Fehér éjszakák

89 és fél százalékban késznek nyilvánítottam a hálószobát.

Mondhatjuk, hogy 2006 óta folyamatosan alakul, bár a kezdetekben még nem is volt biztos, hogy pont ez a helyiség, azaz az egykori nyárikonyha (szoba2) lesz végül a mienk. Kronológiai sorrendben íme a legfőbb hálószemek, sok képpel és linkkel.

Eredetileg ide csak a veranda felől volt bejárat, úgyhogy első lépésként kézi erővel, a mostani fürdő irányából elkezdtünk ajtót vágni.


Akkoriban például létránk sem volt, de azért csak elkészült a házi diadalív. A háttérben a nyárikonyha kamrájának ajtaja.


Ezek az akácok most pont az ágy körül nőnének, ha hagytuk volna őket békén. Az ajtót és a hozzá tartozó falat időközben kiütöttük, így lett a szoba L alakú.


Az építőanyagok raktározása idején még nem okozott gondot a félméteres szintkülönbség a két szoba között.


De aztán muszáj volt megásni a medencét, az innen kiszedett föld is nagyrészt a kibővített veranda alapja lett.


Mikor úgy gondoltuk, ennél már nincs lejjebb, előbukkantak az agresszív akácgyökerek, amik a ház alatt zavartalanul növekedtek.


A gyökértámadások ellen muszáj volt egy vastag betonperemet húzni az északi falra.


Aztán sok kalandot követően január végén földre került a lambéria hajópadló, beköltöztünk, és a divatos etno-stílusok közül mi a „talibán bunker” fantázianevű enteriőrt választottuk.


De a lövésnyomokon túl azért volt fűtés, lehetett mezítláb járni, a mindenféle színű és méretű gipszkartondarabokkal borított plafont meg igyekeztem kihagyni a látóteremből, ezért mindig ember volt alul.


A mostani hétvégén pedig végre eljött a meszelés és padlóviaszolás ideje.


Egész civilizált, de nosztalgiából hagytunk még pár drótot kilógni a falból, és padlóközelben néhol hiányos a meszelés.



A hiányzó apróságok röviden: a beugrót teljesen elfoglalja majd egy orbitális könyvespolc, közvetlen mellé/elé heverészős olvasóhencser kerül. Lefestem az ablakkereteket belülről, amint megállapodunk egy bizonyos színben. Rusztikus vakolás után az ajtóív is színt kap, felezett deszkákból lécek készülnek a padló és a fal találkozásához, és rendes deszkaburkolat lesz a betonperemen. Majd egyszer talán lámpákat is veszünk, de ne szaladjunk ennyire előre, még foglalatok sincsenek. És ha mindez megvan, akkor valami ilyesmivel zárjuk az egészet:

Feslett nők, feslett ruhák

Gyerekkorom legfontosabb helyszínéről átszivárgott a Birtokra pár ereklye.

Nagyapám elvetemült ultis volt, nem ritkán történt meg az, hogy mikor én a kis elefántos pizsamámban elcsattogtam aludni, ő a haverokkal már vígan verte a blattot a bungaló elé pakolt buszüléseken egy demizson bor társaságában, és mikor másnap nem túl korán felébredtem, a kép csak annyit változott, hogy a demizson kiürült, a férfiak szeme véreresebb volt, és hatalmas kupac tíz- és húszfilléres állt az asztalon. Ulti ide vagy oda, a biztonság kedvéért néhány pakli römikártya is mindig akadt a házban. Emlékeim szerint ez a csomag már akkor sem volt teljes, de imádtam a grafikáját, most felnőttként pedig még több képzettársítás okán még jobban tetszik, ennyit sikerült megmenteni belőle:

A pin-up ledérek várhatóan fekete bársony alapra kerülnek egy még nem tudom milyen keretbe

Ezzel pedig, azt hiszem, még varrtam babaruhát esős délutánokon. Nem mintha valaha is babáztam volna, csak varrni szerettem már akkor is:

Működő darab, a rozsdamentesítést és olajozást a hajómodellezésben is jártas britán szomszéd végezte szakszerűen

Tükörglett

Kérem, szavazzon: lángszóróval vagy aktív lehelgetéssel érjük el inkább az 50 fok fölötti felületi hőmérsékletet a hálószobában?

Gyanús, hogy a használati utasítás további részeit sem érdemes komolyan venni

Felmerül továbbá az a fontos kérdés is, hogy vajon mi a latin neve a ProGold lepkének (ami egészen biztosan egyenletes szárnycsapásokkal glettel, miközben aranyos fénnyel körbe-körbe kering). A helyes megfejtők között Birtok TV-előfizetést sorsolunk ki, de majd csak 50 fok felett.

Aranyalma, aranyélet

A spanyolok lassan meggondolhatnák, hogy szervezzenek-e ide is Tomatina fesztivált.

Jöjjön először szemünk fénye, dédelgetett büszkeségünk, az igazi aranyalma, melynek különlegességét az adja, hogy idén a máskor dúsan termő almafa inkább a pihenést választotta, és egy, azaz egyetlen almát volt hajlandó hozni. De az legalább szép és nagy.

Amíg a felhasználási lehetőségeken töprengünk, addig még marad a helyén.

A taljánul aranyalmára puccosított paradicsomok viszont idén is túlteljesítették a tervet, nem csak nálunk, de Szembééknél és a británnál is. Fürtös, koktél, hosszúkás, kicsi, nagy, sárga, amit csak akarsz (jövőre még furcsább színekkel is szeretnék próbálkozni). SzembeJuli 33 üveg, 40 fokban befőzött paradicsomlé után érthető okokból kissé elvesztette a lendületét, így inkább nekünk ajánlotta a maradék rengeteget, tehát kikerülhetetlen volt, hogy életemben először paradicsomlevet tegyek el. Eddig csak egy kiskori trauma hátráltatott benne, egyszer ugyanis arra ébredtem, hogy vérvörösek körülöttem a falak, anyám meg elborult tekintettel izzad és káromkodik és darál valami szintén vöröset, ami fröcsög. Viszonylag nehezen tudott később megnyugtatni, hogy mindez csak azért van, mert rendkívül olcsón tudott 100 kiló paradicsomot megvenni (azt nem is akarom tudni, hogy ezt hogy sikerült hazacipelnie majd elhelyeznie a 20 négyzetméteres szükséglakásban). Na de most volt a feladathoz szabad tér, kaptunk hozzá passzírozót meg hatalmas kondért is, már csak a kánikulát kellett kicselezni. Felkeltünk tehát hajnal hatkor, flottul haladt minden, a kevergetési fázisra pedig a rutinos Szembéék is átjöttek, nyilván látszott, hogy ember nem elég jól forgatja a fakanalat a tűzrakónál. Jól is jött a segítség, mert így míg SzembeGyuri profin kevert, én nekiállhattam kimosni a lének szánt üvegeket, ember meg nekiállhatott leslagozni a verandáról az eltévedt paradicsomrészeket. A veranda szélén álló csap ekkor döntött úgy, hogy látványosan elromlik: ahelyett, hogy eldugult volna, virtuóz szökőkúttá változott, nulla tekintettel a közelben állomásozó laptopra és az aszalni kitett paradicsomokra. A helyzet több szempontból is gyors reagálást igényelt, mivel a bazi nagy kondért nem lehetett csak úgy lekapni a tűzről, a víz elzárásához a legkisebbnek (nekem) le kellett másznia az aknába, viszont elzárt vízzel sem maradhattunk, mert akkor mi lesz a mosogatás alatt álló palackokkal, amibe be kéne tenni még forrón a lehetőség szerint nem odaégetett paradicsomlevet. És ekkor még csak 8 óra volt, a csap pedig közben vidáman, szivárványosan, széles sugárban ontotta a vizet. Epilógus: mindezt összesen 8 liter paradicsomléért. De legalább nem ejtettem le a teli üvegeket a kőre, míg a kertből a dunsztba cipeltem őket egyetlen tálcán.
Ehhez képest a paradicsomaszalás nyilvánvalóan gyerekjáték, már ha leszámítjuk a magozós előkészületeket. De ha van paradicsom, só, hatalmas ablaktábla és temérdek napenergia, hülye lennék nem csinálni (akit érdekel, egy kosár paradicsom pont egy ablaktáblára elég, nálunk ezek a mértékegységek). Ám az egyszerűséggel kapcsolatos alapvetés pont olyan könnyelműségre csábított, mint a Trabant kitűnő útfekvése és kifogástalan gyorsulása, és az első adagnál úgy gondoltam, önálló elképzeléseim is lehetnek, például hogy nem szárítom őket teljesen múmiára. Hát pedig kellett volna, mert így hajlamosak lettek igen hamar fehér borostát növeszteni, úgyhogy a második körre abban maradtam magammal, hogy képzeljük el egy testépítő gumimaci textúráját és flexibilitását, és pont úgy lesz jó.
Kontrollcsoport híján az sajnos nem derülhetett ki, hogy a paradicsom alatt alvó macska milyen irányban befolyásolja az aszalvány minőségét (ha egyáltalán), úgyhogy három háztartás alapján csak annyi következtetést tudunk levonni, hogy a száradó paradicsom vonzza a macskákat.