2012. január 15., vasárnap

Falusias csendben

Nagy dolgok nem történnek, beszéljünk hát az időjárásról.

Mert ezt is jól eltanultam a britán szomszédtól, aki ezt a témát annyira genetikusan hordozza magában, hogy miután a messzi thairól nemigen tud változatos időjárás-jelentéseket küldeni, így olyanokkal zaklat, miszerint ide hozzánk január 19-re várható komoly havazás. Leginkább persze a hullámosodó tetője miatt van hó-parája, hiába mondjuk neki, hogy ez itt nem Moszkva, de megígértem, hogy ha mégis leesne fél méter hó egy éjjel, majd személyesen én mászok fel a tetőjére és lehajszárítózom. Addig is azzal szórakoztatom, hogy ötpercenként jelentek neki: most hóvihar, most megint tavasz, most megint kétperces hó 50 pihével, most megint napozok. Kábé tényleg így megy, összességében még egy egész hógolyóra való havat sem láttunk, cserébe Szembéék kertjében már kibújtak a tulipánok.
Fotóznám közben mindezt a semmit szívesen, mert minden nap minden percében hihetetlenek a fények az átvonuló hófelhőktől, de egyrészt a fotómasinám is betegeskedik, másészt a monitorom is kékül időnként, így aztán nem túl élvezetes. Helyette addig is más lovával ékeskedek néhány hurokrészlet erejéig, az egészhez nézzetek be az Előretolt helyőrségre, mert Nils Holgersonné überzseniális állatkát horgolt, és még a vízipónihoz is van kis köze.
Kék, horgolt, mérsékelten vízálló, Nils Holgersonné keze nyomán

2012. január 6., péntek

Macseb

Állatira jelentős esemény történt a Vörös Hadseregben.

Alfi blogját és a Vérmacskát is olvasva elég gyanús, hogy a mienk az nem is valódi macska, de ennek ellenére is érdekes, hogy az együtt töltött idők során Főkutya és Kalózmacs jelleme hogyan változott a másikuk hatására. Jelenleg azt mondanám, hogy a macskába is jutott egyharmad kutya, meg a kutyába is egyharmad macska. Extra simogatásért például a Főkutya gyakran kézhez jön, ellenben a kicsi szörnyeteg nem egy önállóan törleszkedő fajta, de míg mondjuk a macskán és a macska alatt bármennyit lehet heverészni, a nagyobbik veres azt is legfeljebb másodpercekig tűri, hogy párnának használjam, mikor úgyis a fűben fekszik az oldalán.
A minitigris azzal természetesen kezdetektől fogva próbálkozott, hogy tandemalvás esetén lehetőség szerint minél közelebb húzódjon a nagybundáshoz, de Főkutya mindeddig tartotta magát az elveihez. Most viszont szerintem már csak úgy csinál, mint aki nem veszi észre a roppant jól felépített és igen türelmes stratégiát. Lehet szavazni: mikor fognak már tenyérnyinél nagyobb felületen is összebújni?
Főkutya néha akár percekig is képes elviselni ezt az intim közelséget

2012. január 2., hétfő

Vízipóni

Új állatok, új ötletek, új kérdés: hány lóerős lehet egy hal?

Haszonállatok ügyében már jó ideje megy a töprengés, mert én leginkább olyan jószágokra szavaznék, akik önállóan megetetik magukat akkor is, ha nekem máshol van dolgom, elég tejet és tojást adnak (lehetőleg egyszerre, de ilyen állat a nagy Brehm szerint nincs), ugyanakkor képesek elegánsan szuicid hajlamot kifejleszteni magukban, mikor vágókorba érnek, és véletlen balesetek folytán haláloznak el villámgyorsan és egészségesen, mert nekem ez az öldöklősdi nem megy. A kör eddig túlnyomórészt lemmingre, csirkére és kecskére szűkült, bár a minimalac-tenyésztés is szép hobby-álom, és ennél is nagyobb álom a lótartás. A hellyel nem is lenne gond, az már kiderült, hogy ló-kompatibilis a kert.
Jó pár évvel ezelőtt, azon a bizonyos nyárvégen történt, mikor negyven fokban, főleg kettesben építettük az emésztőt, így érthető módon elsőre kimerültség indukálta hallucinációra gyanakodtam, mikor a gödörből kibukkanva egy kisebb lóval találtam szemközt magam.
Az akácos felől érkezett

A kalandor ló engem ugyan nem zavart volna (csak Főkutya változott kissé félszeggé így, hogy nem volt köztük kerítés), de a gazdája eltökélten kergette, úgyhogy én főleg azzal voltam elfoglalva, hogy bele ne trappoljon a háromméteres mélységbe. Mármint a ló, nyilván. Annyira azért nem menekült ám, csak mindig szökellt kettőt-hármat, mikor a gazdája a közelébe ért, és teli pofával röhögött, miközben lombot legelt. Még mindig a lóról beszélek. Végül egyébként teljesen hagyományosan és udvariasan, a kapun keresztül távozott.
Ráadásul nyitott kapun keresztül

Szóval a lovakról még nem tettem le teljesen, haltartásra viszont sose gondoltam, a kettő keresztezése pedig mindeddig még nyelvészeti alapokon se jutott eszembe (elég trauma a lódarázs is). Tegnap viszont váratlan légvárként felszínre bukkantak a munkaerőként alkalmazott halak – tudományosabban az akvapónia* elmélete, egyszerűsített szóhasználatban a vízipóni. Az ügyes-okos debreceni hobbikertész által megvalósított csodás tókert másolásra-követésre és további tanulmányozásra érdemesnek tűnik. Meglátjuk. Aztán ha nem sikerül, még mindig tenyészthetek igazi vízipónikat.

*az intenzív tartályos haltenyésztés (akvakultúra) és a föld nélküli növénytermesztés (hidropónia) szerelemgyereke