19: A rózsaszín korszak vége

A sokfelvonásos veranda már-már majdnem kész.

A verandanövesztés különböző fázisairól többször is beszámoltam korábban, a legutolsó stádiumhoz jutva örültem, hogy van többé-kevésbé nem beázó tető fent, meg beton lent. Az persze zavart, hogy minden éppen vagy sose használt cucc/szemét is itt tornyosult putrisan, de volt egyéb teendő.

Ám eljött egyszer csak az a pont, amikor házon belül az eredeti romos állapotokhoz képest akkora fejlődés mutatkozott, hogy rendezett(ebb) és rendezetlen között még szembeszökőbbé váltak a különbségek. Ennek következtében nemtom hány év itt élés után döbbent rácsodálkozással néztem körül egy reggel a verandán: baszki, ez rózsaszín…

Pedig már a legelején is feltűnhetett volna...

Onnan kezdve már nem az állandó kupleráj, a két éven át a veranda közepén szobrozó és sose használt, de mozdíthatatlanul nehéz szalagfűrész, a kivillanó meztelen téglák és az ablakok körül dudorodó, egyre barnuló sárga purhabok zavartak a legjobban, hanem a rózsaszínség. Tettidő lett.

Tényleg több ezer képet nyálaztam át, hogy be tudjam mutatni az eredeti állapotok drámai rútságát, ám valószínű, hogy van egy öntudatlan esztétikai szűrőm, mert mint kiderült, szinte mindig úgy fotóztam a verandán és környékén, hogy az ocsmány részek ne látsszanak. De szerintem a lényeg így is érezhető:

 

Az évezredek során több mint négy rétegben, különböző színekkel és hengerekkel felvitt díszcsicsát az eredeti festékanyagok miatt lecsiszolni se lehetett rendesen, bár hősiesen megpróbáltam (máskülönben a mészfestéket úgy dobta volna le magáról az enyves cucc, mint a huzat), végül a csiszolás/glettelés/vakolás megfelelő kombinációival ez el lett sikálva, kifehéredhetett végre a (főként) rózsaszín fal.

Az ajtó és az ablakok kapcsán pedig kiderült, hogy megfelelő körülmények együttállása esetén simán tudok elvtelen ribanc lenni. Utálom az oldószeres zománcfestéket, ennél jobban csak a fényes zománcfestéket utálom jobban, de amikor a festékboltban erőszakosan a szemem elé ugrott a Military zöld elnevezésű magasfényű zománc, egy pillanatot sem haboztam, pont ez a szín kellett nekem.

A vályogrész alján téglasor állja útját az egereknek, a raklapokból barkácsolt 3 méteres kanapé is kapott végre vastag-masszív szivacsmatracokat, eltűntek a mindenhol lógó vezetékek, helyére került a saját lakást is kapott dartstábla, felcsavarodtak ide-oda a tündefénysorok, szóval lounge-hygge-vagyamitakarsz.

A talaj még mindig natúr beton, de azzal a következő tíz évben nem tervezek foglalkozni. Legalább jól lehet rá krétával rajzolni.

Eleve Halloween

Mióta betettük a környékre a lábunk, ez a kedvenc házam.

A jó ég se tudja, mióta az enyészeté. Egyébként is vadromantikus hangulatú, de Mindenszentek környékén, a színes levelekkel főleg. Ha szellem lennék, ki nem hagynám a kísértő-körutaimból.

Itt van még pár, ha ennyi nem volt elég

Közben pedig a hajadonrémisztő tökeink önállóan dekorálódnak félelmetesre:

Valódi pókkal

Faragás nélkül

Újévi újdonságok

Teszteltük a ház befogadóképességét, a budi kiverte a biztosítékot, és további haladások.

Karácsonyra jött a nagycsalád látogatóba, így néhány órán át összesen tíz felnőtt töltötte meg a félig építkezési területnek álcázott, félig karácsonyi díszbe (azaz leginkább falra szögbelövőzött (a szögbelövőt én kaptam magamtól ajándékba) fenyőágakba és piros szalaggal felaggatott süteménykiszúrókba) öltöztetett légteret. Jelentem, remekül elfértünk, sok kajával igyekeztünk elterelni a figyelmet a körülményekről, és a kreatív álkomfort ellen senki nem is mert szólni (apám simán aludt három napig az egymásra halmozott, még nejlonból se kiszedett hajópadlókra tett matracon), de a WC-t már nem tudták szó nélkül hagyni. Hiába no, senki nem olyan laza, amint amilyennek látszik, az ajtók nélküli fürdőszobát nehezen emésztették, végül is megértem. Erről a központi helyiségről a jobb érthetőség kedvéért részletesen, alaprajzzal együtt beszámolok nemsoká.
A munkálatokat aztán hanyagoltuk a teljes ünnepi időszakban, majd újra felvettük a fonalat: lett zár és csengő a kapun. Lehetne erre csípőből azt mondani, hogy hát ez falun nem szokás. De egyrészt ez nem teljesen igaz, van bőven a miénken kívül is zárt kapu, másrészt pedig aki egész életében ilyen úri huncutságokkal élt együtt, annak enélkül meglehetőst hiányos a komfortérzete. Ezért is vagyok hajlandó megérteni például, hogy a hangárszerű vécénkben mások miért nem érzik feltétlenül biztonságban magukat.
Na és ma eljött végre az a nap, mikor a több hónapja a verandán álló faanyagokat már nem csak vendégágynak használjuk: ember elkezdte lefúrni a betonaljzatba a párnafákat a hamarost lefektetésre kerülő hajópadlóhoz.

Származási hely: Birtokos eset

Most itt tartunk, meszelés majd csak tavasszal, addig is száradjon a javított vakolat, meg vigyázzon ránk a malterszemű falibéka:

Származási hely: Birtokos eset

Zománcos anyázás

Nagyon, nagyon, nagyon bízom abban, hogy az univerzum igazságszolgáltatásának értelmében legalább 20 éven keresztül napi 48 órányi plafoncsiszolásra ítéltetik az a lény a következő életében, aki zománcfestékkel mázolja le a deszkafödémet.
Mondjuk ezen logika mentén valami kisebb gazságot valószínűleg én is elkövettem egy korábbi létállapotomban.
Viszont az új áthidaló gerendák felkerültek a kibontott falrészre (és a fotó óta már meg is száradtak), felfalazás majd később.

Származási hely: Birtokos eset

Katasztrófaövezet porkávéval

Rendben, sutba az időrendiséggel, mert különben sose lesz itt beszámoló (és még a végén mire odáig jutok, majd jól elfelejtem, hogy mennyire fel voltam dúlva, a házzal együtt).
Aktuálisan november van, zuhogó eső, sötét, hideg, és a ház minden, eddig még foltokban fellelhető komfortzónája megszűnt.
(Aha, tessék, elkezdem, és máris mennem kell falat fűrészelni, rumcájszos kétemberessel. A saját komfortzónám is megszűnt, bár az nem ma. Fűrészelés után folytatjuk, ne menjenek sehova, hosszú lesz.)
Annak okait egyelőre fedje takarófólia, hogy miért novemberre jutottunk oda, hogy kicseréljünk 2 ablakot és a bejárati ajtót, továbbá hogy egy falat félig lebontsunk, hogy oda is kerüljön ablak, ahol eddig sose volt. Szép volt még az idő, mindegy. Az ablakozást logikus sorrendben a vakolás követte a helyiségben (egyben legkülső rész, egyben bejárat és leendő – és egyszer már volt – konyha), mivel az egy vályoghoz hozzáépített téglarész, eredetileg sártapasztással vakolva, de az évek során már vakolatostul is szépen átsütött a nap a téglák közti réseken. Most hétvégén (már hideg és nyálkás időben) hát SzembeGyuri és sógora gyönyörűen levakolták a konyhát, csináltak csodaszép ablakpárkányokat is. Ezek nagyjából fél óráig voltak egységesen szépek, mert utána negyvenkilónyi kutya úgy gondolta, hogy ő most szétnéz a Birtokon az ablakból. Van így most két szép meg egy mancsnyomos párkány, de falura még így is több mint tökéletes.
És akkor eljött a régóta tervezett esemény, nevezetesen hogy ezt a konyharészt és a belőle nyíló pszeudo-nappalit, ahol jelenleg a kályha és a konyhapult is helyet foglal*, egybenyitjuk. Azaz kibontjuk azt a hatvan centis vályogfalat, ami köztük van. Hasonló próbálkozások már voltak korábban, tudtuk, hogy nem lesz gyerekjáték. Nekem munka miatt felborult a bioritmusom, délben muszáj volt lefeküdnöm aludni, így őrizetlenül hagytam emberemet, aki lelkesen nekiállt falat bontani. Anélkül, hogy bármit elpakolt volna.

Származási hely: Birtokos eset

(mielőtt elmentem lefeküdni, még így nézett ki)

Kenyérpirító és fazék leves pont ugyanúgy maradt a konyhapulton, mint nyitott kekszes zacskó és a teljes edénykészlet. Mire pár óra múlva felébredtem, arra mentem ki az egyetlen csukható ajtajú szobából, hogy a látótávolság nagyjából 30 centi, és a fent említett dolgok mindegyikén egyenletesen, jólnevelten ül a por (mekkora mennyiségtől kezdve lehet többes számban használni a por szót?).
Sürgősen úgy döntöttem, hogy elválok és elköltözöm, csak előbb iszom egy kávét, és akkor szembesültem azzal, hogy az igazi poros kávé az nem a neszkávé.

Származási hely: Birtokos eset

Közben hideg is lett, mert a por és a száradó vakolat miatt minden ajtó-ablak nyitva volt, és azóta még a padlás felé is lett egy jelentős nyílás. Megnőtt a falon kívül lengő vezetékek száma (kapcsolóval együtt, nyilván), a lehetséges következményekre több helyes válasz is megjelölhető. A kutya és a macska együtt játszottak katasztrófamentőset a verandára kihordott sitthegyeken, a fürdőben azonosíthatatlan bűz ütötte fel a fejét, a fürdőajtó tokostul és vakolatostul kimozdult a helyéből, és még nem is voltam teljesen felébredve, mikor ezeket így együtt konstatáltam.

Származási hely: Birtokos eset

Ember beismerte, hogy a nagy lendületben elfelejtette elpakolni és letakarni a dolgokat, de megörvendeztetett azzal a hírrel, hogy ha már úgyis romokban minden, akkor még holnap a nappali plafonját is leveri gerendáig, mert minek újra koszolni pár hónap múlva.
A sokkot a könnyedén hisztérikus magamban röhögés követte, de most már köszönöm, jobban vagyok. A képek nem rossz minőségűek, tényleg így néz ki minden. Most épp. Holnapra még kevesebb fal és plafon lesz.

Származási hely: Birtokos eset

* mióta június végén leköltöztünk, azóta a házon belül már vagy négyszer költöztünk ide-oda, aktuális munkáktól függően. Jelenleg az összes cuccunkkal és dobozunkkal egy kisebb szobában húzzuk meg magunkat, mint a pesti lakás volt a maga 32 négyzetméterével, de eddig legalább volt külön konyha. Már nincs. És a fürdés is mókás, mert másfél hónapja mindent kipakoltam onnan, arra a felszólításra, hogy ez a következő munkaterület. De nem az lett, tehát azóta a szobában lévő egyik dobozból kell kihalásznom minden fürdés előtt, ha a mindennapiaktól eltérő dologra is szükségem van a fürdéshez.

Plusz: köszönöm, hogy néhányan még ide-idenéztek. Bocs, azt hittem kapok értesítést, ha érkezik komment, de nem. Úgyhogy eztán jobban figyelek.

Földes Nap

A Föld Napját stílusosan azzal ünnepeltük, hogy megint átmozgattunk belőle kézi erővel jó sok köbméternyit.

Mert a beltéri betonozás itt mindig medenceásással kezdődik, amit lapátolás majd talicskázás követ. A mostanra kialakult (de még mindig nem lebetonozott) verandánk is úgy lett eredetileg, hogy a fürdőszobának szánt helyiségből kilapátolt földet embernek nem volt kedve messzebb talicskáznia. Ezt az opciót tehát korábban kimerítettük (feltöltöttük), de sebaj, az udvarban van elég feltöltendő gödör, mehet oda a leendő lakószobából kiásott föld (bezzeg a kert az vakondos, de bent már nem akarnak túrni, lusta dögök). A szomszédok szerint teljesen úgy nézünk ki, mintha oda-vissza hordanánk a kertet álló nap. Én mondjuk úgy is érzem magam.

Eközben a faluban

A nagyjából kihagyott 3 év alatt szerencsére semmi extra nem történt, mármint olyasmi, amit rossz néven vehetnénk (pl. autósztráda áthaladása a falun, nyestek és egerek által tésztaszűrővé rágott plafon, téglánként elhordott pajta, ilyesmi). SzembeGyuri és SzembeJuli lelkiismeretesen szemmel tartották a portánkat, néha lenyírták a füvünket, csak azért, mert épp ki akarták próbálni a fűnyírójukat, SzembePanni meg időközben komoly iskolás lett. Rendes, romlatlan (és tök udvarias) falusi gyerek egyébként, megkérdezte múltkor, hogy a szájkosár arra való-e, hogy ne csöpögjön a kutya nyála.

Mivel a hátsó nagykertet már két éve senki nem művelte, rútul elsusnyásodott; a kutya mondjuk nagyon élvezte, hogy vadászhat (na jó, ijesztgethet) benne nyulat meg őzet, de nagyjából olyan volt rajta áthatolni, mint egy jobb laoszi dzsungelen (mínusz a tökig érő mocsár), mostanra viszont ez is megoldódott, az ifjú és lelkes Traktoros Bandi a szomszéd faluból újra művelés alá vonta, búzát vetett bele a múlt héten. Ilyen lesz majd tavaszra:

Új lakókkal is bővült a falu, lett egy saját szexológusunk, és mostanra már eléri a 10 százalékot a külföldi jelenlét, ami összesen öt nációból tevődik össze. Ez egyúttal a kommunikációs közvetítőkre való igényt is megdobta, így aztán többen nagyon örültek annak, hogy a nyár nagy részében két betonozás és talicskázás között tolmács-üzemmódba állíthattak. Ha ez a szolgáltatás korábban is rendelkezésükre állt volna, elkerülhetők lettek volna például az olyan jelenetek, amelyben SzembeGyuri gumicsizmában áll a britán házában, és hólapáttal hajigálja ki a vizet az ablakon, pusztán azért, mert a szomszéd úgy ment melegebb vidékre a télen, hogy nem jutott eszébe vízteleníteni.

És a legfontosabb: elkészült a régóta vágyott Szabadidőpark, ahol nagy megdöbbenésemre tényleg láttam embereket szabadidőzni.

A Szomszédok-sorozat következő részében bemutatjuk a britán szomszédot, stay tuned...

Ez az a nyár

Sokféle szerencsés együttállásnak köszönhetően úgy alakult hát, hogy nagyjából 3 év fejben építkezés után ezen a nyáron már látványosabb dolgok is sikerültek. Itt szeretném rögtön megjegyezni, hogy ha lehet internetről nyelveket, szakmákat és táncokat is tanulni, akkor tessen elfogadni, hogy építkezni is lehet internetről.
Az egész azzal indult, hogy ugyan a Díva még mindig mozgásképtelen (korrekt, House-féle differenciáldiagnózisokon már túlvagyunk, elméletben már jó a sárga szörny, csak gyakorlatban nem moccan még), sikerült mégis átlag minden második hétvégén lekeverednünk kutyástul a Birtokra. Idővel aztán kezdtük is elhinni, hogy ez tényleg megtörténik, és a szomszédok se hazajáró szellemeknek néztek már minket, szóval ideje volt a gyakorlati részekre összpontosítani.
Vannak a kihasználatlanul és majdnem tétlenül eltelt 3 évnek jó és furcsa részei is. Az egyik jó, hogy most már csomó mindent másképp csinálunk és csinálnánk, mint ahogy akkoriban tettük volna, milyen jó, hogy nem siettük el. Az egyik furcsa pedig, hogy bár én tűzmániás vagyok, eddig a Birtokon töltött nem túl sok időben valahogy sose raktunk tüzet. De aztán Pünkösdkor jött meglátogatni a nomádtábort José barátunk és az ő kedvese. Edényekkel és evőeszközökkel használhatóvá bővítették a pöttyös bögréből, kiskanálból és sodrófahajító-versenyen nyert műanyag tálakból álló készleteinket, és így együtt már csináltunk tűzrakóhelyet, raktunk nagy tisztítótüzet, és aztán folytattuk is gyorsan a spirituális nyitást a többi elemekkel: volt nagyívű szellőztetés, volt fontos fűszernövények elültetése, és elkezdtük felderíteni a vízhálózatot is. Joséné született K. konkrétan a vízér-hálózatot is feltérképezte boszorkányos ingával, varázsvesszővel, mojitós szívószállal meg ami még a kezébe került (lábjegyzet: megbizonyosodhattunk róla, hogy ezek a régiek nem csak úgy vaktában építkeztek: ha a mester se volt részeg, akkor az 50-60 centi vastag falak minden irányban igyekeztek az ilyen gonosz vonalakra és vizekre telepedni, hogy a benti élettérbe minél kevesebb jusson belőlük). Na és ezen mágikus elő- és rákészületek után kora nyártól tényleg elkezdtek rendeződni a körülmények, beindulni a dolgok. Elkezdtünk működni, jött a segítség mindenhonnan, és eljött végül az a pillanat is, amikor eldöntöttünk, hogy nekiállunk az emésztőnek. És ezzel elkezdtük a falusi asszimilálódást is.

A játszótérről, élőben

Történelmi jelentőségű esemény: poszt születik a Birtoktól száz lépésnyire, egyébként a falu közepén lévő játszótérről, ahol csak úgy lóg a levegőben a net. Szerintem úgy teljes egy játszótér, ha mindenki megtalálja ott a maga játékát, szóval rendben van ez így. Just for the record: vaksötét van, kurva hideg (reggel 10-kor árnyékban még egy centi jég volt a talicskában), és ülök a padon sapka-kendő-favágóing haute-couture-ben (a levágott ujjú kesztyűmet Pesten hagytam). Errefelé így sétáltatunk kutyát: laptoppal a hónunk alatt. (Ne tessék aggódni, a bejegyzés java részét valójában sparhelt melegében, forralt bor mellett követtem el. De attól még a többi az tény.)
Volt ma kényszer-füvesítés: az egérhordák (akiknek még mindig nem tudtunk barátságos csapdát beszerezni, tehát vígan élik világukat) a kajailag kiürített házban megtalálták az egyetlen fogyasztható dolgot, azaz a fűmagot. Kirágták a zsákot, a tűzifatartó szakajtó így tele lett fűmaggal, amit inkább elvetettünk. Zsarolásra alkalmas dokumentáció készült arról, ahogy emberem meglehetős anyókás rutinnal, a csípejére illesztett szakajtóból szórta szét a kertben a magokat, csak a sarkában loholó, csoportba verődött lelkes tikok hiányoztak a képből. És lett arról is fotó, ahogy a tetőt söpri. Ne kérdezd.
A britán szomszédunk (akiről a későbbiekben nagyon sok szó esik majd) invitált minket ma estére Halloween-mulatságra a mienknél kettővel nagyobb tökfaluba. Teljesen normális, hogy ő nálunk jobban tudja, mi folyik a környéken, teljesen normális, hogy Dél-Dunántúlon ugyanúgy ünneplik a Halloweent, mint Salem-alsón, és lassan az is teljesen normálisnak számít, hogy a britán szomszédnak köszönhetően emberemnek végül pont itt, a világ háta mögött sikerül majd az, ami a fővárosban eddig nem: megtanul végre angolul. A falu szürreálisan vicces mivolta tehát csak egyre durvult, mióta szüneteltettem kicsit a beszámolókat. De mostantól rendes krónikás leszek, már csak azért is, mert eseménydús volt a nyár.
Egyébként a Halloween-partis részvételünk nem valószínű. Sokkal valószínűbb, hogy már jóval korábban a sárga földig lefröccsözzük magunkat a másik szomszédokkal.

Gyökérkezelés

Új értelmet nyert a szó.

Ott folytattuk, hogy a vízcsövek miatt a nyárikonyhában is fel kell bontani a padlózatot, de végül nem csak egy részét, hanem minden mindegy alapon az egészet. A felbontás után pedig ide is ásunk egy medencét, a mindenféle szintproblémák orvoslására. Murphy folyamatosan a fülünkbe röhögött, kiderült például, hogy a nyárikonyha egy részén már van betonalap. Kizárólag azon a részén, amit muszáj lesz felbontani, hogy elférjenek a csövek. Aztán pihenésképp ember kitalálta, hogy a neolitikum óta nem takarított ereszcsatornákat kiganézza, és ez majdnem szó szerint értendő, mert a levelek és ágak mellett kövér földben tanyázó kövér gilisztacsaládok állták el a víz útját. Az sem segít persze sokat a helyzeten, hogy az elhagyott szomszéd kert akácfái erős parazita üzemmódban kapcsolódnak alul-felül a házhoz. Konkrétan a verandán és a szobában is burjánzik az akác, tekintet nélkül az aljzatra.

Származási hely: Birtokos eset

Felül csak a cserepeket veszélyeztetik, alul viszont kifejezetten genyók, ez a nyárikonyha ásásához visszatérve derült ki igazán. Harminc centivel a föld alatt gyerekkar-vastagságú gyökerek kanyarognak az egész házon keresztbe, nekünk meg csak részleges gyökérkezeléshez voltak eszközeink, azaz ásóval széjjelvagdaltuk részenként azokat a kígyókat, amiktől nem lehet ásni. Ez viszont azt jelenti, hogy maradt egy csomó gyökércsonk, amik újra nekilendülhetek és elágazhatnak mindenfelé, és néhány év múlva újult erővel törik fel alattunk a betont és padlót, mert ezek bármire képesek. A gázolajos gyökérkezeléssel lentről felfelé pusztítanánk el a fákat, a kivágáshoz meg engedélyt kéne kérni a nem létező szomszédtól, ráadásul a kivágástól függetlenül a gyökerek még virgoncak növekedhetnének tovább. Bízom a gondviselő sorsban, hogy egy vihar elintézi helyettünk a dolgot, és pont csak azt a pár akácot tekeri ki tövestül. Vagy hagyjuk burjánzani az egészet, beengedjük a házba a teljes akácerdőt, szobaméheket tartunk majd, és speciális szobai akácméztermelők leszünk.

Sárdobálás

Meg sárkapálás, meg sárlapátolás.
Leértünk hát végül (és a vezetési tálentumomról csak azért számoltam be, hogy később ne lehessen feltenni a kérdést, miért nem használom szükség esetén a Dívát), raktunk egy kis tüzet, aztán megnéztük a tennivalókat. A nyesttel nem sikerült beszélni, vagy valahol máshol bulizott, vagy megsejtette szándékunkat, és belepusztult a bánatba, legalábbis valami penetránsan bűzlött a padláson. Ahova először is azért mentünk fel, hogy nagyjából kijelöljük a fürdő fölötti részt. A vályogházak felépítése klasszikusan általában azt a sorrendet követi alulról felfelé haladva, hogy festék (vagy esetünkben tapéta, ógyász), vakolat, nádtáblák, rágcsálómúmiák, gerendák, deszkák, és végül úgy 15 centi, jól odatapasztott, tömör sárréteg. Úgy terveztük, hogy ezt a sárréteget fogjuk leszedni, a későbbi rendes szigetelést előkészítendő. Sétálgattunk odafent, döngött a palló rendesen, de aztán osztottam-szoroztam, hogy kicsivel nehezebb vagyok mint egy nyest, ám vélhetően négyzetmérenként könnyebb, mint a sárréteg, ergo nem szabadna hogy leszakadjanak alattam a deszkák, és így is lett, lám milyen csodás dolog az aritmetika meg a fizika. A két nap tehát azzal telt, hogy a padlás közepén kiskapával felbontottam a sárréteget, amit ember ellapátolt a padlásfeljáróig, de segítettem neki, a nagyobb darabokat diszkoszvető módjára hajítottam előre, minden hajításnál számítva arra, hogy ez a lendületes sártömb már biztos átluggatja a födémet. De nem. Később ember ácsolt egy szép csúszdát (persze nem nekem, hanem a törmeléknek, mert ő inkább praktikus és funkcionális megfontolásokat részesít előnyben a kedves vagy romantikus gondolatokkal szemben), nekitámasztotta a lépcsőnek, innen kezdve bemutathattam, hogy milyen kígyótestű és technikásan alpinos is vagyok én, ha fel kell jutni a padlásra a lépcső kiiktatásával. Márpedig fel kellett, mert a sárhegyet én lapátoltam a csúszdába, a végéhez odatolt talicskába nagy hanggal belerobajlott minden lapátnyi törmelék, majd ember elnyikorgott a talicskával a dombra, mely egyre csak nőtt. Nagyvonalú becsléseim szerint összesen úgy egy tonna sarat mozgattam meg a rövid hétvége alatt. Ennek egyik következményeként az a lehetetlenség is megtörtént, hogy izomlázra ébredtem az éjszaka közepén, még a csípőlapátjaim is izomlázasak voltak. Viszont nagyjából kezdünk a rombolásos fejezet végére érni (már persze csak az első felvonásban), lassan jön az alkotói szakasz. Vagy válság, majd meglátjuk.

Félcsillagos kemping

Tized százalékpontot javítottunk a balkáni körülményeken.

A hétvége előtt megejtettünk a szükséges bevásárlást. Vettünk kályhacsöveket, hogy be lehessen fűteni, illetve 370 forintos egységáron beszereztünk néhány hasznos és kedves kinézetű viharlámpát, hogy ne mindig fejlámpával a fejünkön közlekedjünk ufóként a sötétben, vagy legalább hogy a segítségével megtaláljuk a fejlámpákat a sötétben. Anyámtól szereztünk két szivacsmatracot, bepakoltuk az adventure-hálózsákokat, és irány a Birtok. A Dívával. Aki nagyon jól viselte magát egész úton, és bár a futóműve egyik része nem kifejezetten jó, mégis rácsábultunk az utolsó szakaszon a földútra. Ekkor kiderült, hogy hol vannak az autón lukak, mert dőlt a por befelé a kéziféknél és a hátsó kerék fölött, két kilométer alatt helyre kis szürke réteg rakódott mindenünkre. Aztán miután kiköhögtük magunkat, összelegóztuk a kályhacsöveket, és sikerült is befűteni a legkisebb szobát, szóval nem volt kérdés, hogy a matracokat a sparhelt elé dobjuk le, ha nem akarunk éjjel megfagyni. Végülis teljesen komfortosan elvoltunk, emberem második éjjel már az alvás megszakítása nélkül tudott a hálózsákból kinyúlni, kesztyűt húzni, és rakni pár hasábot a tűzre, ha kezdett hidegebb lenni. Tulajdonképp már csak a benti víz és a budi hiányzik, ez utóbbi kapcsán szükséges némi önmegtartóztatás és leleményesség, végszükség esetén például jó tudni, hogy alig negyven kilométerre van egy bevásárlóközpont. De már készül a fürdő, hamarosan az emésztős engedélykérést is beadjuk, és különben is, vidáman viselem. Gyönyörű paradoxonnal szólva a körülmények kárpótolnak a körülményekért.

Kincsek 2.

Meg ilyenek is vannak.

Az egyik legfontosabb hír a pontosan 30 éves megyei napilapban:

Származási hely: Birtokos eset

A másik legfontosabb hír, ugyanitt:

Származási hely: Birtokos eset

És végül a kiskertünk, ameddig a szem ellát:

Származási hely: Birtokos eset

Kincsek 1.

Ilyeneket is találtunk.

Fogászati felszerelés, kábé a világháborúból:

Származási hely: Birtokos eset

Egy ágyvég, amiből még bármi is lehet. Tükörkeret, dartstábla-alap, vagy cégér, ha panzió leszünk:

Származási hely: Birtokos eset

Volt valahol egy melence is, de most nem találom.

Birtokba vettük

Megkaptunk másfél kiló kulcsot, ezzel hivatalosan is a miénk a Birtok.

Újdonsült birtokosi minőségben gyorsan számba vettük az elsődleges teendőket, aztán kiültünk a verandánkra, feltámasztottuk a lábainkat a gerendára, és csak bámultuk az eget, a sárgán virító almafáinkat, a kerekes kutunkat. Öt perce már csak a darazsak zümmügése és a lombok zizegése hallatszott, aztán távoli halk motorzajra füleltünk.
’Szerintem a zöld’ mondta az emberem.
’A kék’ mondtam ellent.
Egy perc múlva a kék traktor haladt el a ház előtt, én nyertem. Asszem nem fogunk mi itt unatkozni.

Barbaház

Emberem egész éjjel építkezett, tehát elég morcosan ébredt.

Szerencsére nagyon halkan álmodik, legalábbis én nem ébredtem fel álmodott légkalapácszajra, meg létra se borult rám az álmából, és valóságosan sem törte be az orromat a könyökével. Nem tudtam meg, pontosan mit csinált az éjjel, mert felkelés után csak nyüsszögni bírt, hogy jajj de építkezett.
Na aztán délután hazajött, láthatóan kipihente magát az irodában, mert így köszöntött vigyorogva: '22 méter hidegvíz, 11 méter melegvíz'. Tromfoltam rá, hogy 'taréjszelemen' meg 'vihardeszka', de nem tudtam összezavarni. Megmutatta a berajzolt vízcsöveket (ezek voltak a méter vizek), és közölte, hogy egyébként is teljesen áttervezte az eddigi terveket. Jó, a terv azért túlzás, szóval az eddigi elképzeléseket, amelyek minden elképzelésünkhöz hasonlóan csodálatosan tudják változtatni a formájukat, mint Pom Pom és Barba papa. Vályogház ide vagy oda (3 helyiség, plusz a konyha), mi az istállóra vagyunk rákattanva, ott akarunk lakni, egybenyitva a mellette levő kis téglaépülettel, szépen egy légtérben vagy 70 négyzetméter, plafon nélkül. Az elején még azon is eltöprengtünk, hogy nem kéne-e azt a vályogot ledózerolni, elvégre túl jó állapotban van. De miután naponta öt percig hajlandóak vagyunk realisták lenni, be kellett lássuk, hogy a rendelkezésre álló összegből tavaszra még sehogyse lesz lakható az istálló, esetleg kölcsönkérünk néhány lovat, ne álljon már ott üresen. Szóval tavasztól egy darabig muszáj lesz a vályogházban lakni. Ami különben nagyon mókás épület a maga nemében, egyre inkább kedvelem. A konyha egy buborék a házon, nagy kockaablakokkal, klasszikus hosszú spájz nyílik belőle, az utcai szobában bokáig ér az ablak, a középső helyiségben gyönyörű vastag a párkány, és vannak szép ívek is a falnyílásokon, amiket ajtókkal jól elrejtettek. Jó tehát, akkor ezt tegyük lakhatóvá. Kell bele víz, hogy legyen valami fürdő. Meg meg kéne erősíteni a padlást. Meg leverni bent a falat és kimeszelni (vagy ha én vagyok az erősebb - én vagyok - akkor színes falakkal álmodom, tehát ér kifesteni). A minden szobában más és más padlóval talán nem csinálunk semmit. Egyelőre. De kívülről akkor is le kéne verni a bazi ocsmány vajszín-bordó csíkos vakolatkombinációt, és azt tényleg fehérre meszelni. És ekkor több hét hallgatás után bevallottam az emberemnek, hogy itt már eléggé el vagyok veszve a munkafolyamatok egymást követésének logikáját illetően. Szerintem kicsit ő is, de mindig magabiztosabban tud vigyorogni, mint én. Különben se várhatom el tőle, hogy teljes munkaidőben a grafikai és a projekttervező programmal játsszon, kell neki egy kis idő a tervezett vállalkozásával kapcsolatos ügyintézésekre is. Ja nem mondtam? Ki akar lépni a cégéből.

A róka élve jó

Ezzel persze a tyúkok nem mindig értenek egyet.

De én akkor is jobban bírom az élő rókát, mint a döglött rókát. Sokkal jobban bírom, mint a saját pajtámban oszladozó, bűzölgő rókát, de pechemre pont nem egy élő rókám van, hanem egy foszlazodó.
Szóval voltunk a hétvégén ismét a Birtokon, és ezúttal a kulcsokat se felejtettük el elkérni, mert ember szakértő apukája is velünk jött. Szakérteni, persze. Aztán a rókadög meg ott vigyorgott a szalmán. Ástunk neki gödröt (na tegye fel a kezét, aki tudta, hogy ásóból tényleg van jobbkezes és balkezes), de még a siratóénekek előtt végül logikus énünk is előbukkant - hát mégiscsak kéne szólni a polgármesterasszonynak, hátha akarja valaki vizsgálgatni a bűzlő szőrcsomót. Ez alkalommal megtaláltuk az asszonyt, mert ez alkalommal jó házba mentünk be. Ha már ott voltunk, a rókán kívül is találtunk témát, bár elmesélte a veszett macska esetét is, aki rettegésben tartotta a környéket, megmarta az urát (nem a macskáét, hanem a PMasszonyét), aztán jött a pánik, mert PMA könnyed nemtörődömséggel egyszerre mosta ki a veszettmacskás nadrágot a gyerekek cuccaival, és várták, hogy majd mind meghalnak, kivéve az urát, akit beoltottak a macska miatt, de aztán happy end lett, és minden veszettmacskát leparittyáztak. Beszélgettünk a tervekről is. Hogy az istállóból lakóépület? Ó, rendben, a kutyát se érdekli. De hogy emésztőt kell ásni? Na, azt engedélyeztetni kell. (Egyébként tudja valaki, mi a szar kerül - alsó hangon - 300 rugóba egy emésztőn? Ezen pörgök már egy hete, és minden független megkérdezett egybehangzóan állítja, hogy igen, az még egy viszonylag jó ár.) Ács? Hát tényleg, mondta PMA, az a szomszéd faluból való ács - akinek nagyon mesehősös neve van egyébként, és ő lett a tenderünk győztese, tekintve hogy ő adott egyedül árajánlatot - tényleg jó szakember, csak ne adjanak neki inni. Bólogattunk, hogy rendben, mi nem szoktunk itatni senkit. Viszont kéne markoló az emésztőhöz. Hát a Csaba tulajdonképpen meg tudná csinálni, mondta. Már amennyiben nem iszik, tette hozzá. Itt abbahagytuk a kérdezősködést a további mesteremberekről, még mielőtt kiderül, hogy a faluban nem is lakcím vagy személyi szám, hanem standard véralkoholszint alapján tartják nyilván a lakosokat.
A szakértői mustra viszont megállapította, hogy igazán sehol semmi gáz, ami megnyugtató, tekintve, hogy lehet, hogy egy darabig mégis a vályogházat kell használni, ha odaköltözünk. Számszerűsítettük ugyanis az egy kis ezt, egy kis azt, és nyakon vert a realitás, hogy egymillióból épp meglesz a tető meg az emésztő, és ha szerencsénk van, talán másfél ablak is. Ha valakinek van felesleges pár milliója ajándékba, szívesen fogadjuk. Cserébe elnevezünk róla majd egy hordót a frissen felfedezett, eddig takarásban megbúvó borospincénkben. Nagyon trükkösen rejtőzik:

Névleg

Birtokos lettem. Vagy mi.

Tanyának végülis mégse hívhatjuk, hát egy falu közepén van az egész, bár szomszédaink nem nagyon vannak. Parasztháznak se hívhatjuk, mert szigorúan véve nem az, vagy ha igen, akkor mégis inkább Parasztrom, ráadásul nem is a ház ebben a lényeg, tekintve a leendő átalakításokat és a telek méretét. Lett így inkább Birtok a neve. Most szeretném rögtön tisztázni azt is, hogy mi nem építkezünk. Az építkezés az a dolog, amitől emberek el szoktak válni, és ennek házasság se feltétele. Nálunk Projekt van, ami elég procc szó, de most jobb még nem jut eszembe, meg legalább máshogy negatív felhangú mint az építkezés.
Vannak további nevezéktani gondjaink is. Mielőtt először mentünk el megnézni, kérdeztük telefonban az asszonyt, hogy oszt földterület van-e hozzá? Mondta nincs, csak a kert. Leértünk, másik asszony várt minket, kérdeztük tőle is: föld? Nincs, csak a kert. Ezzel elvonult a ház végébe, majd a horizont alja felé lengette a karját: 'látják ott messzebb azokat a fákat? Ott megy egy földút. Na addig tart a kert.' Hát végülis. Ha a Fradi-pályát hívhatjuk grundnak, akkor ez a ránézésre plusz hatezer négyzetméter lehet kert. Bár most leginkább szotyiföld. Teli van óriási, sárga napraforgókkal. Van még ezen kívül Akácbozót is, ami szerintem inkább Rekettyés, úgyse tudja senki, mi az a Rekettye. És már előre rettegek, hogy fantáziátlan látogatók mikor fogják azt mondani a meleg fészeknek tervezett lounge-sarokra, hogy ülőgarnitúra.
Szóval szerződés megköttetett, előleg átadva, eddig szinte egyszerű volt, de a banki hadművelet csak most indul. És már ezen a ponton is csak tartozásokat tudok felmutatni.