, még akkor is, ha a spájzom idővel úgy fog kinézni, mint egy orosz bunker (sprotni nélkül). Megígérem, hogy akkor is elfogadok ilyesmit, amikor már lesz vodkagyáros mostohaapám.

Csak legyen hozzá elég fű szerezve

Baromira sajnálhatjátok, hogy illatot nem tudok fotózni.

Mintha egy olasz raguban ücsörögnénk

Első adagban hat különböző növény, ebből négy bazsalikom

Szerintem ennél komolyabb country-sztereotípiát én már ebben a házban nem fogok tudni felmutatni.

Mulatós lövészárok

Újabb kimaradt fejezet az Alice Csodaországban-sorozatból.

Errefelé egy alkalom is elég bármiből ahhoz, hogy hagyomány és szokás váljon belőle, így az idei íjászversenyen automatikusan megkaptuk a británnal a kaptáraknál lévő akadálypont állomásfelügyeletét a Senkiföldjén. Elrejtettük a bozótban a tükörtojásos vadkant,

biztonságba helyeztük az elemózsiát,

és felkészültünk úgy másfél óra lombsuhogásos, méhecskedünnyögős zen-foglalkozásra, míg az első csapat odaér (beiktatva annak megtárgyalását is, hogy mennyit ér a pénzvisszafizetési garancia a cáparettentő színű ausztrál búvárruha esetében).
A méhek szorgosan zümmögtek, két mézufó elszabott sisakrostélyban jött-ment a közelben a dobozkákkal, majdnem teljes volt a nyugodalmas komfort, mikor a britán kitalálta, hogy egy szék jól jönne neki. Ebben a pillanatban rondított tapintatlanul az idillbe bele a legközelebbi házból felcsendülő német mulatós.
A bácsi nem viccelt, kétszáz méterről is rezegtek a falevelek a decibelektől, a méhzümm is ritmust váltott. Felkaptam hát a vaddisznóinstalláláshoz szükséges kisfejszét, amit nonchalant lóbálva a kezemben átsétáltam hozzá széket kérni.
Reméltem, hogy a szokatlan kiegészítőről néhány asszociációs futam után esetleg eszébe jut majd a hangerő tompítása is, de errefelé láthatóan nem vesznek a szükségesnél komolyabban egy baltácskát cipelő nőt. A bácsi széles foghíjas mosollyal és nagyon szívesen adott nekem széket – hozzátéve, hogy ha itthon bármikor buliznánk, csak szóljunk bátran, hozza a magnóját.

Funkcionalitás mindenek felett, akár hólapátnak is jó

A méheknek hát nem volt más választásuk, sramlira zümmögtek tovább a vaddisznó körül, az egyre megviseltebb britán ezek után az ücsörgést sem bírta.

Rövidke idő után már lepényfának dőlni is jó alternatívának tűnt.

Mikor ott tartottam, hogy versenyen kívül íjat ragadok és irányra tartok, szerencsére megjelent az első csapat, így a sztereó megúszta. Fog viszont nagyon hülyén nézni a bőrdíszműves, ha megkérem, hogy az ujjvédő és alkarvédő mellé íjászkodáshoz csináljon fülvédőt is.

Fények festenek képet a falra

Napszakfüggő graffiti.

Tájolási segédlet: hátunk mögött a mosogató

Hajnali üzenet

Újabb rejtvények.

Az első kávé előtt még kicsit nyugtalanított, hogy emberem valami rémálom ésvagy légköri zavar hatására hirtelen rákapott a nádasban horgászással kombinált óriásviráglocsolásra, a madárijesztő-póz meg nyilván valami falusi jóga része.

A Békésen Öntöző Harcos iskola tagja

Aztán megfejtettem, hogy valószínű fűkaszát lenget ott a jobbjában a mit sem sejtő sirály alatt. Bár ebben nem lehetek biztos, míg haza nem ér hal nélkül.
Aztán a verandára lépve lapos vaddisznókkal találtam magam szemközt, farkasok és térdig érő gömbök társaságában.

De ezekről legalább tudom, hogy mit jelentenek.

Az elmúlt évek és hetek után kezdek aggódni, hogy nagy mértékben elvesztettem a meglepődésre való képességemet.

A magas viselkedésről

Többek között.

Az imént megmértem magam az ajtófélfánál, ellenőrizni, hogy hülyülök-e.
Már az egyik pesti szomszéd is spontán úgy jellemzett pár éve, hogy „magas szőke lány”, múltkor meg egy velem épp egymagas illető is engem kért meg, hogy nyúljak fel a polcra. Tegnap pedig egy hullazsákos csalánkézbesítés, ecsetcsencselés és vészhelyzeti fűkaszálás között (ennek teljes története oly összetett és bonyolult és sokszereplős, hogy a résztvevők maguk sem értik teljesen, hogyan fajulhattak idáig a dolgok, de volt benne sok előreláthatatlanul összeverődött blogger, grafikus és ezek változatos kombinációi, egy vadonatúj fél fűkasza, valamint emberem, aki lassan olyan lesz, mint a bicycle repair man, csak fűkaszával, és zölddiózás helyett első hívásra szívesebben szuperhősködött inkább, megfosztva minket attól az élménytől, hogy a félkaszás grafikus egy késhegynyi sarlóval idétlenkedjen az ezer négyzetméteren a következő 10 órában, csillagfénynél) egy istállóraktárban a tettestársaim közösen állították, hogy én vagyok a legmagasabb, tehát elérhetem késsel a plafongerendát, mert ők csak 164.
Én eddig 163-nak tudtam magam, és állítottam is, hogy annyi vagyok, így megegyeztük, hogy biztos azért lehet, mert 175-ösen viselkedem. De ennyi előzmény után nem hagyott nyugodni a kérdés, szóval megmértem. Kiderült: se nem növök, se nem hülyülök. Már csak a magas viselkedés tudatos irányítását kéne megtanulni, hátha jól jönne egyszer 185-nek látszani.

Egy lassan ex és egy leendő hajnal

A Birtokon mindeközben rendben mennek a dolgok. Egy hét rápihenés után már nem kapok kiütést a meggy látványától, a véletlen lekvárfőzés többszöri előfordulásának köszönhetően telnek a kamrapolcok, ember hősiesen küzd a hatvan kiló zölddió bedunsztolásával, szaporodik az uborka, mosódnak a barikabátok, szárad a körömvirág, nő a fű, üvöltenek a madarak, kúsznak a hajnalkák, és az előrejelzések szerint hétvégén vendégséges csúcsforgalom várható. Szokásos nyári ügymenet.

Száradás előtt

Sárkányfű

Veranda-art.

A nemzetközi hátizsákos fesztiválsorozat és a családi építőtáboros szekciók után most a nyári művésztelep-hetekbe lépett a Birtok. Én meg úgy érzem magam, mintha az egyik kedvenc regényemben lennék, csak ott a grafikus kollegina grófnő-elmaradásokkal küzd, míg az én verandámon sárkány születik. Meg a retyerutyája. Szivárványos folyamatábra, az alkotó engedélyével.

Nem béka

Zöld sárkányhoz zöld körömlakk

Egyre láthatóbb

Frissen mosott sárkánygyerek

Sárkány fölött mindig kék az ég

La vie en rose

Csak nekem narancsra sikeredett. 

Se időm, se agyam, hogy ezt az embertelen pörgést - ami még legalább nyár végéig kumulálódva folytatódik - lejegyezzem, a címszavakhoz is sok idő kellene, helyette hát csak egy narancs-fekete kép.

Most elrontsam a képrejtvényt azzal, hogy megmagyarázom?

Általában és leginkább bordós-zöldes vonalon mozgok, de mostanában úgy tűnik, én színkódokban mérhetően öregszem érek. A péntek valami véletlen folytán arról szólt, hogy régi kívánságlistás dolgok váltak valóra, de valahogy mind mandarinos árnyalatban.
A vasalt orrú Beta gumicsizmát kép alapján eredetileg sokkal csőrikesárgábbnak gondoltam, de így is szeretem. A Fiskars olló alapvetően ilyen színű (szeretnék egy rózsaszín párducot, de valami más színben). Az meg Myreille szerint is tök normális, ha egy nő a kajakja színéhez passzolóan választja ki élete első napszemüvegét. A turkálós kétszáz forintos firlefranc a női oldalamat hivatott erősíteni, a narancsos-csokis nápolyiért viszont kizárólagosan emberem okolható. Ezek után muszáj volt a telefonomra is visszatenni a régi narancssárga védőtokot.
De hogy Birtok is legyen: a Főkos ma rákapott a fáról lehullt szilvákra. És a végén kiköpi a magot.

Más szűrővel

Érdemes lenne a vodkanarancs-termesztésen is gondolkodni, de két nap alatt lehetetlen minden részletet kidolgozni mindenhez.

Hálás fotótéma ő is, arcra nőtt kamerával

Myreille 10 éve a barátom, mégis az a tévképzet alakult ki benne, hogy titkolom a viszonyunkat. Mármint így blogok szintjén. Pedig tuti említettem már azt is, hogy régebben írtam néha a magazinjába.
Ezt a találkozót már két éve szerveztük, csak közben folyton felmerült részéről mindenféle gyenge kifogás (terhesség, építkezés, ilyen apróságok), így mostanra komoly listánk volt arról, mit kell a majdnem két napba besűríteni. Listákban jók vagyunk, mindent kipipáltunk, és túl is teljesítettünk. Ettünk, ittunk, báláztunk, bariztunk, boszorkánykonyháztunk, röhögtünk és be nem állt a szánk, és ő közben folyamatosan kattintgatott, mert a fejébe vette, hogy megírja a Birtokot. Megtette. Így látja ő. De egyébként is olvassatok Mokshát.

Szimpla szombat

A házitündér-üzemmód hosszabb írást sajnos nem tesz lehetővé.

Nem forog

Kalács és kenyér, ha netán Marie Antoinette is beállítana

Britán hozott kincseket

Ruhr-vidéki asszonyoktól

Szivárványos mángold

Lila is van