Meg kanapén, meg fotelban, meg mindenhol.
Sok éve ment már az agyalás, hogy ha és amennyiben majd
valaha lesz újabb kutya, akkor az milyen, honnan, hogyan legyen, de leginkább
az volt a kérdés, hogy Főkutya mellett vagy után. A korral
zsémbesedő-rigolyásodó csudaplüsst nem szerettük volna felesleges stressznek
kitenni, de azt is tudtuk, hogy egy kölök egy felnőtt kutyától nagyon fontos
dolgokat tanulhat.
Hirtelen jött a döntés pont egy éve: legyen most. Gyorsan
találtam egy alom megfelelőnek látszó ajándék kiskutyát, és mire odaértünk, már
válogatni sem kellett, ő maradt az egyedüli lány. Fényes, bársonyos,
koromfekete gömb, aki lendületesen ásott mindenhol, mint egy inverz
óriásvakond.
A falkasorrend beállítása után még fél évig nagyokat bandázhattak
Főkutyával. Egy ideig úgy látszott (izé, itt kell megjegyezni, hogy annyira
fekete, hogy a legtöbb esetben alapvetően nem látszik sehol, legfeljebb a
havon), csak lábra nő, de most több mint egy évesen már kifejezetten szép
formájú kutya, még mindig ugyanolyan csillogóan fényes bundával.
Adatvédelmi
okokból a legfőbb szuperképességeiről sajnos nem mesélhetek. De olyanokat például
elárulhatok, hogy hónapokig selejtesnek tűnt, nem találtuk ugyanis a
biciklizőpontját az elvárható helyeken; hiába vakargattuk mindenhol, nem
moccant automatikusan a lába (végül meglett, érthetetlen okokból a mellkasa
közepén hordja, de csak hanyatt működik). A fürdőablakban kifejezetten szeret
ücsörögni, mint egy 30 kilós szerecsen nipp a kapitányi hídon. Strandkutyaságban
méltó utóda Főkutyának, vízfüggőbb, mint egy vidra, és ő is tud spontán nemzetközi
kapcsolatokat szőni.
A mindig megfontolt és higgadt Főkutyához képest Vakond maga
a szeretetvezérelt káosz, állandóan pörög, mert mindenkit szeretni akar és nem
hagyja, hogy őt ne szeressék. A mizantróp aszociális macskát, aki simogatást se
nem kér, se nem tűr, hatalmas eltökéltséggel és kitartással addig nyalogatta
agyon szelíd erőszakkal, míg a macska végre megadta magát, most már ő provokálja
ki Vakond figyelmét, ha netán elmaradna. A barik is egyenként minden nap
megkapják a maguk orronnyalását tőle, konkrétan sorban állnak érte.
Csányi Vilmos az egyik könyvében mellékesen említette, hogy
a „labradorfélék szeretnek tárgyakkal babrálni”, így arra a kérdésre, hogy hol
van vagy mit csinál épp Vakond, a leggyakoribb válasz az, hogy babrál
(kavicsot, faágat, tégladarabot, papucsot, bármit). Néha pedig indokolatlan bú
kapja el, ilyenkor csak néz, mint egy bánatos zokni, nagyokat sóhajtozik, de
aztán épp ilyen hirtelen meg is feledkezik a bajáról és pörög tovább.
Vicces, fárasztó és lefáraszthatatlan társasága nélkül
Főkutya távozásába valószínűleg még jobban belecsavarodtunk volna, szóval már
csak ezért is szeretem.
(Kullancsilag Vakonddal már nem kockáztattunk egy pillanatot
sem, gyógyszerellenesség ide vagy oda, Bravecto tablettát kap, működőnek
tűnik.)